Főoldal » Fórumok » Hobbi & Otthon fórumok » Keressük meg együtt a legszebb verseket fórum

Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)


2009. aug. 23. 14:35

Wass Albert: Örök búcsúzás



Akárhonnan jövünk, akármerre megyünk,

a búcsú mindig bánat,

és mindig fájnak a halk-szavú árnyak,

kísértetes csengés: talán soh'sem látlak...


Jöhet még egy este,

egy utolsó este, egy fekete este,

mikor váratlanul, furcsa Sors-szeszélyből

belehalkulunk a véghetetlen Csendbe.


Azért van ez nálunk:

akármerre megyünk, akármerre járunk,

a búcsúzásunk bánat,

s kísértetes árnyak halk-szavú csengése

a szívekbe fájnak:

talán soh'sem látlak... talán soh'sem látlak...

1979. Polli
2009. aug. 22. 19:41

Arany Viktor


Miért?


Miért kell élnem, ha fáj?

Miért vagyok szárnyszegett madár?

Miért nincs gyógyír az életre,

Csak a nagyszerű halál?


Se élni, se halni,

A lét kínja mar,

Bár szűnnék meg hamar.


Törött szárnyam

Tehetetlen verdes

Az irgalom másfelé repdes


Önmagam megölni,

Mily nagyszerű tett,

Eldobni e gyászos életet.


Erőm még ehhez sincs,

Agyamban tombol a nincs

Mozdulatlan várom,

Hogy elér a vég,

S lelkem többé nem ég.


Nem kell több kín és gyötrelem,

Sem öröm, sem lázas szerelem.

Megfáradt már a lét,

Elmondja végső énekét.


Felejtsetek, nem is voltam,

Egy ismeretlent leltek holtan

A Földön csak álmomban voltam.

1978. 666bomba (válaszként erre: 1922. - 1841b3b309)
2009. aug. 22. 12:20
köszöönm elgondolkodtatóó
2009. aug. 22. 10:37

Kék rózsák kertje...


Csodáknak kertjében jártam,

Hej de sok rózsafát láttam.

Gondoltam, szakítok néked,

Vöröset, fehéret, kéket...


Ámde, mily hamvas a sárga,

Aranyló szirmát kitárja.

Rózsaszín illata bódít,

Gyönyörű hölgyeket hódít.


Tépek egy vöröset néked,

Ennyire imádlak téged.

Fehéret, mert tiszta a szíved,

Én vagyok legnagyobb híved!


Szakítok kék rózsaszálat,

Üzenet gyanánt lesz nálad.

Ennyire csodás vagy nekem,

Kék a menny, kék a szerelem.


Kék rózsák kertjében járok,

Csodás, kék rózsafát látok.

De nincs szebb rózsaszál nálad,

Legjobban téged csodállak...!


/ Szuhanics Albert/

2009. aug. 22. 10:34

Karikás Sándorné: Vedd észre



Szép az élet

Vedd észre már!

Ne csak arra gondolj,

Ami sajog és fáj.


Vedd észre a

Napot az égen,

Az aranyló hajnalt

Mikor rád ragyog éppen.


A kertben a virágot,

A gyermeked mosolyát,

Ha érted kiáltoz,

A barátokat, kik szeretnek.


A folyó csobogását,

A szíved dobbanását.

Örülj az életnek,

A boldog éveknek.


Fedezd fel a világot,

A világban minden szépet,

Hisz tőled függ, hogyan

Milyen tartalmasan éled.

1975. gyula (válaszként erre: 1971. - Polli)
2009. aug. 20. 22:43
Nagyszerű
2009. aug. 20. 15:25

Kocsi, ház, nyaraló,



Csak.....

Kocsi, ház, nyaraló,

a gyereknek póniló,

csinos kis feleség,

minden nap meleg eleség.

Télen kandalló, kemence,

nyáron a feszített medence.

Tudod, az ember annyi mindent szeretne.


Van aki pénzt, van aki hatalmat akar,

van, ki türelmet, de azt hamar.

Van aki uralkodna a világon,

és van akinek sose kívánom.

A király lánya-mint feleség,

a fele királyság éppen elég,

s ki tudja mennyi minden még...


Ha érdekel a titkos vágyam, elmondom én:

pipálni akarok a világ tetején.

Alattam ezer földrész, körülöttem a hó,

a világ tetején, ott volna jó.


Ott nincsen jófiú és nincsen zsivány,

bűvész, táncos-bonviván,

nincs politikus és futtballista,

szuperrádiós-sikerlista,

ott nincsen playback és jövedelemadó,

csak én, meg a hó.

2009. aug. 20. 15:19

Bocsáss meg!



"Kiket szeretsz s akik szeretnek


Ha bántanak, ha megsebeznek;


Ne haragudj rájuk sokáig!


De öntsd ki szíved, s ha letörléd


A fájdalom kicsordult könnyét:


Bocsáss meg! Hidd, enyhedre válik.


Oh egymást hányszor félreértjük,


Szeretteinket hányszor sértjük,


Bár szívünk éppen nem akarja.


Mi is talán vérzünk a sebben,


Nekünk is fáj, még élesebben,


De büszkeségünk be nem vallja.


Ne légy te büszke, légy őszinte,


Híved legott azzá lesz szinte,


Oszlik gyanú, megenyhül bánat;


Oly váratlan jöhet halálunk


S ha egymástól haraggal válunk,


A sírnál késő a bocsánat!"

1972. 33aa509d53 (válaszként erre: 1970. - Hjaniko)
2009. aug. 20. 14:09

szia!

ez nagyon szép!

1971. Polli
2009. aug. 20. 13:52

Weöres Sándor - Antik ekloga


Mint akit ölnek, törzse hanyat dült, lába kalimpált,

csontos mellem alá gömbölyű keble szorult.

Szép pajtásom, az égszín pillantású kisasszony,

fürge, fiús-alakú, lányos-aranyhajú szűz,

most szepegett:”Mit akarsz te bolond?Tréfáltam, eressz el!”

Tűzben a tűz-okozó még sikongatni se mert,

hátha benyitnak s így lepnék meg a hetyke kacért, hogy

hab remegése fölé már bika-súly nehezül,

inkább karmolt és harapott, s csókkal borítottam

széjjelnyílt ajakát és ragyogó fogait,

válla fehérét, mell kupoláit, lenge csipőjét,

táncos térde közé csúszva kerestem a rést,

s vágyam nedve szökellt combjára s a gyűrt rokolyába.

Szégyelltem magamat, s rá haragudtam ezért.

Ő fejemet megölelte anyásan: „Csúnya te! Jó volt?

Most könnyebb teneked. Hagyj csacsi, bajt ne csinálj.”

Simogatott szelíden s halk gúnnyal: „Uram, kielégült?”

Karba ragadtam a lányt: „Fölfalom ezt a rigót?”

Arca hevült, pihegett: „Szétszaggatsz! Várj kicsit édes:

gyűrött rongy a ruhám! Össze ne tépd levetem.”

Egy kapcsot kinyit és már röppen a székre a szoknya,

néhány könnyű rugás, lenn a selyem bugyogó,

és mit tarka ruhába borít a szokás, a szemérem,

titkon a párja elé meztelenül kibomolt.

Lázban rája-fonódtam, szertevetette bokáit,

hátamon átkulcsolt, háttal az ágyra bukott,

így forrt össze a tüzes zivatarral telt levegőben

lány fiu egy testé, kétfejű ősi alak.

Szégyenkeztek a lányszoba tarka cserép-figurái,

nézni se merték szép szende kisasszonyukat:

mint cica nyaukolt, mint haldokló hattyú vonaglott,

s rengve nyögött a kiságy, tűrve vihart meg esőt.

Szép pajtásom, akit már sokszor öleltem a táncban,

vittem meztélláb, ölben a csermelyen át,

tudtam a kedvét és pici csókját s röpke pofonját:

itt velem egy, mégis távoli, új idegen,

fénylő fürge tekintete most ködfátylú tehénszem,

asszonyi lett, megadó, lángba-borult szerető.

Végül a hölgy pityeregve s a párna-gubancba gurulva

hátat fordított: „Jobb neked így, te betyár?”

Kértem súgva : „Bocsáss meg!” Hátra vetette fejét és

kék szeme rámragyogott cinkosan és kacagón.

1970. hjaniko
2009. aug. 19. 00:42

Bella István:


ÉS SZÓLT A SZÓ


És szólt a hegy:

- Ha alvó kő leszek,

hogy felébredjek,

kezedbe veszel-e?


És szólt a Nap:

- Ha már nappal leszek,

hogy megvirradjak, szemed

fölnyitod-e?


S a csillag szólt:

- Ha már csak fény leszek,

szemhéjad alá, látni

elrejtesz-e?


És szólt a tó:

- Ha tűz gyöngye leszek,

egy fűszál sóhajában

meghallasz-e?


És szólt a szó:

- Ha kucorgó fény leszek,

a szájad szélén, hogy megláss,

egyetlenegyszer kimondasz-e?!

1969. Polli
2009. aug. 16. 19:50

Első látásra

(a Hős és Leander-ből)


Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,

mert vágyad vize hajt, s az végzetes.

Ha két futó feszeng verseny előtt,

te választasz már vesztest vagy nyerőt.

S ha két egyforma aranyrúd világít,

úgy érzed, az egyik szebben világlik.

Szemünkön át hatol belénk a villám:

a vágy, hiába töprengünk a titkán.

A habozás csak a szerelem árnya;

ki szeretett valaha, s nem első látásra?


Csillag Tibor fordítása

1968. 666bomba
2009. aug. 16. 19:41

Így lettem szívtelen



Sosem akartatok mást csak a testemet!

Hát adtam!S ti marcangoltatok,téptetek!

Minden kósza,mocskos vágyatoknak engedtem

S ti nem kérdeztétek soha,mire van szükségem

Éveken át jöttetek-mentetek,szívtátok véremet

Nem érdekelt titeket,hogy gyilkoljátok lelkemet

Hű rabszolgaként megtettem mit parancsoltatok

Szavaitokkal mégis mindig megostoroztatok

Sötét,hideg veremben rabláncra vertetek

Mindent elvettetek,de sohasem kértetek

Hiába küzdöttem,hogy akarjatok ENGEM

Tőletek mindig mély sebet kapott szívem

S egy napon sivár lettem,néma,kietlen

Miattatok lettem egy életre ilyen SZÍVTELEN....

2009. aug. 15. 22:09

Vajda János: NAPIREND


A nap legszebb része bizonnyal a reggel,

Régi mondás, hogy ki korán kel, kincset lel.

De hogy ember ezt a szabályt követhesse,

Szükséges, hogy jókor feküdjék le este.


Éjfél előtt egy-egy jó órai álom

Bizony majd annyi, mint éjfél után három.

Hogy pedig alvásból mennyi elegendő,

Az életkor szerint különböztetendő.


Legtöbbre van szükség az élet két végén,

A csecsemő-korban, meg ha az ember vén.

Mikor "még" nincsen, vagy "már" fogy az ereje,

Rászorul, hogy hosszú álommal nevelje.


A természet ezt is maga megmutatja,

Legkevesebbet alszik a déli nyár napja.

Télen, mikor fénye, ereje halványul,

Alig bír megválni a nagy éjszakától.


Azt tartotta már a hajdani bölcs Róma,

Aludni hét órát elegendő volna.

Nyolc óra hosszáig hevernek a restek,

Kilenc óra való csak tunya nemesnek.


Délelőtti idő minden perce drága,

Testi - de kiváltképp észbeli munkára.

Az ember ilyenkor leginkább alkalmas,

Mikor még el nem kezd munkálkodni a has.


Nem jó kora reggel mindjárt sokat enni,

De az is árt, ha nincs a gyomorban semmi.

Egyél, ha éhes vagy, de sohase sokat,

Találd el mindenben a bölcs középutat.


Ebéd után magad ne szoktasd álomra,

E szokás rabságát hagyd a késő korra.

Könnyedebb mozgásban telhet egy fél óra,

Azután indulhatsz erősebb dologra.


A vacsora legyen könnyebb, mint az ebéd,

És a lefekvésnél pár órával elébb.

A szegény embernek nem való tivornya,

Jó munkára való erejét megrontja.

1966. 1841b3b309 (válaszként erre: 1957. - Gyula)
2009. aug. 15. 22:08
Nagyon szépek!!!
1965. gyula
2009. aug. 15. 17:32

Arany János


CSALÁDI KÖR



Este van, este van: kiki nyúgalomba!

Feketén bólingat az eperfa lombja,

Zúg az éji bogár, nekimegy a falnak,

Nagyot koppan akkor, azután elhallgat.

Mintha lába kelne valamennyi rögnek,

Lomha földi békák szanaszét görögnek,

Csapong a denevér az ereszt sodorván,

Rikoltoz a bagoly csonka, régi tornyán.


Udvaron fehérlik szőre egy tehénnek:

A gazdasszony épen az imént fejé meg;

Csendesen kérődzik, igen jámbor fajta,

Pedig éhes borja nagyokat döf rajta.

Ballag egy cica is - bogarászni restel -

Óvakodva lépked hosszan elnyult testtel,

Meg-megáll, körűlnéz: most kapja, hirtelen

Egy iramodással a pitvarba terem.


Nyitva áll az ajtó; a tüzelő fénye

Oly hivogatólag süt ki a sövényre.

Ajtó előtt hasal egy kiszolgált kutya,

Küszöbre a lábát, erre állát nyujtja.

Benn a háziasszony elszűri a tejet,

Kérő kis fiának enged inni egyet;

Aztán elvegyűl a gyermektársaságba,

Mint csillagok közé nyájas hold világa.


Egy eladó lyány a tűzre venyigét rak:

Ő a legnagyobb s szebb... a hajnali csillag.

Vasalót tüzesít: új ruhája készen,

Csak vasalás híja,... s reggel ünnep lészen.

Körűl az apróság, vidám mese mellett,

Zörgős héju borsót, vagy babot szemelget,

Héjából időnként tűzre tesznek sokat:

Az világítja meg gömbölyű arcukat.


A legkisebb fiú kenyeret kér s majszol;

Üszköt csóvál néha: tűzkigyókat rajzol.

Olvas a nagyobbik nem ügyelve másra:

E fiúból pap lesz, akárki meglássa!

Legalább így szokta mondani az apjok,

Noha a fiú nem imádságon kapkod:

Jobban kedveli a verseket, nótákat,

Effélét csinálni maga is próbálgat.


Pendül a kapa most, letevé a gazda;

Csíkos tarisznyáját egy szegre akasztja;

Kutat az apró nép, örülne, ha benne

Madárlátta kenyér-darabocskát lelne.

Rettenve sikolt fel, amelyik belényul:

Jaj! valami ördög... vagy ha nem, hát... kis nyúl!

Lesz öröm: alunni se tudnak az éjjel;

Kinálják erősen káposzta-levéllel.


A gazda pedig mond egy szives jó estét,

Leül, hogy nyugassza eltörődött testét,

Homlokát letörli porlepett ingével:

Mélyre van az szántva az élet-ekével.

De amint körülnéz a víg csemetéken,

Sötét arcredői elsimulnak szépen;

Gondüző pipáját a tűzbe meríti;

Nyájas szavu nője mosolyra deríti.


Nem késik azonban a jó háziasszony,

Illő, hogy urának ennivalót hozzon,

Kiteszi középre a nagy asztalszéket,

Arra tálalja fel az egyszerü étket.

Maga evett ő már, a gyerek sem éhes,

De a férj unszolja: "Gyer közelebb, édes!"

Jobb izű a falat, ha mindnyájan esznek, -

Egy-egy szárnyat, combot nyujt a kicsinyeknek.


De vajon ki zörget? "Nézz ki, fiam Sára:

Valami szegény kér helyet éjszakára:

Mért ne fogadnók be, ha tanyája nincsen,

Mennyit szenved úgy is, sok bezárt kilincsen!"

Visszajő a lyánka, az utast behíván.

Béna harcfi lép be, sok jó estét kíván:

"Isten áldja meg a kendtek ételét is,

(Így végezi a szót), meg az emberét is."


Köszöni a gazda: "Része legyen benne:

Tölts a tálba anyjok, ha elég nem lenne."

Akkor híja szépen, hogy üljön közelébb -

Rá is áll az könnyen, bár szabódik elébb.

Éhöket a nagy tál kívánatos ízzel,

Szomjukat a korsó csillapítja vízzel;

Szavuk sem igen van azalatt, míg esznek,

Természete már ez magyar embereknek.


De mikor aztán a vacsorának vége,

Nem nehéz helyen áll a koldus beszéde;

Megered lassanként s valamint a patak,

Mennél messzebbre foly, annál inkább dagad.

Az idősb fiú is leteszi a könyvet,

Figyelmes arcával elébb-elébb görnyed;

És mihelyt a koldus megáll a beszédben:

"Meséljen még egyet" - rimánkodik szépen.


"Nem mese az gyermek", - így feddi az apja,

Rátekint a vándor és tovább folytatja;

Néma kegyelettel függenek a szaván

Mind az egész háznép, de kivált a leány:

Ez, mikor nem hallják, és mikor nem látják,

Pirulva kérdezi tőle... testvérbátyját:

Három éve múlik, hogy utána kérdez,

Még egy esztendőt vár, nem megy addig férjhez.


Este van, este van... a tűz sem világit,

Kezdi hunyorgatni hamvas szempilláit;

A gyermek is álmos, - egy már alszik épen,

Félrebillent fejjel, az anyja ölében.

Gyéren szól a vendég s rá nagyokat gondol;

Közbe-közbe csupán a macska dorombol.

Majd a földre hintik a zizegő szalmát...

S átveszi egy tücsök csendes birodalmát.


(1851 ápr. 10)

1964. gyula
2009. aug. 15. 17:12

Arany János


LETÉSZEM A LANTOT


Letészem a lantot. Nyugodjék.

Tőlem ne várjon senki dalt.

Nem az vagyok, ki voltam egykor,

Belőlem a jobb rész kihalt.

A tűz nem melegít, nem él:

Csak, mint reves fáé, világa.

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!


Más ég hintette rám mosolyját,

Bársony palástban járt a föld,

Madár zengett minden bokorban,

Midőn ez ajak dalra költ.

Fűszeresebb az esti szél,

Hímzettebb volt a rét virága.

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!


Nem így, magánosan, daloltam:

Versenyben égtek húrjaim;

Baráti szem, müvészi gonddal

Függött a lantos ujjain;

Láng gyult a láng gerjelminél

S eggyé fonódott minden ága.

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!


Zengettük a jövő reményit,

Elsírtuk a mult panaszát;

Dicsőség fényével öveztük

Körűl a nemzetet, hazát:

Minden dalunk friss zöld levél

Gyanánt vegyült koszorujába.

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!


Ah, látni véltük sirjainkon

A visszafénylő hírt-nevet:

Hazát és népet álmodánk, mely

Örökre él s megemleget.

Hittük: ha illet a babér,

Lesz aki osszon... Mind hiába!

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!


Most... árva énekem, mi vagy te?

Elhunyt daloknak lelke tán,

Mely temetőbül, mint kisértet,

Jár még föl a halál után...?

Hímzett, virágos szemfedél...?

Szó, mely kiált a pusztaságba...?

Hová lettél, hová levél

Oh lelkem ifjusága!


Letészem a lantot. Nehéz az.

Kit érdekelne már a dal.

Ki örvend fonnyadó virágnak,

Miután a törzsök kihal:

Ha a fa élte megszakad,

Egy percig éli túl virága.

Oda vagy, érzem, oda vagy

Oh lelkem ifjusága!


(1850. márc. 19.)

1963. hjaniko (válaszként erre: 1957. - Gyula)
2009. aug. 15. 15:48
Nagyon szépek... főleg az utolsó tetszik:)
1962. Polli
2009. aug. 15. 13:56

Homokba írtam kedvesem nevét


Homokba írtam kedvesem nevét,

de jött a hullám s rajzom elsöpörte:

leírtam újra minden betűjét,

de jött a dagály s munkám eltörölte.

Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve

a lány - megfogni a pillanatot,

hisz magam is így omlok egykor össze

és nevemmel együtt elpusztulok.

Tévedsz! - felelte: - híred élni fog,

ami porba hal, az csak földi lom,

szépséged a dalaimban lobog

s dicső neved a mennybe fölírom.

S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,

örökké él s örökké megujul.


Szabó Lőrinc fordítása

1961. gyula
2009. aug. 10. 23:31

Dsida Jenő: Tündérmenet


A tücsök cirregve fölneszel.

Testem hűs álmokat iszik.

Apró csillagos éjtündérek

a szívemet hozzád viszik.


Parányi szekérre fektetik,

pihék, mohák közé, puhán,

befödik zsenge nefelejccsel

s lehelnek rá éjfél után.


Húzzák lassú, nyüzsgő menetben

- szemükben harmat, áhitat -

csigák s iszonyú nagy füvek közt,

a sárga holdvilág alatt

1960. gyula (válaszként erre: 1959. - Polli)
2009. aug. 10. 22:53
SZÉP!
1959. Polli
2009. aug. 10. 13:56

Harcos Katalin


Halhatatlanságunk



Mondd, álmaimban mért kísértesz?


Szédítő szavakkal mit ígérhetsz?


Óvj, ölelj, - ejtsen rabul a vágyad,


s én megnyitom előtted lenge ruhámat…



Vágyak férkőztek éjjelembe,


s pőrén, öleléseddel befedve,


sikoltozós gyönyörökre vágyom


ringó, szerelmes nyoszolyádon.



Vállaidon könyököl az élet.


Puttonyában csalóka remények:


múlt, jelen s jövő együtt kucorog,


mint éjszakában hunyorgó csillagok.



Ott incselkednek hiábavaló álmok,


s együtt megélt léha boldogságok.


Borulj fölém, mint bársony sötét,


s legyek neked én hívó messzeség!



Légy hegycsúcs, s én lágy völgyed leszek!


Légy folyó, és partjaid közt elveszek.


Légy Nap, és Holdad leszek én,


hogy világítsak létünk bús éjjelén.



Érintésed legyen esti fuvalom,


amely tétován játszik ágyékomon,


míg én számodra legyek förgeteg,


minek tüzében tested megremeg.



Légy életem! Értelme napjaimnak!


Leszek halálod, hogy veled maradjak,


tiéd legyek még ott is, akkor is,


ha köröttünk már minden más hamis.



Szívedbe, testedbe titkon rejtezek.


Légy lelkem, s én szintúgy lelked leszek!


Beléd olvadok, hogy egyek legyünk…


így válik halhatatlanná az életünk.

1958. gyula
2009. aug. 10. 01:03

Véghelyi Balázs

Amikor


Amikor nevetve elpirulsz,

kezeid mögé el is bújsz,

amikor hallom a hangodat,

arcod igézi arcomat,

s amikor kezedet foghatom,

átölel gyengéd oltalom.

Amikor az utcán velem jársz,

ablak-szemekkel minden ház

ránk tekint, fürkész kíváncsian,

pedig járnak még annyian

az utcákon és a tereken...

Nyílik bennünk a szerelem.

Szőke hajadba ha nap ragyog,

lesnek téged az angyalok.

1957. gyula
2009. aug. 10. 00:35

Gámentzy Eduárd: Nyiss ajtót!


Tetovált mosolyod mögé bújsz,

S hogy ne ismerjen senki rád,

Kifested magad az álmaiddal.

Lelked mélyén üres szobád

Magányát hordozod riadtan.

Ahogy a fák az alkonyatban,

Tűnnél el láthatatlanul.

Nem hiszel nekem, de rád találok!

Kimondva, kimondatlanul,

Szavaim érthetővé válnak,

Lesznek mondatok, verssorok.

-Suttogok neked,... s ha hallanád

Nyiss ajtót!... -Én kopogtatok.



Gámentzy Eduárd: Legyél te!


Legyél te sóhaj...

S én vigasz...!

Vagy görcsbe rándult... torz grimasz!

Hogy én lehessek majd a kéz,

Ki érintésével becéz...


Legyél te mosoly,

Én a könny...!

S ha jönne öngyilkos közöny,

Keress a szívemben helyet!

Ne hagyd, hogy elveszítselek!


Legyél te gyertya...

Én a tűz...!

Kit olthatatlan vágya űz...

Két végén égő... szörnyű... tánc...

- Kegyetlen... gyönyörű románc...



Gámentzy Eduárd: Vers Neked


Ha szólnál, hogyha mondanád!

Én rád hajolnék mint a nád

A tó vízére csendesen.

Hagynám, hogy ringatózz velem.


Ha nem beszélsz, mert nem lehet,

Csak küldjél bármilyen jelet!

Elég egy apró mozdulat,

S én találok hozzád utat!



- Mert megszerezlek bárhogyan!

A porba rajzolom magam,

Amerre jársz, amerre lépsz.

- Ha nem akarsz is hozzám érsz!

2009. aug. 7. 14:05

Karáth Anita: Küldetés


Mid legyek mondd,

kedvesem, szépem?

Csillagod tán

fent az ében égen?

Vagy szó legyek, édes

ajkadat ékítő?

Vágy netán?

Ágyékodban rejtőző?


...vagy legyek csak nő,

csak mosolygó alma,

hogy tiéd lehessen

testem fele királysága,

de koronáját sem

adhatom egészen.


Mid lehetnék tán,

ha nem célod,

melyet földön-égen

keresni, kutatni születtél?

2009. aug. 7. 10:49

Pintér Zoltán - Lovam hátán


Lovam lába halkan csendben

Tipeg topog fű se rezzen,

Szépen lassan andalog

Táncol mint az angyalok,


Nesszenések madárdallam

Ág reccsen a friss avarban,

Lovam ugrik elszalad

Elröpít egy perc alatt,


Vágtass vágtass sebesen

Repíts át a kék égen,

Sörényedbe kapaszkodva

Ráugrunk a csillagokra,


Nyereg nélkül szőrén ülök

Úgy pörög, hogy elszédülök,

Felhők között nem is látom

Hová viszel jó barátom,


Napkorong az úti cél

Oda engem ne vigyél,

Megéget az minket nyomban

És az álom lángra lobban,


Menjünk inkább le a Földre

Harmatos friss legelőre,

Fűbe fekszem álmodom

Enyém vagy szép táltosom.

1954. f32049905f (válaszként erre: 1953. - Gyula)
2009. aug. 6. 23:15

szia!

ez a vers nagyon szép. érdekes, hogy idáig, amiket olvastam Wass Alberttől, minden verse nagyon tetszett.

1953. gyula
2009. aug. 6. 23:01

Wass Albert - Őszi hangulat


Mikor a hervadás varázsa

megreszket minden őszi fán,

gyere velem a hervadásba

egy ilyen őszi délután.


Ahol az erdők holt avarján

kegyetlen őszi szél nevet,

egy itt felejtett nyár-mosollyal

szárítsuk fel a könnyeket.


Hirdessük, hogy a nyári álom

varázs-intésre visszatér,

s a vére-vesztett őszi tájon

csak délibáb-varázs a vér.


Hirdessük, hogy még kék az égbolt,

ne lásson senki felleget,

hazudjuk azt, hogy ami rég volt,

valamikor még itt lehet.


Ha mi már nem tudunk remélni,

hadd tudjon hinni benne más:

hogy ezután is lehet élni,

hogy tréfa csak az elmulás.


A nyári álmok szemfedője

övezze át a lelkedet,

amíg a tölgyek temetője

hulló levéllel eltemet.

1952. Pofi
2009. aug. 6. 21:02

Bogdán András : Álmodó


Amikor lehunyod két csillag-szemed

Amikor párnádra hajtod a fejed

Amikor gondod a holnapra hagyod

Amikor álmodsz - én Veled vagyok.

Amikor lépted rossz útra téved

Amikor sorsod nehéznek érzed

Amikor egyedül maradtál végleg

Amikor nincs más - vezetlek Téged.

Amikor sírnál - de elfogyott könnyed

Amikor érzed - a szavak is ölnek

Amikor a sötét elnyelne Téged

Amikor fény kell - én gyújtok Néked.

Amikor könnyed patakként árad

Amikor örök vendég a bánat

Amikor felhők ültek a szemedre

Amikor sírsz - mosolyogj szemembe…

Amikor fáj - ne hagyd, hogy fájjon

Amikor bánt - ne hagyd, hogy bántson

Amikor eljön a halál érted

Akkor élni én hívlak Téged…

Álmodj patakot, virágzó rétet

Ozet, pacsirtát, fürge menyétet

Álmodj napot, szellőt - fényeket

Csillagok vándora - élj életet…

1951. Polli
2009. aug. 6. 20:24

Kovács Ákos - Pygmalyon dala



megírom neked a versemet

szoborrá magamban

így növesztelek

reggelre kelve

lerontalak újra

szűz ujjaim közt

te vagy most a gyurma


rézből agyagból

sosem volt magamból

az öncsalás csontjain

felépítelek

halhatatlan és magasztos leszel

mint barbár faragta

kontár műremek


magamon nevetve

hitetlen nézlek

tisztának látlak

mint zsuzsannát a vének


márvány szemedem valódi könny


hogy megőrjítettél

most megköszönöm

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook