Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Aranyosi Ervin: Keresd az utat!

Keresd meg az utat az emberek szívéhez!

Ismerd meg a lelkét: - mit gondol, mit érez?

Képes-e megnyílni, őszintén szeretni,

önfeledten élni, vidáman nevetni?

A szív kapujához kérdések vezetnek.

Van, ki bezárkózik, s van, kit nem szeretnek.

Van, aki úgy érzi, magányt mért rá sorsa,

ezért nem jut neki szép szeretet morzsa.

Csak a kulcsot kéne hozzá megtalálni,

meghallgatni szavát, s a pártjára állni.

Néhány kedves szóval vidítani lelkét,

s odaadni időnk, s a lelkünk figyelmét.

Keresd hát az utat szívvel, szeretettel,

keresd meg, mitől lesz boldogabb az ember!

Amit kisugárzol, az tér vissza hozzád,

keresd meg a kulcsot, indulj, s ne habozz hát!

VÁCI MIHÁLY : HA ÉRDEMES - HA NEM

Ma sem volt könnyű élni.

Nem lesz könnyű sosem.

De érdemes volt! - s mindig

Érdemes lesz, - hiszem.

Nehéz - s el kell fogadni,

ki szemben áll velünk,

s azokat elviselni,

kikkel menetelünk.

Ütésük úgy eltűrni,

hogy meg se tántorodj;

- a túloldal ne lássa,

mint hull szét táborod.

Emelni, vinni vállon,

ki gyenge s már kidől;

s mert rá is jut erődből,

lefödne - úgy gyűlöl.

Naponként mosolyogni

kínban azok között,

kik összefenik szemük

egy jó szavad mögött.

Menni velük - már régen

nem értük! - Csak azért,

mert e sereg iránya

valami célt ígért.

Velük és ellenükre

annyi közt egyedül,

- vívni mégis azért, mi

csak együtt sikerül:

- mindez ma sem volt könnyű,

- s nem lesz könnyű sosem, -

de törvény s vállalt sors ez,

ha érdemes - ha nem!

Aranyosi Ervin: Megfelelés

Miért akarsz te mindenáron, s mindig megfelelni?

Azt hiszed, hogy ezért fognak téged majd szeretni?

Miért akarsz szerethető rabszolgává válni?

Miért akarsz önmagadból egész mást csinálni?

El ne hidd, ha kedvükben jársz, majd szeretnek téged,

csak az egyéniségedet vesztheted el végleg!

Ne játssz tehát szerepeket, ne bújj másik bőrbe,

becsüld inkább azt az embert, kit látsz a tükörben!

A szeretet nem elvárás, hát hiába várod,

rajtad múlik, szeresd jobbá környező világod!

És ha szeretetet küldesz, az tér vissza hozzád.

jó lenne, ha a másokét te is viszonoznád!

Szeresd magad, s majd meglátod, szeretni fog más is,

éld a saját életedet, s ne legyél banális,

legyél inkább egyéniség, kit mások csodálnak,

s hidd el, ettől az álmaid valósággá válnak.

Légy önmagad, különleges, csodálatos ember,

hidd el nekem, hogy másoknak megfelelned nem kell!

Szép álmokat......

Hajtsd le párnádra kócos kis fejed,

Engedd, hogy az álom játszhasson veled.

Rajzoljon a képzelet szemnek tetsző képet,

Aludjál nyugodtan s álmodjál szépet.

Holdsugár fonja majd álmaidat körbe,

S vágyadat mutatja, mint egy tükörbe.

Elsuhan az éj, szinte észre sem veszed

Álmodat vigyázva fogják a kezed..

Megnyugszik a szív, de az álomnak nincs vége,

Létünknek ez, ez a legszebb szenvedése.

Mert az álom sokszor oly szép is lehet,

De tudjuk csak játszik velünk a képzelet.

És így nehéz szívvel ébredünk,

Hogy tovább éljük rohanó életünk.

S ha nyújtanak feléd egy segítő kezet,

Estére nyugodtan hajtod álomra fejed.

(Ismeretlen)

Wass Albert:

Erdély

Valahol van egy furcsa ország.

Bérce templom, völgye szentély,

Bánatország az az ország,

Neve: Erdély.

Kékebbek ott az esték,

sárgábbak ott a rózsák

S a falevelek mindig hullanak.

Este tájt.

Csöndes faluk fehér harangszavára

Imádkozó bükkerdők orgonája:

Zsolozsmásan felzúg a patak.

Ott mindig ősz van. Erdély árva lelke:

az őszi szél kószálgat szüntelen.

És megsúgom: hiába jön tavasz,

A hóvirág.

A régi hóvirág már nem terem.

Mert ott az erdők keresztfát teremnek

És Golgota a hegynek a neve.

S ki ott él: valami régi nyárnak

Halálosan beteg szerelmese.

Elátkozott álmok kísérik,

Ha belekábult ott a tájba:

Mert átokország az az ország.

Nagyon ködös és nagyon árva...

Fészkefosztott fiainak,

Széttépett, bús fiainak,

Mégis, mégis, jaj de drága!

(1928. december 1.)

Ágai Ágnes: Lelkiismeret

Gyönge pillanataidban légy erős,

erős óráidban gyöngülj el,

valld be, ha reszketsz,

és szívedben lüktet a vér,

ha szemhéjadat könnyek feszítik,

sírj, kiálts, panaszkodj,

ne zárd palackba a fájdalmadat.

Szenvedj hangosan, dörömbölj,

a néma kín méregként megöl,

ne játszd a bátrat,

ess el, ha löknek,

és ha feltápászkodsz,

ne mondd, hogy semmiség!

A fegyelem rabruháját vesd le,

légy anyaszült,

vállald csapzott, megroggyant magad,

és üvölts, ahogy a torkodon kifér!

Vajda János:Húsz év múlva

Mint a Montblanc csúcsán a jég,

Minek nem árt se nap, se szél,

Csöndes szívem, többé nem ég;

Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád

Versenyt kacérkodik, ragyog,

Fejemre szórja sugarát;

Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán

Elálmodozva, egyedül

Múlt ifjúság tündér taván

Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szívem kigyúl,

Mint hosszú téli éjjelen

Montblanc örök hava, ha túl

A fölkelõ nap megjelen...

1897.január 17-én hunyt el Vajda János költő.

Horváth M. Zsuzsanna: EMLÉKEZEM

Mit mondhatnék nincs szavam,

elbúcsúzni nem tudtam.

Szíved nem ért, ajkad néma,

emlékezem most a jóra.

Fagyos a föld ami betakar,

a mélybe zár, hangtalan.

Bánat járja át a szívem,

érted kiált szüntelen.

Messze jársz, nem hallod,

hideg föld az otthonod.

Betakarlak sok virággal,

rózsával és tulipánnal.

Hiányod fáj úgy sajog,

elmentél egy hajnalon.

Találkozunk majd tudom,

átölel még két karom.

Most búcsúzom siratlak,

örökre szívembe zártalak.

Halk sóhaj az ajkamon,

szeretlek, hiányzol nagyon.

(Drága Fiam emlékére.)

Szöllősi Bernadett: De jó lenne

De jó lenne néha szív nélkül,

nem lenne, mi megszakadni készül.

Nem szeretni senkit… Ki vetne meg érte?

S, ha mégis megesne, érezni, hogy megérte.

De jó lenne néha gyereknek lenni,

fagylaltot nyalni és cukorkát enni.

Ha szakad a hó, a hidegnek örülni,

fodros szoknyában reggelig pörögni.

De jó lenne néha nagynak lenni,

mindig a legjobb döntést hozni.

Elfogadni, hogy ez néha fáj, de szükségszerű

és tudni, hogy a borúra mindig jön a derű.

De jó lenne egyszer majd úgy meghalni,

- az életet a halállal egy kicsit megcsalni.

Jó emlékkel menni, haragban nem hagyni itt senkit -

és úgy nézni vissza, hogy nem bántam meg semmit.

Wass Albert:

Az igazit keresed?

Az “Igazit” keresed?

Én is azt kerestem sokáig,

s mikor megtaláltam, rájöttem, hogy hiba volt…

Most már az “Igazat” keresem…

Mert az “Igazi” szárnyakat ad, s aztán letépi rólad,

az “Igaz” odaadja a sajátját, ha zuhanni kezdesz…

Az “Igazi” megcsókolja a kezed, az “Igaz” megfogja…

Az “Igazi” álmodik veled,

az “Igaz” virraszt melletted…

Az “Igaziba” belehalsz,

az “Igaz” meghal érted, ha kell

Kálnay Aliz: Lehet-e jónak lenni?

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

Sétálni télen kigombolt kabátban,

szalonnát szúrni fagyos ágra,

nem vadászni nyúlra, fácánra.

Koldus kezébe kenyeret nyomni,

csábítók között hűnek maradni,

házad kapuját kitárni,

hadd jöjjön hozzád akárki.

Kisgyerek könnyét letörölni,

senkivel soha nem pörölni,

dermedt verébért hajolni porka hóba,

más baját sosem hozni szóba.

Békét, nyugalmat, szépséget akarni,

adni, adni, mindig csak adni.

Tökéletesre lelni egy madár dalában…

Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?

Kun Magdolna: Adj még Uram időt.....

Adj még Uram erőt, hogy ne fáradjak el

azon a hosszú-hosszú úton, amin menni kell,

mert úgy szeretném érezni még egy kicsikét

az őszbe szökött napláng langyos melegét.

Adj még Uram időt, hogy vágyott álmaim

túllépjenek fájdalmamnak könnyes kínjain,

s én bátran hihessem, van még annyi évem,

amennyi feledteti velem minden szenvedésem.

Adj még Uram időt, pár reményteli évet,

hogy boldogságban teljen ez az elröppenő élet,

mert oly közelről fúj már az a sarki hideg szél,

mely virágzó tavaszról többé nem mesél.

Móra Ferenc: Egy régi, régi irkalap...

Egy régi, régi irkalap

Került kezembe a minap.

Én irtam éltem reggelén

A második pad szegletén.

.

Dülöngő, potrohos betűk,

Póklábúk és verébfejűk,

A t-nek gyomrán a kalap,

Az r a k hajába kap.

.

Én irtam, én. Emlékezem.

Lassú volt kis fehér kezem

S mint a kopókölyök szokott,

Elmém el-elfutkározott.

.

Kikandikált az ablakon,

Ringott a ringó gallyakon,

Hol a torony hegyére ült,

Hol szálló fellegen repült.

.

A kő-Krisztus komor fején

Soká pihent a cinegén,

Csőrén gubancos cérnaszál

Csüngött le, mint borzas szakáll.

.

S a paplak füves udvarán

Vadrózsa arcu szolgalány

Nyikorgatá az ó-kutat,

Míg írtam az ir ri ur-at.

.

Én írtam, én... Én írtam-e?

Szívem könyűvel fut tele:

Ki e sorok fölé hajolt,

Sötéthajú fiúcska volt.

.

Sötéthajú, fényes szemű,

Pirosképű hajnalderű -

S ma alkonyul már, alkonyul,

Szemembe hamvas haj konyul.

.

S talán az éj is útba már,

Amelyet ajtóm nyitva vár

S ha néma csónakába vész,

A perc nekem nem lesz nehéz.

.

Mért lenne az? Kis irkalap,

Mélán végig simítalak:

Énnékem életprogramot

Rajtad az ir ri ur adott.

.

S ma már tudom: az úr nem ír -

Ebben hazudtál, kis papír,

De az életnek erre: ir,

Nincsen más ríme, mint a: sír.

1918.

TŐLÜNK FÜGG

Egy dal teremhet világot,

Egy virág álmot bonthat.

Egy fából lehet erdő,

Egy madár tavaszt hozhat.

Egy mosoly barátságot kezdhet,

Egy kézfogás lélekre ír,

Egy csillag hajót vezethet,

Egy szó már céllal bír.

Egy szavazat nemzetet menthet

Egy fénysugár világot ád,

Egy gyertya elűz sötétet,

Egy kacaj legyőzi, mi fáj,

Egy lépéssel indulunk útnak,

Egy szóval kezdünk imát.

Egy reménysugár felemelhet,

Egy érintés érzést ad át,

Egy hang is bölcsen szólhat,

Egy szív igazat üt.

Egy élet változást hozhat,

EZ MIND CSAK TŐLÜNK FÜGG.

Ismeretlen szerző

A kék madár

Láttam a boldogság kék madarát,

Ahogy a fejem felettem suhant át.

Intettem, kiáltottam: Itt vagyok,

Majd én vigyázok rád, s enni adok!

Ám a madár szavaim nem hallotta,

S csak repült egyre messzebb a távolba.

Biztos máshoz vitte a boldogságot,

S engem megint magamra hagyott!

Szeretném, ha hozzám is leszállna,

S a szívembe végre boldogságot hozna.

Öröm költözhetne végre lelkembe,

S inden szebbé válna az életben!

Ó, boldogság kék madara jöjj el,

Várlak téged, nagy-nagy szeretettel.

Költözz a szívembe, vigyázok rád,

Jobb helyed lenne, mint gondolnád!

Nagyon rég várom már jöttödet,

S közben nagyon meggyötört az élet.

Nem érdemlem meg a boldogságot,

Hogy szívemet mindig üresen hagyod?

Nyitva van most is szívemnek kapuja,

Kérlek, jöjj, és szállj be végre rajta.

Itt egy szerető lélek vár már nagyon,

Ne engedd, hogy legyőzzön bánatom!

S lám ott a távolban, nagyon messze,

Mintha a kék madár felém közeledne.

Talán most már tényleg hozzám siet,

S a szívemben végleg megpihenhet!

Akkor kezdődik csak igazi életem,

A boldogság madarával a szívemben!

Ő vezérel, mutatja majd az utamat,

S végre valóra válthatom álmaimat.

ARANYOSI ERVIN - DERŰSEN MEGÖREGEDNI

Vidám öregnek lenni nagyszerű!

Arcodon árad a végtelen derű.

Megérted azt, miért e puszta lét,

megérted már az élet lényegét.

Itt az idő, hogy harcaid letedd,

mosoly és béke kísérje léptedet,

hogy rájöjj végre, azért vagy, hogy legyél!

A bölcs ezt tudja, és gazdagabban él!

Huncut mosoly színezze arcodat,

vidám derű tegyen alád lovat!

Bolondos szíved hadd hallja a világ,

hadd irigyeljen mindaz, aki lát!

A múltad nem kell elfelejtened,

őrizd és éld át a szép emlékeket.

Gyűjts újakat, hisz az mind drága kincs,

ki haldoklik, annak holnapja nincs.

Hát ne gubózz be, legyen sok szép napod,

legyen a vénség is egy boldog állapot!

Aranyosi Ervin: Ölelj, szeress kortalanul!

Az ölelés, tudod,

nem köt a korhoz.

A megfáradt szív is,

örömöt hordoz.

Lenni kell álomnak,

lenni kell oknak,

– legyen céljuk

a fáradt karoknak!

Ölelés, és mosoly?

– Várja a lélek!

Érzi, – még itt vagyok,

– érzi, hogy – élek!

Szeretet parazsát

ne hagyd kihűlni!

A lélek fájdalmát

arcodra ülni.

Tárd ki a szívedet,

élj szeretettel!

– Öleljen, örüljön,

míg él, az ember!

Kosztolányi Dezső: ESIK AZ ESŐ

Camille Mauclair

A lomb elernyed,

künn a sövény mentén a víz világol;

a könnyű zápor

vesszőzi az erdőt s a kertet.

A kerítésen alvó, szürke ég.

A zöld zsalu a vízben tükröződik.

Alig hallhatni a vihar neszét,

s hull-hull a lombról szerteszét,

egész a földig

zokogva síró szürkeség.

Hét óra. Az ég szelíd arany.

A táj a ködbe olvad szótalan.

A csönd remeg, most minden hallgat,

a rozsda-szín kert nyugovóra tér,

a búcsúfényben még kigyúl egy ablak. . .

S az Isten éje jő, a néma éj.

Ó lágy eső s te csend csodája,

uralkodj fáradt lelkemen,

jöjj esős, csendes sejtelem.

Minden békítő feledés.

Minden mély, álmos éjbe vész.

Már a sötét erdő se fél.

És én kinézek s hallgatom a csendet,

és elpihen a szenvedély,

és bámulok, akár egy néma gyermek.. .

Fehér Zsolt: IRIGYLEM...

Irigylem a Napot,

Mert téged örökké láthat,

Végig nézhet rajtad -

Folyton megcsodálhat!

Irigylem az eget,

Mert mindig veled lehet,

Bármerre is járjál -

Folyton veled mehet!

Irigylem az esőt,

Mert érintheti arcod,

Ha letörlöd is cseppjét -

Nem ismer kudarcot!

Irigylem a szelet,

Mert körül fonhat téged,

Vigyázhatja utad -

S minden csókját érzed!

Irigylem az időt,

Mert az övé lehet minden,

Mire én csak vágyom -

Ő nem ismeri, hogy nincsen!

Irigylem az éjjelt,

Mert őrizheti álmod,

Minden nap úgy jöhet -

Hogy te is nagyon várod!

S irigylem a percet is,

Mert, bár kevés jut neki,

Csillogó két szemed -

Addig megtekintheti!

Ernest Hemingway: Soha ne légy szomorú

Soha ne légy szomorú,

ha a valóság túl rideg,

s ne keseredj el,

ha nem találod helyed.

A valós élet olyan,

mint a csörgedező patak,

előfordul néha,

hogy nehezebben halad.

Ha nem találod céljaid,

ne gyötörd magad,

idővel majd alakul,

mi e percben csak gondolat.

Kérdezhetnéd, miért élünk,

de senki nincs, ki választ ad,

minden napunk küzdelem,

mely mindhalálig megmarad.

Ha csalódott vagy, s úgy érzed,

hogy minden hullám összecsap,

gondolj bele,

mennyi ember vállalná sorsodat.

Mindig csak a jóra figyelj,

s hibáidat elfeledd,

ha önmagadat elfogadod,

könnyebb lesz az életed.

Ha nem látod a fényt, a Napot,

nyisd ki jobban a szemed,

gondjaid közt tartogat még

csodákat az életed.

Mindig csak a mának élj,

s az örök szabályt ne feledd:

A holnap mindig tiszta,

mivel nem szennyezi semmi tett.

Horváth M. Zsuzsanna: Reggeli fényben

Reggeli fényben vakító színvarázs,

a fák ágain, barackszín, fehér,

szirmot bontó, pompázó virág.

Bódító szirmokon, harmatcsepp csillan,

cseppenként aláhull, majd a hajnallal elillan.

Nap fénye cirógató, éltet adó szőttes,

ölelő fényköntöse, aranyló-szöszke.

Tavasz ébredése, rügyek pattanása,

madárka éneke virág fakadása.

Léleksimogató az ébresztő dallam,

szívet melengető a felkelő nappal.

Szabó Lőrinc: Esik a hó

Szárnya van, de nem madár,

repülőgép, amin jár,

szél röpíti, az a gépe,

így ül a ház tetejére.

Ház tetején sok a drót,

megnézi a rádiót,

belebúj a telefonba,

lisztet rendel a malomban.

Lisztjét szórja égre-földre,

fehér lesz a világ tőle,

lisztet prüszköl hegyre-völgyre,

fehér már a város tőle:

fehér már az utca

fehér már a muszka,

pepita a néger,

nincs Fekete Péter,

sehol

de sehol

nincs más

fekete,

csak a Bodri

kutyának

az orra

hegye-

és reggel az utca, a muszka, a néger,

a taxi, a Maxi, a Bodri, a Péter

és ráadásul a rádió

mind azt kiabálja, hogy esik a hó!

Néha (Az élet komédiája)

Néha jól vagyok,

néha annyira mégsem,

mert úgy érzem

megfájdítja az élet a szívem.

Nincs ezzel baj,

lesznek még jobb napok,

s aztán majd csak lazán

odavetem, hogy: - Jó napot!

Néha minden egyszerű, édes,

néha olyan bonyolult,

mint amikor nem tudom,

hogy mit akar bennem az út.

Inkább ráhagyom,

nem gabalyodok bele.

Nem hagyom kuszaságát magamon,

csak megyek csendben vele.

Néha jól vagyok,

néha annyira mégsem,

néha úgy érzem már meghalhatok,

néha azt, hogy keveset éltem.

Jön, ami jön, vagy éppen

megy, ami megy, akár por a szélben.

Csak dúdolok, tudod, csak játszom,

Nem veszem komolyan, aztán mégis,

mert komédia az egész világ

én pedig vagy jónak, vagy rossznak látszom.

Horváth Mária: Szép az élet...

Soha semmi nem késő, míg élünk a földön.

Élvezzük a szabadságot, az Isten adta élet.

Munka legyen szórakozás, stressztől mentes,

akkor mindennap egy csodát remélhetsz.

Azt kívánom neked, láss, és ne csak nézz!

Vedd észre a kék eget, napot, a csillagokat,

a zöld mezőket, a lombos fákat, virágokat!

Mindig mosolyogj és boldogságban élj!

Láss, ne csak nézz, hisz az élet nagy csoda,

a szép oldalát vedd észre, nézz végre oda!

Örülj a tavasznak, s az új élet kezdetének,

forró, meleg nyárnak, a hűsítő strandoknak.

Érezd az ősznek simogató, lágy melegét,

lásd a hulló levelek ezernyi sok színét!

Elbűvölő kavalkádját, szépségének varázsát,

télnek csodáját, ha felveszi a fehér ruháját.

Az élet gyönyörű, s egy rejtelmes sziget!

Mondom neked, láss, és nyisd ki a szemed!

Vannak még csodák, csak meg kell látnod,

és ez mind a tied, csak észre kell venned!

Csuka Magdolna: Érzések bűvkörében

Érzések bűvkörében, múló napok,

Tekintetek közt kutatva, érzések után,

Mit lát a szem, mit érez a szív, s a lélek,

Van e fény, öröm, csillogó ragyogás,

Vagy csak a mély tekintetekből,

A gond, a bánat tükre néz reánk?

Minden, mi öröm, s mi bánat, ha van,

Titkolni nem lehet, tekintetünk elárul.

Hogy fénylik, tündököl, ha lelkünkben,

Szívünkben béke honol, fénylik, mint a Nap,

S ha bánat, fájdalom éri szívünk, könnyes,

Borús tekintetünk, mit mikor az ég beborul.

Érzések bűvkörében, múló idő,

Kevés a csillogó, fénylő tekintet,

Sok a bánatot, gondot tükröző,

A gondoknak súlya, lelket mérgező,

S elűzi a szemünkből a fényt,

Arcunkról a mosolyt, mint felhő a fényt.

Szabó Lőrinc

IMA A GYERMEKEKÉRT

Fák, csillagok, állatok és kövek,

szeressétek a gyermekeimet.

Ha messze voltak tőlem, azalatt

eddig is rátok bíztam sorsukat.

Énhozzám mindig csak jók voltatok,

szeressétek őket, ha meghalok.

Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,

szeressétek a gyermekeimet.

Te, homokos, köves, aszfaltos út,

vezesd okosan a lányt, a fiút.

Csókold helyettem, szél, az arcukat,

fű, kő, légy párna a fejük alatt.

Kináld őket gyümölccsel, almafa,

tanítsd őket, csillagos éjszaka.

Tanítsd, melengesd te is, drága nap,

csempészd zsebükbe titkos aranyad.

S ti mind, élő és halott anyagok,

tanítsátok őket, felhők, sasok,

vad villámok, jó hangyák, kis csigák,

vigyázz reájuk, hatalmas világ.

Az ember gonosz, benne nem bizom.

De tűz, víz, ég s föld igaz rokonom.

Igaz rokon, hozzátok fordulok,

tűz, víz, ég s föld leszek, ha meghalok;

tűz, víz, ég és föld s minden istenek:

szeressétek, akiket szeretek!

Aranyosi Ervin - Ráncok

Arcodon az élet száz nyoma virágzik,

ráncok sokaságát véste rá a kor.

Rajta van az öröm. Fényesen sugárzik.

Ott ül a fájdalom, sértettség, s nyomor.

Olyan, mint egy térkép, ott a lélek útja,

mint megannyi vonal, és ceruzarajz.

Rajta ott a tudás, a bölcsesség kútja,

s ott a megbékélés, s számtalan kudarc.

Ám a legszebb rajzot a mosolyod véste,

mit a szereteted éltet, s átitat.

Különleges kincs ez, s ha néha teszel érte,

lelked elbűvöli a néma áhítat.

Tudom, most már tudnál másképp is szeretni.

Büszkeség, irigység, nem jó útra visz!

Jó lenne elölről, mindent sorba szedni,

s átírni a listát. A lélek újra hisz!

Ma már bölcsebb lennél, sok feladatodhoz

könnyebben találnád meg a jó utat.

Neked az élet már sok időt nem hordoz,

lelked lenyugodott, s többé nem kutat…

Már nincs hozzá kedved, arcod kivasalni,

letörölni róla mély, vad ráncokat.

Tán akad, aki még tud rá új mosolyt csalni,

a szeretet néha meg-meglátogat.

Arcodról a ráncot eltüntetni nem kell,

mint ahogy kitépnél néhány könyvlapot.

Kár, hogy az út végén lesz bölcsebb az ember,

és a fiatalság múló állapot…

Botos Anita: Hirtelen jött vers!

Olykor túl gyorsan múlnak el az évek.

Észre sem vesszük, és elillan egy élet.

Mire feleszmélünk, nincs többé velünk.

Csak a puszta emléke kíséri életünk.

Hiányát pótolni hogyan kell? És feledni?

Kérdések, mikre tán senki nem tud felelni.

Néha csak úgy bevillan, és észreveszed.

Lehet bármi, hiánya végigkíséri az életed.

Hmm... Apa? Anya? Szerelem és ezernyi dolog lehet,

Minek hiánya nélkül életed tán boldogabb lehet.

Viszont kinek mindez megvan? Értékeli talán?

Elmondja, mennyire szereti? Minden nap, éjszakán?

Megbecsüli azt, amiért más ezer hálát adna?

Boldog, hogy mellette van szerető családja?

Az élet rövid, az idő túl gyorsan telik.

Szeressünk addig, míg az égiek engedik.

Mutassuk ki! Éreztessük, hogy szeretünk!

Addig, míg lehet, csak ne késlekedjünk.

Aranyosi Ervin: Kezdj el élni!

Mikor reggel felkelsz, kezdj el rögtön élni!

Ne akarj tengődni, kevéssel beérni!

Hisz, ha körül nézel láthatsz szép csodákat,

s hidd, jobb kedvre derít, maga a csodálat.

Lám már az is csoda: – hála él szívedben,

és az, hogy élni jó, erősít hitedben.

Ha látod a Napot feljönni az égen,

s madárdalt hallgatva oldódsz a zenében.

Mikor szép színesnek látod a világot,

mikor teljes szívvel csodálsz egy virágot,

s nem szakítod őt le, hagyod csak, hogy éljen,

hagyod megváltozni, azt hogy színt cseréljen.

Az életet hagyod bő medrében folyni,

s nem akarsz bántani, s másokat okolni!

Minden szépen folyik, testi, lelki szinten,

és végre megérted, hogy te rólad szól minden.

Hiszen a világod mindig téged szolgál,

s aki ezt megérti, az boldogul, jól jár!

Nem kell erőlködni, mert az élet árad,

s aki szembe úszik, hamarabb elfárad.

Az élet egy folyó, és csak az függ tőled,

hogy erősen fogod meg az eveződet

és szembeszállsz vele, le akarod győzni,

vagy úszol az árral, s létben tudsz időzni.

Tudd, az erőlködés nem szolgálja léted,

nem a harc a fontos, hanem, ha megérted:

csupán szeretned kell, tedd hát így a dolgod,

élvezd eredményét, s légy általa boldog.

Légy hát életednek az irányítója,

sodorjon magával életed folyója!

Ne küszködj az árral, hadd szolgáljon téged,

hagyd, hogy odavigyen, hol álmaid eléred.

Mikor reggel felkelsz, kezdj el rögtön élni!

éld meg világodat, s nem kell többé félni!

Nem kell megfelelni semmi elvárásnak,

mert az elvárások csúf sírokat ásnak.

Vágyaid vigyenek, s bontsd ki vitorládat,

hagyd el a múltadat, s inkább éld a mádat!

Egy dolog a fontos: – Élvezd életedet!

Hidd el, a jó Isten azért adta neked!

Túrmezei Erzsébet: Hiába vár....

Megint hazaindulok nemsokára

Nagy néma csend borult a kis szobára

Üres, kihalt lett, az ajtaja zárt

Nincs már ott aki eddig hazavárt.

Békülten mondom: elköltözött

Nem lakik többé az élők között

Óh hogy várt mindig

milyen nehezen szorongva leste

mikor érkezem

S amikor egyszer csak elébe léptem

Úgy felragyogott az a kedves két szem!

Pedig szolgálatom hívó szavára

Én olyan gyakran hagytam őt magára

És neki fájt minden búcsúvétel

Körültipegett anyai féltéssel.

Amíg csomagoltam és rendezgettem

Szeme kísért, csendesen ült mellettem.

S belesűrítve minden féltő gondot

Néhány búcsúzó szóval annyit mondott:

Vigyázz magadra gyermekem!

Azután egyszer Ő is útra kelt...

Végső tekintetével átölelt és indult

hangtalanul, csendesen...

Elment! Elment! Hiába keresem

Ő utazott el - ismételgetem.

Tudta hogy örök hajlék hívja fenn

És most előrement és hazavár

Csak egy kevés idő van hátra már!

S ha véget érnek próbák, földi harcok

Megint meglátom azt a kedves arcot

Ott hol nem választ el soha semmi

És soha többé nem kell búcsút venni.

Kicsiny szobánk most csendesen fogad

De csendje is tud drága titkokat

Hogy vár mint eddig: hogyne várna rám!

Hazavár most is az Édesanyám.