Ketogén diétázók (beszélgetés)
Hát mekiben én sem hiszem, hogy lenne ami elfogadható a ketóban. Úgy voltam vele, ha hazaérünk, akkor csinálok sajtos rántottát, azt imádom is 😁 és így is tettem. Szerencsére azt nem tudom soha megunni. Valójában ma is majdnem az lett a vacsi 😂 Holnap csirkemellet fogok jó sok vajon megsütni. Csinálok salátát hozzá, a fiúknak meg sütök sült krumplit még, és akkor nem kell két fele főzőcskézni.
Oh, nem is meséltem, lazulnak a ruháim 😁 olyan jó érzés! Nyáron megyünk esküvőre, esélyes, hogy csini legyek akkorra 😁 már elő is szedtem a ruhát, amibe bele tervezek fogyni 😁
Tegnap és ma is bevoltam én is havazva. Tegnap lett a kisfiam 8 éves, meló után rohantam haza, hogy mindent elrendezzek, befejezzem a tortát stb. Ha van stülinapos a csaladbab, az dönthet, hogy mi legyen a vacsi. Hát McDonald's-ot kért. De kemény voltam! Se a tortából nem ettem, se a Mekiben 😁 büszke voltam magamra. 😁
A munka fizikailag terhel, pedig könyvelő vagyok 😂😂 viszont jó fej a főnököm, egy vagyont költött az új székemre, és a napokban jön az új állítható asztalom is, mert az eredeti nekem alacsony. És kaptam még egy asztalkiegészítőt, ahol állva is tudok dolgozni. A tizenöt perces reggeli szünetben pedig kimentem sétálni.
Ma meló után uszodába mentem a fiúkkal. De sajnos még nem bírok hosszan úszni. Kb félóra után ki kellett jönnöm a vízből, mert fajt a hátam. De nem baj, idővel jobb lesz reméljük.
Viszont az idő repül! Holnap van a mérlegelős napom! 😁 Fel sem tűnt, hogy elrepült egy hét!
Sziasztok ugyesek vagytok nekem egy kicsit besurusodtek a napok de olvastalak benneteket
Szamocav orulok hogy ilyen jol haladsz es ez nagyon motivalo. Hogy megy a munka?
Akom-bacon te is sokat vagy eszemben kivancsi vagyok hogy fog tetszeni ujra dolgozni az IF miatt legalabb a reggelire nem lesz gondod. Ebedet hordani fogod vagy rendelsz?
Fel vagyok dobva bizony! Amúgy is veszett pozitív lélek vagyok, de ilyenkor nem is csoda!
A mai nap egy kicsit húzósra sukerült, most reggeliztem 15 perce, és hát emiatt a diétám alatt most éreztem magam először éhesnek 😁
A tejszínt én sem veszem figyelembe! 10-18h között eszek, de már ez előtt megiszok egy kávét tejszínnel! Amúgy is csak kb 20g az egész. Igaz viszont nem szoktam semmit reggelizni, az első évésem az ebéd, úgyhogy gyakorlatilag 12-18h között eszek! Nem számít!
Ha így is jól működött a ketod, szerintem felesleges lemondanod a tejszínről!
Az nagyon jó, pedig nem rég kezdted!
Tejszínt elhagyni? Miért? Nem szereted? Pedig az jó a dietaban!
Köszönöm! Neked is sok sikert hozzá!
Valójában abban hiszek, hogy csak teljes szívvel, pozitív gondolatokkal lehet bármihez kezdeni az életben.😁
Két dolog feltűnt egyébként,az egyik az, hogy az étkezésekre oda kell figyeljek, különben elfelejtek enni, a másik pedig az, hogy rengeteget iszom. Sokkal többet, mint a diéta elkezdése óta.
Ez annyira szuper! Nagyon pozitívan látod, mint én! Nekem is nagyon tetszik, mi több imádom!
Sok sikert a munkához! Nekem egy hét múlva kezdődik!
Hús mentes nap: én szoktam tartani, mert ha mindennap húst ennék besokallnék. Ilyenkor pl sajtos rántottát eszek vajon sütve. Na jó inkább rántottás sajtot 😂 persze ehhez lehet az is segít, hogy én képes vagyok sajtot sajttal enni.
A 16/8-as böjt is lassan összejön, már csak egy kávéstejszínnyi tejszínt löttyintek a kávémba. Egy két hét múlva talán sikerül is elhagynom a tejszínt. Az étkezéseim már a 8 órás ablakban tartom. Hihetetlen, mert eddig nem hittem volna, hogy képes leszek erre is 😁
Sziasztok!
Gondoltam bejelentkezem 😁
Holnaptól munka ismét, még ha csak az első héten négy órában is.
Kíváncsi vagyok, hogy hogy fogok tudni mindent összeegyeztetni 😁 bár már egyre ügyesebben egyeztetem össze a család étkezését az enyémmel. Na persze úgy, hogy férj is egyre többször azt eszi, amit én 😁 ennek örülök is, mert így együtt leszünk fittebbek, szebbek.
Az eddigi tapasztalataim: biztos vagyok benne, hogy a keto az én utam is! Nem vagyok éhes soha, finomakat eszem, sokkal energikusabb, és vidámabb vagyok.
És nagyon-nagyon hálás vagyok nektek, mert ezt a fórumot olvasva döntöttem el végleg, hogy belevágok! Szóval ezer köszönet nektek!
Jaj, túlzol, de köszönöm! Már csodálkoztak, hogy visszafogytam! Azt mondták mehetek a 20 evesekkel bulizni!😁
Mindenesetre nem hagyom magam elrontani!
Ehes nagyon en sem vagyok inkabb csak kivanos de nagyon jol csinalod
1 het mulva melo ha jol emlekszem el lesznek ajulva milyen csinos vagy😄
Kave
Fasirt paradicsom
Kave proteinszelet
Fott tojas tejfol kolbasz etcsokolade
Nekem ízlik mindeeen! 😁😋
A decatlonban vettem már zéró bar-t különböző ízekben, mert annak csak 6 a ch-ja, de azért így így sok az nekem!
😆😆😆
Nem ízlik a másik féle?
Mar ugy jartam😂 ezert nincsenek husmentes napok majd lesznek keto utan
Ja egyebkent van olyan proteinszelet amiben szinte egyaltalan nincs szenhidrat de azt nem tudom megenni