Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)
LIEBE ATTILA - JÁTSSZ EL EGY DALT
Amikor nem simogatnak a napsugarak,
Mert lustábban kel fel a Nap,
Amikor nem hallatszik tücsök-hegedű,
Mert fakóbban zöldell a fű:
Játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
Segít elfeledni, hogy valahol baj van.
.
Amikor nem csengetnek rád a barátok,
Mert kihűltek már a régi álmok,
Amikor ürességtől hideg az ágyad,
Mert ellustultak benned a vágyak:
Játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
Segít elfeledni, hogy valahol baj van.
.
Amikor hiába vársz egy őszinte szóra,
Mert por rakódott rá a jóra,
Amikor eleged van magad körül mindenből,
Mert csak a neheze jut az életből:
Játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
Segít elfeledni, hogy valahol baj van.
.
Amikor már csak feledés az élet,
s nem férnek bele lázadó remények,
mikor mindenki mást mond mint amit gondol,
s lelkedben a meg nem értés tombol:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van…
.
Amikor nem nézel körbe, mert körbenézni fáj,
mert fáradt, sápadt s kiégett a táj,
amikor nem férsz bele abba a körbe,
ahonnan rád néznek utálva s röhögve:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van…
.
Amikor csak vagy, mintha nem is lennél,
s már reggel az esti gondokkal keltél,
amikor már nem emlékszel arra a napra,
mikor feltettél mindent egy elátkozott lapra:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van…
.
Amikor igaznak festi arcát a hazugság,
szégyenlő szemüket az égiek is lehunyják,
amikor hűvös fuvallattal készül a vihar,
testedből, lelkedből minden érzést kicsavar:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van…
.
Amikor ostoba törvények ostora ver nyakon,
elítélnek s megítélnek gőgösen s vakon,
amikor magadra maradsz a magad igazával,
s nem rendelkezel már sem házzal sem hazával:
Játssz el egy dalt, csak úgy magadnak halkan,
segít elfeledni, hogy valahol baj van…
.
Játssz el egy dalt – csak úgy magadnak halkan,
Játszd azt, hogy te is benne vagy a dalban,
Játszd azt, hogy mosolyogsz s nem érdekel semmi,
Játszd, hogy érdemes minden nap embernek lenni,
Játssz koldust vagy királyfit,
Játszd, hogy nem ördög de Isten irányít,
játszd, hogy piros fákon fehér levelek közt zöld virág nyílik,
játszd, hogy fárad az Isten de még bízik,
játszd, hogy jobb lesz,
játszd, hogy szebb lesz,
játszd, hogy még lesz….
.
Játssz el egy dalt – csak úgy csendben magadnak,
Játszd azt, hogy a dolgok rendesen haladnak!
Punk Mária: Nagy szakállú, kedves bácsi
Nagy szakállú, kedves bácsi,
puttonyod most oly nehéz,
kicsit belekukucskálni
kíváncsian szeretnék.
Rejt-e mélye csokoládét,
édes cukrot, mogyorót,
van-e benne nekem játék,
hoztál babát, autót?
Rajzoltam és írtam neked,
régóta úgy vártalak,
megfogadtam, nemcsak kedden
rakom rendbe ágyamat.
Mindennap az iskolában
szorgalmasan tanulok,
segítem az osztálytársam,
és csak néha hazudok.
Látod, milyen jó vagyok én,
holnap is ily jó leszek,
s szeretettel szorítom meg
nagy Mikulás-kezedet.
Váci Mihály - Még nem elég
Nem elég megborzongni,
De lelkesedni kell!
Nem elég fellobogni,
De mindig égni kell!
És nem elég csak égni:
Fagyot is bírni kell,
Ki acél akar lenni,
Suhogni élivel.
Nem elég álmodozni!
Egy nagy-nagy álom kell!
Nem elég megérezni,
de felismerni kell,
Nem elég sejteni,
hogy milyen kor jön el,
Jövőnket – tudni kell!
Nem elég a célt látni,
járható útja kell!
Nem elég útra lelni,
az úton menni kell!
Egyedül is! – Elsőnek,
elől indulni el!
Nem elég elindulni,
de mást is hívni kell!
S csak az hívjon magával,
aki vezetni mer.
Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!
Nem elég – a Világért!
Több kell – a nemzetért!
Nem elég – a Hazáért!
Több kell most – a népedért!
Nem elég – Igazságért!
Küzdj azok igazáért,
kiké a szabadság rég,
csak nem látják még,
hogy nem elég!
Még nem elég!
Úgy döntöttem, ha megnövök,
én leszek a Mikulás.
Mert tudom, a legszebb dolog
a szívből adni tudás.
Az én szívem elég nagy lesz,
elfér benne mindenki.
Szánkómmal a szeretetet
fogom vinni, s hirdetni!
Szétszórom a Nagyvilágban,
minden gyerek majd örül.
Kezet fogunk, s körbeállunk,
körben majd a Föld körül.
Mosoly ragyog minden arcon,
ömlik ránk a szeretet.
A boldogság könnycseppjei
díszítik a szemeket.
A puttonyom teletömöm,
lesz majd benne nevetés,
mikor aztán majd kibontom
minden gyermek nevet és
vidám táncba hívó zenék
tanítják a lépteket,
kibékítjük a világban
veszekedő népeket.
Ha megnövök, meglátjátok,
én leszek a Mikulás.
Lesz majd öröm és boldogság
és virágba borulás.
Mindennap köztetek járok,
és csak adok, csak adok,
és ameddig jó lesz nektek,
Mikulás is maradok!
Aranyosi Ervin: Én leszek a Mikulás
Heltai Jenő – Karácsony
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor minden csupa fény,
Amikor minden csupa pompa
És csillogó a karácsonyfa,
Mikor az angyal szárnya lebben
És békesség van szívekben,
Nagynak, kicsinynek gyönyörül,
Amikor gazdag és szegény örül,
A szeretet nagy ünnepén,
Mikor kiújul a remény,
Amikor testvér minden ember
És egy a másnak könnyes szemmel
Bocsátja meg sok vétkeit,
A dús a kolduson segít,
Mikor fehéren száll a béke árnya
Minden kunyhóra, minden palotára,
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor annyi költemény
Hirdeti ékes mondatokban,
Hogy végre ismét karácsony van,
Mikor övéihez rohan
Mindenki meghatottan, boldogan,
Mikor mindenki egyetért,
Mindenki egyért, egy mindenkiért.
Aranyosi Ervin – Advent második gyertya
A második is fényre lobban,
jelzi, angyal szállt a földre:
– Éljetek méltóbban, jobban,
s várjatok az újszülöttre!
Lelketeket készítsétek,
– a világ újjá születhet!
Szóljon szívből belső ének,
– nyissátok meg szeretetnek!
Legyen bennünk könyörület,
új megváltónk mikor várjuk.
A világ is szebbnek tűnhet,
ha utunkat e képp járjuk.
Találd meg a belső békét,
s majd, ha utad tisztán járod,
élvezheted eredményét,
egy csendes, békés világot…
József Attila
Tél
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új, meg ép,
Gyermekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
JÓZSEF ATTILA - KÉSZ A LELTÁR
Magamban bíztam eleitől fogva -
ha semmije sincs, nem is kerül sokba
ez az embernek. Semmiképp se többe,
mint az állatnak, mely elhull örökre.
Ha féltem is, a helyemet megálltam -
születtem, elvegyültem és kiváltam.
Meg is fizettem, kinek ahogy mérte,
ki ingyen adott, azt szerettem érte.
Asszony ha játszott velem hitegetve:
hittem igazán - hadd teljen a kedve!
Sikáltam hajót, rántottam az ampát.
Okos urak közt játszottam a bambát.
Árultam forgót, kenyeret és könyvet,
ujságot, verset - mikor mi volt könnyebb.
Nem dicső harcban, nem szelíd kötélen,
de ágyban végzem, néha ezt remélem.
Akárhogyan lesz, immár kész a leltár.
Éltem - és ebbe más is belehalt már.
1936. nov.-dec.
Horváth M. Zsuzsanna: Ünnepvárás
Szitáló hó háztetőkre takarót von,
jeges tél az ágakra zúzmarát fon.
Hópelyhek táncolnak a széllel,
szívemben az ünnep közeledtét érzem.
Fehér hópaplan öleli a tájat,
fagyöngy, gyöngyszemcsés varázslat.
A téren feldíszített fenyő áll,
színes üveggömbökre hópehely száll.
Szemekben könnycsepp csillan,
szeretetangyal simogatást oszt ma.
Szomorúság, bánat lelkekben ne legyen,
a rosszat feledjed, helyébe lépjen a szeretet!
Az év minden napján ezt kellene tenni,
a haragot, a gonoszt örökre elűzni!
Mosoly az arcokon, összefonódó kezek,
halvány gyertyaláng, melegen ölel.
Csillagszóró csillámport lövell,
Karácsony ünnepe, itt van oly közel.
Kun Magdolna: Ahogy idősödöm......
Ahogy idősödöm, egyre jobban érzem,
becsülni kell minden napot, mely adódik még nékem,
becsülni és megköszönni a magasságos égnek,
hogy nem hagyott el erőm, s hogy van még bennem élet.
Mert amíg van erő bennem, tán remélhetem azt,
hogy része lehet életemnek a következő nap,
és az azt követő újabb nap, melyben ismét meglelem,
azon apró csodákat, mikért érdemes élnem.
Sok évtized elszaladt már, s az időm egyre fogy,
mert úgy születtünk, hogy nem lehetünk halhatatlanok,
hiszen mindenkinek ki van szabva másodpercre tán,
hogy mikor fénylik fel előtte egy másik útirány.
Magdolna Kun
·
Szívek muzsikája
Karácsonykor visszamegyek,
abba a gyermekkori házba,
ahol kalácsillattal telt
az otthon kis szobája,
s ahol sosem volt gazdagság,
és mégis kincset leltünk,
mert mi szegényen is mindig
gazdagon szerettünk.
Hisz nálunk a szeretet
kincsként ragyogott,
akkor is, ha a karácsonyág
nem roskadozott,
mert csak néhány piros alma lógott
szépen, sorban rajta,
s az a pár csillagszóró,
mely az ezüstszínű angyal-hajat
sugarakba fonta.
Odamegyek vissza,
ahol mindenki jól tudta,
a Karácsony ünnepe
egy különleges csoda,
mert ilyenkor a szívek érző muzsikája,
egy dallamot játszik, itt a földi síkon,
és fenn a mennyországban.
Ernest Hemingway: SOHA NE LÉGY SZOMORÚ
Soha ne légy szomorú, ha a valóság túl rideg,
s ne keseredj el, ha nem találod helyed.
A valós élet olyan, mint a csörgedező patak,
előfordul néha, hogy nehezebben halad.
Ha nem találod céljaid, ne gyötörd magad,
idővel majd alakul, mi e percben csak gondolat.
Kérdezhetnéd, miért élünk, de senki nincs, ki választ ad,
minden napunk küzdelem, mely mindhalálig megmarad.
Ha csalódott vagy, s úgy érzed, hogy minden hullám összecsap,
gondolj bele, mennyi ember vállalná sorsodat.
Mindig csak a jóra figyelj, s hibáidat elfeledd,
ha önmagadat elfogadod, könnyebb lesz az életed.
Ha nem látod a fényt, a Napot, nyisd ki jobban a szemed,
gondjaid közt tartogat még csodákat az életed.
Mindig csak a mának élj, s az örök szabályt ne feledd:
A holnap mindig tiszta, mivel nem szennyezi semmi tett.
Reviczky Gyula: Egyedül
Magány! Magány, téged szeretlek!
De csönded mégis fáj nekem,
Ha úgy magamban elmerengek,
S végig tekintek éltemen,
Egy szó, mint kő, szívemre nehezül:
Egyedül, egyedül!
Azt hallom a zajos teremben:
Ezek közt senki sem szeret!
S hallom: nem ért itt senki engem!
Ha emberek közé megyek,
Szívem e hangtól sohse menekül:
Egyedül, egyedül!
Ott fészkel állandón szívembe'
Rossz álmaival a bús magány,
S úgy megpanaszlok éjjelente
S kérdem: nincs hát sehol tanyám?
És könnyre könny lassan szemembe gyül:
Egyedül! Egyedül!
Váradi Krisztina: Adventi szívek
Sötét van, némán ölel körül a csend,
Csak a színes gyertyák fénye lobog nesztelen
idebenn.
Kinn hófehér táj, csodára vár a világ,
Szívünkben is fellobban egy-egy égi láng.
Különös érzés, mely védőn ölel át,
Így üzen az idő, hogy létünk egy fontos
szemvillanás.
Bár nem biztos minden léptünk, vár egy cél,
Ragyogjon bennünk a hit s fényét szórja szét!
Biztató a tudat, minden értelmet nyer,
Így üzen a végzet, hogy egyszer minden
jobb lehet.
S bár néha nem merünk bízni semmiben,
A remény szikrája tüzet gyújt szívünkben.
Milyen nagyszerű szózat hangzik belül,
Így üzen a menny, hogy itt a földön
nem kell félnünk.
Bár gyakran könnyes szemünk s fájdalom ér,
A pislákoló öröm lángra lobban még!
Egészen betölt egy hatalmas erő,
Így üzen a mindenség:Igen,jön,
várjuk Őt!
Bár úgy érezzük, magányosan állunk,
A szeretet parazsa feléled társul.
Advent van, némán ölel a csend,
És a színes gyertyák fénye új értelmet
nyer hirtelen.
A megszentelt csendben érezhetünk csodát,
Hit, remény, öröm, szeretet, ezt adjuk tovább!
Aranyosi Ervin : December
Nézze meg az ember,
itt van a december!
Odakint a világ
kihűl a hideggel.
Nekünk kell fűteni,
hogy a szív ne fázzon,
ne a tél legyen úr
az egész világon.
Lelkünk csepp szikrái,
lobbantsanak lángot,
öleljük magunkhoz
a fázós világot!
Lélek melegével
gyújtsuk meg a gyertyánk,
mosolyunk dicsfénye,
melegebb fényt vet ránk.
Ha szeretet fénye
szívünkből sugárzik,
lángra gyúl sok szép szív,
és már nem is fázik,
Átmelegszik, hittel,
ő is adni képes!
Szereteted eljut
mások jó szívéhez.
Némethné Mohácsi Bernadett: A szív szava!
Lelked nyomasztja a sok teher,
mit a sors keresztedre szegel,
csak könny... számkivetett érzés!
Lelkemnek kínzó... gyötrelmesen nehéz
Mondd, hogy segítsek? Kifogytak a szavak,
dühöngő némaság, mit lelkem sírva ad,
őrjítő csend... lelket ordító fájdalom!
Szerető szívemmel enyhíteni nem tudom!
Mondd, hogy vegyem le a súlyos terheket,
hogy kötözzem be a vérző életet?
Ó barát, mondd, barát, hogy lehet?
Az ész tudja, segíteni nem lehet!
A szív szava az egyetlen, mi ilyenkor célba ér,
az élet rögös útján, Téged mindvégig elkísér,
erőt, kitartást és bátorságot ad,
mikor a reménység így kitaszíttat!
S lelkem, leküzdve a némaság hangját,
üvöltve árasztja a szeretet szavát,
lelkedben megcsillan a hit, az akarat,
mely utat törve, cipeli sorsodat!
Horváth M. Zsuzsanna: Ünnepvárás
Szitáló hó háztetőkre takarót von,
jeges tél az ágakra zúzmarát fon.
Hópelyhek táncolnak a széllel,
szívemben az ünnep közeledtét érzem.
Fehér hópaplan öleli a tájat,
fagyöngy, gyöngyszemcsés varázslat.
A téren feldíszített fenyő áll,
színes üveggömbökre hópehely száll.
Szemekben könnycsepp csillan,
szeretetangyal simogatást oszt ma.
Szomorúság, bánat lelkekben ne legyen,
a rosszat feledjed, helyébe lépjen a szeretet!
Az év minden napján ezt kellene tenni,
a haragot, a gonoszt örökre elűzni!
Mosoly az arcokon, összefonódó kezek,
halvány gyertyaláng, melegen ölel.
Csillagszóró csillámport lövell,
Karácsony ünnepe, itt van oly közel!
József Attila
TÉL
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hogy melegednének az emberek.
Ráhányni mindent, ami antik, ócska,
Csorbát, töröttet s ami új meg ép,
Gyerekjátékot, - ó, boldog fogócska! -
S rászórni szórva mindent, ami szép.
Dalolna forró láng az égig róla
S kezén fogná mindenki földiét.
Valami nagy-nagy tüzet kéne rakni,
Hisz zúzmarás a város, a berek...
Fagyos kamrák kilincsét fölszaggatni
És rakni, adjon sok-sok meleget.
Azt a tüzet, ó jaj, meg kéne rakni,
Hogy fölengednének az emberek!
1922. okt.
JUHÁSZ GYULA: AZT ÁLMODTAM
Azt álmodtam, hogy mind kihalt a földről
Az ember, és a föld csak élt tovább.
Tavasszal kicsíráztak a göröngyök,
És kivirítottak a violák.
A madarak vígabban énekeltek,
És gondtalanul járt a szende őz,
A gólyák télre ismét útra keltek,
És százszor szebben telt a csendes ősz.
A börtönök küszöbét dudva verte,
Kivirágzottak az utcakövek,
Illat tömjéne szállt áldón az estbe
S örökre elhervadt - a gyűlölet.
Juhász Magda
De jó lenne...
De jó lenne jónak lenni,
mindig, mindig csak szeretni,
lelkem szállna, mint a lepke,
olyan könnyű, lenge lenne.
De jó lenne jónak lenni,
csak a szépet észrevenni,
nem félni, és nem remegni,
mindig, mindig csak szeretni.
De jó lenne jónak lenni,
a nagy Istent megkeresni,
a lábához kuporodni,
és az Igét befogadni.
De jó lenne... de nem lehet.
Farkasok közt nem élhet meg,
aki bárány, aki balga,
megrohanja azt a falka.
Megrohanják, leteperik,
mert a jót itt nem szeretik.
Lelkünk fáradt, szívünk remeg,
nincs közöttünk aki szeret?
Gyilkosságok, fegyver, átok
miért sújtja a világot?
Hisz` szeretni könnyebb lenne,
lelkünk szállna, mint a lepke.
De jó lenne jónak lenni,
egymás kezét megkeresni,
és a gonoszt mindörökre
eltemetni, elfeledni.
De jó lenne jónak lenni...
Budapest, 2007.
Meggyesi Éva: Múlnak az évek
Megváltoztam. Múlnak az évek.
Ma már egészen más vagyok,
másképp látom az őszi kertet,
másképp érzem az illatot.
Nemrég még hamvas rózsa nyílott
a sűrű, zöldülő bokrokon,
ma már lehulltak, s ott hevernek
a dértől gyöngyöző pázsiton.
Elhervadtak, ahogyan én is,
bár a szívem még úgy dobog
mint rég, amikor ifjú voltam,
s nem voltak ráncok arcomon.
De a szívem még ugyanúgy érez,
ma is éppen úgy szeretek
minden jót, amely boldoggá tesz,
s megszépíti az életem.
Ha eső mosott, én bőrig áztam,
s habár a testem remegett,
szívemből olyan melegség áradt,
mely messze űzte a hideget.
Ha vihar volt, gyakran megtépázott,
összetörve a lelkemet,
s mégis: annyiszor talpra álltam!
Mindig volt, ami éltetett.
Ha hideg volt, remegve, félve
őriztem azt, akit szeretek,
meleg kabátként átölelve,
hogy elűzzem tőle a hideget.
S most itt vagyok. Hajamra dér hull,
arcomra sűrű köd szitál,
egyedül, mint egy gyönge nyárfa,
amely oltalmat nem talál.
Mégsem félek, hisz van miért élnem!
Van két gyönyörű gyermekem!
S szeretnék értük többet tenni,
hogy ők boldogok legyenek.
Istentől már csak annyit kérek,
csak annyit adjon még énnekem,
hogy tudjak még nekik valamit adni,
amíg a földön megleszek.
Aranyosi Ervin: Úgy kellene a szeretet
Úgy kellene a szeretet,
mint utolsó darab kenyér,
mit odalöknek teneked:
– Nesze koldus, ma még egyél!
De hová lettek álmaink,
az igazak, a közösek,
mit megálmodtak nagyjaink,
kik nem voltak még gőgösek?
Hát csak a küzdelem marad?
A “bízva bízz” frázis csupán?
A világ nélkülünk halad,
s mi bámuljuk csak ostobán?
Úgy kellene a szeretet,
mint utolsó kenyérdarab,
mely csillapítja éhedet,
s az illúzió fennmarad.
Hogy élünk még a mában itt,
hogy van miért és van kiért,
s van még ki jóérzést tanít,
egy eljövendő holnapért.
De jaj, ha elvész az a hit,
ha bennünk szakad az a szó,
mit nem merünk kimondani,
mert lázadozni nem való!
Úgy kellene a szeretet,
a pénz, a vagyon mit sem ér!
Jó lakatni a lelkeket,
ha van még szóból gyúrt kenyér!
Légy jó mindhalálig
Ma még fiatal vagy s minden szépnek látszik.
Hulló könnyed is szivárvánnyá válik.
De ahogy az évek gyorsan tova szállnak,
Úgy gyűlnek szívedben a gondok és az árnyak.
Rövid ez az élet, mégis sok a könnye,
Mikor Te sírsz, mások könnyét törlöd le!
Mert ahogy Te szeretsz, úgy szeretnek mások.
Úgy lesz ellenséged, úgy lesz jó barátod.
És ha minden álmod valóssággá válik,
Akkor se feledd : Légy jó mindhalálig!
(Móricz Zsigmond)
Csillagokba írva
Asztalomon, mama, egy pislákoló gyertya,
mellette egy hervadt rózsa mely kertedből való,
a hervadt rózsa mellett egy megsárgult levél,
s a levélben néhány tollal írott szó.
A szavak hozzád szólnak, neked formálódnak,
neked, mama, ki már csak fentről nézheted,
hogy telik a papírlap sok száz gondolattal,
mit ékként fényesít pár csillagékezet.
Szeretnék ma írni valami különösen szépet,
de látod-látod mama még sem sikerül,
mert valahányszor a tollat kezembe fogom,
szememre a könny mint ólom nehezül.
Hát most gondolatban a csillagokba írok,
odarajzolok egy szép hatalmas szívet,
hogy annak közepében meglelhesd e verset,
mellyel Áldott Adventet kívánok neked.
Kun Magdolna
Szabadi Lívia: A várakozás ideje
Várom a havat, hófehéret,
a száncsengőt, a nevetésed,
piros sapkának fehér bojtját...
Kandallótűz meleget ont ránk.
Várom a téli nagy csodákat,
feldíszített karácsonyfákat,
narancs-fahéj illatú estet...
Békességet, nyugalmat, csendet!
Várom a családok mosolyát,
a búcsút intő gondok sorát,
a szívekbe költöző imát...
Mikor jön végre egy jobb világ?
Várom karácsony ígéretét,
lelkekbe lopott szeretetét...
Várom, hogy ne csak egy nap legyen,
várom: Ne kelljen várni sosem!
Kosztolányi Dezső:
Mostan színes tintákról álmodom
Mostan színes tintákról álmodom.
Legszebb a sárga. Sok-sok levelet
e tintával írnék egy kisleánynak,
egy kisleánynak, akit szeretek.
Krikszkrakszokat, japán betűket írnék,
s egy kacskaringós, kedves madarat.
És akarok még sok másszínű tintát,
bronzot, ezüstöt, zöldet, aranyat,
és kellene még sok száz és ezer,
és kellene még aztán millió:
tréfás-lila, bor-színű, néma-szürke,
szemérmetes, szerelmes, rikitó,
és kellene szomorú-viola
és téglabarna és kék is, de halvány,
akár a színes kapuablak árnya
augusztusi délkor a kapualján.
És akarok még égő-pirosat,
vérszínűt, mint a mérges alkonyat,
és akkor írnék, mindig-mindig írnék.
Kékkel húgomnak, anyámnak arannyal:
arany-imát írnék az én anyámnak,
arany-tüzet, arany-szót, mint a hajnal.
És el nem unnám, egyre-egyre írnék
egy vén toronyba, szünes-szüntelen.
Oly boldog lennék, Istenem, de boldog.
Kiszínezném vele az életem.
Szuhanics Albert:Katalin napi köszöntő
Katalinnak viszünk ma virágot,
jellemző rá tisztaság, erény.
Születéskor ki e nevet kapja,
vezérli azt mindig új remény.
Ő igaz nő, tudja is a világ,
mily hűséges, boldog, Katalin,
Odaadó jelleme van neki,
segítene mindig valakin.
Mert Katácska sohasem butácska,
okos ő és szemrevaló ám.
Kati huncut, de lényéből árad,
hogy Katóka jóravaló lány.
Katust nagyon szereti is apus,
dorombol ő, mint egy kiscica.
Szerelméhez hozzábújik féltőn,
ugye fiúk, ilyen Katica?
Ma köszöntjük Katalinok napján,
Katerinát, Ketrint, Katikát,
Családtagunk, rokonunk ő nekünk,
nélkülük nem teljes a világ!
Szomszédunk is Katus néni olykor,
nagy énekes, Cárnő is lehet.
Köszöntöm ma mindegyik Katinkát,
szívemből, ki visel ily nevet!
Wass Albert: Az életünk egy furcsa kis mese ...
Az életünk egy furcsa kis mese,
szeszélyes játék, bús színész dolog,
... minden egy szürke váz körül forog,
fénnyel cifrázva, könnyel is tele...
az életünk egy furcsa kis mese.
Ami körülvesz, minden: színfalak.
Nincs hang, nincs szellem, nincs szín, nincs alak,
a fény, a rózsa, a dal, a babér,
ha majd kilépünk újra visszatér,
s új élet-színészeknek itt marad.
Ami körülvesz, minden: színfalak.
S vajon, ha majd, a halk függöny legördül,
s érezzük már a Csend leheletét,
elmondhatjuk a taps elé kiállva,
hogy nem játszottunk mi sem el hiába
e végzetes, csodálatos mesét?
Bogdán András - Amikor lehunyod két csillagszemed...
Amikor lehunyod két csilagszemed,
Amikor párnára hajtod a fejed,
Amikor gondod a holnapra hagyod,
Amikor álmodsz- én veled vagyok.
Amikor lépted rossz útra téved,
Amikor sorsod nehéznek érzed,
Amikor egyedül maradtál végleg,
Amikor nincs más- vezetlek Téged.
Amikor sírnál, de elfogyott könnyed,
Amikor érzed a szavak is ölnek,
Amikor a sötét elnyelne Téged,
Amikor fény kell, én gyújtok Néked.
Amikor könnyed patakként árad,
Amikor örök vendég a bánat,
Amikor felhők ültek a szemedre,
Amikod sírsz- mosolyogj szemembe...
Amikor fáj- ne hagyd, hogy fájjon,
Amikor bánt- ne hagyd, hogy bántson,
Amikor eljön a halál érted,
Akkor élni Én hívlak Téged.
Álmodj patakot, virágzó rétet,
Őzet, pacsirtát, fürge menyétet,
Álmodj napot, szellőt- fényeket,
Csillagok Vándora, ÉLJ ÉLETET!