Keressük meg együtt a legszebb verseket (beszélgetés)

Mikolai Bertics Mihály: Most…

Oly csendes a világ

bennem, mint a tó,

mint lábujjhegyen lengő

szél, mely nyugtató,

s hullik… hullik fentről

a boldogságillat;

egy valóra vált álom,

a lüktető élet,

mely szívemig hat.

Ó, úgy sóvárogtam,

érted éjjelente,

mint elveszett

angyalarc után

a havas téli táj.

Jöjj s ölelj!

A Szaturnusz mögé

bújt már a Titán,

köntösén fényes gombok:

holdak, csillagok,

zsebében régi álmaink:

boldog-, s boldogtalanok.

Jöjj… ölelj,

nézz a szemembe!

Az átfázott évek után

bújj hozzám egy kicsit,

a fák között,

a fű tövében,

velem takarózni itt!

Charles Algernon Swinburne

Versengés

Ha a szerelem rózsa,

hadd legyek én levél,

életünk együtt nőne

bús és dalos időbe

- dúlt rét, virágos róna,

ősz bánat s édes kéj -,

ha a szerelem rózsa,

hadd legyek én levél.

Ha vers volnék a dalban,

s dallam a szerelem,

énekben egyesülnénk,

ajk-ajkon üdvözülnénk,

s csók, csattogó madárhad

zengne esős delen,

ha vers volnék a dalban

s dallam a szerelem.

Ha te édes, az élet,

s én kedvesed, halál,

együtt sütnénk, havaznánk,

s míg március csókot dob ránk,

míg nárcisz s harkály éled

eperízű szélre vár -

ha te édes, az élet,

s én kedvesed, halál.

Ha bánat rabja volnál,

s öröm apródja én,

játsznánk ősszel, tavasszal,

csellel, édes szavakkal,

könnyekkel, éjjel, nappal,

nevetve lány s legény -

ha bánat rabja volnál,

s öröm apródja én.

Ha te április hölgye

s én májusnak ura,

legyeznél gyenge ággal,

beszórnálak virággal,

míg a nappal árnyak völgye

s az éj fényes, fura -

ha te április hölgye

s én májusnak ura.

Ha te örömkirálynő,

és én a kínkirály,

Kupidót együtt lessük,

csalfa szárnyát lenyessük,

táncot mértékre jár ő,

zablát kap, pórul jár -

ha te örömkirálynő

és én a kínkirály.

Szuhanics Albert

Ne félj!

Ne félj, hisz nincsen rá okod,

a jövőt úgy sem tudhatod.

Ne sírj, töröld meg szép szemed,

hisz jár a boldogság neked!

Álmodj, egy jobb, egy új jövőt,

most állsz a szép napok előtt.

Ne félj, a jóban hinni kell,

ez már így magában siker!

Szeresd az életet nagyon,

nem baj, ha nem vár nagy vagyon.

Legyél te szerény, kis virág,

melynek viszi a szél az illatát!

Hited te el nem hagyhatod,

égből segítnek angyalok.

Minden öledbe hullik majd,

tudd meg, a vágy magja kihajt!

Kihajt, mint zsenge, kis növény,

övé a langy eső, s a fény...

Fa lesz, s a lombja égig ér,

ne félj, te mindig higgy, remélj!

Aranyosi Ervin: Rigódalra ébredve

Vidám rigó szállt a fára,

felébredtem víg dalára.

– Mitől van ily vidám kedved,

az emberen kell nevetned?

Honnan a te vidámságod,

szépnek látod a világod?

Tán útközben megtanultad,

nem aggaszthat folyton múltad,

És a jövőd? Bízol benne?

Rábízod a jó Istenre,

Te csak dalban imádkozol,

a a világra csodát hozol?

Ki rád hallgat, szeret élni,

búját víg dalra cserélni!

Hinni jóban, szerelemben,

hogy élhetünk jobban, szebben!

– Hej, te rigó, de jól látod,

fütyüld szebbé a világot!

Nekünk még van mit tanulni,

dalt dúdolva boldogulni.

Megtanulni vígan élni,

múlttól, s holnaptól nem félni,

inkább itt élni a mában,

s hinni szívünk víg dalában!

Csak..

Csak annyit kérek, hogy azt mondd, amit érzel

Soha ne ígérj olyat, amit nem tudsz megtenni

A szavak elszállnak, a tettek magukért beszélnek

Mindig őszinte legyél, hogy szívből tudj szeretni.

Az sem kell, hogy lehozd a csillagokat az égről

Az sem kell, hogy rózsaszirmot szórj lábam elé

Elég, ha csak mellettem vagy, és úgy ismered

Lelkem titkait, mintha csak magadba tekintenél.

Nem kell, hogy elhalmozz drága ajándékokkal

Az sem, hogy erődön felül a tenyereden hordozz

Ha szeretsz, az többet ér nekem minden pénznél

Hiszen ha velem vagy, csak akkor vagyok boldog.

A nekem adott időd a legszebb bizonyíték arra

Hogy tényleg, igazán olyan fontos vagyok neked

Hogy kitartasz mellettem jóban és rosszban is

S a legnagyobb viharban sem engeded el a kezem.

Anyák napja alkalmából minden édesanya, megérdemel egy szép köszöntőt. Bár köszönetet nem csak Anyák napján kell a gyerekeknek mondani, de legalább ez az egy nap legyen szép.

Boldog Anyák napját kívánok a világ minden édesanyának <3

Anyák napjára

Ébresztem a napot, hogy ma szebben keljen.

Édesanyám felett arany fénye lengjen.

Ébresztem a kertet, minden fának ágát,

Bontsa ki érette legszebbik virágát.

Ébresztem a rigót s a vidám cinegét,

dalolja mindegyik legszebbik énekét.

Ébresztem a szívem, forróbban dobogjon,

az én Édesanyám mindig mosolyogjon!

Ámon Ágnes

[link]

Olyan…

Jó érzés megszépíteni másnak a napját

Hisz a figyelmesség nem kerül semmibe

Mégis sokan élnek köztünk a világon

Akiknek ezt nehezére esik megtennie.

Az életünket is sokkal szebbé teheti az

Ha kedvességeink viszonzásra találnak

Vidámmá válhat a legrosszabb napunk is

Ha örülni tudunk más igaz mosolyának.

Olyan jó érzés úgy álomra hajtani a fejünk

Ha tudjuk, hogy aznap is tettünk valakiért

Ha csak öleléssel tudtunk vigaszt nyújtani

Akinek adtuk, annak mindennél többet ért.

Erőt ad a szívnek, ha van, kire számíthat

Egyszer mindenki visszakapja azt, amit ad

Úgy bánj embertársaiddal, ahogy szeretnéd

Hogy életed során majd veled is bánjanak.

Ki a legszebb a világon?

Tündöklésem szép idején

nem néztem a tükörbe én,

két kisgyerek szemefénye

volt az arcom tükörképe,

s szólt a szívem: - Édes lányom,

ki a legszebb a világon?

- Te vagy a legszebb, anyám,

hidd el nékem igazán!

- Édes fiam, mondd meg nékem:

ki a legszebb e vidéken?

- Édesanyám, Kedvesem,

nincs nálad szebb, senki sem! -

Csillagtükrön néztem arcom,

mint egy tündér királyasszony,

aki hol volt... hol nem volt...

de ez nagyon régen volt.

Fiam elment messzeségbe,

nem nézhetek a szemébe,

s másnak mondja: - Kedvesem,

nincs nálad szebb senki sem!...

Kislányomból kisasszonyka,

csillagszeme rám ragyogja,

mint egy fényes tükörkép:

- Szebb a jóság, mint a szép!

Tó tükréhez megyek s kérdem,

ki a legszebb a vidéken?...

Tó tükrét a szél kavarja,

arcom girbe-gurba rajta...

- Hamis a tó! - Futok messze,

csorba tükör a kezembe,

csorba tükör felel nékem:

- Nem az vagy már, aki régen!

Kedves, öreg Szülőanyám,

Te mondjad meg, de igazán,

elhervadtam, csúnya vagyok?

Édesanyám szeme ragyog:

- Hidd el nékem, édes lányom,

te vagy a legszebb a világon...

S ahogy szólott, könnye fénylett,

arcom benne tündérszép lett.

Várnai Zseni

Ratkó József

Zsoltár

Az anyák halhatatlanok.

Csak testet, arcot, alakot

váltanak; egyetlen halott

sincs közülük; fiatalok,

mint az idő.

Újra születnek

minden gyerekkel; megöletnek

minden halottal - harmadnapra

föltámadnak, mire virradna.

Adassék nekik gyönyörűség,

szerelmükért örökös hűség,

s adassék könny is, hogy kibírják

a világ összegyűjtött kínját.

Tandari Éva: Szólj még Mama …

Reszkető, fáradt hangodon

csak egyszer még: Szólj hozzám, Mama!

~ Lásd; eltévedtem, s nem tudom,

merre visz az Éjszaka …

.

Nem látom szemed fényét,

mely Hitet adott, Merszet, és Célt.

Nem foghatom többé kezed

hogy megcsókoljam … mindenért …

.

Nem hallhatom óvó szavad

mely intett; dorgált; dicsért …

- Magam kell lássam az Út rögét

ha elérni vágyom a Tiszta Célt.

.

~~ Míg gyermek voltam, ifjú, bohó:

Nem éreztem, hogy kell szavad …

Most sírva kérlek; Szólj! Ó, szólj még …

~ De elszállt a Szó, mint a pillanat …

.

Most érteném már! Fogadnám …

~ De elszállt a Szó; csak emlék maradt.

Emlék maradt, csak ezt áldhatom,

s csak a földet csókolhatom, mi rejti

mélyben is szerető, óvó hangodat …

Áprily Lajos:

A kertbe ment

Uram, én nem tudom, milyen a kerted,

a virágosod és a pázsitod.

Én nem tudom, virágok ültetését

ágyásaidban hogy igazítod.

Csak azt tudom, hogy kendőjét levetve

júniusi vasárnap hajnalán,

beteg lábával és beteg szívével

bánatosan kertedbe ment anyám.

Uram, tele volt immár félelemmel,

sokszor riasztó árnyék lepte meg,

de szigony-eres, érdes két kezével

még gyomlálgatta volna kertemet.

A kicsi teste csupa nyugtalanság,

s most elgondolni nem tudom, hogy ül.

Virágosodban könyörülj meg rajta,

hogy szegény ne szenvedjen tétlenül.

Mezőiden ne csak virágmagot vess,

virágaid közé vegyíts gyomot,

hogy anyám keze gyomlálhassa kerted:

asphodelosod és liliomod.

Mitől...

Mitől lehetne boldogabb az ember

Hisz amit megkap, az soha nem elég

Mindig, mindenből több és jobb kell

Ami van, az általában már túl kevés.

Mitől lehetne sokkal élhetőbb a világ

Mitől halhatna ki a vad gyűlölet végre

Mi pótolhatná azt a hiányt, mely miatt

Egyre törekszünk a tökéletességre.

Mitől lehetne kevesebb a sebzett lélek

Kipihentebb a túlhajszolt, kimerült test

Mitől tudna mindig talpra állni az ember

Legalább annyiszor, ahányszor elesett.

Mitől függ, hogy ki meddig, hogy élhet

Mennyi időt szán, rendelhet neki az ég

Nem tudhatjuk, de hogy életünk szebb

Legyen, talán azért mi is tehetünk még.

Sajó Sándor

Magyarnak lenni

Magyarnak lenni: tudod mit jelent?

Magasba vágyva, tengni egyre - lent;

Mosolyogva, mint a méla őszi táj,

Nem panaszolni senkinek, mi fáj;

Borongni mindig, mint a nagy hegyek,

Mert egyre gyászlik bennünk valami:

Sokszázados bú, melyet nem lehet

Sem eltitkolni, sem bevallani.

Magányban élni, ahol kusza árnyak

Bús tündérekként föl-fölsirdogálnak,

S szálaiból a fájó képzeletnek

Fekete fényű fátylat szövögetnek

És bút és gyászt és sejtést egybeszőve

Ráterítik a titkos jövendőre.

Rabmódra húzni idegen igát,

Álmodva rólad: büszke messzi cél,

S meg-megpihenve a múlt emlékinél,

Kergetni téged: csalfa délibáb!...

Csalódni mindig, soha célt nem érve,

S ha szívünkben már apadoz a hit:

Rátakargatni sorsunk száz sebére

Önámításunk koldusrongyait.

- Én népem! Múltba vagy jövőbe nézz:

Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...

Magyarnak lenni: tudod mit jelent?

Küzdelmet, fájót, véges végtelent.

Születni nagynak, bajban büszke hősnek,

De döntő harcra nem elég erősnek;

Úgy teremtődni erre a világra,

Hogy mindig vessünk, de mindig hiába:

Hogy, amikor már érik a vetés,

Akkor zúgjon rá irtó jégverés.

Fölajzott vággyal, szomjan keseregve

A szabadító Mózest várni egyre:

Hogy porrá zúzza azt a szirtfalat,

Mely végzetünknek kövült átkául,

Ránk néz merően, irgalmatlanul,

S utunkat állja zordan, hallgatag.

Bágyadtan tűrni furcsa végzetünk,

Mely sírni késztő tréfát űz velünk,

S mert sok bajunkat nincs kin megtorolni:

Egymást vádolni, egymást marcangolni!

- Majd fojtott kedvünk, hogyha megdagad,

Szilajnak lenni, mint a bércpatak,

Nagy bánatoknak hangos lagziján

Nagyot rikolt ni: hajrá! húzd, cigány -

Háborgó vérrel kesergőn vigadni,

Hogy minekünk hajh! Nem tud megvirradni,

Hogy annyi szent hév, annyi őserő,

Megsebzett sasként sírva nyögdelő,

Mért nem repülhet fönn a tiszta légben,

Munkás szabadság édes gyönyörében,-

Hogy mért teremtett bennünket a végzet

Bús csonkaságnak, fájó töredéknek!...

Tombolva inni hegyeink borát,

Keserveinknek izzó mámorát,

S míg vérünkben a tettvágy tüze nyargal,

Fölbúgni tompa, lázadó haraggal,-

S mikor már szívünk majdnem megszakad:

Nagy keservünkben,

Bús szégyenünkben

Falhoz vágni az üres poharat.

- Én népem! Múltba vagy jövőbe nézz:

Magyarnak lenni oly bús, oly nehéz!...

De túl minden bún, minden szenvedésen,

Önérzetünket nem feledve mégsem,

Nagy szívvel, melyben nem apad a hűség,

Magyarnak lenni: büszke gyönyörűség!

Magyarnak lenni: nagy s szent akarat,

Mely itt reszket a Kárpátok alatt.

Ha küszködőn, ha szenvedőn, ha sírva:

Viselni sorsunk, ahogy meg van írva;

Lelkünkbe szíva magyar földünk lelkét,

Vérünkbe oltva ősök honszerelmét,

Féltőn borulni minden magyar rögre,

S hozzátapadni örökkön-örökre!...

Aranyosi Ervin

Esőcsepp

Sötét felhő fenn az égen,

esőcseppek megszülője,

dédelgette picinyeit,

ahogy elvárhatjuk tőle.

Ám egy furcsa pillanatban

egy eső csepp esni kezdett

útnak indult a föld felé,

ez volt a vég, s ez a kezdet.

Ahogy jött az égi csúszdán

átjárta Őt a félelem:

- amikor majd földet érek

véget érhet az életem?

Félt nagyon a fájdalomtól,

- jaj csak keményre ne essek,

legyen hosszabb az életem,

szép, gömbölyű csepp lehessek.

De a világ ily magasból,

olyan rút és zord, kegyetlen,

- Napsugár is felszáríthat,

Föld magába szívhat engem.

Mit érzek majd, ha leérek,

lelkem mélyén ürességet?

Vagy kis testem szerteloccsan,

s ez az élet így ér véget?

És ahogy így gondolkodott,

lassan véget ért az útja,

Csobbanással befogadta,

egy parasztház gémeskútja.

Fenn a felhő magasában,

másik csepp is útnak indul.

Arcocskáján mosoly játszik

apró szelek szárnyain hull.

Kicsi szíve hevesen ver.

A szemében boldog álom.

Tiszta hite, gondolata:

felfedezem a világom.

Milyen színes, milyen tágas,

mennyi szépség ami rám vár,

egy körforgás ez az élet,

s nem szakad meg soha tán már.

S ahogy lenéz tekintete

felfedez egy kis patakot,

benne millió csepp fürdik,

alkot kedves kis csapatot.

Várjatok csak, jövök én is!

Köztetek örömöm lelem.

Együtt játszunk majd napestig,

s végre lesz, ki játszik velem.

Két part között fogócskázunk,

víg kórusunk csobogása,

vidámít majd erdőt, mezőt,

- meg a fényünk csillogása.

Cseppjeink közt halak úsznak,

megsimítjuk fényes hátuk,

szeretettel körbe fonjuk,

mi leszünk a jó barátjuk.

Csupa vidámság az élet,

leérkezzek, nagyon várom,

olyan gyönyörű az élet,

amilyen egy színes álom.

Véget ért hát hosszú útja,

sok testvére nagyon várta,

és a patak hűs vizében,

életcélját megtalálta.

Két esőcsepp, két gondolat,

talán te is észrevetted:

jobb annak, ki álmodni mer,

mint ki a sorsától retteg

Móra Ferenc - Altató

Csicsija, bubuja, én csillagom,

Bölcsődet dúdolva ringatgatom,

Két szemed álomba csókolgatom,

Csicsija, bubuja, én csillagom!

Hajnal az életed, dél az enyém,

Utamról tiédre ömlik a fény

S mikorra a hajad aranyodik,

Az enyém szürkébe csavarodik.

S ha napom süllyed az ég peremin,

Te fogod majd le az én szemeim,

S én alszom majd el a te dalodon,

Csicsija, bubuja, én csillagom!

Nemes Nagy Ágnes: Tavaszi felhők

Bodzavirágból, bodzavirágból

hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt meg a felhők szállnak az égen,

bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj felhő,

pamacsos,

hullj le, te zápor

aranyos,

hullj le, te zápor,

égi virágpor,

égen nyíló bodzavirágból.

Zengjen a dalunk, pajtás,

Fákon újul a hajtás,

Fogadjuk a tavasz dalát!

Itt van május elseje,

Énekszó és tánc köszöntse!

Zeng es dalol az élet,

Szállj csak, zeneszó, ének,

Ébresszed a magyar népet!

"És jött a május. Ezer orgonának

Lila bugája búgott, a napon

Minden bokor virágba öltözött föl

És a paréj is megnőtt szabadon.

Mint győzedelmi zászló, égbe lendült

A jegenye s ezer pacsirtadal

Hirdette boldogan és büszkeséggel,

Hogy itt a május és a diadal!

A nap bíborban hunyt el, a vizekben

Millió élet nászdalt remegett,

Míg a világ világ, még soha senki

Nem készített ennél szebb ünnepet! "

Juhász Gyula /Május ünnepe,részlet /

Ibolyák

Sik Sándor

Az áprilisi réten

Gyerekszem-kéken

Ibolyák, ibolyák, ibolyák.

Bujócska-félve,

Mint a tavasz a télre,

De mégis diadalmas-kéken,

Mint a lebegő kék fátyol az égen,

Ibolyák, ibolyák, ibolyák.

Kék tőlük a part meg az árok:

Amerre járok,

Csupa kék, csupa kék, csupa kék a világ!

Nem téplek el innét,

Ó réti picinykék,

Ibolyák, ibolyák, ibolyák.

Csak egy ami aggat:

Lesz tán aki durva, leszaggat,

Aki nem simogatja pihétek,

Nem vágy lesimulni közétek,

Mint én, öcsikék, ibolyák,

Csepp szirmaitokkal összeremegve

Nem sír föl a boldog egekbe:

Csupa kék, csupa kék, csupa kék a világ!

GARAI GÁBOR

VISSZFÉNY

"ki méltó látni a csodát,

az a csodát magában hordja"

(Babits)

Aki méltó, - magában hordja

a szépet s az álmélkodást,

tulajdon visszfényét ragyogja,

magától kér feloldozást.

Aki méltatlan, ki e földi

lét törvényének rabja csak,

magában nem tud tündökölni,

s lerogy saját súlya alatt.

De fölkél, ha más terhe nyomja-

- emeli vállát -

s szárnya nő.

Szerelmét lánggal lobogózza,

s megőrli szívét az idő.

Hegyi László

Akácvirág

Láttál már akácvirágot,

érezted az illatát,

mikor ezer fa virágzott

széles szemhatáron át?

Selymes fényű napsütésben

millió méh döngicsél,

bárányfelhőket az égen,

lent illatot hord a szél.

Csak elámulsz ennyi szépség,

ennyi ajándék felett.

Varázslatos fent a kék ég,

s a természet mily remek!

Felékített vén akácok

közé bekukkant a nap,

Csodálja ott, amit látott,

s a szellőt, mi simogat.

Szépséges akácvirágom,

ahogy díszíted a fát,

benned ifjúságom látom,

s érzem mézes illatát!

"Ha már felébredtél, nevetni se késs el !

Induljon a napod vidám nevetéssel !

A nevetés gyógyít,felemeli lelked,

Érdemes a napod vele ünnepelned!"

Aranyosi Ervin

Wass Albert

Gondolsz-rám

Mikor az est szellő-uszálya lebben,

S madár dalol a zöldellő ligetben,

Mikor az égen első csillag ég,

S a nyárfa lombja suttog halk mesét,

Bíborba nyíló álmod alkonyán

Gondolsz-e rám?

Ha lelked, mint egy mámoros madár

Az ég sötétkék bársonyára száll,

Mikor a fényt koszorúba fonod,

S azzal köríted tiszta homlokod,

Repeső vágyad tündér-hajnalán

Gondolsz-e rám?

Én minden este kis faludba szállok,

Hol most javában nyílnak a virágok,

S szívem egy titkos, halk ütemre dobban,

Ha látlak olykor állni ablakodban;

El-el merengsz... s úgy érzem, igazán

Gondolsz reám!

Sík Sándor

Almafavirágzás

Körül-körül virágban áll

És harmatban a kert,

Fölé az édes napsugár

Arany mosolyt lehelt.

Mint koszorús menyasszonyok,

Körül az almafák,

Dús pártájuk halkan suhog.

Virágzik a világ.

A földre lágy fehér eső,

Virágeső pereg.

A föld szívéből forr elő

A májusi meleg.

A föld szívére szállani

Szirom, virág eped.

A föld szívére szállani

Elküldöm lelkemet.

A föld szívébe lelkemet

Halkan sóhajtom át.

Érzem, amint forr és remeg,

Az élet mély dalát,

Az örök mézzel áradó

Kövér erek tejét.

Szívom az el nem száradó

Életfa kútfejét.

Tártmarkú kéz minden fa itt

Gyümölcsöt ontani.

Földből az áldás karjait

Az Isten nyújtja ki.

Szívedből mély illat remeg,

Szívemből mély ima:

Leheld az égbe lelkemet

Szerelmes földanya!

Hazavárunk...

Helyünket megtaláltuk, nem keresünk már,

a kis csapatunk végre újra összeállt.

Apa nem dúl, fúj, mint hiányodtól annyiszor,

újra kötözködik, s mondja jobbnál jobb vicceit.

Milán is mondja a magáét, nehogy lemaradjon,

nem is kérjük már, hogy elhallgasson.

Hiányod oly sok sötét percet okozott,

már attól féltem, kis családunk örökre megrogyott.

De halljuk nevetésed, szívünk újra boldogan ver,

melytől világunkba visszatért az élet, s így öröm minden perc.

Látod, Nélküled nem is léteztünk,

kellesz nekünk ahhoz, hogy teljesek legyünk.

/Maizer Noémi/

Bakancslistám sohasem volt még

Bakancslistám sohasem volt még

Úgy ahogy más, kortyolgattam én is az életvizét

Őszülő hajjal mit is kívánhatnék

Szeretnék látni még sok naplementét

De szeretnék hinni még a szóban

Megfáradt lábbal, bukdácsolni a hóban

Szeretnék ott lenni Isten tenyerében

Örömöt látni az emberek szemében

Szeretnék elfeledni minden rosszat

S átélni újra a szép napokat

Szeretném érezni a mezők illatát

Mit a hazai szél járna át

Jó lenne gyermekként újra fogócskázni

Nagymama ölében kicsit elmélázni

Jó anyám főztjét újra megkóstolnám

Szavait újra magamba szívnám

Homokórán megfordítanám a perceket

Gyermekként átélném újra az éveket

Magamhoz ölelném kik elhagyták e földi létet

Jó apám karjában keresnék menedéket

Szeretném az álmaimat valóságban látni

Gyermekeimmel még sokszor teázni

Jó lenne, ha álmomban valaki betakarna

Ha felébrednék rám mosolyogna

(Jolie Taylor)

Kandrács Róza

Orgonavirág

Orgonavirág,

tőled illatos a táj.

Ó, hogy vártam már,

a tavasz illó sóhaját.

Zöldbe borult a táj,

te hozod a nyár dalát.

Hozod ezer virág

édes illatát.

Langyos szellő

simogatását.

A Nap csodás

melegét.

Szívek igaz

szeretetét.

Nyílj hát orgona-

virág.

Hirdesd, szép ez a

világ.

Ne fájjon most

semmi sem.

Boldog legyen a

világegyetem.

Szepes Mária : Csendesebb utakon…

Boldog vagyok Uram, hogy

kiállhattam a sorból, hogy mindenki

előttem rohan és hagyom már, hogy

félrelökjenek és minden konc után az

enyémnél gyorsabb kezek nyúljanak...

Nehéz volt először megállni a dolgok

áradó sodrában, a lárma fülledt

ütemében, ó mert forró, halálos

izgalom hörgött a rohanók hangjában és a

város lobogó, fénylő öléből gigászi

kapuk tárultak tüzes öleléssel...

Most, hogy az elhagyott úton felismertem a

Békét, a virágok szelíd arcában az

Örömet és a fák égfelé ringásában az

imákat, messze kerülöm a hangos,

fényekben izzó várost és az éjszakát a

csendes ég alatt töltöm inkább, hol

csodálatos álmok és örök sejtelmek

hajolnak hozzám a csillagokból...

Szép Ernő

VIRÁGOK

Nincs nekem kedvenc virágom,

melyik szebb, nem prédikálom.

Mind szeretem, mind csudálom,

tavasszal mind alig várom.

És szeretem én a fákat,

amennyit csak szemem láthat.

Szeretem, ó, a fanépet,

a fák is oly szépek, szépek.

Nem mások ők, nézz csak rájok:

égig érő zöld virágok.

Őri István

~Reggeli köszöntő~

Kedvesem,

szép reggelt,

szép napot,

szép estét s holnapot

tiszta perceket, mint téli a hó ragyog

életet, mosolyt, öröméneket

s mindent, mire vágysz - kék szemet

és két kezet, mely kezedben alszik

és két szívet, mik egybedobbannak

s mitől a félelem kialszik

és lépéseket

és szellőt, kék eget

és álommadarat

és úttalan utakat,

hol csak mi megyünk

mit csak mi ismerünk

mit ha végigjárunk,

már semmire sem vágyunk,

mert megnyerjük a legnagyobbat:

az Életet Veled

és legyen sok madárdal ma Neked

és dobogjon hevesen kis szíved,

ha ismerős hangot vélsz hallani

ott belül, hova a lelked jár

szerelemet játszani - velem

és ha sétálsz az udvaron

kedves papuccsal lábodon

ne érintsd a füvet

szállj, repülj,

mert mosolyom követ

s visz át mindenen

Kedvesem

szép napot Neked

és szép holnapot

és szép éjszakát,

mikor a hold ragyog

s éj hajadat ezüsttel hinti be

és a bársony égből

megannyi csillag

ámulva tekint a földre le,

mert ilyen szép még az égben sincs

hiába gyémántragyogás,

minden égi kincs

hiába égi ösvények

bűvös fénysora

minden hiába,

mert itt lent van a csoda...

Te

ki lejöttél hozzánk kedvesen,

ki köztünk élsz szerelmesen

Szerelmesem

szép perceket Neked

szép órákat,

napokat,

éveket

Életet - Veled.