Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Szívem tavaszból télbe vált
Szívem tavaszból TÉLbe vált.
Mi idézi meg a halált?
Mikor megláttalak tetszetTÉL.
Vidám voltál, nevetTÉL.
Sajnos én tudom, s vidámságod bánatom,
Hogy csak vidám voltál, s nem boldog
Meghallgattál, megszeretTÉL...
Örültem, hogy enyém letTÉL
Sajnos később elmenTÉL,
S végleg elfeledTÉL.. :(
Dsida Jenő: Erdélyi gyermek imája (Kolozsvár)
Nagy kerek világon
van egy kicsi ország,
kicsi Erdélyország.
Parányi kerek folt
a kerek föld hátán,
De ha a világra
sötét este szállott
s kikönyökölsz fényes
csillag-ablakodon,
ugy-e, jó Istenkém,
mégis megtalálod,
ugy-e, megtalálod?
Kis Erdélyországban
van egy pici gyermek,
akinek ajkai
imákat rebegnek:
Parányi bogárka
nagy füves mezőben,
de ha már az este
harmat-könnyet ejtett,
jóságos szemedet,
ugy-e, én Istenkém,
mégis rámfelejted,
ugy-e, rámfelejted?
Így imádkozom én
minden este szépen:
Töröld le a könnyet
az anyám szemében.
Aztán imádkozom
küszködő apámért,
tanító bácsiért,
mindennapi jóért,
s imádkozom mindig
összetett kezekkel
Elek nagyaóért,
drága nagyapóért.
Hajnali nyomok
Látom: ma erre jártál,
nyomot hagytál a harmatos gyepen.
A madarak is tán azért dalolnak,
s az Isten is azért mondá talán:
ma szép idő legyen!
Azért kelt fel a nap is ilyen korán,
hogy csókolhassa azt a kis nyomot,
amely a bükkerdőig elvezet.
A bükkerdőbe már be sem tekint:
a bükkerdőben úgyis elveszett.
Azért esett ma harmat,
hogy merre jársz, parányi nyom legyen.
S legyen amit egy furcsa vándor
csókolgasson a harmatos gyepen.
/Wass Albert/
Ellen Nitt:
Azt hittem
Én azt hittem, hogy mindig kék,
ragyogó tükör a tenger,
s hogy rejtett aranyszemecskék
kincsével tele az ember.
Hogy járva a tengert, szembe kell
szállni merészen a széllel,
s akkor a hajós csodákra lel,
az idő nagy titkokat érlel.
Szálltam hát, Végtelen, feléd:
hullámok pörölye paskolt.
Ég s víz határa s a tengerfenék
derengett: messzi, deres folt.
S akkor megtudtam, hogy csak néha,
nagyritkán kék a tenger,
és hogy üres és szürke, még ha
csillog is sokszor, az ember.
Láttam földet, hol nincs tó, se folyó-
por és rög, semmi más:
nincs aranyszem a porban, melyből ott
gyúrják az ember fiát.
De tudtam: Nincs szebb feladat,
mint vágyva előre törni:
keresni, kutatni, hol rejlik a mag,
s szeretni, és gyűlölni.
És látni, hogy néha szürke homályon,
átragyog kéken a tenger,
s tudni: tisztább öröm nincs a világon
mint az, ha ember az ember.
Fordította: Képes Géza
HENKEE
Ahol az íriszek nyílnak
Ahol az íriszek nyílnak,
ott lakom Én,
indigó-selyme
Nekem bont kelyhet,
s táncol rajta a fény.
Ahol óceán partot mos,
ott lakom Én,
s fehér gyöngyöket,
kagyló-szelencben
Nekem őriz a mély.
Ahol szárnnyal kél a Hajnal,
ott lakom Én,
s ringó pirkadat
halvány alakban
harmatot hord Felém.
Ahol mások már nincsenek,
ott lakom Én,
s csendem zenéje,
némán mesélve
Nekem dúdol Reményt.
Őri István
Döbbenés
Néha rádöbbenek, hogy
bármikor elveszthetlek
s arra, hogy nem elég
ha csak egyszer mondom,
hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet Veled
vagy velem valami,
hogy milyen jó hangodat hallani.
Arra, hogy milyen nehéz
néha őszintének lenni
és milyen könnyű
egy szóval megbántottá tenni.
Hogy meg kell mondani
ha valami fáj,
arra, hogy mindent tönkretehet
egy összeszorított száj.
Hogy túl rövid az élet
arra, hogy veszekedjünk
s, hogy mindig csak
jobb sorsot reméljünk.
Arra, hogy mindig kell,
hogy legyen erőnk arra,
hogy nevessünk
s mindig kell idő arra,
hogy szeressünk.
Juhász Magda
Vigyél magaddal
Vigyél magaddal, szépen kérlek,
fáradt a szív, és zokog a lélek.
Vigyél magaddal, egy szebb világba,
ahol a Jóisten, tevéled várna.
Vigyél magaddal, itt minden kietlen,
a tűz is kialudt, magányos szívemben.
Vigyél magaddal, itt hagyok mindent,
hogy befogadjon, kérd meg az Istent.
Vigyél magaddal, úgy fáj a magány,
lelkem már örökké, a sírodnál áll.
Marie Marel
Mea culpa...
Uram, ha vagy, mutasd hatalmad!
Erőim elfogytak. Adj nyugalmat.
Mutass utat! Mondd, mit tegyek?
Nem kértem tőled csak békés életet.
Add vissza Őt, hogy legyen társam,
Vagy mondd, hogy hiába vártam,
szólíts magadhoz! Mutass jelet!
Uram, az élettel mitévő legyek?
A világot köröttem mindig szerettem,
tiszta emberségre gyereket neveltem,
de hibás volt minden, mit álmodtam.
Mindent, mit vágytam elrontottam.
Próbáltam a léttől egyedül nem félni,
próbáltam parancsaid szerint élni,
de legyőzött a zord világ hatalma.
Mea culpa...Mea maxima culpa...
www.poet.hu
Turmezei Erzsébet: Új évi kérés
Láttam Uram
Az egyik béna volt, a másik aszott sárga,
vagy nem volt lába...
De a Te fényed hullt a betegágyra...
S hitükkel elrejtőztek Nálad,
s úgy hordozták mázsás terhüket a
Te erőddel,
mint szalmaszálat.
S láttam, szalmaszál alatt roskadókat,
mert mázsás teher könnyű,
mint a kis szalmaszál, - Veled,
De nélküled?
A szalmaszál is mázsás súly lehet!
Új évbe indulok,
s nem tudom mi vár rám,
Csak azt tudom,
Velem vagy, s nem hagysz árván,
Csak azt tudom, utam már kijelölted,
s mint bízó gyermek járhatok előtted!
Te mérsz ki bút örömet, munkát,
terhet,
S irgalmad mindegyikbe áldást rejtett.
Csak egyet adj!
Hogy cél iránt haladjak,
S szalmaszálak alatt ne roskadjak!
S ha szereteted mázsás teherrel
tenné próbára ezt a gyenge vállat,
Segítsd úgy hordozni mázsás terhemet
A Te erőddel!
Mint szalmaszálat!
Szívemből
Egy szép napon láttalak meg téged,
A két szemed rég megigézett.
Valahonnan ismertelek, de
Csak az arcod rémlett.
Eső veri a vállamat,
Könnyem áztatja arcomat.
Fáj az igazság ott,
Hol a hangod simítja arcom.
"Szeretlek", de ez már régen volt,
"Szeretem hallani a hangod."
Már nem tudom, hogy álmodom,
Vagy eldönteni, hogy akarom.
Tóth Enikő Lilla
Reménytelen szerelem
"Nincs bennem feléd sem harag, sem gyűlölet
köszönök mindent, nagyon jó volt veled.
Melletted újra mosolyogni láttam mindent,
kedves voltál és figyelmes énvelem.
Feledni nem tudom a sok boldog percet,
csak egyet kérek tőled, te is ezt tedd.
Ne felejts el engem soha, erre kérlek,
csak legyek egy szép emlék, maradjak ennek.
Kívánom neked hogy nagyon boldog légy,
az élet akárkit is sodor majd melléd.
Légy mindig vidám, erős és bátor,
vigyázz, kívánságom életbe lép mától!
Nagyon szeressed szíved választottját
imádd, csodáld minden mozdulatát.
Szeresd úgy ahogy én szerettem volna,
lásd, e versike olyan, mintha szívem szólna... "
Wass Albert: Üzenet haza
Üzenem az otthoni hegyeknek:
a csillagok járása változó.
És törvényei vannak a szeleknek,
esőnek, hónak, fellegeknek
és nincsen ború, örökkévaló.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a földnek: csak teremjen,
ha sáska rágja is le a vetést.
Ha vakond túrja is a gyökeret.
A világ fölött őrködik a Rend
s nem vész magja a nemes gabonának,
de híre sem lesz egykor a csalánnak;
az idő lemarja a gyomokat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem az erdőnek: ne féljen,
ha csattog is a baltások hada.
Mert erősebb a baltánál a fa
s a vérző csonkból virradó tavaszra
új erdő sarjad győzedelmesen.
S még mindig lesznek fák, mikor a rozsda
a gyilkos vasat rég felfalta már
s a sújtó kéz is szent jóvátétellel
hasznos anyaggá vált a föld alatt...
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
ha egyenlővé teszik is a földdel,
nemzedékek őrváltásain
jönnek majd újra boldog építők
és kiássák a fundamentumot
s az erkölcs ősi, hófehér kövére
emelnek falat, tetőt, templomot.
Jön ezer új Kőmíves Kelemen,
ki nem hamuval és nem embervérrel
köti meg a békesség falát,
de szenteltvízzel és búzakenyérrel
és épít régi kőből új hazát.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt:
a fundamentom Istentől való
és Istentől való az akarat,
mely újra építi a falakat.
A víz szalad, a kő marad,
a kő marad.
És üzenem a volt barátaimnak,
kik megtagadják ma a nevemet:
ha fordul egyet újra a kerék,
én akkor is a barátjok leszek
és nem lesz bosszú, gyűlölet, harag.
Kezet nyújtunk egymásnak és megyünk
és leszünk Egy Cél és Egy Akarat:
a víz szalad, de a kő marad,
a kő marad.
És üzenem mindenkinek,
testvérnek, rokonnak, idegennek,
gonosznak, jónak, hűségesnek és alávalónak,
annak, akit a fájás űz és annak,
kinek kezéhez vércseppek tapadnak:
vigyázzatok és imádkozzatok!
Valahol fönt a magos ég alatt
mozdulnak már lassan a csillagok
a s víz szalad és csak a kő marad,
a kő marad.
Maradnak az igazak és a jók.
A tiszták és békességesek.
Erdők, hegyek, tanok és emberek.
Jól gondolja meg, ki mit cselekszik!
Likasszák már az égben fönt a rostát
s a csillagok tengelyét olajozzák
szorgalmas angyalok.
És lészen csillagfordulás megint
és miként hirdeti a Biblia:
megméretik az embernek fia
s ki mint vetett, azonképpen arat.
Mert elfut a víz és csak a kő marad,
de a kő marad.
Wass Albert: Erdély
Valahol van egy furcsa ország,
Bérce templom, völgye szentéj,
Bánatország az az ország,
Neve: Erdély.
Kékebbek ott az esték,
Sárgábbak ott a rónák,
S a falevelek mindig hullanak
Este tájt.
Csöndes faluk fehér harangszavára
Imádkozó bükkerdők orgonája:
Zsolozsmásan felzúg a patak.
Ott mindig ősz van.
Erdély árva lelke:
Az őszi szél kószálgat szüntelen.
És megsúgom: hiába jön a tavasz,
A hóvirág,
A régi hóvirág már nem terem.
Mert ott az erdők keresztfát teremnek
És Golgota a hegynek a neve.
S ki ott él: valami régi nyárnak
Halálosan beteg szerelmese.
Elátkozott álmok kísérik,
Ha belekábult ott a tájba:
Mert átokország az az ország.
Nagyon ködös és nagyon árva…
Fészkefosztott fiainak,
Széttépett, bús fiainak,
Mégis, mégis, jaj de drága!
Pallag, 1928
Wass Albert: Csillagvirágok
Mikor a tavasz osztja csókjait,
S a zöld erdőkön napsugár ragyog,
Felébrednek a nedves pázsiton
Piciny, fehér kis földi csillagok...
A harmatcseppes rétek bársonyára
Fehéren hull ezer csillagvirág,
Felette lágyan elsusog a szellő,
S az erdő szélén intenek a fák...
Volt egyszer egy csillag... fényes... ragyogó Ezüst sugártól tündökölt az ég,
Reggel is sokáig oltogatta
Erős fényét a kékes messzeség...
Egyszer meglátott messze valahol
Egy sápadt fényű testvér csillagot...
De elvesztette... s keserves bánatában
A horizonton végig vágtatott...
Aztán széthullott... ezer kis vadvirágra,
S a földre hullva többé nem ragyog...
A tölgyfaerdők pázsit szőnyegén
Keresik azt a sápadt csillagot...
Verseim piciny csillagvirágok,
S én egy olyan hulló csillag vagyok,
Ezer darabra tépve lelkemet
Keresem azt a testvér csillagot...
(Ifjú Erdély, 1925)
Tornóczi Köles Ildikó
Tavasztündér
Aranyhaja libben
holdsugár tükrében,
Tavasztündér táncol
csillagfényes éjben
Lágy, selymes hangja
bűvöli a tájat,
dallamára langyos szél
ringatja a nádat.
Táncol a holdnak,
a szélnek, a fáknak,
melengető szívétől
a folyó megárad.
Szikrázó lépte nyomán
jég és hó megolvad,
didergős, zimankós tél
táncától elhamvad.
"Tavasz van, tavasz van!"
Suttogják fák, bokrok,
meghajol egy fűzfa,
s köszöni a táncot.
Várnai Zseni - Ne irigyelj...
Ne irigyelj, púpos ember,
amiért egyenes vagyok,
a lelkemen oly nagy púp van,
hogy majd belészakadok.
Te nem látod, de én érzem,
hogy ez a púp mily nehéz,
bele van ám gyömöszölve
egy mázsányi szenvedés.
Te vak ember, ne haragudj,
én sem látok messzire,
bukdácsolok, botorkálok,
s nem találok semmire.
Fogadj engem testvérednek,
szegény néma, s hidd nekem,
én is csak dadogva szólok,
s nem érti meg senki sem.
Szeressetek engem, bénák,
nyomorultak, szegények,
ügyefogyott vagyok én is,
össze-vissza beszélek,
képzelődöm, álmodozom,
mint az őrült, s azt hiszem,
üvegből van, s összetörik,
összetörik a szívem.
Nem akarok mást csinálni
Egyetlen dolog
Nem akarok mást csinálni.
Csak fekve felhőket vizsgálni.
Aztán úgy maradva csillagokat számlálni.
Felkelni és előlépni, majd hátrálni.
Virágot szedni, zenélni, sétálni,
éjszakahosszat beszélgetni és várni.
Kutyával játszani, nevetni, ugrálni,
szántani, vetni, ásni, kapálni,
csodálkozni, segíteni, keresni és találni,
szöszmötölni, gondolkodni, csak állni,
bámulni, kezet fogni, föld felett járni,
hangyákat számolni, valami jobbra vágyni,
pohárból inni, tintával írni, ajtót bezárni,
nézni, látni, lépni, mászni, félni, fázni,
létezni, lélegezni, szívemmel vért pumpálni...
mindegy mit, csak veled csinálni.
Horváth István
Dilemma
Fehérlő tájban ballagok.
Ropog a hó lépteim nyomán.
Körülöttem néma csend,
Jó most e hallgatag magány.
Fejemben kusza gondolatok hada,
Mint vihar után a letarolt mező.
Szívem és eszem harcban áll,
Tűz és víz, két hatalmas erő.
Melyiknek engedjek teret?
Melyik vezesse életem?
Tűzben égjek, feladva elveim,
Vagy vízzel sodorva csendesen?
Nézem a dermedt tájat.
Jéghideg érvek, itt a víz az úr.
Ez csak a felszín, a látszat,
A Föld mélyében tűz honol.
Tengerekben született az élet,
Csodálatos, hatalmas erő,
Nélküle kiszáradna a Föld,
Nem lenne életet adó eső.
Tűz és víz, gyönyör és élet.
Mindkettőt akarom!
Tűzben égni, vízben lebegve…
Hogyan oldjam meg? Nem tudom…
Ha kialszik a tűz, a nap,
Megfagy a világ, oda a fény is.
Ha szívemben tűz nem lobog,
Talán meghalok én is…
/Kijuma
I.
Gyakran eltűnődtem azon, mielőtt megérkeztél,
hogyan tudnék felnevelni egy lányt.
Bidres-bodros kislányt szeretnék vagy egy tömzsi,
eleven gyermeket? Azt akarom, hogy segítségemre legyen?
Hogy gondoskodjon rólam?
Vagy mindkettőt?
Nos, az álmaim nem teljesültek.
Egy teljesen egyedülálló, tökéletesen új,
zavarba ejtő, kiszámíthatatlan, ám elragadó
egyéniséget kaptam.
Téged.
Egy albumban tartom a fényképeidet – mintha
meg tudnám őrizni a különböző pillanatokat –
a csecsemő, a tipegő kisgyermek, az iskoláslány,
a tinédzser. De mindez nem számít.
Vagy legalábbis nem igazán. Mert valamennyi
te vagy – és valahányszor látom őket, azt
gondolom:
„Ezek voltak a legszebb pillanatok”.
Drága leányom. Állandóan az eszembe jutsz.
Amikor úgy találom, hogy a pólód befestett
minden mást a mosógépben.
Amikor hosszú hajszálakat látok a lefolyóban.
Amikor ledörzsölöm a kád oldaláról a habfürdőd
maradványait. Amikor félig megevett tábla
csokoládét találok az ágyadban. Amikor
felfedezem, hogy megetted az összes fagylaltot
még vacsora előtt. Amikor egy teli tejfölösdoboz
kankalint találok az ágyam mellett.
Szeretlek.
**
Néha azt kívánom, hogy bár állna hatalmamban
mindent elintézni helyetted. Néha pedig azt, hogy
bár lenne elég pénzem, amivel valóra válthatnám
valamennyi álmodat.
Bárcsak lenne egy kincsem, amit rád hagyhatnék.
De amit tudtam, így is neked adtam – öt ragyogó
érzékedet, a világot körülötted.
Vedd el, amire szükséged van, tedd hozzá saját
lényed csodáját az emberi lét csodájához, és add
tovább a szeretet ajándékát.
Ennyi elég.
Drága leányom. Azt kívánom neked, hogy
meglásd a sirály esetlen lépdelését, a leveleik
barnulását, a csörgedező víz fodrozódását, az
esőcseppek gyűrűit a fénylő úttesten,
a szivárványokat, a csillagok örvényét az éjszakai
égbolton.
Kívánom, hogy meghalld a rejtett patakok
suttogását, a hajnali vörösbegyet, a nyüzsgő életet
a sövényben, a nyári fák által elnémított utca
zaját, a horgony láncának csörrenését, az elcsituló
hangokat, amint a függöny kettéválik.
Az illatok kísértőek és élesek, ínycsiklandóak és
illékonyak. Az első ibolyák, tiszta vászon, pörkölt
mogyoró. A selyem és a napban fürdő kő érintése.
Macskák. AZ ismerős szerető kezek. Az új kenyér,
a tiszta víz, a nehéz vörösbor, a frissen szedett
paradicsom íze.
Drága leányom – kívánom neked az életet.
:o)
Kerekes László
Vágyvers
Legyek tűzes Nap, ha fázol
útjelző, ha tétovázol
legyek felhő, mely eltakar
ha a világ sokat akar.
Legyek a föld, melyre könnyed
hullajtod, ha most úgy könnyebb
legyek hang, melyet kiejtesz
Holdas éjen elrejthetsz.
Legyek álmod és megfejthetsz
legyek rózsa, és szerethetsz
legyek az út, és elviszlek
legyél igaz és elhiszlek.
Nadányi Zoltán
Nap és Hold
Napnak, Holdnak bolondja voltam,
most már te vagy napom, holdam.
Hold vagy delejes, nap vagy, áldó,
én meg holdkóros napimádó.
:o)