Középiskolai felvételi (beszélgetés)
pagoto, bmkriszta !
Köszönjük szépen !!
Nekünk ma volt a szóbeli angolból, hál istennek jól sikerült !
Megjegyezték, hogy magabiztos.
9 percig tartott az egész. :)
Nem,ezt már nem akarom tovább variálni.Örülök,ha bejut egy normális suliba :)
Csak legyen már péntek,mert tűkön ülök :))
Sziasztok!
A 2013-as felvételi erdményekkel és a korábbi évekkel történő összehasonlításokkal kapcsolatban!! A 2012-2013-as tanévben sok gyengébbnek mondott gimi és még ennél is sokkal több gyenge, statisztikát rontó középiskola az idén eleve nem íratott központi írásbelit. Főleg azok nem írattak, akik eleve gyengébbek, nincs túljelentkezés. Tavaly meg tavalyelőtt ezek még írtak központit és jócskán rontották az országos átlagot. Most ezek nagy része, mivel eleve nem íratta meg,nem is tudta úgy lerontani az átlagot. Tehát ez a statisztitakai éves összehasonlítás akkor lenne eleve reális, ha résztvevő iskolák minden évben ugyanazok lennének. Jó lenne, ha egy erre vonatkozó statisztikát is készíteneének az OH-nál. Az almát nem lehet a körtével összehasonlítani, ugye? Higgyétek el, ha a gyenge központit idén nem írató sulik is írtak volna, sokkal-sokkal rosszabb lenne az idei országos átlag. Az OH-nál senki nem figyel erre?
Hát, valóban nehéz tud lenni. Én úgy érzem, minden érintett teljes megelégedésére oldottam meg a feladványt. Ha érdekel a történet, a 3328 és 3347 számú hozzászólásokban leírtam.
Sok sikert nektek, hozzátok ki a legjobb megoldást!
Valaki írta,hogy egy erős suliban esetleg csak egy jó közepes lesz és akkor kudarc.Egy közepes suliban pedig a jobbak között lehet és akkor az siker.Már abszolút én is így gondolom.
Az általunk elsőnek megjelölt suli jónak,erősnek mondott,de nem egy Fazekas-szintű.Tehát én minden szempontból jó választásnak tartom.
Viszont volt olyan is,aki azzal értett egyet,hogy igenis fontos,hogy ahol a következő négy évben a napjait tölti,ott jól is érezze magát.
Nehéz itt igazán okosnak lenni.Nekem legalábbis úgy néz,az.
Köszönöm a véleményedet!!Igazat adok tökéletesen.De mivel nekem nem adtak semmilyen támpontot anno a szüleim,hanem betettek egy szerintük jó suliba,gondoltam én ezt nem teszem a gyerekemmel.Mert én is csak szenvedtem a rám kényszerített "szuper" iskolában.
Ettől függetlenül elmegy szóbelizni az elsőnek beírt suliba,és nem fogja a hülyét játszani.Ergo,ha felveszik,onnantól nincs választása.Hozzáteszem,annyira már nem is kapálódzik ez ellen.Bár még mindig érzelmi alapon a Zrinyi a befutó.Hát,nemsokára okosabb leszek. Jövőre a nevelt fiamnál meg már rutinosabb :))
Elolvastam a történetedet, SZERINTEM okosabban és határozottabban kellett volna kezelned a helyzetet. Meglátásom szerint a fiad gyakorlatilag bármelyik iskolába esélyes Budapesten. Amit első helyre írtok, oda fogják felvenni. Nem létezik, hogy szóbelin lerontsa az eddigi eredményét.
Mivel már most középfokú angol nyelvtudással bír, egy erős kéttannyelvű gimnázium elvégzése után 2 felsőfokú nyelvvizsgával válogathatna az egyetemek között. Persze ez csak egy szubjektív vélemény, mert véleményem lehet, de beleszólásom nem. Ezzel együtt én nem tartom helyesnek, ha egy 14 éves ifjonc pillanatnyilag számára jó ötletnek tűnő, de erősen érzelmi alapokon nyugvó és távlatilag nem biztos, hogy a legelőnyösebb döntését a szülő feltétlenül elfogadja. Néha a gyerek érdekében szembe kell menni a gyerekkel is, ha jó irányt veszünk, később ő is hálás lesz érte.
Szerintem.
Jolvannnnaaaa, akkor is tűkön ülök! :(
Ígérem szuperszónikus palacsintákat készítek csak vegyék fel a kéttanosba!!! :))))
Mindenkinek sok sikert a szóbelihez!!!
Szerintem nem jelentkeztek többen, sőt... A 95-ből egy része máshova adja majd be első helyen, ahova végül is felveszik. És a sor végén olyanok lesznek, akiknek semmi keresnivalójuk itt, mert túl gyengék. Mondanám, hogy ne izguljatok már annyira, de úgyse hinnétek nekem. Tavaly ilyenkor én se hittem volna magamnak.
Most szólok, hogy valami különleges palacsintát legyél szíves majd a csibeavató napjára sütni! Túrósat, lekvárosat és kakaósat bármikor össze tudok én is dobni. :-)
A táblázat legutóbbi három évi eredményei (jelenleg 8. osztályos, 4 évfolyamos képzésre, 9. évfolyamra jelentkezett tanulók esetében):
év: 2011 2012 2013
össz.: 57,4 48,7 49,1
magyar: 30,4 25,2 29,3
matek: 27 23,5 19,8
Kis elemzés:
A matek valóban az elmúlt évek legnehezebbje volt. Nem véletlen, hogy a tavalyinál átlagosan 3,7 ponttal az előzőnél pedig 7,2 !!! ponttal rosszabb eredmények születtek. Tehát jól éreztük, hogy az idei matekkal túllőttek a célon, és még a felkészítő pedagógusok sem számítottak erre. UTÓLAG OKOSABB LETT VOLNA A TEHETTSÉGGONDOZÓS FELADATLAPOKAT GYAKOROLNI, AKKOR NEM KOPPANTUNK VOLNA EKKORÁT!
A magyar esetében a tavalyinál átlagosan 4,1 ponttal jobbak lettek, az előző évinél pedig 1,1 ponttal rosszabbak. Ez nem tűnt akkor sem annyira váratlannak az előző éviekhez képest.
Az összpontszámok esetében a magyar kiegyenlítheti (azonos képességű tanulók esetében) a mateknál elvesztett pontokat. Persze nem minden iskola számítja be ezeket azonos súllyal.
A legaranyosabb az OH honlapján az a megjegyzés, miszerint törekszenek arra, hogy az előző évi feladatlapok megfelelő gyakorlást nyújtsanak a következő évi feladatlapokhoz. Csak azt felejtették el ideírni, hogy az idei matekhoz az előző tehettséggondozós feladatok nyújtottak volna megfelelő alapot!
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?