Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetős fórum)
Kosztolányi Dezső: Boldog szomorú da
Van már kenyerem, borom is van,
van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
suttogva hajolnak utamra,
és benn a dió, mogyoró, mák
terhétől öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
telefonom, úti bőröndöm,
van jó-szivű jót-akaróm is,
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
Nem többet az egykori köd-kép,
részegje a ködnek, a könnynek,
ha néha magam köszönök még,
már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
tárcám van igaz színezüstből,
tollam, ceruzám vigan illan,
szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
langy téa beteg idegeimnek,
ha járok a bús Budapesten,
nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
könnyekbe borít nem egy orcát,
és énekes ifjú fiának
vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
úgy ásom a kincset a mélyen,
a kincset, a régit, a padlón,
mint lázbeteg, aki föleszmél,
álmát hüvelyezve, zavartan,
kezem kotorászva keresgél,
hogy jaj, valaha mit akartam.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.
Petőfi Sándor: Megfagy a szív,ha nem szeret...
Megfagy a szív,ha nem szeret;
És ha szeret,megég.
Ez és az baj. E két baj közt
Melyik jobb?...tud'j az ég.
Nadányi Zoltán: Mosoly
S mikor elsírtuk könnyeinket,
Kiadtunk minden haragot:
Lelkünkre megnyugvás borul le
S nyugodt szívünk, a zaklatott.
Aztán lassankint csöndes, józan
Mosoly váltja fel a borút.
És e mosoly a könnyeinknél
Százszorta fájóbb, szomorúbb.
Nadányi Zoltán: Titok
Az én összeszorított szám
senkihez se szól, csak hozzám.
Szívhez szól, az én szívemhez.
És a szív felszól a szemhez.
Mondja neki, hogy mit hallott,
az a néma száj mit vallott.
A tükörhöz mentem, néztem,
titoktartó-e a két szem.
Láttam, hogy kiadna rajtam,
behunytam és eltakartam.
Most már az is titoktartó,
őrzi kettős börtönajtó.
Ki hozzám jön, így lel engem,
némán, arcom a kezemben.
Kun Magdolna: Ölelő szavak
Szavakat keresek. Hálával megírt gondolatokat.
Gyémántkeretbe beleégetett betűformákat.
Olyan szépen és gyengéden elhangzó vallomást,
Melyekre mesék álmodnak tündérszárnyakat.
Halkuló altatót suttogok minden érintésedre.
Fáradttá vált homlokodra hűs tenyerem teszem.
Átélt percek csodáira ezeregy éjszakát karcolok
Hogy minden egyes percét együtt élhesd velem.
Kitárt karral ölellek úgy, ahogyan senkit.
Párnádról elűzöm a rád nehezült kínzó gondokat.
Lelkemmel vigyázlak, hogy ne legyél szomorú,
Mert ha könnyezel, az én szívem is kétfelé szakad.
Tudom, hogy a szeretetem pár csepp a tengerben,
És egy egész élet éléséhez nem lesz mindig elég,
De amíg szemedből rám fénylik az érző tekintet,
Mindig hűséggel vigyázom szemed tengerszínét.
Babits Mihály
Elgurult napok
Napjaim mint az elgurult gyümölcsök
botlanak, futnak, sárban hemperegnek,
végre megállnak, éjjel, s vég időkig
kicsi gödrökben poshadnak, felejtve.
Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?
Kis gödrökből a poshadó gyümölcsöt?
Sárból, szemétből a szennyes gyümölcsöt?
Ki szedi föl fa alól a gyümölcsöt?
Óh kedvesem, ne engedd így gurulni
a lejtőn, fogd köténybe, fogd öledbe
a bús hullókat, ízlelje meg ajkad
perceim ízét, mely csak frissen édes!
Jön a favágó már hallom a léptét
ütemre s mint a gyilkos szívverése
konokabb egyre -- mit tudom a hangról,
messze-e még vagy mikor ér idáig?
Másodpercenként lép egyet kegyetlen.
És a táj dobban, mint az ágyuzott vár.
A fiatal fák inganak, recsegnek
S a vének lepke levelei fogynak.
Ambrosius Adeptus - Hiszekegy
Ha fúj, ha csíp, ha vág a szél
Ha körbevesz számtalan veszély
Ha bár egy Csillag sem ragyog
Te őrizd meg vidám mosolyod
Amikor néped szomorú
Amikor örök a ború
Amikor sűrű és nyom az Éj
Mosolyod egyedül a Fény
Azért, mert vágyja a Világ
Azért, mert ez Igaz Virág
Azért, mert kell, hogy sose félj
Úgy jó, hogy mosolyogva élj
Ha vélt barátod cserbenhagy
S magadban gyenge vagy, úgy tűnik
Amikor vár nagy feladat
Csak húzd fel szájadnak sarkait
Ha nem érted még az Életet
Ha nem találsz tiszta Szíveket
Pazarlás ráncolni homlokod
Egyszerűn, szabadon mosolyogj
Ha nehéz küzdés a léted itt
Ha társad nem szívből, érdekből segít
Ha egyedül érezed magad
Mosollyal derítsd fel arcodat
Ha nincs jobb semmi, mire várj
Ha száz fal kényszerít, hogy állj
Ha nem tudod, honnan jöhet remény
Csak mosolyogj, bízz, dolgozz, zenélj
Mert kiviláglik majd Csillagod
Mert bizton eljön a Te napod
Mosolyogj mindig, ez nem hiba
A mosolyod számít, hát add oda!
Babits Mihály: Mi az? Mi az?
Mert valamit elveszítettem!
Mi az? mi az? Már elfeledtem.
A sorsmadár kering felettem:
mi lenne ha eszembe jutna?
Boldog vagyok, hogy elfeledtem.
Ha gondolatom visszajutna
a félve rejtett, régi utra,
jaj, mivé lenne? hova futna?
...mi baj ha lelkem vére buggyan?
Csak meg ne lássam, meg ne tudjam!
Ha éjjel visszaálmodom,
reggelre ujra elfelejtsem.
Ha rátalálok az uton
fölvegyem és megint elejtsem.
1909.
Wass Albert:Erdélyi fák között
Erdélyi fák között egy évben kétszer hull a falevél.
Összel, mikor a hervadás leszáll,
s az árva fák közt zúgni kezd a szél.
És tavasszal, mikor a holt mezökre
az élet lüktetése visszatér.
Nálunk akkor is hull a falevél.
Nálunk akkor is búsak a lelkek,
mikor a rónán pacsirta dalol,
úgy ég olyankor, úgy fáj valahol...
Tavaszi szél még jobban megcibálja itt a fákat,
s mi megmaradt: emléke a régi nyárnak,
az a kevés is mind, mind lepereg..
Erdélyi fák között, én nem tudom
miért, de kétszer hullanak a falevelek...
Babits Mihály
Jónás imája
Hozzám már hűtlen lettek a szavak,
vagy én lettem mint túláradt patak
oly tétova céltalan parttalan
s ugy hordom régi sok hiú szavam
mint a tévelygő ár az elszakadt
sövényt jelző karókat gátakat.
Óh bár adna a Gazda patakom
sodrának medret, biztos útakon
vinni tenger felé, bár verseim
csücskére Tőle volna szabva rim
előre kész, s mely itt áll polcomon,
szent Bibliája lenne verstanom,
hogy ki mint Jónás, rest szolgája, hajdan
bujkálva, később mint Jónás a Halban
leszálltam a kinoknak eleven
süket és forró sötétjébe, nem
három napra, de három hóra, három
évre vagy évszázadra, megtaláljam,
mielőtt egy mégvakabb és örök
Cethal szájában végkép eltünök,
a régi hangot s, szavaim hibátlan
hadsorba állván, mint Ő sugja, bátran
szólhassak s mint rossz gégémből telik
és ne fáradjak bele estelig
vagy mig az égi és ninivei hatalmak
engedik hogy beszéljek s meg ne haljak.
Faludy György: Ha nézlek
Ha nézlek, háttér nélkül látlak,
ha hallgatsz, senki mást nem hallok.
Szépséged elfed minden tárgyat,
szépséged elnyel minden hangot.
Kimégy vagy elfordulsz, ha hosszan
lesem az arcod. Megtanultam,
hogy egyetértesz Plótinosszal,
aki pirult, hogy teste is van.
Ne szégyelld. És ne féltékenykedj
külsődre. Lényedért szeretlek.
A többi díszlet. Járj kabátban,
fürdőköpenyben vagy mezítlen,
mit félsz? Úgyis kiabsztrahállak
szép testedből szonettjeimmel.
(Málta, 1966)
Erre a versre gondoltál ?
Ha nézlek…
Ha nézlek, háttér nélkül látlak,
ha hallgatsz, senki mást nem hallok.
Szépséged elfed minden tárgyat,
szépséged elnyel minden hangot.
Kimégy vagy elfordulsz, ha hosszan
lesem az arcod. Megtanultam,
hogy egyetértesz Plótinosszal,
aki pirult, hogy teste is van.
Ne szégyelld. És ne féltékenykedj
külsődre. Lényedért szeretlek.
A többi díszlet. Járj kabátban,
fürdőköpenyben vagy mezítlen,
mit félsz? Úgyis kiabsztrahállak
szép testedből szonettjeimmel.
(Málta, 1966)
Egyik ismerősöm keres egy verset, segíteni szeretnék neki. Én magam nem ismerem. Ennyit tud belőle:
"Ha nézlek, háttér nélkül látlak,
ha hallgatsz, senki mást nem hallok.
Szépséged elfed minden tárgyat,
szépséged elnyel minden hangot."
Emlékei szerint Faludy Gyorgy es Eric Johnson szerelme kapcsán volt bemasolva ez a vers egy cikkbe, és úgy emlekszik, hogy sokkal hosszabb volt.
Köszi a segítséget ha ismeri valaki
Kovácsné Róza
Tenyeremen hordalak
Emlékeimből
Tenyeremen hozlak-viszlek,
te édes kicsi lány.
Ha majd felnőtt leszel,
emlékszel-e rá?
Szemem fénye voltál,
vajon eszedbe jut-e?
Pillangót kergettünk
hangosan nevetve.
Oly kicsi voltál, oly kedves,
szívembe zártam a jókedved.
Csacsogtál sokat, minden érdekelt.
Felelni nem győztem...
csak nyeltem a könnyemet.
Úgy meghatódtam, örömömben
csak szipogtam bele
a zsebkendőbe.
Ekkora picurka, kicsi leány,
szívem, lelkem behálózta már.
Hová fér belé ennyi kedvesség?
Ha jég lenne a szívem helyén,
az is felolvadt volna rég.
/poet/
Behon Istvánné
Duzzogómonológ...
Utálsz engem? Utálj, ha tudsz... de ne nagyon.
Utálsz azért, mi nem leszek, nem lehetek?
Hahó! Én vagyok a makrancos angyalod.
Duzzogj csak... én addig is énekelgetek,
megtehetnéd... dalolhatnál együtt velem.
Ó, most leesett, Te játszanál egy kicsit.
Rendben! Fakanál, fazék kiáll ellened,
íme, a nőd, aki kedvére raplizik:
Nincs béke, már harcra kész az összes edény,
azért sem! Mit gondolsz? Most én is duzzogok.
Próbálkozol... mosollyal indulsz el felém,
bocs, de én a végsőkig küzdeni fogok.
Sokáig nem bírom, röhögök mindenen,
csatám vesztésre áll, kéz cinkosan matat,
békejobb, ölelés, csók, így utálsz engem.
Fegyverletétel? Máris megadom magam.
/poet/
Mágori Tamás: Szerelmes álom
Egy pillangót láttam álmomban.
A szárnyai alá vett, s ringatott.
Gyönyörű színekben pompázott előttem,
akár az éj, mikor telihold ragyog.
Egy sötét felhő sem volt az égen.
Csak ő és én, mi ketten.
A pillangó, mely ölelt, te voltál.
Szemeidben könny ragyogott.
Én tudtam, nem hiába vagy most itt.
Vigyázni jöttél, vigyázni fogsz rám.
Kassák Lajos
Veled Vagyok
Előtted megyek
te énelőttem
a koranap aranylánca
csilingel kezemen.
Hová mégy – kérdezem
feleled – nem tudom.
Siettetném lépteim
de te jobban sietsz.
Előtted én
te énelőttem.
Egy kapu előtt mégis megállunk.
Megcsókollak
te nem adsz csókot
aztán elindulsz szótlanul
és magaddal viszed életem.
Keresztury Dezső: Mindig velem vagy
Ha nem vagy nálam, akkor is velem vagy.
Elküldelek s követlek: újra elhagy
kalóz kedvem, s hiányod visszaszív.
Úgy élsz bennem, mint kezemen a néma vonások,
gyors madárban röpte célja,
kút mélyén tiszta víz.
Ahogy szólsz, jársz, tüzét vidám eszednek,
vágyad tündér játékát őrizem meg,
szemedből a tekintetet,
bőröd meleg színéből, szád ízéből,
ölelésedből, csípőd halk ívéből
újrateremtelek.
Mély álmomban csókodra ébredek fel,
minden nap újra és új értelemmel
fogalmazlak meg: így élsz igazán!
A szélbe rajzollak, s kilépsz a szélből,
ha arcom lengeti a víz,
színéről szemed néz vissza rám.
Mint tükörben a tükör tükörképe:
végtelen arc fonódik egy füzérbe:
melyik vagy te? És én melyik vagyok?
Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
s bennünk a világ.
Vagy a végtelenben valami még nagyobb.
Vajda János: Húsz év mulva
Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.
Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.
De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.
És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...
Reichard Piroska
Sóhaj
Szivedre hajtva fáradt fejemet
szeretném magam elfeledni
s mint örök vándor, ki megérkezett,
mult éveim súlyát levetni;
sorsomból életedbe térni,
onnan tovább sohase menni,
külön, magamnak nem is élni,
csak a szemedben, mosolyodban,
a melletted múló napokban;
a jóságodban megpihenni,
megfürödni tisztaságodban
s melegségedbe betemetni
szegény magános fázó életem.
Nyugat, 1929/21. szám
Kormányos Sándor
Versbe írlak
Megírlak majd, hangjaid
mind mind versbe nőnek:
Ajándékul hagylak itt
a tűnődő időnek.
Dal vagy, ritmus, lüktetés
s mint ujjongás a nyárban
úgy kacaghatsz verseim
mindegyik sorában.
Megírlak majd, meglátod,
én versbe írlak Téged,
olvassák, hogy általad
volt szép nekem az élet...
Illyés Gyula: JÓ ÉREZNI
Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy a szemeid már
szemeimben élnek és néznek,
s érezni azt, hogy szép, veled szép,
és csak veled teljes az élet.
Mit el nem értünk,
külön tévelyegve;
talán egy kis fészek adja meg
nekünk,
hol ajk az ajkon egymást
átölelve,
nevetve-sírva boldogok leszünk.
RILKE: A CSEND
---
Hallod-e, kedves, kezem fölemeltem -
hallod-e: zúg...
Ugye, a magányost, bármije rebben,
figyelik a dolgok: hogy mire jut?
Hallod-e, kedves, lehunyom a pillám,
zaj ez is, mire megközelít.
Hallod-e, kedves, újra kinyitnám...
...de mért nem vagy itt?
Moccanok épp csak - a selymes csendben
ott van a lenyomata; örökre látszik
a legparányibb indulat is, kitörölhetetlen,
a messzeség feszülő függönyén.
Ahogy én lélekzem, kelnek-tűnnek
a csillagok.
Ajkamra illatok itala árad,
és távol angyalok karának
csuklói derengenek felém.
De akire gondolok:
Téged nem látlak.
Shakespeare: Az vagy nekem
Az vagy nekem, mi testnek a kenyér
s tavaszi zápor fűszere a földnek;
lelkem miattad örök harcban él,
mint a fösvény, kit pénze gondja öl meg;
csupa fény és boldogság büszke elmém,
majd fél: az idő ellop, eltemet;
csak az enyém légy, néha azt szeretném,
majd, hogy a világ lássa kincsemet;
arcod varázsa csordultig betölt,
s egy pillantásodért is sorvadok;
nincs más, nem is akarok más gyönyört,
csak amit tőled kaptam s még kapok.
Koldus-szegény királyi gazdagon,
részeg vagyok és mindig szomjazom.
Szuhanics Albert
Ne félj!
Ne félj, hisz nincsen rá okod,
a jövőt úgy sem tudhatod.
Ne sírj, töröld meg szép szemed,
hisz jár a boldogság neked!
Álmodj, egy jobb, egy új jövőt,
most állsz a szép napok előtt.
Ne félj, a jóban hinni kell,
ez már így magában siker!
Szeresd az életet nagyon,
nem baj, ha nem vár nagy vagyon.
Legyél te szerény, kis virág,
melynek viszi a szél az illatát!
Hited te el nem hagyhatod,
égből segítnek angyalok.
Minden öledbe hullik majd,
tudd meg, a vágy magja kihajt!
Kihajt, mint zsenge, kis növény,
övé a langy eső, s a fény...
Fa lesz, s a lombja égig ér,
ne félj, te mindig higgy, remélj!
Kosztolányi Dezső: Boldog, szomorú dal
Van már kenyerem, borom is van,
van gyermekem és feleségem.
Szívem minek is szomorítsam?
Van mindig elég eleségem.
Van kertem, a kertre rogyó fák
suttogva hajolnak utamra,
és benn a dió, mogyoró, mák
terhétől öregbül a kamra.
Van egyszerü, jó takaróm is,
telefonom, úti bőröndöm,
van jó-szivű jót-akaróm is,
s nem kell kegyekért könyörögnöm.
Nem többet az egykori köd-kép,
részegje a ködnek, a könnynek,
ha néha magam köszönök még,
már sokszor előre köszönnek.
Van villanyom, izzik a villany,
tárcám van igaz színezüstből,
tollam, ceruzám vigan illan,
szájamban öreg pipa füstöl.
Fürdő van, üdíteni testem,
langy téa beteg idegeimnek,
ha járok a bús Budapesten,
nem tudnak egész idegennek.
Mit eldalolok, az a bánat
könnyekbe borít nem egy orcát,
és énekes ifjú fiának
vall engem a vén Magyarország.
De néha megállok az éjen,
gyötrődve, halálba hanyatlón,
úgy ásom a kincset a mélyen,
a kincset, a régit, a padlón,
mint lázbeteg, aki föleszmél,
álmát hüvelyezve, zavartan,
kezem kotorászva keresgél,
hogy jaj, valaha mit akartam.
Mert nincs meg a kincs, mire vágytam,
a kincs, amiért porig égtem.
Itthon vagyok itt e világban,
s már nem vagyok otthon az égben.
Tanítás
"Aki szeret,
Annak varrd fel a szakadt gombját,
Mert könnyen meglehet,hogy
Felvarrja más.
Aki szeret,
Annak hallgasd meg gondját-baját,
Mert könnyen meglehet,hogy
Meghallgatja más.
Aki szeret,
Azzal ne légy morc, goromba,
Mert könnyen lehet,hogy
Rámosolyog más.
Aki szeret-szeresd!
S öleld meg naponta,
Mert könnyen lehet,hogy
Megöleli más.
És akkor,hidd el,
Nem ő a hibás!"
-Jobbágy Károly-
Alekszandr Puskin: Az élet szekerén
Megrakják néha roskadásig,
de a kocsi vígan repül:
a vén Idő ül a bakon
és hajt, hajt istentelenül.
Reggel beszállunk, nyaktörésre
készen, szivünk csakúgy röpít;
félre lustaság, óvatosság:
„Hajts,” - kiáltjuk - „az istenit!”
Délre alábbhagy a buzgóság,
a vad iram félholtra ráz;
nézzük a lejtőt, omladékot:
„Lassan!” - kiáltjuk - „hé, vigyázz!”
Estére végre megnyugodna
az összezötykölt társaság,
s próbál a vackán elaludni. . .
De a kocsis csak hajt tovább.
(Szabó Lőrinc fordítása)