Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Fórumok » Egyéb témák » Kertesből panelba fórum

Kertesből panelba (beszélgetős fórum)

1 2
2012. jan. 30. 02:38

Nem tudok aludni, és olvasgatom a fórumokat. Épp én is költözés közben vagyok:). Én laktam családi házban vidéken/ott nőttem fel/, majd laktam panelben is, és a végén egy régi társasházi téglalakásban.

Szóval van egy kis összehasonlítási alapom:).

A véleményem a következő:

1., Családi ház: házat venni Bp. területén belül megfizethetetlen /legalábbis nekem/, kiköltözni Bp.-ről, semmi szín alatt, már csak a munka és az idő miatt sem. Egyébként pedig egy családi h. mindig sok munkával jár, már csak a kert miatt is.

2., Társasházi sorlakás, régi: Nos én 12 évig laktam egy ilyenben. Miután megvettük, derült ki, hogy nincs szigetelve, vizes és penészes. Ezért nem tudtam túladni rajta 12 évig.A szigetelés egy kisebb vagyon. A fele lakás önkormányzati, tehát azt költöztet be az önkrm.-at akit akar, és mivel sorlakás és kevés létszámú a lakóközösség, pletykál, és mindenki mindenkiről tud mindent.

3., Körfolyosós régi lakás: ugyan ez áll erre is+ ált. ők is felújításra szorulnak, tehát előbb-utóbb magas lesz a közös ktg. Nincs folyosó fűtés. És mivel körfolyosós,igen rosszak a fényviszonyok. Sokszor nincs lift.

4., Új építésű lakás: nincs személyes tapasztalatom, de hallottam egy-két ismerősömtől, hogy nincsenek elájulva. Az egyiknél 5 év után reped a fal, a másik arra panaszkodik hogy még a panelban sincs akkora át hallás, mint ott náluk. Nem tudom.

5., Panellakás, dobozlakás: Nem túl szép, sőt kifejezetten ronda. Emiatt sokan alapból, elítélik és utálják. Sokan laknak benne, aránylag közel egymáshoz. Egyhangú, szürke. A lakótelepek amúgy is sokszor viszolygást keltenek. Nagy az áthallás. Viszont van lift, a folyosókon fűtés, világítás, és télen meleg. Nem penészes, és vizes. A legtöbb lakótelep be van kamerázva, tehát a közbiztonság is ok. Viszonylag ő a legkényelmesebb.

Szerintem a panelnál arra kell nagyon oda figyelni, hogy melyik lakótelepen veszed meg....na az nem mindegy...

56. szöszke40 (válaszként erre: 53. - Gyöngyszemü)
2010. okt. 17. 18:17
nos megtörtént..elköltöztünk,de lányaim akik mindig "szabadon "éltek,futkostak,kertesben nőttek fel,nem bírták..:((egy hétig jártak a városi suliba,akkor hétvégén elmentek az apjukhoz mivel apás 7vége volt,és úgy jöttek vissza már másnap cuccolnak vissza az ő kis vidéki életükbe,ott fognak továbbra is suliba járni.:( aznapra intéztem itt is nekik netet,mindent,mire azt bekötötték,ők már összemotyózva útra készen álltak:( nekem van itt munkám,én szeretnék itt lenni de így félek nem sokáig bírom hogy hétköznap csak telefon velük és péntektől vasárnap estig vannak velem.Olyan keserves hogy elsem hiszed:( az új párom tartja bennem a lelket,szeretem őt,de félek a kapcsolatom is rámegy mert állandóan a lányaim járnak a fejemben és nem érdekel semmi...ennyit a apanelba kötözésről.Semmiképp nem szeretnék visszamenni vidékre,én nem tudok ház körüli munkákat elvégezni ennyi munka mellett,de így se fogom bírni hogy nem velem élnek a lányaim.Költözés után "hétvégi"anyuka lettem:((((
55. szöszke40 (válaszként erre: 41. - Szanka)
2010. szept. 29. 08:50
visszaolvastam régebbi cikkeket....milyen ott élni?ott laksz még?milyen volt mikor odaköltöztetek?
54. szöszke40 (válaszként erre: 53. - Gyöngyszemü)
2010. szept. 29. 08:45
Nagyon kedves vagy és fogok jönni,írni,köszönöm a véleményt:) is!:)
53. gyöngyszemü (válaszként erre: 49. - Szöszke40)
2010. szept. 28. 15:29
Ha nincs rossz szomszédja az embernek akkor nincs gond kényelmesebb mert a kertest te magadnak kell karban tartani, kívűlről pl tető... Míg a panelt a közös költségből fedezik (feltéve ha mindenki fizeti) A fűtés is egyszerűbb és melegebb, minden oldalról fűtenek... Vidéki kolleganőim nemgyőzik gázzal, fával, felfűteni a házat mert nemvédi a falakat semmi... Egyik kolleganőm meg panelból ment kertesbe, gondolta húdejó lesz... azóta úgymegbánta mint a kutya....! Nemgyőzi se pénzel se erővel mindíg csinálni kell valamit... legszivesebben vissza menne! Úgyhogy szerintem ne bánd, jó lesz meglátod! Azért majd írj hogy hogy érzitek magatokat!
52. mmacus
2010. szept. 28. 12:38
Eddigi életem egyik felét kertesben éltem, másikat 3. emeleti lakásban. Nem olyan rossz, mint eleinte gondoltam. A szomszédokkal semmiféle kapcsolatot nem ápolok, elvagyunk magunknak.
2010. szept. 28. 12:24
A kertes ház egyértelműen jobb (főleg ha ahhoz szoktál eddig), de messze nem rossz a panelben sem (én eddig egész életemben panelban éltem). Persze ott hatványozottan igaz, hogy szomszédfüggő. Ha korrekt szomszédjaid vannak, akkor nincs gond.
2010. szept. 28. 12:23
Mindkettőnek van előnye..de azért én nem mennék kertesből panelba semmi pénzért. Persze a muszáj, az nagy úr:(.
2010. szept. 28. 12:21
Hétvégén költözünk 42éve kertes házban éltem hol itt-hol ott,lányaim is így nőttek fel nem tudják milyen lehet majd.De más megoldás nem volt. Kényelmes kis otthonnak ítélem,3szobás,de azért tartok az egésztöl.Szerintetek melyik jobb:kertes vagy lakótömb.
48. zozo1983 (válaszként erre: 33. - Tafonta)
2010. aug. 9. 06:05
A panel azért sokkal rosszabb, laktam mind kettőben :)
47. zozo1983 (válaszként erre: 46. - Zozo1983)
2010. aug. 9. 06:01
a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon még laknék Táppió nevű településeken is, háromnegyed óra, 1 óra, esetleg fél óra alatt simán be lehet érni vonattal Budapestre, ami elég sűrűn járnak, főleg hétköznapon, de hétcégén is óráként közlekednek a vonatok, a sárga busz is bevisz az Örsre és a Stadionokhoz. Tápiógyörgyéig simán laknék arra, mert olcsók a házak, szép a táj, környezet, nyugis, csendes.
2010. júl. 25. 19:18

Sziasztok!


Kertes házban én csak Budapesten és még esetleg Dunakeszin, Gödön, Budakalászon, Szigetszentmiklóson, Üröm és környékén, a szentendrei HÉV vonalán, a Gödöllői HÉV vonalán, a 16, 17. kerületben, Dunaharasztiban, Szigetszentmiklóson és Szigethalmon laknék, vagy még Sülysápig a Budapest-Újszász-Szolnok vasútvonalon. Az Üllő környéki rész az meg nagyon zajos az M0-á, a reptér és a kamionforgalom miatt, lakott Üllőn egy ismerősöm, sokat panaszkodott ott. Nagyon vidékre nem mennék lakni. Én laktam panelben is Békásmegyeren, Újpesten és Újpalotát, én csak Békásmegyert szerettem ott a hegyek, a Duna és a Szentendre miatt, jó volt a közlekedés is. Laktam Bács-Kiskun megyében is, Jakabszálláson, utáltam ott lakni (2év), elég is volt. Rossz volt a lakóközösség a faluban is. Most egy 5. kerületi bérházban lakom a Szabadság hídnál, nagyon szeretek itt lakni, közel van minden, jó a közlekedés, kultúrált a ház és a környezet is:)

2009. ápr. 29. 07:33

Sziasztok!

Olvasom hogy sokan a kertesházat dícséritek,persze mindenkinek vannak jó és rossz tapasztalatai.

Én most kertesben lakom 4 éve előtte 25 évig lakótelepen laktam és ott is volt olyan hogy a néni olyan hangosan hallgatta a tv-t hogy két emelettel lentebb mi is hallotuk de engem nem zavart. Ebben nőtem fel a végén már nem is veszi fel az ember. Amúgy biztos kényelmes a kertesház mert nagy a tér és ki lehet menni a kertbe de én már nagyon várom hogy eladjuk a házat és panelbe költözzünk mert én ott érzem jól magam itt sajnos nem.

2009. febr. 1. 11:01
én panelba nőttem fel, de én mindig jobban szerettem a családi házat. A panel az olyannak jó, aki szeret kényelmes lenni. Aki keveset van otthon, akinek nincs gyereke. Én például ha szülni fogok, akkor a gyerekem sokkal inkább kiengedem az udvarra, mint hogy le engedjem a lakótelei udvarra, ahol sok veszély leselkedik rá(elrabolhatják, megharaphatja egy elcsatangolt kutya, megverhetik, elütheti az autó, elcsatangolhat(elveszhet)).
2009. jan. 31. 14:30
Én panelgyerekként nőttem fel, később a férjemmel kikerülltünk egy évre kertesházba. Majd ismét panelba mentünk albérletbe. Így megvolt a kellő tapasztalat, hogy tudjunk dönteni. Panelt SOHA! Az biztos, hogy kényelmesebb a panel, az orvos,bolt..stb is közelebb van, a kertesháznál meg tényleg mindig akad valami tennivaló. Ha néha visszavágyom a városba a penelba, mindig eszembejut a kedves lakóközösség, aki ugyancsak a panelhoz tartozik. Ott minidg egymás szájában vannak az emberek, mindent hallasz a másik lakásból. Minket az alattunk lévő néni állandóan zaklatott, sose csinálhattunk semmit, még azt is kikötötte mikor moshatunk..stb. Pedig mi nem a hangoskodó fajtából valók vagyunk, ő sokkal hangosabban hallgatta a tv-t is mint mi.(de ez hosszú lenne, egy másik fórumba már írtam róla, most nem írom le újból) Viszont mi reggeltől estig hallgattuk a mi felettünklévőt, hogy fúr-farag. De ha nem ő, akkor a házban valaki biztos lakásfelújított. Én ezekért sose szóltam, de rájöttem én nem bírom, hogy minden nap hallgassam a fúrást. Ja, és rengeteg a közösköltség,nálunk 18e ft volt,amit jól elivott a képviselő. Hát más zsebét se szeretném megtömni. Ugyanis egyszer a lépcsőházat festették és a festő elmondta,hogy 20%-kal többről kellett számlát írnia, mint amennyiért vállalta a munkát. De neki így is megérte. És mással is beszéltem ezekről és még én voltam a naiv, mindenki tisztába volt vele, hogyhogy is zajlanak a "közös" felújítások. És máshol is ez van, ez egy bevett szokás. Ezért mondom, hogy én más zsebét nem fogom csak úgy megtömni. És ha összegezzük 14milláig vehettem volna egy kis lyuk lakást, és törleszthettem volna 25évig 100e ftért, vagy többért , én inkább egy közeli faluban 4,5 millióért egy nagy házat és csak 33e-rel törlesztek. És itt nyugalom van! A kertet lefüvesítettük mi is, és a fűnyírás se kín, olyan jó családi program. Nyáron kint ül a család. Férjem játssza, hogy a fűnyíró a szörny és a szétszórt játékokat megeszi, így mi meg rohangálunk gyorsan összeszedni. Észre se vesszük és gyorsan rendbe is tettük a kertet.
2009. jan. 6. 15:13
25 éves vagyok, családi házba születtem, ott is éltem eddig. A párommal most a szüleimnél lakunk, de vágyunk arra, hogy kettesbe éljünk. Én nagyon kiszeretném próbálni a panelt:) Szóval egyelőre egy panel lakást veszünk, később pedig építkezünk. Én várom, remélem jó szomszédokat fogunk ki:)
41. Szanka
2008. nov. 1. 15:43

Elolvastam a hozzászólásokat, és megijedtem. Én is most fogok majd panelba menni, 35 év után.

Kicsit félek...

2008. aug. 15. 07:42

én 2 éve lakom panelba de nem tudtam még mindig megszokni.Nagyon hiányzik az udvar a nagy szobák,nappali stb....Pláne most hogy megszületett kisfiam és csak nehezen tudok vele lejárni mert kész tortura az egész!ráadásul mindig nyáron 30 fok van a lakásban!

Én is kleresgélek hátha találok egy jó árban lévő családi házat!

ha teheted ne menj panelba

2008. júl. 5. 18:55

Én egy éve költöztem el a párommal panelba. A szüleimmel kertes házban éltünk előtte. Igaz mi egy szobásba jöttünk(albérletbe, hál istennek csak), de egyszerűen megőrjít, hogy nincs tér, hogy kettőt lépek és már a konyhában vagyok. Amelett hihetetlen meleg van itt nyáron, egyszerűen meg lehet itt bent halni:SJajjjj ha tehetném mindenképpen kertes házat vennék magamnak, bár az még igen messze van.

Milyen jó érzés is az amikor egy meleg nyári estén kimész a kertbe, leülsz a fűbe, vagy egy székre és beszélgetsz a barátaiddal.:):)

Ha tehetném, én nem panelt vennék:)

38. linuci
2008. ápr. 1. 09:10
Sziasztok! Én is kertesből jöttem panelba, mert már4-en voltunk egy szobában a gyerekekkel. Vettünk egy lakást, ami az elején nagyon tetszett mert ez csak a miénk, azt csináljuk végre amit, és ahogy szeretünk. De! Én itthon vagyok és már kezdek besokallni, hogy nem tudok kimenni a kertbe. Amikor megyünk a családhoz kertesbe látogatóba, teljesen fellélegzek, mert végre kint tudok lenni! Nekem az életem része a kertes ház! Épp ezért nemsokára megtaláljuk álmaink házát és megyünk!!!!!
2008. febr. 3. 19:21
Kertesből költöztünk telepre, nem panel, amolyan "mediterrán jellegű" lakópark, kétemeletes téglaházak, cserép tetővel, első emelet, szóval nem rossz,de még ezt is nehezen viselem. (még két hónap és megint kertesbe megyünk :)) )
2008. febr. 3. 19:04
Én panelben nőttem fel, most kertes házban lakom már 8 éve, de én szerettem ott lakni.Sőt!!!
2008. jan. 14. 11:05
Ja! És laktam panelban egyszer úgy is, hogy másfél szobában, a tizediken, déli oldalon! Szörnyű volt! Nyáron iszonyú meleg volt, télen viszont megfagytunk! Mint az Edda dalban.
2008. jan. 13. 17:30

Én kertes házban nöttem fel.Utánna 27 évig panel,az ablak alatt játszótér,ahova az iskolából kihozták a gyerekeket,és fent a 4.-en a saját hangom nem hallottam.Nyáron este olyan meleg volt,hogy nem birtam elaludni.Most 9 éve kertesben lakom,hál istennek,nagyon jól érzem magam,nyáron kellemesen hüvös van a lakásban,és tuti jól érzem magam kint a kertben,és az udvaron.Sokszor ott is fözünk nyáron.

Ilyenkor meg olyan meleget csinálunk ami nekünk jó,nem kell alkalmazkodnom senkihez.

2008. jan. 13. 11:08
Amúgy én már laktam tégla házban, panelban, "kertesben", csak körfolyosósban nem, de nem is vágyom olyanba, szerintem az rosszabb mint a panel!
2008. jan. 13. 11:01

Most "kertes" házban lakom, ami sajnos csak egyszobás, a kertbe meg azért nem ülünk ki, mert ez egy társasház. Jó, hogy zöld van az ablak előtt, csendesebb. De!

Nem messze laktam innen panelben és a szobám ablaka rengeteg zöldre nézett és minden reggel madárcsicsergés volt, sőt nem egyszer franciaerkélyemen költött egy feketerigópár. A lakás nagy volt, kényelmesen elfértünk benne. Mindez kertvárosi részen, négyemeletesben az elsőn.

Panel és panel között is vannak nagy különbségek!

Azért egy saját családiházat el tudnék viselni, ahová nyugodtan kiengedhetném a gyerekeket is. Valljuk be, mindkét életformának vannak előnyei és hátrányai is!

2007. dec. 18. 07:59
Attól függ mennyi ideje van a családnak. Én falun, kertesben nőttem fel,szeretem a növényeket,állatokat. 23 évesen a párommal költöztünk panelba, nagyon nehéz volt megszokni,nem is az zavart, hogy engem hall mindenki, hanem hogy én is hallottam mindenkit a veszekedéstől kezdve az orrfújáson át az egyéb intim dolgokig.Nem igazán lehet panelban magánélete az embernek. A teraszt viszont telepakoltam virágokkal,igazi botanikus dzsungel volt, imádtam, de az biztos, hogy sokkal kényelmesebben lehet élni lakásban. Amikor a fiam 1 éves lett, cseréltünk anyósommal (elismerésem érte), ő ment a harmadikra,egyedül, mi meg a gyerekkel az ő kertesébe. Azért mégis ez az igazi nekem: naaagy nagy botanikus kert, a gyereknek főleg kell. Két évben volt konyhakertem, de nem éri meg, úgyhogy az ősszel bevetettük fűvel azt a részt is és tervezek kertitavat a helyére. Én szeretek füvet nyírni, ha van rá időm persze.
2007. dec. 18. 07:41
Egész életemben kertesben laktam,kivéve 8 évet,amit emeletesben,az is jó volt,főleg mert életem első önálló lakása volt.Sajnos kicsi volt már 3gyerekhez,ezért eladtuk,de a mai napig nosztalgiázok.
2007. nov. 12. 18:43
Én panelba laktam 17 éves koromig, aztán kertesházba költöztünk anyuval, de nagyon utáltam. Most szerencsére megint panelba lakok.
2007. okt. 27. 11:51
Én nem mennék a kertes házamból panelba.
1 2

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2019, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook