Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)

Bíbor Kata

Bálint napra

Szerelmesek ünnepére átadom e versemet,

Zengő-bongó vallomásként kitárja a szívemet.

Úgy, mint egy kis Bálint-mütyürt

Kinyithatod ablakát,

Olvashatod legszebb szóként

Érzéseim dallamát.

Nézz bele a szemeimbe, megmondja, hogy mért ragyog,

Hajolj rá e kicsi szívre, elzenéli mit dobog.

Tik-tak, tik-tak muzsikálja,

Szebb hangot nem ismerek,

Érdet zeng e szív dobaja,

Hallgasd csak, felismered.

Szerelmesek ünnepére nem kell bon-bon, szál virág,

Csak szívemnek tükörképe, enyém így a nagyvilág.

Elrepülnék léggömb szárnyán:

Boldog vagyok Emberek!

Neked meg csak azt suttognám

Milyen forrón szeretlek.

Hóvirágzás

Kicsi szívem dallamára

Rügyet bont a hóvirág,

Pici fejével kitekint:

Óh, de szép ma a világ.

Nyújtóztatja zöld levelét,

Érzi, itt a kikelet,

Gondolkodik, mit is tegyen,

Kinek hozzon örömet.

Szívzenémre táncba lendül,

Ropva hívja társait,

Kis csokorba perdül-fordul,

Összebújnak szirmaik.

Lelkesedve vigadoznak,

Cseng-bong a szívmuzsika,

Giling-galang, Neked adom:

Boldogságom záloga.

Bíbor Kata

Valentin köszöntő

Éljen Valentin nap!

Bárcsak vendég nálunk,

De hogy nem ősmagyar

Most már rá se rántunk,

Mert amit képvisel

Az nekünk is kedves:

Hogy szeretve legyen

Mind, aki szerelmes.

Ti pedig, kislányok,

Ha kiszemeltétek

Kitől kis udvarlást

Szívesen vennétek,

Ha célkeresztben van

Már ilyen legényke,

Kilenc almamagot

Dugjatok zsebébe!

Éljen Valentin nap

Szívekkel, virággal,

Rózsaszín tüllökkel,

Üdvözlőlapokkal,

Bűbáj praktikákkal,

Szép romantikával,

Hogy kibékülhessünk

A szürke világgal!

Remény lángja

Valahányszor az élet napjai nehezek és sötétek,

Mindig van egy kis pici láng, amely fényt és reményt ad,

hogy ne felejtsd el a harcot az életért, a fennmaradásért,

Soha-soha ne add fel,

jusson eszedbe a pici láng ami feléd sugároz,

int, s jelt csak Neked ad,

ki hű vagy hozzá mindig veled van.

ha elfordulsz előle,

bánatában mindörökre elalszik,

s akkor, csak akkor leszel igazán egyedül e világon

ezért hidd el érdemes szeretni, hinni és remélni.

Szebenyi Judit

Nem vagy ura, hogy gyűlölj vagy szeress,

mert vágyad vize hajt, s az végzetes.

Ha két futó feszeng verseny előtt,

te választasz már vesztest vagy nyerőt.

S ha két egyforma aranyrúd világít,

úgy érzed, az egyik szebben világlik.

Szemünkön át hatol belénk a villám:

a vágy, hiába töprengünk a titkán.

A habozás csak a szerelem árnya;

ki szeretett valaha, s nem első látásra?

/Marlowe: Első látásra/

Erdélyi József

- Az erdő tanuja

Én még láttam azt az erdőt,

amit ez a kor kivágott,

én még láttam én még jártam

szedtem benne gyöngyvirágot.

Jaj be gyorsan kiirtották !

Éheztek a szántóföldre.

Egy kis foltot hirmondónak

Itt-ott hagytak meg belőle.

Eladták a sok szép ölfát,

Örültek az olcsó pénznek,

felszántották a szüz földet,

örültek a dus vetésnek.

Elfogyott a pénz adóba

kevés lett a buza ára

olcsó lett az ember vére,

csak a pénz,a pénz lett drága.

Visszasirja már az erdőt

azt az erdőt,aki látta.

Busan gondol az elárvult

madárdalra,gyönyvirágra.

Goda József

Méz ízű csókok tengere

Méz ízű csókok tengere

hullámaiban elveszek.

Elveszek,de nem bánom,

ha nálad ér a boldogságom.

A tenger közepén te meg én.

Egy asszony és egy legény.

A víz körülöttünk lágyan ring.

Kirajzolódik ott egy szív.

A szív mely minket kapcsol össze.

Nem engedi,hogy szerelmünk

bármi kettétörje.

Amíg létezünk egy ütemre dobog.

Benne a szerelem lángol,lobog.

Legyél!

Legyél az égnek,

Fodros felhője,

Legyél a szívemnek,

Ha ázik, ernyője!

Legyél az éjnek,

Szikrázó csillaga,

Legyél szívemnek,

Ha sötét, lámpása!

Legyél a földnek,

Frissítő eső,

Legyél a szívemnek,

Ha forró, hűsítő!

Legyél a virágnak,

Csábító illata,

Legyél a szívemnek,

Ha dalol, dallama!

Legyél a Holdnak,

Világos oldala,

Legyél a szívemnek,

Ha éj van, nappala!

Legyél a Napnak,

Fénylő sugara,

Legyél a szívemnek,

Ha alszik, hajnala!

Legyél a szívemnek,

Éltető forrása,

Ragadja magával,

A Te szíved sodrása!

Várnai Zseni - Fáradt a szívem

Fáradt a szívem, és halkan ver nagyon,

Csak jó úgy hosszan ülni a napon,

Nézni a fákat, és nézni az eget,

A messziről kéklő nagy hegyeket,

És lesni a fájó csöndet itt belül,

Amint a könnyhúrokon hegedül.

Hallgatni: ver-e még dalt a szívem,

Meghalt talán, vagy alszik, pihen?

Vagy, mint a hernyót gubózza selyem,

Hogy föltámadjon szárnnyal ékesen?

Tud-e még sírni, könnye van-e még?

Sikoltani tud-e, ha kínok-kínja ég,

Tud-e lázongni, mint vulkános hegyek,

Ha zúg fölötte vészes förgeteg?

S altatónótát, zengőt, édeset,

Dalol-e majd, ha elterül az est,

S a kisfiú álommesére vár,

Mely aranykertből aranyszárnyon száll,

Át a nagy, fénylő mesetengeren,

A fáradt, csöndes szívemet lesem

Különös december

A nesztelen, meztelen lecsöndesült diófa,

kétes gondolataiban nyújtózik a szabadban,

a halvány káprázatnak megbékélt hű illata,

a rózsa parfümét fújja, a kihűlt, repedt ablakban,

a hidegben, a melegben, a hóban, s esőben,

a foltos, hitvány évszakok rút átverésében.

A virradozó pirkadatnak legyengült kis fecskéi,

s lomha kételkedésük, felhergelt cinkosa,

csak repülne, csak repülne, de a szárnyas szíve nem érti,

merre van a harmónia buzgó, puha otthona;

A hidegben, a melegben, a hóban, s esőben?

Oda-vissza cikázik, a kopár puszta ékében.

A kátyúk gyilkos medrének a tere lassan megtelik,

míg az átázott repedt fal, művészien formál,

a komor patak otthonát, az esőcseppek ellepik,

de az álmélkodó december, meghökkenten szolgál,

a hidegben, a melegben, a hóban, s esőben,

a felemésztett káosz, hitvány tengerében.

A csupasz szélben ábrándozó halvány lila káprázat,

s a tékozló márványkőben megszilárdult vigasz,

a homály leple alatt szoborként várnak,

míg a komor, dühös, sötét ég, haragjával íjaz,

a hidegben, a melegben, a hóban, s esőben,

saját levében fürdik, a szodé, kufár lelketlen.

Hornya Attila

William Henry Davies

A tél szépsége

Ugye, szép a tavasz, mikor

rügy születik s madár dalol?

S ha daluk némul, szép, ugye,

nyáron a méh- és virágzene?

És nem szép, ha elmúlt a nyár,

hogy a levél, lehullva már,

cipőnk orránál kavarog

vagy sarkunkban ireg-forog?

Most tél van, beállt a patak;

sétálgatok a fák alatt:

öles hóban áll mindegyik,

odvukban mókus aluszik,

s bármily kicsiny az ág, a gally,

mindent fehér szirom takar.

Köszöntlek , tél! Te szépíted,

nagy virággá te építed

ezt a fát, ötven fekete

karját fehérrel vonva be,

míg a gallyakra millió

kis fehér kesztyűt húz a hó.

Wass Albert :Jó éjszakát

Késő van. Talán aludni fogok.

Mielőtt behúnynám a szememet,

Nehezen szerzett nyugodalmamat

Szeretném megosztani veletek,

Testvéreim a végtelen világban.

Ma kiderült, ma csillagokat láttam,

Ma rendet láttam, és harmóniát.

Mielőtt behúnynám a szememet,

Elvégzem még ezt a vigiliát.

Ajtótokra varázs-jelet vetek.

Leborított lámpámat: lelkemet

Ajtóitok előtt meghordozom,

Halkan, halkan, lábujjhegyen megyek,

S magam módján talán imádkozom:

Aludjatok, szépet álmodjatok.

Gyermek ne ríjon, anya ne remegjen,

A lány lássa meg első kedvesét,

Az öregek hadd kalandozzanak

Emlékeik honában szerteszét.

A férfi lássa célnál önmagát.

Jó éjszakát, jó éjszakát.

Fogadd el, ha nyújtom kezem

Fogadd el, ha nyújtom kezem,

arcodról ne vesd el szemem fényét

nincs már szavam, nem tudok szólni,

szeretni szeretnék.

Nem tudok már vihar lenni,

villámokat szórni,

lágy szellőként akarom arcod simogatni.

Fogadd el, ha nyújtom kezem,

az őszinte, csak érted reszket.

Féltelek az éjbe,

féltelek ha sötét folyóparton állsz merengve, s arcodra a hold

könnycseppeket old.

Eldobtam már minden gőgöt magamból,

nem akarok isten lenni,

nem akarok utat mutatni, csak

szeretni, szeretni,

s szívem erejével vinni, ha megtörtél hitemmel táplálni.

Fogadd el, ha nyújtom kezem

nem akarok mást,

csak a tiédet fogni, felsegíteni

ha elestél, mikor lábad megrogyott

a súlytól, mit az élet rád rakott.

Mennyünk együtt, nincs más út,

a sötétből, csak együtt van kiút.

Fogadd el, ha nyújtomkezem,

mikor az erdőben a fák már feketén merednek az égnek,

mikor jeges szél süvölt, hogy

féljetek emberek, nem sokára

a hó fagyasztja meg szívetek.

Fogadd el, ha nyújtom kezem,

nem nézhetem, hogy égsz el,

pusztító tüzedben.

Akarj még lenni, csodás ajándéka

a reménynek.

Ne vessz el, ne vessz el a hitemnek.

Fogadd el, ha nyújtom kezem,

nem akarok semmi mást,

csak kezemmel segíteni,

előtted az utat törni,

tiszta szemed elől a rosszat elűzni.

Fogadd el, ha nyújtom kezem!

Csontos Sándor

Megragadni a boldogságot

Megragadni a boldogságot,

tudom nem könnyű Kedvesem!

Keresni illatos virágot,

ott, ahol tüske s gaz terem...

Várni kell rá! talán megéri,

küzdeni érte, Kedvesem!

Zölddel a kert, lesz még virág is,

hidd, hogy a holnapod szebb legyen!

/Koosán Ildikó/

Dacoló

Már nem várom, hogy felhívj holnap...

Táncba viszem a karcsú Holdat,

Felülök a Göncöl-szekérre,

S végighajtok a Tejúton végre.

Nem eszem meg a főzeléket...

Festek ujjal az Égre kéket,

Hófehér bodros bárányfelhőt,

Aranyszín Napkorongot rejtőt.

Nem rakok rendet a szobában...

Hűs tó vizét borzolja lábam,

Szitakötő gyémánt-nyakékem,

Magával röpít, ha megkérem.

Ma csakazértse fogok sírni,

Könnyeimmel homokba írni,

Ma csakazértis vidám leszek

Kertedbe gyöngykacajt vetek...

S ha kérded, ébredni mér' félek?

Ma sem hagyott álmodni az Élet.

Mészáros Ferenc

Néha üvöltve sír a csend,

mégsem hallja senki?

Ugye, te hallod?

Ugye, te tudsz még a csend hangján szeretni?

Valami végképp elveszett?

Eltemették a csendet?

Árvák a hangok,

sehol sem lelik az elhantolt szerelmet...

Pedig itt van, itt könnyezik,

itt rázkódik a válla!

Itt térdel a mélység

sötétjén börtönébe zárva.

Bennem, benned, ahol áradnak

titkai a fénynek,

ahol lángol pisla fohásza

az utolsó reménynek!

Ugye te hallod, hozzád elér

hallgatag imája?

Ugye te is arról álmodsz,

hogy lehulljon lánca?

Néha üvöltve sír a csend,

mégsem hallja senki?

Ugye te hallod?

Ugye, te tudsz még a csend hangján szeretni?