Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Szuhanics Albert: Ne félj

Ne félj, hisz nincsen rá okod,

a jövőt úgy sem tudhatod.

Ne sírj, töröld meg szép szemed,

hisz jár a boldogság neked!

Álmodj, egy jobb, egy új jövőt,

most állsz a szép napok előtt.

Ne félj, a jóban hinni kell,

ez már így magában siker!

Szeresd az életet nagyon,

nem baj, ha nem vár nagy vagyon.

Legyél te szerény, kis virág,

melynek viszi a szél az illatát!

Hited te el nem hagyhatod,

égből segítenek angyalok.

Minden öledbe hullik majd,

tudd meg, a vágy magja kihajt!

Kihajt, mint zsenge, kis növény,

övé a langy eső, s a fény...

Fa lesz, s a lombja égig ér,

ne félj, te mindig higgy, remélj!

Várnai Zseni: Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,

hogy a fűszálak milyen boldogok:

újjászületnek, és a bogarak,

azok is mindig újra zsonganak,

a madárdal is mindig ugyanaz,

újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,

minden tavasz csodás megújhodás,

a fajta él, s örökre megmarad,

a föld őrzi az életmagvakat,

s a nap kikelti, minden újra él:

fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,

innám a fényt, ameddig rámragyog,

a nap felé fordítnám arcomat,

s feledném minden búmat, harcomat,

élném időmet, amíg élhetem,

hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,

hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,

s a holnapom? Azt meg kell érni még,

csillag mécsem ki tudja meddig ég?!

de most, de most e tündöklő sugár

még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,

hogy éreztessem, ahogy érezem

ez illatot, e fényt, e nagy zenét,

e tavaszi varázslat ihletét,

mely mindig új és mindig ugyanaz:

csodák csodája: létezés… tavasz!

Kalmár Kriszti

Édesapámnak...

Emlékszem, amikor gyerek voltam,

Felnézve Rád sokat álmélkodtam:

Milyen hatalmas vagy, s milyen erős!

Te, az én apám a legnagyobb Hős!

Legyőztünk együtt sárkányt, oroszlánt,

Nem volt ellenség, aki ellenállt.

Megóvtál a széltől, a vihartól,

Te, az én apám, ki értem harcolt.

Emlékszem a kimondott szavadra.

Intőre, viccesre, buzdítóra,

Marasztalóra, vigasztalóra,

Rád, édesapám, a Tanítómra.

Emlékszem, mit nekem mondtál, közkincs:

"Lányom! Ha már a Földön semmid sincs,

Adott szavad tartsd be, mert drága kincs!"

Te mondtad nekem, apám, ki már nincs.

Emlékszem még most is a hangodra,

Örömteli, boldog mosolyodra.

Emlékszem, mert még most is szeretlek.

Édesapám! Sohasem feledlek!

Az alkonyat szellőuszálya lebben,

A nyárfa lombja halkan megremeg,

Zöldpázsitos, árnyékrejtő ligetben

Már nyári dalt zúgnak a csermelyek.

Akácvirágtól illatos az utca,

S a réteken virágtenger fogad,

Virágporát az alkonyatra fújta

A zöldbe-omló fenyves boltozat.

A rét felett, szelíd lejtésű lankán

Búzavirág és vadpipacs terem,

Tücsök nevet a fürjek pity-palattyán,

Sötét színű szomszéd vetéseken.

Az erdő felett magasan sas kereng,

Harkály kopog egy erdőszéli fán,

A mogorva tölgy némán el-elmereng

Egy mélybe-omló vadpatak szaván.

Nagymessziről harangot hord a szellő,

A tó felett zöld pára-árny lebeg,

A horizont halványlilába tetsző

S rózsákat szórnak rá a fellegek.

Mily szép a nyár hűs-illatos varázsa

Haragoszöld lombsátorok alatt,

Mikor az erdőn fákra és virágra

Halkan leszáll a rózsás alkonyat.

Wass Albert

Nyár

Várnai Zseni: Csodák csodája

Tavasszal mindig arra gondolok,

hogy a fűszálak milyen boldogok:

újjászületnek, és a bogarak,

azok is mindig újra zsonganak,

a madárdal is mindig ugyanaz,

újjáteremti őket a tavasz.

A tél nekik csak álom, semmi más,

minden tavasz csodás megújhodás,

a fajta él, s örökre megmarad,

a föld őrzi az életmagvakat,

s a nap kikelti, minden újra él:

fű, fa, virág, bogár és falevél.

Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,

innám a fényt, ameddig rámragyog,

a nap felé fordítnám arcomat,

s feledném minden búmat, harcomat,

élném időmet, amíg élhetem,

hiszen csupán egy perc az életem.

Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,

hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,

s a holnapom? Azt meg kell érni még,

csillag mécsem ki tudja meddig ég?!

de most, de most e tündöklő sugár

még rámragyog, s ölel az illatár!

Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,

hogy éreztessem, ahogy érezem

ez illatot, e fényt, e nagy zenét,

e tavaszi varázslat ihletét,

mely mindig új és mindig ugyanaz:

csodák csodája: létezés… tavasz!

Wass Albert / Erdély

" Valahol van egy furcsa ország ,

Bérce templom , völgye szentéj ,

Bánatország az az ország

Neve : Erdély.

Kékebbek ott az esték,

Sárgábbak ott a rónák ,

S a falevelek mindig hullanak

Este tájt.

Csöndes faluk fehér harangszavára

Imádkozó bükkerdők orgonája :

Zsolozsmásan felzúg a patak.

Ott mindig ősz van. Erdély árva lelke :

Az őszi szél kószálgat szüntelen.

És megsúgom : hiába jön a tavasz,

A hóvirág,

A régi hóvirág már nem terem .

Mert ott az erdők keresztfát teremnek

És Golgota a hegynek a neve.

S ki ott él : valami régi nyárnak

Halálosan beteg szerelmese.

Elátkozott álmok kísérik,

Ha bekekábult ott a tájba :

Mert átokország az az ország.

Nagyon ködös és nagyon árva...

Fészkefosztott fiainak,

Széttépett bús fiainak

Mégis , mégis ,jaj de drága!"

Márai Sándor: Ajándék

És mégis, ma is, így is,

örökké mennyit ad az élet!

Csendesen adja, két kézzel,

a reggelt és a délutánt,

az alkonyt és a csillagokat,

a fák fülledt illatát,

a folyó zöld hullámát,

egy emberi szempár visszfényét,

a magányt és a lármát!

Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,

minden napszakban,

minden pillanatban!

Ajándék ez,

csodálatos ajándék.

A földig hajolok,

úgy köszönöm meg.

Kristina Calu - Mosolyogj!

Mosolyogj, mert úgy minden könnyebb

Gyorsabban szárad fel arcodon a könnyed

Eltántoríthatod vele a rosszkedvet

Örökre száműzheted a félelmet

Mosolyogj, mert talán másnak is erőt adsz

Lehetsz egy pillanatban valakinek vigasz

Meríthet belőled erőt a szomorú

Elhalhat idegen lelkekben a háború

Mosolyogj, mert tudod ez is ragályos

A boldog ember sohasem magányos

Engedj el mindent, mi sötét és fekete

Légy te magad az Élet nagykövete!

Létem ha végleg lemerűlt,

ki imád tücsök-hegedűt?

Lángot ki lehel deres ágra?

Ki feszül föl a szivárványra?

Lágy hantú mezővé a szikla-

csípőket ki öleli sírva?

Ki becéz falban megeredt

hajakat, verőereket?

S dúlt hiteknek kicsoda állít

káromkodásból katedrálist?

Létem ha végleg lemerűlt,

ki rettenti a keselyűt!

S ki viszi át fogában tartva

a Szerelmet a túlsó partra!

(Nagy László)

Reviczky Gyula: Tavasz-vágy

Messze még a tavaszig?…

Alig várom, oh alig.

Hogy már egyszer valahára

Megfürödjem langy sugárba’.

Nem kívánok én sokat.

Szellőt, mely megsimogat;

Egy darabkát fényes égbül,

S duzzogásom újra békül.

Csak azt kérem, ha a nap

Szobám fölött elhalad:

Pillantson be sugarával,

S leljen dallal, ibolyával.

Dóró Sándor: Van úgy

"Van úgy, hogy csak hallgatnék,

napokon át, egyedül,csendben.

Szeretném hallani a hallhatatlant,

utat találni a rég nem látott rendben.

Van úgy, hogy csak beszélnék,

megszólítanék mindenkit, a világot.

Mi van veletek, minden rendben,

a ti szemetek vajon mit látott?

Van úgy, hogy csak zokognék fekve,

mert van olyan,ami nekem is fáj.

Ember vagyok, néha félek, érzek,

talán nem ez a legnagyobb hibám.

Van úgy, hogy csak folyton nevetnék,

mert élvezem , hogy élek és remélek.

Mosollyal az arcomon, hadat üzenek,

míg élek, barátja leszek a reménynek."

Dóró Sándor

Csanádi Imre: Kelekótya április

Hónapok

bolondja!

Lobog a felhők

vad rongya.

Hol süt, hol esik,

hol kalap kerekezik.

Bimbóra

ring a lepke:

hóba hanyatlik,

fergetegbe.

Méhecskének dermed szárnya:

fölenged a napsugárra.

Április,

április:

arany fény is,

zápor is.

Forrón

ölelget,

dérrel

diderget.

Tavasz mégis,

kikelet:

birkózza le a Telet

Tavasz ő,

Nyarat hoz -

csak egy kicsit kolontos.

Szabó Lőrinc: Csodálkozás

Tavaszi szaga van a sárnak,

a szem már keresi a fecskét,

átvilágít rajtam a nap

s úgy járom ismert utcáimat,

mint idegen tájat a vendég.

.

Mi történt itt? Úgy zeng, lobog

a kék, arany, a sárga, a piros:

az egész világ édes zavar,

az élet valami ujat akar

s mosolyog a tilos.

.

A remény, igen, az mosolyog

és mindjárt mennyi szép akad:

a pénztelen mát drága, ritka

tündérálommá ittasítja

a tovakéklő alkonyat.

.

A remény – óh, mily idegen már!

Fényglória cseng át a városon.

Ilyen hivő még sohse voltam,

ilyen könnyű még sohse voltam,

ez az én első tavaszom!

.

Ma valami bolond öröm ér,

ma csókolni fog valaki,

ma minden léggömb megszökik,

vakok szeme tüzesedik

s kinőnek a csonkák tagjai!

.

Ma a feltámadás napja van!

Az Úr visz, megnyílik a börtön:

föl, föl, az egekbe indulok

s ámulva nézem, hogy mozog

lélektelen testem a földön.

Aranyosi Ervin: Húsvéti üzenet

A szeretet megvéd,

oltalmaz, vigasztal,

a szeretet etet,

– vendégváró asztal.

Mert lelkünk hatalmas,

– bárki beleférhet –

jó szívével adhat,

bizakodva kérhet.

Tárd ki hát a szíved,

higgy a szeretetben,

így szépül a világ,

így élhetünk szebben.

A szeretet burok,

minden rossztól megvéd,

ha szívből szeretnél,

Te is jobban tennéd!

A szeretet örök,

a szeretet áldott,

szeressük hát szebbé

az egész világot!

"Gyermekkoromnak szép emléke,

Köszöntelek, húsvét vasárnap!

Száll a szívemre égi béke

Ünnepén a Feltámadásnak.""

Benedek Elek

"Bolond idő, esős-napos tavasz,

kertben, gomblukban kis, színes virágok,

az Április egy szerelmes kamasz,

teli sóhajtja széllel a világot."

Varró Dániel

Kökény Éva: Április

Ablakom alatt lombos fákon

ringanak énekes madarak.

Cserregnek, csivitelnek,

csúfolják az áprilist,

a bolondos hónapot,

mely ellopta a tavaszt,

adott helyette telet,

áprilisi havat, majd

rögtön utána vidám,

szívet derítő nyarat.

Kányádi Sándor: Április hónapja

Bolondos egy hónap

április hónapja,

hol kalap a fején,

hol báránybőr sapka.

Hiába próbálnád

kilesni a kedvét,

túljár az eszeden,

mire észrevennéd.

Köpenyegbe burkol,

ingujjra vetkőztet:

mutatja a tavaszt

hol nyárnak, hol ősznek.

Búsnak teszi magát,

szeme könnyben ázik,

mindegyre lehunyja

sűrű szempilláit.

Aztán gondol egyet,

fülig fut a szája,

s ránevet a fényben

hunyorgó világra.

Dsida Jenő: Nagycsütörtökön

A szél suhogva borzong

az olajfa-lombokon.

A kanyargós úton, által az erdőn

tömöttsorú fáklyások jönnek.

Testemet ételül adtam,

véremet italul adtam,

könnyel mostam meg lábaitokat;

Mégis egyedül maradtam.

Hajnal-derengés borzong

a sötét lombokon.

Júdás után, által az erdőn

sátánarcú fáklyások jönnek.

Testvéreim, tanítványaim!

Égignyúló kemény kereszten

holnap megölnek engem!

És ti alusztok, mélyen alusztok!

1929.

Aranyosi Ervin

Április első napjára!

Kibomlott a cipőfűződ,

meg ne botolj, el ne ess!

Á, ez csak egy tréfa volt,

hogy tiszta szívből, jót nevess!

Legyen ez a nap, a napod,

mert a törvény kimondja,

akit viccel csőbe húznak,

az április bolondja!

De ne aggódj neved miatt,

én sem azért csinálom!

Nevetés a legvidámabb

dolog, itt a világon.

Ám ne csak egy napig nevess,

váljon inkább szokássá,

és a mai kis tréfákért,

szívedből megbocsássá’!

Dr. Papp Lajos szívsebész:

AZ ÉN MIATYÁNKOM

Mikor a szíved már csordultig tele,

Mikor nem csönget rád, soha senki se,

Mikor sötét felhő borul életedre,

Mikor kiket szeretsz, nem jutsz eszükbe.

Ó, "Lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!

Nézz fel a magasba, -reményteljesen,

S fohászkodj: Miatyánk, Ki vagy a mennyekben!

Mikor a magányod ijesztően rádszakad,

Mikor kérdésedre választ a csend nem ad,

Mikor körülvesz a durva szók özöne,

Átkozódik a "Rossz",- erre van Istene!

Ó, "Lélek", ne csüggedj! Ne roppanj bele!

Nézz fel a magasba, -és hittel rebegd,

Uram! Szenteltessék meg a Te neved!

Mikor mindenfelől forrong a "nagyvilág",

Mikor elnyomásban szenved az igazság,

Mikor szabadul a Pokol a Földre,

Népek homlokára Káin bélyege van sütve,

Ó, "Lélek",ne csüggedj! Ne törjél bele!

Nézz fel a magasba, -hol örök fény ragyog,

S kérd: Uram! Jöjjön el a Te országod!

Mikor belédsajdul a rideg valóság,

Mikor életednek nem látod a hasznát,

Mikor magad kínlódsz, láztól eggyötörve,

Hisz bajban nincs barát, ki veled törődne...!

Ó, "Lélek", ne csüggedj! ne keseredj bele!

Nézz fel a magasba, -Hajtsd meg homlokod,

S mond: Uram, legyen meg a Te akaratod!

Mikor a "kisember" fillérekben számol,

Mikor a drágaság az idegekben táncol,

Mikor a "gazdagság" milliót költ, hogy éljen,

S millió szegény a "nincstől" hal éhen,

Ó, "Lélek", ne csüggedj! Ne roskadj bele!

Nézz fel a magasba, -tedd össze két kezedet,

S kérd: Uram! -Add meg a napi kenyerünket!

Mikor életedbe lassan belefáradsz,

Mikor hited gyöngül,- sőt - ellen támadsz,

Mikor, hogy imádkozz, nincs kedved, sem erőd,

Minden lázad benned, hogy - tagadd meg "Őt"!...

Ó, "Lélek", ne csüggedj! Ne egyezz bele!

Nézz fel a magasba, s hívd Istenedet!

Uram!- Segíts! -S bocsásd meg vétkeimet!

Mikor hittél abban,hogy téged megbecsülnek,

Munkád elismerik, lakást is szereznek,

Mikor verítékig hajszoltad magad,

Később rádöbbentél, hogy csak kihasználtak,...!

Ó, "Lélek", ne csüggedj! Ne ess kétségbe!

Nézz fel a magasba, sírd el Teremtődnek:

Uram!- Megbocsátok az ellenem vétőknek...

Mikor a "nagyhatalmak", a békét tárgyalják,

Mikor a BÉKE sehol!- Csak egymást gyilkolják!...

Mikor a népeket a vesztükbe hajtják,

S kérded: Miért tűröd ezt?

Istenem MIATYÁNK!

Ó, "Lélek", ne csüggedj! Ne pusztulj bele!

Nézz fel a magasba,- s könyörögve szólj!

Lelkünket kikérte a "Rossz", támad, tombol!

Uram! Ments meg a kísértéstől!

Ments meg a gonosztól!!! AMEN

UTÓHANG:

S akkor szólt a Mester, kemény szeliden,

Távozz Sátán, SZŰNJ vihar! Béke, csend legyen!

Miért féltek ti, kicsinyhitűek?...

Bízzatok! Hiszen én megígértem nektek,

Pokoli hatalmak rajtatok erőt nem vesznek!...

Hűséges kis nyájam, én pásztorod vagyok, S

a végső időkig, - veletek maradok!!!

AMEN

Szabó Lőrinc: Szél hozott, szél visz el

Köd előttem, köd mögöttem,

Isten tudja, honnan jöttem.

Szél hozott, szél visz el.

Minek kérdjem, mért visz el?

.

Sose néztem, merre jártam.

A felhőkkel kiabáltam.

Erdő jött, jaj be szép!

Megcibáltam üstökét.

.

Jött az erdő, nekivágtam.

A bozótban őzet láttam.

Kergettem, ottmaradt,

Cirógattam, elszaladt.

.

Ha elszaladt, hadd szaladjon,

Csak szeretőm megmaradjon.

Szeretőm a titok,

Ő se tudja, ki vagyok.

.

Isten tudja, honnan jöttem,

Köd előttem, köd mögöttem.

Szél hozott, szél visz el.

Bolond kérdi, mért visz el.

ZELK ZOLTÁN: Csilingel a gyöngyvirág

Csilingel a kis gyöngyvirág.

Fehér a ruhája,

meghívja a virágokat

tavaszesti bálra.

Öltözködik az orgona,

lila a ruhája,

kivirít a kankalin, a

szegfű és a mályva.

A vadrózsa rájuk nevet,

bolondos a kedve,

a rigó is füttyent egyet:

hej, mi lesz itt este!

Táncra perdül a sok virág,

illat száll a légben,

őrt állnak a gesztenyefák,

illemtudón, szépen.

A szellő is megfürdik a

virágillatárban,

s arra ébredünk fel reggel:

napsugaras nyár van.

Benedek Elek: Virágvasárnap

Virágok napja, szép virágvasárnap,

Jövel, jövel már, bontsd ki röpke szárnyad!

Hintsd be virággal az avar mezőket,

A kertek fáit, félve rügyezőket,

Óh, szánd meg őket!

.

A tél hosszú volt, oly zord s oly kegyetlen,

A rét, az erdő még most is kietlen.

Virágok napja, jer, lehelj a földre,

Bús szürke foltjait varázsold zöldre,

Szép puha zöldre!

.

Jövel, jövel, s te véled fecske, gólya,

Üres fészkeknek hadd legyen lakója!

Szakadjon vége a nagy némaságnak,

Szívüket töltsd be, akik dalra vágynak,

Oly régen vágynak!

.

Ihol közelg. Feje virággal ékes,

Az arca nevetős, a hangja édes.

Bájos, milyennek a szívem kívánta,

Mint egy virágos, nevetős leányka,

Szép kis leányka!

.

Ihol, már itt, virággal megrakottan,

Hallom a dalt is: fecske száll amottan.

Eresz aljának újra van lakója,

Csörgő patakban kelepel a gólya,

A kedves gólya!

.

Ihol, már itt van. Nyílnak a virágok,

Vidám dal járja be a nagyvilágot,

Hirdetve hegynek, völgynek, rónaságnak:

Leszállt a földre szép virágvasárnap,

Legszebb vasárnap!

Kökény Éva: Tavaszi remény

Megújult a világ, itt a tavasz!

Újra hallani madarak énekét,

már érzem a lét új lényegét,

s élvezem a nap csókját, hevét –

éppúgy, mint egy kamasz,

csak a reményt ne öld meg, Tavasz!

Örülök megint, kedvem a régi,

bár fúj a szél, s hajat cibál,

épp ideje már, hogy valaki

átrendezze életem s a frizurám.

Megint úgy érzek, mint egy kamasz,

csak a reményt meg ne öld, Tavasz!

Szabó Lőrinc: A törvénytelen Szép

Ahogy repűl az élet, évre év,

egyre kevésbé tudom, mi a szép,

egyre kevésbé értem magamat,

hogy régen csak bizonyos arcokat

hittem annak, csak ilyen vagy olyan

szemet, szájat; mintha nem is magam

ítéltem volna, hanem más, aki

értelmetlenül válogatta ki

a vonzót s rútat, s megszegényitett.

Aztán elhagytam a törvényeket

s most türelmesebb, gazdagabb vagyok:

előre látom a pillanatot,

mely olt vagy gyújt, s a lelket, jellemet,

a belső formát. Milliméterek

összhangja szabta, ki tessék, ki nem?

Ma sok egyéb is; és a szerelem,

ahogy tanít idő s tapasztalat,

egyre szebb lesz és titokzatosabb.

Eminescu: Erdő miért hajladozol?

- Erdő, mért hajladozol?

Zápor nem ver, szél sehol.

Lombod földig mért hajol?

- Hogyne ringnék, hajlanék,

Mikor mind búsabb az ég,

Fogy a nappal, nő az éjjel,

Leveleim szerteszéjjel.

Szél a lombom szembekapja,

Dalosaim tovahajtja;

Oldalamba tép a szél,

Messze a nyár, itt a tél.

S hogyne hajlanék, ha már

Útra kelt a sok madár.

Ágaim fölött csapatban

Fecskék szállnak szakadatlan,

Fecskék, más hazát keresvén -

Viszik álmaim, szerencsém.

hej, csak mennek, szállnak ott,

Elfakítják a napot,

Szállnak a bús ég alatt,

Szállnak, mint a pillanat,

S engem itt hagynak kifosztva,

Dermedten és darvadozva,

Vágyammal, hogy társtalan

Véle mulassam magam.

(1950/1974)

Kiss Jenő fordítása

Szabó Lőrinc: Egy pohár víz

Hogy a napfény ráesett,

szinte szívdobogva nézem

ezüstszikrás börtönében

az ezüsthideg vizet.

Víz, még sohse láttalak;

és lelkem sok szennye-bűne

boldogan megszégyenülve

érzi, milyen tiszta vagy.

Jég vagy! tűz vagy! gyönyörű!

Tündértestű meztelenség,

voltam én is, és leszek még,

mint te, olyan egyszerű?

Jöjjetek, igaz imák:

jó vizek, öntözzetek meg,

és kit oly rosszul szeretlek

válts meg, égi tisztaság!

"A víz: maga az élet." - MÁRCIUS 22. A VÍZ VILÁGNAPJA.

Konsztantyin Szimonov :Várj reám

Várj reám, s én megjövök,

hogyha vársz nagyon,

várj reám, ha sárga köd

őszi búja nyom;

várj, ha havat hord a szél,

várj, ha tűz a nap,

várj, ha nem is jön levél

innen néhanap;

várj, ha nem vár senkit ott

haza senki már,

s ha nógat is bárki, hogy

nem kell várni már.

Várj reám, s én megjövök.

Fordulj daccal el,

ha álltatják ösztönöd,

hogy: feledni kell...

ha lemondtak rólam már

apám s lányom is,

s jóbarát már egy se vár--

...szinte látom is:

borral búsul a pohár,

s könnyet ejt szemük,

rám gondolva. De te várj

s ne igyál velük.

Várj reám! Ó átkelek

minden vészen én.

Aki nem várt, rám nevet:

"Szerencsés legény".

Nem tudhatja senki sem,

te meg én csupán,

hogy te jártál ott velem

öldöklő csatán,

s te mentettél meg, de hogy ?

Egyszerű titok:

várni tudtál rám, ahogy

senki sem tudott.

(Fordította:Lányi Sarolta)