Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)
Moretti Gemma: Másként
Sok mindent másként kellett volna.
Bárcsak az idõ megfordulna
s kezdeni lehetne mindent, újra.
Élni tudni és élni merni,
néha járatlan úton menni,
nem csak rohanni, meg-megállni
azt, ami szép, körülcsodálni.
Nem szégyelni a gyengeséget,
meghallani ha hívnak, kérnek,
jobban bízni, jobban szeretni,
szeretteink kedvét keresni.
Kérés nélkül adni mosolyt, jó szót, türelmet
rossz napjaiban is hinni a szerelmet
többet gondolni rá, mit érez a másik,
szeretet tüzével fûteni, ha fázik.
Élhettem volna így is én.
Újra kezdeni nincs remény,
de amennyi idõm hátravan
ebben a felemás világban,
hadd élhessem meg tiszta szívvel,
csendes örömök árnyékában.
Sohonyai Attila - Egyszerűen
Nincs ezen a világon többed, mint magad.
Fűzd száladra a legszebb gyöngyből azt,
kivel már nem érdekel, ha ősz lesz hajad,
s úgy gondoz szeretetében,
hogy lelked minden nap ugyanaz a fiatal marad.
…mikor már nem kergetsz semmit az égen,
nincs rozsda szívedben, s ha keserű is néha az élet:
megszokottan leszel higgadt, s szenvedéllyel éber.
Egyszerűvé terem körülötted minden, mint a szög:
hisz akit szeretnek, az egyszerűen mindennél több.
Fekete István: Hóvirág
Illatod a földben hagytad, mélyen
És az arcod, mint a hó, kedves, fehér.
Szerelmes méhek kelyhedbe nem járnak,
Lehullsz, mikor még híre sincs a nyárnak,
És marokkal tép, aki elér.
Nem ismered a daltzengő májust,
Szirmodra fagy hideg, ónos eső,
Mégis szívemen hordom bokrétádat,
S ha nem néznek, megcsókolom a szádat,
Mert te vagy - te vagy a: Legelső...
József Attila: Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg.
Szalmazsákomra fektetlek,
porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is.
Hanem, akkor hagyj nékem is,
én is örökké éhes vagyok.
Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
Arany János
A LEPKE
Zöld lepke, mint hulló levél,
Melyet tovább legyint a szél,
Nem száll virágot lepni meg,
Csak lenn, az út porán libeg.
Nincs feltünő bársony meze,
Csilló-pora, fény-lemeze;
Virágkorát most éli bár:
Oly színhagyott köntösbe' jár.
Volt napja, volt, négy, tán öt is,
Hogy izlelt ő szerelmet is;
Most a jövőnek hint magot;
Nem fél, hogy a láb rátapod.
Szegény! ha rátoppantanék,
Pusztulna ő s egy nemzedék;
De oly bizalmas ott alant:
Mért bántsam a kis gondtalant?...
Élj, lepke! éld múló nyarad,
Ha még egy-két napod marad:
Jöhet vihar nagy-hirtelen,
S megfagysz esőn, hideg szelen.
Köszönd, hogy már tekintetem
Földhöz lapúl, nem föl vetem:
Ha bátran még fenn hordanám,
Rád is tiportam volna tán.
Mért nézzek a magasba fel?
E szép világ: egy köd-lepel;
Nem látom az ég madarát,
Csak téged itt s útam porát.
Nem a pacsirtát, aki szánt;
A napnak áldott fénye bánt;
De az anyaföld szintelen
Fakóján megnyugszik szemem.
Sorsom pedig, s egy méla gond
Egemből már a földre vont;
De nem remény-magot vetek:
Azt nézem: hol pihenhetek?
(1877 júl. 3)
Piován Győző: MÁJUSI ÉNEK
Csobog már a kis patak,
Zöld a lomb, a rét;
Méhe zsong, virág fakad,
Szellő zúg mesét.
Illat száll, madár dalol,
Felhőtlen a táj.
Halljátok-e gyermekek?
Hív a napsugár!
Hív az erdő, hív a völgy,
Hív a szép határ:
Menjetek vidulni hát,
Míg virít a nyár.
Szedjétek gyümölcseit,
Míg felétek int,
Míg az őszi hervadás
Itt nem lesz megint.
Ha megvirrad keleten
S fölsuhan a Nap,
Hálaima mondásra
Ne légy hallgatag;
És este se késlekedj
Fohászt zengeni
Ahhoz, ki a föld porát
Átmelengeti.
Ahhoz, ki a hó alól
Zöld tavaszt fakaszt
S tarka nyárrá bűvöli
Halkan a tavaszt.
Ahhoz, aki őszt ad és
Őszre szép telet,
Áldásokkal hintve be
Földi életed.
Petőfi Sándor - János vitéz (rövidített változat)
Tüzesen süt le a sunshine az agrárra,
rácseszik egyszer még az UV sugárra.
Van ott egy csajszi, a paraszt meg kívánja,
ezér' hát lesz@rja merre fut a nyája.
Micsoda zabi' csaj, tök szép, de megszívja,
gyámját a vén luvnyát roh@dtul nem bírja.
Mos mint a mosógép, bele a patakba,
eközben csak azt a parasztot akarja.
A parasztot kirúgják, Ő lesz a Rambo 6.
Szétkaszál mindenkit, bírja ha gyilkolhat.
Sztár lesz és du_ná a francia csajokat,
aztán meg jön a hír amitől lelohad.
Meghalt a mosós csaj, hulláját keresi,
vízbe egy rózsát dob, bibéjét kiszedi.
Él a csaj! Mellette ott van száz jó liba,
micsoda választék, lesz ebből galiba.
És jött a május. Ezer orgonának
Lila bugája búgott, a napon
Minden bokor virágba öltözött föl
És a paréj is megnőtt szabadon.
Mint győzedelmi zászló, égbe lendült
A jegenye s ezer pacsirtadal
Hirdette boldogan és büszkeséggel,
Hogy itt a május és a diadal!
A nap bíborban hunyt el, a vizekben
Millió élet nászdalt remegett,
Míg a világ világ, még soha senki
Nem készített ennél szebb ünnepet!
Juhász Gyula
Május ünnepe, részlet
Horváth Piroska
Bolhacirkusz
Begyűjtenek egy csapatba,
igát dobnak a nyakadba,
aprócska vagy a porondon,
futkározol egy korongon,
dolgod megteszed - pontosan,
lelked elrejted rongyosan,
apró vagy, vágyad rettentő -
ilyenné tett a teremtő,
álmod meg kell még értetned,
kaphatsz tapsot - megérdemled,
pattogsz jobbra - ha akarják,
lelked csűrik és csavarják,
futkározol, hogy megfelelj,
annyi mindent le kell, hogy nyelj,
igát dobtak a nyakadba,
begyűjtöttek a csapatba.
Aranyosi Ervin: Kutyafüle
Bundám fényes, szemem ragyog!
– Azt mondod, hogy kajla vagyok?
Kérdezte a fülemüle,
fejemen a fülem ül-e?
Hát, bizony még nincs tartása,
de megtámasztja a társa!
Később szépen fognak állni,
s nem is fogom így lóbálni!
:)
Szép Ernő: Nem volt játékom
Mikor én kis fiu voltam,
Kis lovon nem lovagoltam,
Nem volt nékem ponnilovam,
Ponnilovam,
Ponnilovam,
Pedig de szép mikor rohan.
Ponnilovon sose ültem,
Kis biciklin se repültem,
Nem volt szép kis kerékpárom,
Kerékpárom,
Kerékpárom,
Pedig de jó rajta nyáron.
Nem volt képes meséskönyvem,
Nem volt csak iskoláskönyvem,
Pedig de jó otthon este,
Otthon este,
Otthon este
Lapozni ábrát keresve.
Sohase volt színes kockám,
Kis kastélyom, kis tornyocskám,
Kis hajócskám, kis vasútam,
Kis vasútam,
Kis vasútam,
Elutazni sose tudtam.
Én nem kaptam kardot, csákót,
Szép sárgaréz messzilátót,
Sose vittek hippodromba,
Hippodromba,
Hippodromba,
És lyukas se volt a ponyva.
Az a ponyva szétment régen,
Elmult az én gyermekségem,
Én már régen felserdűltem,
Felserdűltem,
Felserdűltem,
A nagyok közzé kerűltem.
Én játékot már nem kérek,
A gondoktól rá se érek,
De meghalok én is egyszer,
Én is egyszer,
Én is egyszer
S a mennyországba megyek fel.
Kiállok majd a tejútra,
Arra visz az isten útja,
Az újjamat majd felnyújtom,
Majd felnyújtom,
Majd felnyújtom,
Ha elsétál a tejúton.
Észrevesz az isten engem,
Megszólalok szépen, csendben:
"Kérem én még nem játszottam,
Nem játszottam,
Nem játszottam,
Játszani akarok mostan."
Megfogja majd a kezemet,
Angyalok közt maga vezet
Szegény gyerek otthonába,
Otthonába,
Otthonába,
Mennyei gyerekszobába.
Megkapom ott kardom, csákóm,
Szép sárgaréz messzilátóm,
Képes könyvem, színes kockám,
Szines kockám,
Szines kockám,
Lesz kastélyom, lesz tornyocskám.
Ami nem volt, lesz ott jócskán,
Kis vasútam, kis hajócskám.
Beültetnek hippodromba,
Hippodromba,
Hippodromba,
Csak én élvezem magamba.
Hogyha kedvem abban telik,
Ponnilovam megnyergelik,
Kis biciklim előhozzák,
Előhozzák,
Előhozzák,
Úgy járom a mező hosszát.
Égmezőben alkonyatban
Szép pillangót fogok ottan,
Ujjamon lesz arany pora,
Arany pora,
Arany pora,
Le nem mosom róla soha.
József Attila
Keresek valakit
Tele vágyakkal zokog a lelkem
Szerető szívre sohase leltem,
Zokog a lelkem.
Keresek Valakit s nem tudom, ki az?
A percek robognak, tűnik a Tavasz
S nem tudom, ki az.
Csüggedő szívvel loholok egyre,
Keresek valakit a Végtelenbe,
Loholok egyre.
Könnyim csorognak - majd kiapadnak:
Vágyak magukkal messzebb ragadnak -
Majd kiapadnak!
Búsan magamnak akkor megállok,
Szemem csukódik, semmitse látok -
Akkor megállok.
Lelkem elröppen a Végtelenbe,
Tovább nem vágyom arra az egyre,
A Végtelenbe.
Összegyűlnek a családok ünnepelni húsvétkor
Az asztalon van sok étel, finom süti s a jó bor
Eszünk iszunk, beszélgetünk örülünk most egymásnak
De eszünkbe jut azért néha miről szól a vasárnap?
Gondolunk e arra is ki meghalt értünk pénteken?
Vagy nem jut túl a gondolatunk a sok finom ételen?
Ne feledjük el húsvétkor azt ki minket úgy szeret
Állj meg ha csak egy percre is s nyújtsd felé a szívedet
József Attila: Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg.
Szalmazsákomra fektetlek,
porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is.
Hanem, akkor hagyj nékem is,
én is örökké éhes vagyok.
Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
Wass Albert: Tavasz-várás
Érzed? jön a tavasz,
a fák alá
már tarka-fátylú verőfényt havaz.
A messzeségből hirnök érkezett:
madár lebeg a rónaság felett
s fény szállt a holt avarra: Hóvirág.
Ugye testvér
csábítanak most halk melódiák,
ezer kis visszatérő róna dal,
S ugye neked is tarka a világ,
s az álmaid megannyi könnyű lepkék:
már nemsokára zöldül a levél,
és visszaszáll a tavasz és a fecskék,
és a fecskékkel ő is visszatér...
Ha jönne már...
úgye testvér megálmodod mi lenne?...
S egy kis meleg
belopódzik halkan a szívedbe...
Weöres Sándor: Kicsinyesek
Csak játszani tudnak,
fontosdit és lényegesdit.
Alig koptak ki az álmodásból
és álommá aszott a realitás
ápolt kezeik között.
Az élet, mint olcsó játékszer, úgy berreg-búg a kezükben,
elrontják, mielőtt kezdhettek volna valamit vele.
Ál-istent alkotnak maguknak,
hogy legyen kihez könyörögni
és önérzettel hajtják meg előtte
ál-tökélyük cifra lobogóját.
Lassanként istenekké nőnek
ők maguk is maguk előtt
és elfelejtik, hogyan kell
embernek lenni,
kicsinynek.
Meddig él a szeretet
Mondd, mennyit ér a szeretet
Hány csatát bír ki még,
Hová billen a mérlegnyelv,
Mikor már minden út kiég?
Mondd, meddig él a szeretet
Sár, és törmelék alatt,
Vajon kap még levegőt,
Ha már legalul maradt?
Mondd, ki bír-e a szeretet
Mázsányi súlyokat, ha
Úgy ölelnek valakit, hogy
Csak a szorítás marad?
Mondd, hová lesz a szeretet
Harcban, háborúkban,
Az éhezők között, sötét
Földkunyhókban?
Mondd, mit takar a szeretet
Rongyos ruhája alatt,
Amikor már semmi más:
Csak egy üres szó marad?
(Cserényi Zsuzsa)
Kálnay Adél: Kérdés
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban,
sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra fácánra,
koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki,
kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba,
békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni,
tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Csukás István
TAVASZI VERS
Az ablakhoz nyomul az orgona,
az ablaküvegen át rám nevet,
amit nem tudok megunni soha,
a kékszemű tavaszi üzenet.
Gyerek leszek egy percre újra én,
örökzöld időmből kipislogok,
a létezés halhatatlan ívén
a teremtésig visszacsusszanok.
Boldog részecske, együtt lüktetek,
s kinyílok mohón, mint tavaszi ág,
ledobjuk, unt kabátot, a telet,
s szívemmel ver a születő világ.
Mert jó élni, e gyermeki hittel
így fordulok én is a fény felé,
s tudom, hogy majd a többi szelíddel
lelkem földi jutalmát meglelé!
Reményik Sándor: Valaki értem imádkozott
Mikor a bűntől meggyötörten
A lelkem terheket hordozott
Egyszer csak könnyebb lett a lelkem
Valaki értem imádkozott.
Valaki értem imádkozott,
Talán apám, anyám régen?
Talán más is, aki szeret.
Jó barátom vagy testvérem?
Én nem tudom, de áldom Istent,
Ki nékem megváltást hozott,
És azt, aki értem csak
Egyszer is imádkozott.
Kányádi Sándor: Április hónapja
Bolondos egy hónap
április hónapja,
hol kalap a fején,
hol báránybőr sapka.
Hiába próbálnád
kilesni a kedvét,
túljár az eszeden,
mire észrevennéd.
Köpenyegbe burkol,
ingujjra vetkőztet:
mutatja a tavaszt
hol nyárnak, hol ősznek.
Búsnak teszi magát,
szeme könnyben ázik,
mindegyre lehunyja
sűrű szempilláit.
Aztán gondol egyet,
fülig fut a szája,
s ránevet a fényben
hunyorgó világra.
Sohonyai Attila: Ha nőt szeretsz
Ha nőt szeretsz, az legyen nő,
ne tétova leányka, kit a jelen idő
divat-ideálja dönt délibábba,
s nemtudomsága taszítja
kecsesből sutába.
Ha nőt szeretsz, tudd tisztelni!
A nő lenge, finom selyem,
ezért akárki nem viselheti:
ha nőt szeretsz, légy rá méltó férfi!
Ha nőt szeretsz, küzdj meg
érte. Elutasítása elveid pirosából
az elszántságot ki ne verje.
S ha elsőre alul is
maradsz, fel ne add;
ha nőt szeretsz, legyen érte
benned akarat!
Ha nőt szeretsz, mutasd neki,
-de csak neki!- néha nála is
törékenyebb vagy. Ha ő
olyan nőből van, tudja;
aki nőt igazán szeret,
csak érte s védelmére
lesz tömör vas.
Ha nőt szeretsz, őszinte légy,
ne csalfa. Volt épp elég már,
ki lelke zongoráját elhangolta.
S ha nőt szeretsz, tisztán legyen
neked ő az egy, ahogyan te
vagy neki:
ha nőt tudsz szeretni,
akkor vagy igazán férfi!
(Attila tud valamit, amit a férfiak többsége még csak kapiskál! :))
Lehoczky János: A vizek fohásza
Vándor, ki szomjadat oltod forrásom vizével
vigyázz reám!
Én hűsítem arcodat forró nyári napsütésben,
én frissítem fáradt testedet vándorútjaid után.
Csobogásom nyugtatja zaklatott lelkedet,
habjaim tánca bűvöli tekintetedet.
Poros gúnyádat tisztítom,
egészséged őrzöm.
Szépítelek, gyógyítalak,
üdítelek, vidítalak.
Erőmmel hajtod gépedet, malmodat.
Tartom csónakodat, hordozom hajódat.
Általam sarjad vetésed,
én küldök termékeny esőt
szikkadt kertjeidre.
Ott búvom édes gyümölcseidben,
a nádasok illatában rejtezem,
barlangok mélyén, erdők rejtekén,
sziklák között, csúcsok fölött,
posványban, sodrásban,
rám találsz.
Az élet bárkáit ringatom.
Otthonaként velem érez megannyi lény,
úszó, lebegő állat, lengedező növény.
Kusza hínár, tündérlő virág,
meglepő, eleven vízivilág.
Remélő ikra, játszi poronty,
leső harcsa, óvatos nyurga ponty.
Bölcső vagyok,
folytonos születés csöndes színpada.
Kezdet vagyok, a földi élet ősanyja.
Változás vagyok, végzet vagyok, a pillanat méhe.
Állandóság vagyok, szüntelen harcok békévé összegződő reménye.
Szelíd forrásként becézhetsz,
érként, patakként kedvelhetsz,
folyamként köszönthetsz.
Megmosolyogsz tavaszi pocsolyákban,
üdvözölsz berekben, limányban,
lidérces lápon, keserű mocsárban.
Csepp vagyok és óceán.
Tomboló vihar és szivárvány,
búvópatak és szökőár,
felhő és kút.
Ismersz, mint szigorú jéghegy, zord jégvilág,
mint lenge hópehely, tréfás jégvirág,
illanó pára, gomolygó zivatar.
Vízesés robaja, hullám moraja,
cseppkő csöppenése, veder csobbanása,
eső koppanása, véred dobbanása.
Kék vagyok, mint a tenger,
fénylő, mint a csermely,
szőke, mint a folyó,
zöld, mint a tó,
fehér, mint a hó.
Feszítő gőz vagyok, tanulj meg tisztelni!
Csikorgó fagy vagyok, tanulj meg kibírni!
Aranyhíd vagyok, tanulj meg csodálni!
Örvény vagyok, tanulj meg vigyázni!
Buborék vagyok, tajték vagyok,
szeretned kell!
Hűsítő korsó vagyok,
heves zuhany vagyok,
élvezned kell!
Tükör vagyok, arcod vagyok.
Hullám és híd, part és a víz.
Erő és báj, folyó és táj,
úszás és merülés,
áldás és könyörgés,
értened kell!
Víz vagyok.
Őrizned kell!
Petőfi Sándor
A virágnak megtiltani nem lehet
A virágnak megtiltani nem lehet,
Hogy ne nyíljék, ha jön a szép kikelet;
Kikelet a lyány, virág a szerelem,
Kikeletre virítani kénytelen.
Kedves babám, megláttalak, szeretlek!
Szeretôje lettem én szép lelkednek -
Szép lelekednek, mely mosolyog szelíden
Szemeidnek bűvös-bájos tükrében.
Titkos kérdés keletkezik szívemben:
Mást szeretsz-e, gyöngyvirágom, vagy engem?
Egymást űzi bennem e két gondolat,
Mint ôsszel a felhô a napsugarat.
Jaj ha tudnám, hogy másnak vár csókjára
Tündér orcád tejben úszó rózsája:
Bujdosója lennék a nagyvilágnak,
Vagy odáadnám magamat a halálnak.
Ragyogj reám, boldogságom csillaga!
Hogy ne legyen életem bús éjszaka;
Szeress engem, szívem gyöngye, ha lehet,
Hogy az isten áldja meg a lelkedet.
Várnai Zseni: Csodák csodája
Tavasszal mindig arra gondolok,
hogy a fűszálak milyen boldogok:
újjászületnek, és a bogarak,
azok is mindig újra zsonganak,
a madárdal is mindig ugyanaz,
újjáteremti őket a tavasz.
A tél nekik csak álom, semmi más,
minden tavasz csodás megújhodás,
a fajta él, s örökre megmarad,
a föld őrzi az életmagvakat,
s a nap kikelti, minden újra él:
fű, fa, virág, bogár és falevél.
Ha bölcsebb lennék, mint milyen vagyok,
innám a fényt, ameddig rámragyog,
a nap felé fordítnám arcomat,
s feledném minden búmat, harcomat,
élném időmet, amíg élhetem,
hiszen csupán egy perc az életem.
Az, ami volt, már elmúlt, már nem él,
hol volt, hol nem volt, elvitte a szél,
s a holnapom? Azt meg kell érni még,
csillag mécsem ki tudja meddig ég?!
de most, de most e tündöklő sugár
még rámragyog, s ölel az illatár!
Bár volna rá szavam vagy hangjegyem,
hogy éreztessem, ahogy érezem
ez illatot, e fényt, e nagy zenét,
e tavaszi varázslat ihletét,
mely mindig új és mindig ugyanaz:
csodák csodája: létezés… tavasz!
ózsef Attila: Amit szívedbe rejtesz
Amit szivedbe rejtesz,
szemednek tárd ki azt;
amit szemeddel sejtesz,
sziveddel várd ki azt.
A szerelembe - mondják -
belehal, aki él.
De úgy kell a boldogság,
mint egy falat kenyér.
S aki él, mind-mind gyermek
és anyaölbe vágy.
Ölnek, ha nem ölelnek -
a harctér nászi ágy.
Légy, mint a Nyolcvan Éves,
akit pusztítanak
a növekvők s míg vérez,
nemz millió fiat.
Már nincs benned a régen
talpadba tört tövis.
És most szivedből szépen
kihull halálod is.
Amit szemeddel sejtesz,
kezeddel fogd meg azt.
Akit szivedbe rejtesz,
öld, vagy csókold meg azt!