Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Esti üdvözlet

"Befejezni a napot szépen,

bízni az óra örömében,

az álom hajóján kivárni,

szeretteinknek jót kívánni,

élőnek, holtnak, szeretteink

szeretteinek szép rend szerint

örömet kívánni mindahánynak,

(torló percek hullámot hánynak,

az órák az éjbe ömölnek),

örömet kívánni az örömnek."

/Devecseri Gábor: Imátlan ima /

"Olyan ez az élet, mint a gyorsvonat,

túl sebesen száguld, túl gyorsan halad,

de hiába a nagy-futás, minden hasztalan,

mert szívünkben a megélt szépnek

már örök nyoma van.

Az-az emlék, aminek örök nyoma van,

lerombolhatatlan az időviharban,

mert a szív erős bástyája addig védi azt,

míg égi ösvényt nem nyitnak életutunknak."

Kun Magdolna

Moretti Gemma: Másként

Sok mindent másként kellett volna.

Bárcsak az idő megfordulna

s kezdeni lehetne mindent, újra.

Élni tudni és élni merni,

néha járatlan úton menni,

nem csak rohanni, meg-megállni

azt, ami szép, körül csodálni.

Nem szégyellni a gyengeséget,

meghallani ha hívnak, kérnek,

jobban bízni, jobban szeretni,

szeretteink kedvét keresni.

Kérés nélkül adni mosolyt, jó szót, türelmet

rossz napjaiban is hinni a szerelmet

többet gondolni rá, mit érez a másik,

szeretet tüzével fűteni, ha fázik.

Élhettem volna így is én.

Újra kezdeni nincs remény,

de amennyi időm hátravan

ebben a felemás világban,

hadd élhessem meg tiszta szívvel,

csendes örömök árnyékában

Fekete István: Augusztus

Poros út, poros virág, fáradt rét,

most már vágyunk a suttogó őszre,

kopogó esőre az ablakon,

néma ködre a domboldalakon

s a makkhullató arany erdőkre.

Múlik a nyár: poshadt malomalja,

kemény gyalogút és szikkadt árok.

Dér vágyik már reggel a mezőre,

kikerics a fakult legelőkre,

hol a jegenyéken varjú károg.

Aztán úgyis tél jön, s ködkezével

az erdőkben az éj zúzmarát sző.

A patak némán fut elmenőben,

lassul a szív, s a dermedt időben

elénk áll majd - a temető

Valamit kérnek tőled.

Megtenni nem kötelesség.

Mást mond a jog,

mást súg az ész.

Valami mégis azt kívánja: Nézd,

tedd meg, ha teheted!

Mindig arra a harmadikra hallgass,

mert az a szeretet.

Messzire mentél.

Fáradt vagy. Léptél százat.

Valakiért mégegyet kellene.

De tested, véred lázad.

Majd máskor! - nyugtat meg az ész.

És a jog józanságra int.

De egy szelíd hang azt súgja megint:

Tedd meg, ha teheted!

Mindig arra a harmadikra hallgass,

mert az a szeretet.

Valakin segíthetnél.

Joga nincs hozzá. Nem érdemli meg.

Tán összetörte a szíved.

Az ész is azt súgja: Minek?

De Krisztus nyomorog benne.

És a szelíd hang halkan újra kérlel:

Tedd meg, ha teheted!

Mindig arra a harmadikra hallgass,

mert az a szeretet!

Ó, ha a harmadik

egyszer első lehetne,

és diktálhatna, vonhatna, vihetne!

Lehet, elégnél hamar.

Valóban esztelenség volna.

De a szíved békességről dalolna,

s míg elveszítenéd,

bizony megtalálnád az életet!

Bízd rá magad arra a harmadikra!

Mert az a szeretet

Túrmezei Erzsébet

Juhász Gyula: Augusztus

Sötét szemem az éjbe réved,

Köszöntelek, dús álmú élet!

Ott künn a rózsák násza van ma:

Az örök vágynak diadalma!

Az éj szerelme szerteárad,

Mámor ölébe hull a bánat,

Halk dal száll, száll, erőre kapva

És szilajan törtet az agyba.

S a szentiváni boldog éjjel

Szűz fátylát oldja, bontja széjjel,

S én álmodom gyönyörűt, mélyet,

Felüled Élet, Élet, Élet!

Radnóti Miklós: Augusztus

A harsány napsütésben

oly csapzott már a rét

és sárgáll már a lomb közt

a szép aranyranét.

Mókus sivít már és a büszke

vadgesztenyén is szúr a tüske.

Aranyosi Ervin:

Önzetlen szeretet

Tudod-e mit jelent, Önzetlen szeretni?

Mindenkinek adni, sohasem elvenni!

Szeretetet szórni az egész világra,

a szíved mélyéről, viszonzást nem várva!

Ápolni a lelkét, a rászorulónak,

Biztatni, hogy szép lesz, ha eljön a holnap.

Szeretet vizével öntözni a lelket,

érezze az ízét meg, akit szeretnek.

Ahogy átmelegszik szívedtől a szíve,

ő is tovább adja, tovább közvetítve.

S ne hidd azt hogy elfogy, forrása végtelen,

ha kell végig kísér, az egész életen

E. Isenhour:

Add tovább!

Ha van valamid, ami jó,

Ami barátaiddal megosztható,

Legyen bár csak egy apróság:

Hozhatja Isten áldását.

Add tovább!

Lehet, hogy csak egy dal, mely vidám,

De segít megharcolni egy-egy csatát.

Lehet, hogy egy könyv, mely érdekes,

Egy kép vagy pillantás, mely kellemes.

Add tovább!

Ne feledd a másik fájdalmát!

Te kell, hogy segítsd az úton tovább.

Egy kedves szó vagy egy mosoly

Áldás lehet a másikon.

Add tovább!

Ha tudsz egy kedves történetet,

Vagy hallottál az utcán jó híreket,

Vagy jó könyvet rejt a szobád,

Mely segít elűzni a másik bánatát,

Add tovább!

Ne légy önző a szívedben,

De viselkedj a legnemesebben.

Tedd a közösbe kenyered,

Hogy társaid is egyenek.

Add tovább!

Ha Isten meghallgatta imád,

S az égből áldást küldött le rád,

Ne tartsd meg csak magadnak,

Míg mások sírnak, jajgatnak.

Add tovább!

„A természet lágy ölén...

"Hajadon füzek, búzabóbiták -

csupa illat és virág a világ,

csupa mosoly és csupa kedv, csupa

libegés…”🌾🌿🏵️🌻🧡

(Szilágyi Domokos)

Az öröklét bölcsőjében

Felhők felett mindig kékebb az ég,

úgy ragyog a nap, fényes a lét,

a lelked dalol, mint pacsirta szól,

álmokban jársz, a fény udvarol.

A felhők felett a minden tiéd,

mosolyog rád a föld és az ég.

A szeretet-virág szirmain állsz,

körülfon téged, mint a lián.

A bölcsőd csend-mélység lélegzete,

nyugalom, szépség eredete,

hol magadon kívül nincs semmi más,

s te, mint jóérzés vagy, a világ.

Esti üdvözlet

"Befejezni a napot szépen,

bízni az óra örömében,

az álom hajóján kivárni,

szeretteinknek jót kívánni,

élőnek, holtnak, szeretteink

szeretteinek szép rend szerint

örömet kívánni mindahánynak,

(torló percek hullámot hánynak,

az órák az éjbe ömölnek),

örömet kívánni az örömnek."

/Devecseri Gábor: Imátlan ima /

Kun Magdolna: Csak a lelkem értsd meg

Nem kérem, hogy változz, hisz én sem változom,

csak a lelkem értsd meg némely napokon,

mikor megsebez egy szó és megsebez egy mondat,

mikor túlhajszolt sorsom vállaimon roskad.

Nem kérem, hogy vigyázd minden léptemet,

s azt sem hogy gyermekként fogd a kezemet,

csak akkor állj majd mellém, ha meginogni látszom,

ha sötét felhők árnya libben minden útirányon.

Nem kérem, hogy ringass el, ha közeleg az éj,

s azt sem, hogy altatóként szép mesét mesélj,

csak azt kérem, ha szükséges néhány vigasz-szó,

te legyél a legigazabb szívbátorító.

B. Radó Lili: Ne mondd…

Ne mondd, hogy “úgy is jó!” Ne mondd…

Ne mondd, hogy “mindegy!” Nem igaz!

Napod ezer parancsot ont,

s ha nem igyekszel, lemaradsz!

“Úgy is” semmi sem sikerül!

Ha minden “mindegy”, célt nem érsz –

csak úgy, ha küzdesz emberül!

Győzni az fog, ki tettre kész…

De azt, hogy “úgy sem”, azt se mondd!

Csatát veszt, aki csügged, és

a tett helyett csak könnyet ont…

Az “úgy sem” az a csüggedés!

Hát sose légy reménytelen…

Kövessünk el bár száz hibát,

a győztes az lesz – higgy nekem! –

kit jó szándék hajt s értelem,

és helyrehozni nekilát.

SZABOLCSI ERZSÉBET: FORRÁS LEGYÉL!

Forrás legyél.

Tiszta, átlátszó, kristályszépségű cseppekből fakadó

hideg és jóízű éltető víz.

Csörgedezz alá magas hegyek sziklái közül,

kelj át méteres köveken, konok útvesztőkön,

friss levegőjű hegyi réteken.

Patak legyél.

Lágyan aláomló, hűvös érintésű;

hideg selymes vizedtől kapjanak erőre

a szomjas vadak. Kanyarogj kövek között,

fodrozódó bárányfelhők kék ege alatt,

zöld pázsit és őszi avar keretezzen,

míg tovagördülsz kavicsokat mosva,

s lomha folyóvá terebélyesedsz.

Folyó legyél.

Hatalmas hullámfodrokkal tovahömpölygő áradat,

mely mindent megragad,

magával sodor, míg meg nem érkezik

az őt is elnyelő végtelen tenger sírjába.

Tenger legyél.

Nyugodtan hullámzó beláthatatlan síkság.

Kiszámíthatatlanul változó,

tajtékokat dobáló, vihartól felkorbácsolt

szilaj erő, hullámsír,

vagy elcsendesült sima víztükör.

Óceán legyél.

Széles és határtalan.

Kincseket rejtő, ringató mély bölcső.

Vég nélküli korlátlan lehetőség.

Pusztító, tomboló őserő, roncsokat temető

kiismerhetetlen végtelenség.

Legyél víz, életet adó őselem,

legyél tűz, vízzel is legyőzhetetlen,

legyél levegő, mindent beborító láthatatlan,

legyél szikla, szilárd, megingathatatlan,

legyél forrás, patak vagy tenger,

legyél te magad, legyél EMBER!

Szemed zöld, puha bársonyán

Szemed zöld, puha bársonyán

- mint a festő színes vászonán -

a fény, fut s ragyog.

Pilláid hozzám küldi azt,

mint ragyogását a Nap

és az űrbéli csillagok.

Szemed zöld, puha bársonyán

- a lélek-tükör átlátszó fátyolán…

látom azt,

melyet rejt a hús, a test,

de a lelked félszegen felfed,

- hogy ki vagy.

Szemed zöld, puha bársonyán

- a vágyak merengő álomán…

látom éned

azt, aki méltó e címre: “Ember”,

kit a ritkábbak közül valónak rendelt

mellém ez a furcsa élet.

/ Rajnai Lencsés Zsolt: Szemed zöld, puha bársonyán /

Nevelned kell magad a boldogságra…

Nevelned kell magad a boldogságra.

Az önkéntes száműzetés ellenében.

Hogy fogékony legyél rá.

Hogy megéld az apró dolgokban is.

Hogy ne csak mélységekbe süllyedj,

hanem magasságokig is emelkedhess.

Tisza Kata

Dsida Jenő: Az én kérésem

Az ábrándok, mik itt élnek szívemben,

Immáron tudom, hogy nem maradhatnak itt.

Minden, ami szép, gyorsan tovalebben,-

Az élet erre lassan megtanít.

Mert mi az élet? Percek rohanása;

fagyos viharként száguld mindenik,

Mögöttük sír a kertek pusztulása,

S a rózsabokrot földig letörik.

Illatos szirmok, zöldellő levélkék!

A vihar szárnyán mindez elrepül,

Aztán ragyoghat, nevethet a kék ég.

Ott áll a kert siváran, egyedül.

Én nem számítok semmi kegyelemre,

Énfelettem is végigzúg a szél,

Lelkemnek alvó, rózsaszirmos kertje

Jobban megvédve nincs a többinél.

Én készen állok minden fájdalomra

Nem hall ajkamról senki panaszt,

De most szívemnek még egy vágya volna,

S ha jó az Isten, meghallgatja azt:

Ne vágtassanak szegény rózsakerten

Az összes szelek, mind, egyszerre át,

Ne várjon rájok elfásulva lelkem,

Ne törjenek le minden rózsafát;

Tépjék szirmit egyenként le, lassan;

Mind külön fájjon, sajogjon nekem,

És mindegyiket nagyon megsirassam

És minden könnyem egy-egy dal legyen.

Juhász Gyula: Anna örök

Az évek jöttek, mentek, elmaradtál

Emlékeimből lassan, elfakult

Arcképed a szívemben, elmosódott

A vállaidnak íve, elsuhant

A hangod és én nem mentem utánad

Az élet egyre mélyebb erdejében.

Ma már nyugodtan ejtem a neved ki,

Ma már nem reszketek tekintetedre,

Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból,

Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis

Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt

És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd!

Mert benne élsz te minden félrecsúszott

Nyakkendőmben és elvétett szavamban

És minden eltévesztett köszönésben

És minden összetépett levelemben

És egész elhibázott életemben

Élsz és uralkodol örökkön, Amen.

Áprily Lajos

Túl ötven erdőn

Fogy az ösvény, fogy a napfény,

hideg árnyék hull a hegyre.

Áll mögöttem ötven erdő,

ötven évem rengetegje.

Torkomig ver csorba szívem,

tűz a talpam, seb a térdem.

Annyi rémtől megfutottam,

míg a ritkulásig értem.

Seb a szívem, seb az arcom,

vadtövistől vér az ingem.

Aki erdő-járni küldött,

az ha megismerne engem.

Sűrűségen átfutottam,

avarának vért is adtam,

ami bennem fiatal volt,

rohanásban elhullattam.

Szívem szárnya, szemem fénye,

kurjantásos fiú-kedvem,

férfi-sorsom mély zenéje

elveszett a rengetegben.

Csudaváró esti lázban

fekszem itt a ritkulásban

meglazulva, szerteesve,

s nincsen, aki megkeresne.

Járna értem, mint a hangya,

mint a Lemminkejnen anyja:

addig járna, felkutatna,

kicsi méhvel írt hozatna,

varázsszókkal összerakna,

úgy siratna, úgy szeretne...

Fekszem itt a szürkületben,

túl a rétnek nagy a csendje.

S zúg mögöttem ötven erdő,

ötven évem rengetegje.

Vámos Róbert: Szeretni úgy is lehet

Szeretni úgy is lehet,

Hogy nem mutatod meg,

Szeretni úgy is lehet,

Hogy lábad megremeg,

Szeretni úgy is lehet,

Hogy csókolni nem mered,

Szeretni úgy is lehet,

Hogy könnyed megered,

Szeretni úgy is lehet,

Hogy mindened neked,

Szeretni úgy is lehet,

Hogy nincsen ott veled,

Szeretni úgy is lehet,

Hogy küldesz verseket,

Szeretni úgy is lehet,

Hogy tudod, hogy szeret,

Szeretni úgy is lehet,

Hogy viszontszeretnek,

Szeretni úgy is lehet,

Ahogy én szeretlek.

Kökény Éva: Naplemente

Tegnap este kilestem, a nap az éggel

mint ölelkezett:

végső sugarát ontva fáradtan elköszönt,

és láttam, mint bukik át a horizonton.

De előbb még

narancsos zöld fényt villantva a felhőkre

felém intett,

csókot nekem dobott! Csak ennyi kell, és

boldog vagyok.

Atlantisz harangoz...

Bözödújfalu, - Erdély

Mint Atlantisz a rég elsüllyedt ország.

Halljátok? Erdély harangoz a mélyben.

Elmerült székely falu harangja szól

Halkan a tengerfenéken.

Magyar hajósok hallgatózzatok,

Ha jártok ott fenn

Förgeteges éjben,

Erdély harangoz, harangoz a mélyben.

(Reményik Sándor)

Weöres Sándor: Nyári este

Árnyak sora ül a réten.

Nyáj zsong be a falu végen.

Zúg-dong sürü raj a fákon.

Békák dala kel az árkon.

Bim-bam! torony üregében

érc-hang pihen el az éjben.

Csillag süt a szeder-ágra.

Lassan jön a pásztor álma.

Rezgő-fű a feje alja.

Nyár-éj ege betakarja.

Vajda János

Nádas tavon

Fönn az égen ragyogó nap.

Csillanó tükrén a tónak,

Mint az árnyék, leng a csónak.

Mint az árnyék, olyan halkan,

Észrevétlen, mondhatatlan

Andalító hangulatban.

A vad alszik a berekben.

Fegyveremmel az ölemben

Ringatózom önfeledten.

Nézem ezt a szép világot.

Mennyi bűbáj, mily talányok!

Mind, amit körültem látok.

Nap alattam, nap fölöttem,

Aranyos, tüzes felhőben,

Lenn a fénylő víztükörben.

Itt az ég a földet éri.

Tán szerelme csókját kéri...

Minden oly csodás, tündéri.

Mi megyünk-e vagy a felhő,

Vagy a lenge déli szellő,

A szelíden rám lehellő?

Gondolatom messze téved

Kék ürén a semmiségnek.

Földi élet, hol a réved?

Szélei nádligeteknek

Tünedeznek, megjelennek.

Képe a forgó jelennek...

Most a nap megáll az égen,

Dicsőség fényözönében,

Csöndessége fönségében.

S minden olyan mozdulatlan...

Mult, jövendő tán együtt van

Ebben az egy pillanatban?

A levegő meg se lebben,

Minden alszik... és a lelkem

Ring egy méla sejtelemben:

Hátha minden e világon,

Földi életem, halálom

Csak mese, csalódás, álom?...

Zsefy Zsanett

Soha

soha nem adhatok annyit, amennyit szeretnék,

mindig több a vágy bennem, mint a meglét,

soha nem a szó az, ami megbánthat,

mindig csak a szív az, mi hibázhat.

soha nem adhatok annyit, amennyit szeretnék,

földi kincsem nincs, amit nélkülöznék,

soha nem a bánat, mi belém vájhat,

mindig csak a szív az, ami fájhat.

soha nem adhatok annyit, amennyit szeretnék,

kiöntöm a lelkem, lennék meztelen kép,

soha nem az ész az, ami visszatarthat,

mindig csak a szív az, ami mást akarhat...

Móra Ferenc : Sétálni megy Panka...

Sétálni megy Panka a búzamezőbe,

Pillnagós papucsba, hófehér kötőbe.

Dalolgatva ballag, egyes-egymagába,

Virágtestvérkéi, vigyázzatok rája!

Simulj puha pázsit, lába alá lágyan,

Fütyülj neki szépet, te rigó a nádban!

Légy a legyezője, te lapu levele!

Fecskefarkú pille, röpülj versenyt vele!

Búzavirág-szeme, mosolyog reátok:

Nevessetek vissza rá, búzavirágok!

Kakukkfű, az útját jó szagoddal hintsd be,

Bújj a lába elül, szúrós királydinnye!

Ha a dűlőúton szegényke kifárdt,

Szagos fodormenta, te vess neki ágyat!

Födjétek be, zsályák, dús leveletekkel,

Szelíd széki füvek, csillagfejetekkel!

S őre a mezőnek, szép jegenyenyárfa,

Te vigyázz reája, csöndes legyen álma!

Napraforgó

Kinn a kertben Napraforgó álldogál,

Napillatú bársonyszirmán,

Meleg barna koronáján

Szőke Napfény táncikál.

A tündöklő Napraforgó mosolyog,

Csodálja a pergő-forgó,

Az a barnásan aranyló,

A Fényt sugárzó Napot.

Napocskának meleg fényét követi,

Olyan nagyon nyújtózkodik,

Egyre jobban kapaszkodik,

Tányérját felé veti.

Szép arcával a Fény felé integet,

Ahogy ő csak Fényben élhet,

Pont úgy kell az Embereknek

Az éltető Szeretet.

Napraforgó!

Mutasd fényes koronád!

Mindig mosolyogjál nekünk,

Tágra nyissad ki a szemünk,

Nevessen Ránk a Világ!

**** Kassai Csilla ****

ROBERT BURNS

HA MENNÉL HIDEG SZÉLBEN

Ha mennél hideg szélben

a réten át, a réten át,

rád adnám kockás takaróm,

öleljen át, öleljen át!

S ha körülzúgna sors-vihar

rémségesen, rémségesen:

szivemben volna házad,

oszd meg velem, oszd meg velem!

Volna köröttem zord vadon,

sötét, veszett, sötét, veszett:

mennyország volna nékem az

együtt veled, együtt veled!

S ha volnék minden föld ura

az ég alatt, az ég alatt:

koronám legszebb ékköve

volnál magad, volnál magad!

(Weöres Sándor fordítása)

Babits Mihály: Szerelmes vers

A szemedet, arcod mélységes, sötét szürke tavát

homlokod havasa alatt, homlokod havát

elfeledtető fényes nyári szemed szédületét

szeretem és éneklem e szédület szeretetét.

Mélységes érctó, érctükör, fémtükör, mesebeli,

szédülsz, ha belevillansz; ki tudja, mivel van mélye teli?

Szellemek érctava: drága ércek nemes szellemei

fémlenek villanásaiban; de mily ritka fém szelleme tudhat így fényleni?

Mély, fémfényű, szürke, szépszínű szemedben, édesem,

csodálatos csillogó csengők csilingelnek csöndesen,

csendesen, -- hallani nem lehet, talán látni sem:

az látja csak, aki úgy szeret, mint én, édesem!