Középiskolai felvételi (beszélgetés)
Június 4-i időpontot láttam először szabadon.
Szia,
Értem. Igen, a távolsági busz meg a vonatjegy más. Ott tényleg kell a diák.
A nagycsaládos kedvezményhez meg nem elég a személyi, kell a lakcímkártya is, hogy tényleg egy címen laknak-e a gyerekek... legalábbis ezt állították.
Nem velem voltak a gyerekeim, így nem tudom, milyen szavakkal kérték a jegyet, de az tény, hogy nem kaptak. Még elég kicsik voltak, és volt velük felnőtt, aki a jegyet vette. Azt állította a pénztáros, hogy neki kell a diák száma, hogy kiadhassa a jegyet.
Tény viszont, hogy másik alkalommal a lányom a barátnőjével ment moziba (15 évesen), és szám nélkül is tudtak venni jegyet.
De attól még, hogy olykor sikerül megúszni ezeket a szabályokat, valószínűleg léteznek.
Automatából bárki vehet diákbéretet. És én is megvehetem másnak. Csak az ellenőrzéskor kell igazolnia magát.
De ha úgy vesszük, hogy egy magyar állampolgárságú gyerek iskolaköteles 16 éves korig, akkor voltaképpen azt kellene feltételeznie a törvényalkotónak, hogy az ilyen korú gyere - diák.
De, mint tudjuk, a bürokrácia szereti szaporítani magát.
Mi tőlünk még soha nem kértek diákot moziban, még ha nem volt velem a gyerek, akkor sem, mert mindig úgy fogalmaztam, hogy 1 gyerek, 1 felnőtt jegyet kérek. Ismerőseimtől ugyanezekben a mozikban kérnek, mert úgy veszik a jegyet, hogy 1 diák, 1 felnőtt, rögtön kérik a diákot.
Egyébként úgy tudom, hogy lefényképezett diák mobilról történő bemutatása működő dolog.
Pedig nem kell igazolnia a vételkor, hogy van neki. Ha tudja az OM azonosító számát, az elég.
Különben meg egy magyar állampolgárságú 8 áves gyerek tanköteles, voltaképpen ez a tény maga elég kellene, hoy legyen.
Igen, pont erre gondoltam. A bizit meg nem tarthatja vissza az iskola. Tartozás miatt se, hát még a diákigazolvány miatt, ami el is veszhetett idő közben.
Barátaink szintúgy, oda az őszi szünetre érkezett meg az új.
Ami azért is szívás volt, mert a nyári nyaralás alatt külföldön volt hely, ahol csak a plasztik diákra kaptak volna kedvezményt, a papírkát hiába is lobogtatták volna (el se vitték).
Ha kap az új sulitól iskolalátogatásit akkor azzal vehettek bérletet, nem köthetnek bele. Az enyémek is az agglomerációból járnak be. De simán lehet hogy szeptemberre elkészül az új diákigazolvány.
Személyi viszont kell hogy legyen náluk, az enyémek a lakcímkártyát is viszik. Ismerősünk színes félnymásolatot laminált ezekről és azt hordja a gyereke magával.
És valóban van ilyen szabály, csak sok suli eltekint tőle. A mienk is.
Egy barátunkkal viszont a bizonyítvány kiadásakor szívóztak is, mondván megkapja, de csak akkor ha leadja a diákját. Ha nincs nála akkor sajnálják, jöjjön vissza vele, addig marad a bizi is.
Azt tudtam, hogy még használhatják a régit egy darabig.
Viszont a gimi Budapesten lesz, mi meg másik városban lakunk (általánosba ide jár). Tehát a régi diák alapján nem vehetne bérletet. És a kalauz külön kategória.... Volt már, hogy a 12 éves gyereknél ragaszkodott ahhoz, hogy mutassam meg a diákját/személyijét, mert csak úgy vehet kezdvezményes jegyet. Ok, hogy magas a fiam, de azért nem néz ki 16-nak, látszik, hogy gyerek még :)
"A nappali és az esti tagozatos tanulók érvényes diákigazolványuk alapján a lakóhely (tartózkodási hely) és az oktatási intézmény székhelye (gyakorlati foglalkozás helyszíne) között válthatnak Tanulóbérletet."
További ajánlott fórumok:
- Középiskolai felvételi matematikából 2010-ben
- Óvódák, bölcsődék, általános iskolák, középiskolák, bárhol a világon
- TB ügyintéző tanfolyamra jelentkeztem. Van valakinek információja, mire lehet számítani felvételinél?
- Mikor lesz fent a neten a középiskolák végleges felvételi sorrendje?
- 2011 középiskolai felvételi
- Hol lehet megnézni a tavalyi középiskolai felvételi ponthatárokat?