Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)
Buda Ferenc
Ne rejtőzz el...
Ne rejtőzz el, úgyis látlak!
Rádcsukom a szempillámat.
Benn zörömbölsz a szívemben,
s elsimulsz a tenyeremben,
s elsimulsz az arcom bőrén,
mint vadvizen a verőfény.
Nagyon jó vagy, jó meleg vagy,
nagyon jó így, hogy velem vagy.
Mindenekben megtalállak,
s öröm markol meg, ha látlak.
Nézz rám, szólok a szemednek,
ne fuss el, nagyon szeretlek!
Kun Magdolna: Ahogy idősödöm
Ahogy idősödöm, egyre jobban érzem,
becsülni kell minden napot, mely adódik még nékem,
becsülni és megköszönni a magasságos égnek,
hogy nem hagyott el erőm, s hogy van még bennem élet.
Mert amíg van erő bennem, tán remélhetem azt,
hogy része lehet életemnek a következő nap,
és az azt követő újabb nap, melyben ismét meglelem,
azon apró csodákat, mikért érdemes élnem.
Sok évtized elszaladt már, s az időm egyre fogy,
mert úgy születtünk, hogy nem lehetünk halhatatlanok,
hiszen mindenkinek ki van szabva másodpercre tán,
hogy mikor fénylik fel előtte egy másik útirány.
A boldogság...
A boldogság az egyetlen a földön,
amit irigyel még a gazdag is,
hiába van neki kincse,palotája,
ha egyedül bolyong, s boldogsága nincs.
A boldogság az egyetlen a földön,
amely mindennél fontosabb talán,
s mégis oly kevés ezen a földön,
kinek a boldogság örökké kijár.
Lehet kincsed és hatalmad,
megvehetsz mindent mit kívánsz,
s bár a pénzedért szeretni fognak.
boldog attól még nem leszel talán.
Sokszor a szegény a gazdag,
hisz mindenkinél gazdagabb talán,
kit kedves szavakkal,forró öleléssel
szerető párja karjaiba zár.
A kedves szót nem pótolja semmi!
Kinek kell az,ki dölyfös és puhány,
csak aki szívből tud szeretni,
az lehet boldog igazán.
Ács Vivien : Én már nem ...
akarok rohanni, elfáradtam. Nem akarok megfelelni senkinek. Nem tartozom elszámolással az életemről. Azt csinálok, amit akarok, ha én jól érzem magam, akkor nincs mit megbánnom.
Csak meg akarok állni, abbahagyni a versenyfutást az idővel. Nem sietni, nem futni, csak sétálni szeretnék.
Nem akarok azon agyalni, kinek hiányzom,ki szeret, ki nem, ki keres, ki nem, kinek számítok és kinek nem. Egy életem van, azt teszem, ami nekem jó, nem kérek a megfelelésből.
Én már nem ...
Én már nem akarok válaszokat. A múltamból, az emberektől, akik cserben hagytak, akik ott hagytak, akik miatt kifordultam magamból és akik ott hagytak, és akiknek nem számítok.
Már nem keresem a miérteket. Inkább csak elfelejtem a kérdést, és azt, hogy volt.
Nem volt igazi, nem volt helyes, nem jó helyre szálltam fel, vagy csak rossz állomáson kötöttem ki, de már újra visszatértem, és saját magam vagyok.
Én már nem ...
Én már nem várok, de nem is rohanok , egyszerűen csak hagyom megtörténni a dolgokat, hagyom a sorsot, hogy engedjen. Nem várok senkire, nem vesztegetem az időmet.
Én már elengedtem a múltam...
Én még nem ...
Én még nem adom fel, szárnyalok . Én még élek, néha még futok, néha már nem rohanok. Csak megyek az úton, és ha kereszteződéhez érek, hagyom, hogy a szívem irányítson .
Én még igen...
Én még élek, még akarok szeretni , én még sok boldog pillanatos akarok, én még utazni vágyom, én még táncolni akarok az esőben, stoppolni akarok az országúton, elfeküdni egy virágos réten. Ölelni akarom azokat, akiket szeretek, sikítani akarok egy hullámvasúton, látni a világ csodáit, piramist látni és hegyeket mászni, új kultúrákat megismerni, én még ÉLNI akarok !
Én már nem ....
Én már nem félek, nem félek az egyedülléttől , nem félek attól, hogy nem kellek, nem akarok félni attól, hogy fájni fog , én csak élek, ha kell őrülten, ha kell kockáztatva, minél több saját pillanattal, ami mind az enyém.
Nem rohanok, nem futok, vagy ha igen, néha megállok, hogy körülnézzek, van-e mellettem valaki.
Legkedvesebb verseim egyike
Útravaló
"Ne számolgasd az éveket,
nem lesz sem több, sem kevesebb,
ha tükröd szemed elé tartod,
ne keresd, azt a régi arcot,
- a napmosolyú, gondtalant. -
Megvívtál néhány kemény harcot.
De hallgatózzál befelé,
s ha felnézel, az ég felé,
tudsz-e még hinni, hogy az égbolt
- mely réges-régen tiszta kék volt -
lesz-e még újra égi szép?
Ha tükröd magad elé tartod,
s nem néz vissza a régi kép,
ne fájjon, hogy a gondtalan,
napmosolyú arcnak ránca van,
nem is egy-kettő. Számtalan.
Ami fontos: szemed a régi fénnyel,
barátkozzon a változó éggel,
s tudj mosolyogni, gondtalan.
Mert a lelkedben béke van."
Moretti Gemma : Tükör
Aranyosi Ervin: Terjedjen a vidámság
Tök jó kedvem van ma reggel.
Látod? – Fülig ér a szám!
Rám nézel, s már te is nevetsz,
– ez ragályos, kiskomám!
Add tovább, hogy a vidámság
terjedjen a világban.
Ne lógassuk az orrunkat,
éljünk inkább vidáman!
Kristina Calu - Döntés
Menjek vagy maradjak?
Nehéz eldöntenem
Ha indulnék
Belém mar a félelem
Arra gondolok
Mi áll majd utamba
Mik várnak rám
Ha leszek majd magamba
Jobb-e odakint
Teljesen egyedül
Efféle kérdések
Mardosnak legbelül
Lépek az ajtóhoz
Ujjaim kilincsen
Csomagom kezemben
Bár ne lennék erőtlen
Csapdában rekedt
Bennem a döntés
Bomlik fel bennem
Száz meg száz öltés
Leválnak mind régi sebekről
S akkor már tudom
Régóta vagyok egyedül
Ajtón belül, hol kettő egy pár
Rám ezer és egy éve
Semmi nem vár
Jobb lesz hát odakint
Magamban lennem
Meggyőzöm szívemet
Ideje mennem
Kezem a kilincsen
Lábam a küszöbön
Kulcsomat itt hagyom
Ennyi volt, köszönöm.
Szöllősi Bernadett: De jó lenne
De jó lenne néha szív nélkül,
nem lenne, mi megszakadni készül.
Nem szeretni senkit… Ki vetne meg érte?
S, ha mégis megesne, érezni, hogy megérte.
De jó lenne néha gyereknek lenni,
fagylaltot nyalni és cukorkát enni.
Ha szakad a hó, a hidegnek örülni,
fodros szoknyában reggelig pörögni.
De jó lenne néha nagynak lenni,
mindig a legjobb döntést hozni.
Elfogadni, hogy ez néha fáj, de szükségszerű
és tudni, hogy a borúra mindig jön a derű.
De jó lenne egyszer majd úgy meghalni,
- az életet a halállal egy kicsit megcsalni.
Jó emlékkel menni, haragban nem hagyni itt senkit -
és úgy nézni vissza, hogy nem bántam meg semmit.
VÁRNAI ZSENI: Úgy megnőttél, szinte félek......
Amikor még piciny voltál,
olyan nagyon enyém voltál,
engem ettél, engem ittál,
rám nevettél, nekem sírtál.
Mikor később nagyobb lettél,
mindig messzebb, messzebb mentél,
először csak a kiskertbe,
aztán a nagy idegenbe.
Ha itt vagy is, csak elnézel,
akkor is nem engem érzel,
nem anyádat, nem apádat,
valami más csillagtájat.
Úgy megnőttél, szinte félek,
már a válladig sem érek,
alig-alig hihetem már,
hogy ölbéli bubám voltál.
Én voltam-e óriási,
vagy Te lehettél parányi?
Sosem voltál nehéz nékem,
nem éreztem gyöngeségem.
Melletted most kicsiny lettem,
ágaskodik háta lelkem,
nőni akar, hogy elérjen,
hegyormodig hogy felérjen.
Húzol engem Te fölfelé
mint a napfény maga felé
fát, virágot, lombos ágat -
fölemeled az anyádat.
A SZERETET HANGJA
Gondolkozz el rajta,
mikor azt hiszed, csak Téged bánt az Élet...
Nézz körül a világban.. láthatod az embereket, akik az utcán élnek
Ha azt hiszed, hogy csak neked fáj, mikor kit szeretsz mással látod
Nézz meg egy vakot... ki soha nem láthatja meg a napvilágot
Ha azt hiszed ver a sors, mikor az emberek rosszat kiabálnak Rád
Nézz meg egy süketet, ki soha nem hallhatja az Élet dallamát..
Ha azt hiszed Te vagy az egyetlen, akit akadályok veszik körül..
Nézd azokat, akik nem tudnak járni.. arcukon mégis mosoly derül
Ha azt hiszed rossz helyre születtél.. s Téged senki nem szeret
Nézz meg egy árvát... ki könnyes szemmel nézi a szüleidet...
Ha azt hiszed, hogy nem kapsz időt, hogy begyógyuljanak a sebek
Nézz azokat, akik hirtelen hunytak el.. nem ölelhették át szeretteiket
Mielőtt panaszkodnál.. nyisd ki a szemed, rosszabb is lehetne...
S rájössz, hogy nem sírva kell eltöltened a napot, hanem nevetve
Köszönd meg, amit a sorstól kaptál... ne háborogj sohasem..
Nem tudhatod, mi lesz holnap...
Ez vezessen az Életben!
( Teréz Anya )
Somogyi Zsolt: Fohász
Felnézek az égre minden áldott este,
Keresem az Istent, mert beszédünk lenne.
Nehéz szívvel várok csöndben a soromra,
Tudom odafönn is rengeteg a dolga.
És csak halkan mondom az ég csillagának;
Szólhatna egy jó szót az Úr angyalának,
Hogy a Jó Istennek súgja oda csendben :
Uram ! A világgal valami nincs rendben!
Hallgassa meg imám, más kérésem nincsen,
Segítsen mi rajtunk, hiszen Ő az Isten.
Ember az embernek farkasa lett régen,
Gyűlölet vert tanyát sok ember szívében.
Rengeteg a földön
a hontalan, árva,
Uram, ez a világ saját sírját ássa!
Túl sok már a fájó, bús könny a szemekben.
Uram ! A világgal nincs valami rendben!
Anya a gyermekét sorsára hagyja,
Pénzért az ember
a lelkét is eladja.
Háborúk zajában ártatlanok halnak.
Jól tudom Uram,
Te nem így akartad.
Nagyon nagy a bűnünk, amit meg kell bánnunk,
Bocsásd meg, úgy kérlek, minden gonoszságunk!
Könyörögve száll fel fohászom az égbe:
Uram! A világnak Tenélküled vége!
Meggyesi Éva: Csak szerettem volna
Csak szerettem volna kicsit boldog lenni
így a télbe fordult alkony idején,
mikor hajunk színe hófehérbe fordul,
s csillogó szemünkben halványabb a fény.
Érezni szíved fáradt dobbanását,
miközben lassan ajkaimhoz érsz,
s átadni neked azt a melegséget,
amely a szívemben csak miattad él.
Csak érezni akartam szíved lüktetését,
amikor fáradtan este hazatérsz,
hogy ne fájjon úgy az alkony szürkesége,
mely lankadó erődből egyre többet kér.
Csak veled akartam lenni minden éjjel,
mikor fáradt tested megpihenni tér,
hogy elsimíthassam sápadt homlokodról
a ráncaid, ha már hajad csupa dér.
Csak szerettem volna gyöngülő karommal
karodba bújni, ha érzem, itt a tél,
hogy együtt vészeljük át a hidegséget,
az utolsó percig, ha eljön majd a vég.
Ott leszek
Ha majd egyszer nem leszek.
Nem búcsúzom tőletek.
A csend karjában ringatom magam.
Ott élek majd boldogan.
.
Ott leszek, ott legbelül.
Hol a szeretet, olykor elszenderül.
Bánatomban, a csendhez fordulok.
S a szeretet hangján megszólalok.
.
Én leszek a Nap, mely rátok nevet!
Én leszek, a mosolyfakasztó apró szösszenet!
Én leszek, a vidám könnyetek!
A csend karjában, mindig ott leszek veletek!
.
Ott leszek, a madarak dalában.
Ott leszek, a mezők illatában.
Ott leszek, a zúgó patakokban.
Ott leszek, minden pillanatban.
.
Ott leszek, az alvó fákban.
Ott leszek, a világ minden zugában.
Ott leszek, az ünnepek hangulatában.
Ott leszek, a csend karjában.
.
Ha majd egyszer nem leszek.
Nem búcsúzom tőletek.
Nem hagyom, hogy kihaljon a szeretet.
Életre keltem akkor is, ha a világ kinevet!
Jolie Taylor
Bánlakyné Moravetz Edit : Gyertyaláng fényénél
Könnyes szemmel hajtom fejem tenyerembe,
be sokan mentetek messzi, a mennyekbe!
Gyújtom a gyertyákat, sok kis apró fényük
egymást erősítve ragyogják emlékük.
Vágyakozva tárnám felétek karomat,
megsúgnám örömöm s minden bánatomat.
Velem örülnétek, együtt bánkódnátok,
tudom, hogy magamra sohasem hagynátok.
Esténként, amikor az égre tekintek,
messzi csillagokkal nekem üzenitek:
járjak tovább bátran a földi utamon,
sorsom elkerülni soha nem tudhatom.
Hittel, szeretettel éljem az életet.
Ami jót és szépet tanultam tőletek,
adjam át utánunk jövő nemzedéknek,
mit szívükbe vésve ők majd továbbvisznek.
Kovács Gabriella: EMLÉKEZÉS......
Fények ragyogják be a temetőkertet,
az emlékezés lángja messze érhet.
A sírokon virág és koszorú...
Szívünkben minden oly szomorú.
Rozsdaszínű falevelek szerteszét,
őszi árnyakban látni szép színét...
Az elmúlást idézi, merre csak járunk,
lépteink alatt könnybe szökik vágyunk...
Egy sírhoz érve... tisztelettel állunk,
emlékek törnek elő felsértve álmunk...
A mécsesek fénye messzire látszik,
de fájó szívünk a múlttal játszik...
Drága apukám
Sokszor furcsán néznek rám az emberek,
mert egy gyertyaszállal beszélgetek.
Nekik csak egy tárgy, de nekem már más,
hiszen a fájdalmamban ő lett a társ.
Egy kapcsod, mely összeköt Veled,
a földet és az eget.
Csak meggyújtom őt és várlak,
szívem szólit, s máris látlak!
Látom arcod és látom azt is,
ahogy a gyertyám fényével féltőn ölel át Téged.
Szólok Hozzád, bőlint a láng,
érzem, hogy Te voltál…
Saját nyelveden válaszoltál…
A gyertya meg csak egyre fogy,
s a szememből a könny csorog.
A torkom szorít, de még szólok:
hiányzol nagyon, ugye tudod!
A gyertya még válaszol,
egy utolsót bólint, majd kihuny…
Már csak halkan suttogom:
Álmodj szépet, hiányzol nagyon!
Gyertyák.....
Mindazokért, kiket nem láttunk már régen,
Akik velünk együtt ünnepelnek az égben,
Kiknek őrizgetjük szellemét,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.
Mindazokért, akik elzárkóznak a jótól,
Akik nincsenek itt, s nem is értenének a szóból,
Aki barát, de lehet még ellened is,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.
Égig érjen a fény, és mi úgy szereténk,
hogy sohase múljon el.
Égig érjen a fény egész életünkön át,
hogy nyithassa két szemét, ki mindig erre várt.
Mindazokért, kik ma egyedül ülnek a járdán,
Kikre család, gyermek, otthon rég nem vár már,
És mindenkiért, aki nem lehet itt,
Mindazokért egy-egy gyertya égjen.
Mindazokért, akik nem vették még észre,
Örök bilincs kell minden fegyvert fogó kézre
És mindenkiért, aki nem hiszi ezt,
Mindenkiért egy-egy gyertya égjen.
Pásztor Piroska: Keresztek...
Sok fehér virág virít,
csend üli a szíveket,
emlék hozzájuk repít,
felidézi éltüket.
Néma sóhajainktól
meglibben a mécsesláng,
a fájó elmúlástól
üresebb most a világ.
Hideg márványkeresztre
őszi köd sír könnyeket,
merengő szemeinkbe
gyertyaláng csal fényeket.
Kiket a föld mélyen rejt,
s őrzik a vén akácok,
szívünk el sosem felejt,
rokonok, jó barátok.
Devity Tamás: Mindenszentekre...
Halk léptekkel sétálnak
Az Emberek a járdán.
Vannak, akik családostól,
És vannak, akik árván.
Egyformák vagyunk mi, Emberek,
Hiszen mindannyian ugyanazért megyünk.
Mert az életünkből hiányzik valaki,
Akiért egy gyertyát most leteszünk.
Halványan ragyog a sötétben
Több ezer gyertya lángja.
Szívünket és Lelkünket
A Hiány és a Fájdalom bántja.
Sajgó szívvel gondolunk rátok,
Kik sajnos már nem vagytok velünk.
S lehunyt szemmel képzeljük el,
Ahogyan fogjátok a kezünk.
A Ti Lelketekért gyújtunk gyertyát,
Hogy békésen élhessen az égben.
És a Szeretetünk melege óvjon
Titeket a hidegben s a jégben.
Amerre csak nézek itt kint,
Mindenfelé könnyeket látok.
Mert a drága szeretteitek
Őszintén, nyitott szívvel gondolnak rátok.
Szeressük hát mi is egymást,
Ne kelljen többé félnünk!
Mert sokkal szebb lenne szeretetben,
Mintsem háborúban élnünk!!!
Én minden egyes lényt ezen a földön
Mélységesen tisztelek és imádok!!!
És ezzel a kis verssel mindenkinek
Békés Mindenszenteket kívánok!!!
Emlékezem...😔😔
Halottak napján mindig fúj a szél,
Mintha a jelenlétüket ők ezzel jeleznék.
Mintha ők tudnák, hogy ez a nap az övék,
Nekik szól a megemlékezés.
Színes virágok, koszorúk a sírokon,
Eszünkbe jut minden elhunyt ismerős és rokon.
A mécsesek, gyertyák fénye megvilágítja a sötét temetőt,
S az égett viasz illata belengi a november esti levegőt.
Valami különös varázsa van ennek az éjnek,
Nyugalmat árasztanak a temetői fények.
Ilyenkor mintha közelebb lennének hozzánk,
S nem volna élet és halál között korlát.
Ahogy telnek az évek,
Egyre több sírhoz lépek.
Lassan számomra többen lesznek odaát,
S majd eljő a nap, mikor üres lesz ez a világ.😔😔
Ady Endre: Halottak napján
Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!
Annyi nyomor, annyi szenny, vétek
Undorít meg e sárgolyón...
Hulló levélt hányszor feledtet
A megváltó, a gyilkos ón!...
Óh, hányszor kell a sírra néznünk,
Hogy vigasztaljuk önmagunk -
- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma ünnep van, ma sírhatunk!
Vincze Erika : Magad vagy benne
Szivemben mindig ott élsz,
lelkemnek már része vagy.
Nem számit most a távolság,
Magad vagy bennem a gondolat.
Virág és gyertya kezemben,
bennem csak halk sóhajok,
egy-egy gyertyát gyújtok,
lángjába én is beleolvadok.
Melegség járja át a szivem,
érzem szinte közelségedet.
Lassan becsukom szemem,
oly jó hinni, itt vagy velem!
Sirodra teszem a virágot,
a szél zúgását hallgatom,
nyugodjon békében lelked,
örökké hiányozni fogsz!
(Drága Apám! Drága Anyám!)
HALK IMA
Ma anyámért és apámért mondok halk imát.
Abba súgom könny hullatva a szeretet szavát,
hogy odafenn is érezzék, ott se feledjék,
őrizem még szíveiknek édes melegét.
Halk sóhajú imáim mind az égbe szállnak,
ott adnak majd hangot a szeretet szavának,
mely elmeséli nékik, hogy nincs oly távolság,
amin a szív üzenete ne hatolna át.
Ma anyámért és apámért mondok halk imát,
abba rejtem köszönetként a gyermeki hálát,
mely elmondja helyettem, hogy ők voltak nekem
azok kiket mindenkinél jobban szerettem.
Kun Magdolna
Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, - minden könny, - vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, -
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
Élni csak úgy könnyedén,
ahogy a szél a fákhoz ér
Az volna jó.
Álmodni ébren,
ahogy egykor anyám ölében
Az volna jó.
Feltétel nélkül szeretni,
szürke lelkemet újra kiszínezni
Az volna jó.
Szívből nevetni,
csillogó szemedben magamat látni
Az lenne jó.
Rózsahegyi Anita - Lélekharang
Ma még fiatal vagy s minden szépnek látszik....
Ma még fiatal vagy s minden szépnek látszik.
Hulló könnyed is szivárvánnyá válik.
De ahogy az évek gyorsan tova szállnak,
Úgy gyűlnek szívedben a gondok és az árnyak.
Rövid ez az élet, mégis sok a könnye,
Mikor Te sírsz, mások könnyét törlöd le!
Mert ahogy Te szeretsz, úgy szeretnek mások.
Úgy lesz ellenséged, úgy lesz jó barátod.
És ha minden álmod valóssággá válik,
Akkor se feledd : Légy jó mindhalálig!
(Móricz Zsigmond)
Túrmezei Erzsébet: Fületlen bögre
Ma este elmosogattam éppen nyolcra.
Rakosgattam a bögréket fel a polcra.
Kettő van fületlen, de elölről szépek,
Egészen olyanok, mint a többi, épek.
Csak a fületlen részt hátulra kell tenni,
S nem kell azt a hibát úgy szemügyre venni.
Most eszembe jutott sok felebarátom,
Hogyha képletesen fületlennek látom,
Úgy teszem-e őket életem polcára,
Hogy ne lássunk mindig arra a hibára?
Hanem csak a szépre, hanem csak a jóra,
Mert csak ha így térek egyszer nyugovóra
Akkor tesz el az igazságos Isten
Ahogy a bögréket rakosgattam itt lenn
A mennyei polcra nagy irgalmú szemmel
Hátrafelé az én letörött fülemmel.
A szokottnál csendesebb napok jönnek.
Lassan ballagok az úton, gondolataim elkalandoznak, egy másik világba és azokra akik már ott vannak.
Leírhatatlan érzések, kimondhatatlan szavak szorítják a torkom. Mintha a fájdalom, most a szokottnál is élesebben vágna a szívembe. És a kérdés: Mért nem lehetnek itt velem, mért mentek el?
Mindegy, úgy sem felel senki, csak a szél ér lágyan az arcomhoz, mintha valaki visszatérne, csak egy simogatás erejéig. Vagyis nem tudom, azt hiszem, csak szeretném, ha így lenne.
A hideg kövön fehér virágok, pislákoló gyertyák, amik úgy folynak, mint a könnyek, és ahogy távolról nézem a fényeket, mintha megannyi világító ablak ragyogva azt üzenné, hiányoztok.
Remélem ők is látják, ők is érzik.
(Nemory)
Szuhanics Albert: Mindig megtalász...
Mindig megtalálsz engemet
Amikor fáradt vagy nagyon,
s nincsen már, aki felkeres,
mikor gond ül az arcodon,
mindig megtalálsz engemet!
Amikor szomorúság gyötör,
úgy kell a vigasz, mint a víz,
mikor a bánat súlya összetör,
akkor is mindig bennem bízz!
Amikor nincs ki meghallgat,
pedig beszélni kell neked,
melletted mindenki elballag,
gyere, keress meg engemet!
Amikor nem kell más, csak mosoly,
s mindenki rideg, mint a jég,
mikor mindenki túl komor,
akkor is hozzám gyere még!
Néha csak jó szó kellene,
valaki fogja meg kezed,
s nincs senki, kitől megkapod,
hívjál, én ott leszek veled!
Amikor váratlan öröm ér,
senki nincs, kivel megosztanád,
vagy talán rád tör egy szenvedély,
hadd legyek néked társaság!
Ha magány kínozna bús éjjelen,
vagy útra kelnél, de nincs kivel,
mindig számolhatsz énvelem,
veled megyek, ha menni kell!
Ha elvesztenéd mindened,
s már hited sem maradna meg,
ne feledj, számíthatsz énreám,
megtalálsz mindig engemet.
Várnai Zseni: FÁRADT A SZÍVEM
Fáradt a szívem, és halkan ver nagyon,
Csak jó úgy hosszan ülni a napon,
Nézni a fákat, és nézni az eget,
A messziről kéklő nagy hegyeket,
És lesni a fájó csöndet itt belül,
Amint a könnyhúrokon hegedül.
Hallgatni: ver-e még dalt a szívem,
Meghalt talán, vagy alszik, pihen?
Vagy, mint a hernyót gubózza selyem,
Hogy föltámadjon szárnnyal ékesen?
Tud-e még sírni, könnye van-e még?
Sikolti tud-e, ha kínok-kínja ég,
Tud-e lázongni, mint vulkános hegyek,
Ha zúg fölötte vészes förgeteg?
S altatónótát, zengőt, édeset,
Dalol-e majd, ha elterül az est,
S a kisfiú álommesére vár,
Mely aranykertből aranyszárnyon száll,
Át a nagy, fénylő mesetengeren,
A fáradt, csöndes szívemet lesem.