Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)
Juhász Gyula: Anna örök
Az évek jöttek, mentek, elmaradtál
emlékeimből lassan, elfakult
arcképed a szívemben, elmosódott
a vállaidnak íve, elsuhant
a hangod és én nem mentem utánad
az élet egyre mélyebb erdejében.
Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,
ma már nem reszketek tekintetedre,
ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,
hogy ifjúság bolondság, ó de mégis
ne hidd szivem, hogy ez hiába volt
és hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!
Mert benne élsz te minden félrecsúszott
nyakkendőmben és elvétett szavamban
és minden eltévesztett köszönésben
és minden összetépett levelemben
és egész elhibázott életemben
élsz és uralkodol örökkön. Amen.
Szabó Lőrinc: Tavasz
„Mi az?” - kérdezte Vén Rigó.
„Tavasz” - felelt a Nap.
„Megjött?” - kérdezte Vén Rigó.
„Meg ám!” - felelt a Nap.
„Szeretsz?” - kérdezte Vén Rigó.
„Szeretlek!” - szólt a Nap.
„Akkor hát szép lesz a világ?”
„Még szebb és boldogabb!”
Csendben remélni
Néha jó csendben maradni,
Semmit nem mondani,
Meg sem szólalni,
Órákig hallgatni.
Néha jó csendben maradni,
Emlékeket betakarni,
Fájni, kívánni, vágyni,
Egyhelyben, mozdulatlan várni.
Néha jó csendben maradni,
Senkit, semmit hallani,
Túlélni, élni, remélni
Egyedül félni, s örökké remélni.
Rákóczi Karola
Fekete István
HÓVIRÁG
Illatod a földben hagytad, mélyen
És az arcod, mint a hó, kedves, fehér.
Szerelmes méhek kelyhedbe nem járnak,
Lehullsz, mikor még híre sincs a nyárnak,
És marokkal tép, aki elér.
Nem ismered a daltzengő májust,
Szirmodra fagy hideg, ónos eső,
Mégis szívemen hordom bokrétádat,
S ha nem néznek, megcsókolom a szádat,
Mert te vagy - te vagy a: Legelső...
Tornay András:
Folyamatok
megtapasztalsz
megvigasztalsz
megsimogatsz
megbocsátasz
megszólítasz
megvendégelsz
meglátogatsz
megnyugtatsz
megtalálsz
megértesz
megsemmisülök
megpihenünk
Végre. Teljesen.
Aranyosi Ervin: Baráti ölelés
Mit szólnál egy öleléshez,
jól esne az te neked?
Bele lenne csomagolva
barátság és szeretet.
Az ölelés azért csodás:
szívünk, lelkünk benne van.
Nem is értem, miért félnek
kipróbálni annyian?
Lupsánné Kovács Eta
Tavaszi hajnal
Lebben a nyárfa halványzöld ága,
tócsatükörben nézi magát,
ingovány szélén, a mocsár mélyén,
lombjára csillag rak koronát.
Hajnali csendben madárka rebben,
sűrű vadonban tavaszra vár,
harmattól ázik, napfényre vágyik,
fészkében karcos szél muzsikál.
Zöldül a vessző ébred az erdő,
lárva mozdul a kéreg alatt,
vége a télnek, pezsdül az élet,
hajnali köd már széjjelszakadt.
Aranyosi Ervin
Tavaszról álmodom
Tavaszról álmodom, zöld bársonyú rétről,
virágszirmot bontó, langyos napsütésről.
Rügyekkel díszített, ébredező fákról,
szerelemtől hangos sok-sok kismadárról.
Tavaszról álmodom, csobogó patakról,
vígan fickándozó, apró kis halakról.
Egy rám váró szívről, míg az erdőt járom,
aki én reám vár, talán megtalálom.
Tavaszról álmodom, hisz most kihűlt minden,
sötét felhők szállnak, fent az égi szinten,
a Nap is bujdokol, szégyell előjönni,
gyenge most a fénye, nem tud tündökölni.
Tavaszról álmodom, s hiszem hamar eljő,
a hótól megtisztul a sok sötét felhő,
s remélem a tavaszt nem hiába várom,
eljön, amikor kell, ha véget ér az álmom…
Áprily Lajos: Mennék eléd
Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
Feljössz az élre, melyet hó erez,
íj válladon, a hátadon tegez,
benne az arany nyílakat hozod,
melyekkel a telet megnyilazod.
Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!
Várnai Zseni: Öreg nõ sóhajt
Csak addig fájt, amíg harcoltam érte,
amíg a lelkem égõn rátapadt,
s egy reggelen rájöttem, hogy hiába:
az ifjúság már tõlem elszaladt.
Lemostam minden kendõzést magamról,
hajamat sem festettem újra már,
mint vert vezér, a fegyverem leraktam,
s olyan vagyok most, mint egy téli táj.
Mint a felhõkbe nyúló hegytetõkön,
fejemen, ím, örökös hó ragyog,
így hordozom ezüstös koronámat,
és hófehéren újra szép vagyok.
E szépség más, mint volt az ifjúságé,
nincs benne tûz, és nincsen küzdelem,
magas hegycsúcsra nem csap lenti lárma,
és ez a szépség nem lesz hûtelen.
Olvasgatok, sétálok, eltûnõdöm
az életen, mely szép és változó,
hullámok jönnek, mennek, elsimulnak,
így hömpölyög a nagy és mély folyó.
Lassúdan járok, fûszálat se sértsek,
mert minden élet mérhetetlen kincs,
napnyugtát, holdat, csillagokat nézek,
ó, mennyi nagyság, s vége soha sincs!
(1934)
Domonkos Jolán
Pillangó szárnyán repül a csoda
Pillangó szárnyán repül a csoda,
nem érhetsz hozzá, eltűnik tova.
Ne akard nagyon, így nem lesz tied.
Megérkezik, ha tiszta már a szíved.
Nyújtsd ki kezedet, tenyeredbe száll.
Ő mindenkinél otthonra talál.
Ujjadon pihen, kifújja magát.
Óvatosan tartsd, jaj, csak meg ne bántsd!
Pihenjen Nálad, míg erőre kapsz,
hogy tovaszálljon, addig azt ne hagyd!
Eljön az idő, elbúcsúzik ő,
de akkor Nálad már szebb a jövő.
Tovább költözik, suhogva elszáll,
más emberhez, aki még csodára vár.
Mosolyogva várd azt a szép napot,
mikor a csodát Te is megkapod!
Gondolat szárnyán repül a csoda,
hinni kell benne, s nem tűnik tova.
Sárhelyi Erika : Féluton
Valahogy mindig félúton vagyok.
Remélve, nem vagyok útban senkinek.
S míg ,,valahonnan" ,,bárhova" jutok,
valami jót mindig magammal viszek.
Valahogy mindig félúton vagyok.
Úton a múltból talán a most felé.
S ha elhiszem, szép jelenem élem,
hegyek zúdulnak a két lábam elé.
Valahogy mindig félúton vagyok.
S néha félek, elfogy alólam az út.
Olykor elfog az a furcsa érzés,
hiába megyek - minden út körbefut.
Valahogy mindig félúton vagyok.
Mondják: az út a fontos, nem a cél.
Vezet hitem eltökélt-magamban,
s hogy minden lépés a csillagokig ér.
Valahogy mindig félúton vagyok.
Mint ki örökké utazni kényszerül.
Csomagom könnyű, egy szív, s egy lélek.
S próbálok úton maradni - emberül.
holott náddal ringat,
holott csobogással.
kékellő derűvel,
tavi csókolással.
lehet,hogy szerelme
földerül majd mással
de az is ringassa
ilyen ringatással.
Szabó Lőrinc:
Nem nyúlok Hozzád, csak nézem, hogy alszol
Úgy közeledem hozzád, lopva, félve,
szívenütő és vonzó rettegéssel,
mint óvatos sün alvó viperához.
- Nem, nem, bocsáss meg, kedves! Nem tudom,
miért gyötör ma ily hisztérikus
és gyáva vágy, hisz oly szelíden alszol,
mint ártatlan virág az éji réten,
és álmodban is úgy játszol velem,
mintha a gyerekünkkel játszanál.
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol,
kitakarózva, önfeledten... Óh,
hadd szívjam messziről hajad szagát,
hadd nézzem élő csontjaid s husod
isteni-mély nyugalmát - : hátha mégis
enyhülne bennem ez a szomorú
és bizalmatlan, örök társtalanság,
mely téged is csak rettegve kiván
s melynek szülője és dajkája csak
a rossz lélek s rossz lelkiismeret.
Félek tőled és őrjöngve kivánlak;
szeretlek, s mégis mindig titkolom;
vágyom reád, és mégis úgy megyek
hozzád, mint ellenséghez... Óvatos
lelkem tüskéit fordítom feléd, mert
azt hiszem: te is arcom mása vagy
s megölsz vagy megrontasz a szerelemben.
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.
Nem nyúlok hozzád: az én tépelődő
s máskor eszeveszetten állati
szerelmem néked visszás, érthetetlen...
Igazad van... Nem vonzó rettegésben
és ideglázban nagy a szerelem,
hanem mikor oly ősi nyugalommal
ölelkezünk, hogy még észre se vesszük
s máris egymásban alszunk -: igen, így
süllyedünk vissza istenbe, csak így
s ilyenkor mély szerelmünk, mint a föld
és egyszerű, mint a halál s az élet,
melyeknek öntudatlan kezei
kötötték s majd feloldják köldökünket.
Nem nyúlok hozzád, csak nézem, hogy alszol.
József Attila: Kopogtatás nélkül
Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg.
Szalmazsákomra fektetlek,
porral sóhajt a zizegő szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.
Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is.
Hanem, akkor hagyj nékem is,
én is örökké éhes vagyok.
Ha megszeretlek,
kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.
„Gyűlölöm a szavaidat, a hajadat, s mit érzel
Gyűlölöm ahogy vezetsz, azt is ahogy nézel
Gyűlölöm cipőd, s ha átjár tekinteted tőre
Gyűlöletem oly heves hogy rímet hányok tőle.
Gyűlölöm ha hazudsz, azt is gyűlölöm, ha nem
Ha miattad nevetek, vagy ha könnyes lesz a szemem.
Gyűlölöm, ha nem hívsz fel, ha nem nézel felém,
És gyűlölöm, hogy nem gyűlöllek, cseppet sem, szemernyit sem,
Nem gyűlöllek én.”
10 dolog, amit utálok benned c. filmből Shakesepeare adaptáció
Kun Magdolna: A szív már tavaszról mesél
Most még tél van hideg morcos tél
de itt benn a szív már tavaszról mesél
azt meséli várj csak, türelmes legyél
hisz minden rideg felhőt elfúj majd a szél.
S akkor újra vérvörös tűzpipacsok érnek
ott ahol nyoma volt a jeges dermedtségnek
ott ahol a hópelyhek mindent betakartak
s ahol éji álmaink tél jegébe fagytak.
Nagy László: Ó, csodálatos jégvirág
Ó, csodálatos jégvirág,
táncolva megdermedt leány,
fátyolos, csipke-kombinés,
napvilágomnak ablakán.
Csillag-kripta a két szeme,
kialudtak a csillagok,
lángudvarukba éjjelre
meghíva nem ballaghatok.
Ó, csodálatos jégvirág,
mi lesz így velem s teveled?
Ha rád lehelek: tovatűnsz,
ha megbűvölsz: megdermedek.
Pál Mária
Barátaimnak
Jó veletek, jó, hogy vagytok,
Ha nem vagytok, hiányoztok.
Jó tudni, hogy elfogadtok,
olyannak, amilyen vagyok.
Hogy lett ez így, nem is tudom,
mi vonzott egymáshoz,
de lassacskán éreztem, hogy
együtt jó akárhogy.
Ha bánat, ha öröm,
észrevesszük rögtön,
és ott vagyunk egymás mellett,
hogy könnyebben menjen.
Hogy lett ez így, nem is tudom,
mért én, és miért ti,
de barátok közt az ember
a bánatát felejti,
miért ti és miért én,
hogy lett ez így, csodálom,
talán mert igaz a mondás:
"Zsák a foltját", Barátom!
Aranyosi Ervin: Úgy szeretnék
Úgy szeretnék egyszerűen és boldogan élni,
élményekkel gazdagodni, álmokról mesélni.
Lépten-nyomon észre venni, meglátni a szépet.
hálás szívvel visszaadni kapott emberséget!
Úgy szeretnék varázsolni, élő csodát látni,
úgy szeretnék jó tetteket méltón meghálálni.
De jó lenne, ha sok ember támogatna benne,
ha világunk élhető hely, kis mennyország lenne.
Úgy szeretnék ember lenni, érzéssel megáldott,
s úgy szeretném átformálni a züllött világot.
Úgy szeretnék fényt gyújtani a sötét fejekben,
úgy szeretnék éreztetni és láttatni egyben.
Úgy szeretném tanítani, miről szól az élet,
tovább adni, jó példával, tanult emberséget.
Úgy szeretnék…de úgy hiszem ez az egész álom,
tanulnom kell jobbá válnom, most is ezt csinálom.
Úgy szeretnék egy szép napon boldog ember lenni,
addig, persze tanítok, és tanulok szeretni…
"Nevessek a világ
Játékai felett,
De ez a nevetés
Legyen egy ölelés,
Amellyel mindenkit
Magamhoz ölelek."
Reményik Sándor
Nagy László: Adjon az Isten
Adjon az Isten
szerencsét,
szerelmet, forró
kemencét,
üres vékámba
gabonát,
árva kezembe
parolát,
lámpámba lángot,
ne kelljen
korán az ágyra hevernem,
kérdésre választ
ő küldjön,
hogy hitem széjjel
ne dűljön,
adjon az Isten
fényeket,
temetők helyett
életet -
nekem a kérés
nagy szégyen,
adjon úgyis, ha
nem kérem.
Reményik Sándor: Csendes csodák
Ne várd, hogy a föld meghasadjon
És tűz nyelje el Sodomát.
A mindennap kicsiny csodái
Nagyobb és titkosabb csodák.
Tedd a kezedet a szívedre
Hallgasd, figyeld, hogy mit dobog,
Ez a finom kis kalapálás
Nem a legcsodásabb dolog?
Nézz a sötétkék végtelenbe,
Nézd a kis ezüstpontokat:
Nem csoda-e, hogy árva lelked
Feléjük szárnyat bontogat?
Nézd, árnyékod hogy fut előled,
Hogy nő, hogy törpül el veled.
Nem csoda ez? - s hogy tükröződni
Látod a vízben az eget?
Ne várj nagy dolgot életedbe,
Kis hópelyhek az örömök,
Szitáló, halk szirom-csodák.
Rajtuk át Isten szól: jövök.
Várnai Zseni: Ha simogatni tudna a szavam
Ha simogatni tudna a szavam,
Mint lágy, becéző szellemkezek:
Szavak virágát hinteném rátok,
Hogy ne szenvedjetek.
Ha gyógyítani tudna a szavam,
Mint régi, titkos, nehéz balzsamok;
Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Hogy meggyógyuljatok.
Ezernyi szóból szőnék most mesét,
Mely elzsongítna, mint egy nyári álom,
És elkendőzné a vérző valót;
Hogy ami fáj, az ne fájjon..
Ölveti József
Karácsonyi köszöntő
Hogy kívánjak neked meg neked és neked
áldott ünnepeket?
Hogy köszöntsem családom, összes barátom,
hogy az áldásom mindenkit megtaláljon?
Kívánságom mellé vajon még mit tegyek?
Béke és szeretet,
csak üzenet - mindenkit nem ölelhetek.
Karomat ily nagyra kitárni nem lehet.
- Tavaly kitártam. Nem kezemet, szívemet.
- Talán ez mentett meg...
Hol hasonlót talál, az ember odamegy.
Észre sem veszi, önmaga változott meg.
Szerettek, vagy én szeretek? - Mit éreztek?
- Ugye nem félelmet?
Ti látjátok a csodát, a múlt alkonyát?
A karok a különbözőt ölelik át.
Istenem, nézd! - mit kergetek? Embereket,
akik mások lettek?
Hozzájuk is fűz szeretet, kíváncsiság.
Tegyél csodát! Így változzék ez a világ!
Csak így lehet, ha mindenkit átölelek.
- Új érzés veletek.
Nem mondom azt, hogy ne féljetek élni.
Csak annyit, szabadon ne féljetek félni!
Így ki maradhat ki, akit kell szeretni?
Már nem kell keresni.
Nem a kategória, vagy a skatulya,
mi összefűz, a szabadság és szív szava.
Mindenkinek legyen áldott Karácsonya!
Belenta Emilia
De szeretnék madárka lenni
De szeretnék madárka lenni,
A magasban messze szállni.
Nagy óceánt, hegyeket átrepülni,
Drága szülőföldem meglátogatni.
Vállamban hirtelen bizsergést érzek.
Mi lehet ez? - kíváncsian kérdem.
Odapillantva észrevettem,
Szárnyam nőtt ki énnékem.
Lassan fölszállok a végtelen magasba,
Nagy örömmel indulok utamra.
Óceán vizét, hegyek csúcsát csodálva,
Izgatottan repülök ´Hazámba´.
Szárazföldet remegve megpillantva,
Csak az jár gondolatomban,
Milyen érzésem lesz majd akkor,
Mikor szülőföldem újra látom.
Már kezd ismerős lenni a táj.
Kárpátok hegycsúcsát figyelve,
Felébrednek bennem a régi emlékek,
Szememből a könnyek megerednek.
Célomhoz egyre jobban közeledve,
Szívem nagyot dobban megremegve.
Megérkeztem drága szép ´Hazámba´,
Beteljesedett, mire régen vágytam.
Istenem, ismét itthon vagyok!
Szülőföldem de sokat változott.
Újak az utcák, parkok, házak,
Szinte nem is ismerek reájuk.
Megpillantom régi kis házunk,
Pihenésre háztetőnket szánom.
A sötét éj mély csöndjében
Lassan álom jön szememre.
Ismét, újra gyermek lettem,
Régi hintámon kacagva lengedeztem.
Kis ibolyavirágot csokorba kötöttem.
Éreztem, nagyon boldog lettem.
S eljött a reggel följött a ragyogó nap,
Csodálkozva kerestem szárnyamat.
Csalódást adott nekem az ébredés,
Hiszen csak álom volt az egész.
Eltűntek a csodás álomképek,
Helyükbe ismét az emlékek léptek.
Istenem, hozzád bízva fohászkodom,
Segíts, hogy vágyam egyszer valóra váljon
"Betlehemi csillag
Szelíd fénye mellett
Ma az égen és a földön
Angyalok lebegnek.
Isten hírvivői
Könnyezve dalolnak
Békességet, boldogságot
Földi vándoroknak."
Juhász Gyula
Heltai Jenő: Karácsonyi vers, 1945
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor minden csupa fény,
Amikor minden csupa pompa,
Csillog a cifra karácsonyfa,
Mikor az angyal szárnya lebben
S nagynak, kicsinynek gyönyörül,
Szép békesség van a szívekben.
Amikor gazdag és szegény örül,
A szeretet nagy ünnepén,
Mikor megújul a remény,
Testvér a földön minden ember,
Megérti egymást türelemmel,
És megbocsátja egymás vétkeit.
A dús a kolduson segít,
Mikor kunyhóra, palotára
Fehéren száll a béke árnya
A szeretet nagy ünnepén,
Amikor annyi költemény
Szavalja ékes mondatokban,
Hogy ellágyulni ok mi sok van,
Mikor mindenki boldogan
Családi körbe vágtat, sőt rohan,
Mikor mindenki egyetért,
Mindenki egyért, egy mindenkiért,
A szeretet nagy ünnepén...
Tovább miért is füzzem én?
Mikor az angyal szárnya lebben,
Sok-sok minden van a szívekben,
Harag, irigység, gyulölet, de mennyi!
Csak szeretet nincs egy szemernyi.
De mindegy! Minden csupa pompa
Csillog a cifra karácsonyfa,
Telizsúfolva minden ág,
Lóg rajta sok dísz, olcsó drágaság...
Hány ember sóhajt most nagyot:
"Bár X. Y. lógna ott
A karácsonyi dísz helyén..."
A szeretet nagy ünnepén.
"Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?
Sétálni télen kigombolt kabátban,
szalonnát szúrni fagyos ágra,
nem vadászni nyúlra, fácánra.
Koldus kezébe kenyeret nyomni,
csábítók között hűnek maradni,
házad kapuját kitárni,
hadd jöjjön hozzád akárki.
Kisgyerek könnyét letörölni,
senkivel soha nem pörölni,
dermedt verébért hajolni porka hóba,
más baját sosem hozni szóba.
Békét, nyugalmat, szépséget akarni,
adni, adni, mindig csak adni.
Tökéletesre lelni egy madár dalában…
Lehet-e jónak lenni egy rossz világban?"
Kálnay Adél