Katonafeleségek (beszélgetés)
Szia
Ne rémítsem meg semmi! Nem itt kell a tapasztalatot gyüjtened, hanem az életben! Egy kapcsolat nem azért működik vagy megy tönkre, mert mi ez vagy az a munkahelyünk!! Ez csakis rajtunk múlik, hogy akarjuk-e, tudjuk-e, merjük-e bevállalni, SZERETJÜK-E a párunkat annyira, hogy menjen a dolog!! És ez az igazi megmérettetés!!
A véleményed alakítgatásánél NE FELEDD, hogy minden ember más, nincs két totálisan egyforma tulajdonságú, érzélmű ember. Ezért minden kapcsolat is más.
A lényeg, hogy feleség vagy! Egy katonának a felesége.. elfogadtad, hogy neki ez lett a hivatása, mint ahogy ő is elfogad téged, és nem foglalkozásodat. Úgy cselekedj, ahogy neked, nektek jó, a legjobb. A többivel ne foglalkozz!! Szeressétek egymást, ez a lényeg!!
Egyébként Székesfehérvár nagyon szép város, és nemcsak katonák élnek ott!! :-)
igen az, de már nem a párom, és ebben a katonaságnak, az azzal társuló életmódnak óriási szerepe van.
ki merem mondani, hogy 95%-ban a katonaság miatt veszítettem el őt.
Én itt vagyok!
Az én párom is katona!
Telnek a napok.. lassacskán. A hétvége azért az rossz, de azok is múlnak.
Amíg élünk tanulunk, és ha akarjuk beletanulunk simán. Elfogadtam, úgy is élek. Szereti a munkáját, ami a hivatása is. És én erre (is) büszke vagyok!
Hát az nagyon nem jó, ha nem jön haza szabira! így tényleg baromi hosszú... Azért gondoltam, mert az ismerőseim mind hazajöttek szabira.
Még jó hogy a neten lógsz... Ha nem jelentkezhetnek egy darabig, valahogy meg kell tudnunk mi történik odakint. (na meg nem is beszélhetnek róla)
Amiket zárójelbe írtál nem nagyon értem, nem nagyon ástam magam bele a katonai témában, na meg az A.-osról nem is beszélve! Igazából a párom sem sok mindent mond el, (nem hozza haza a munkát), csak arról tudok amiről nagyon muszáj. Na meg amit félfüllel hallok mikor a haverokkal beszél. 6 éve katona, úgyhogy bőven van még időm "beletanulni".
A munkájából kifolyólag sokszor járt már külföldön, elég sok helyen. A misszio előtt is volt kint 2 hetet A.-ban. Ez az első misszió, mint olyan.Ő(k) nem fog(nak) szabadságra hazajönni, csak ha letelik a m.!! (omlt)
Bevallom, életemben nem lógtam ennyit a neten és néztem híradást, mint most! A zabszem effektus, pláne a mostani esetnél... azt hittem megbolodulok, míg életjelet nem kaptam tőle.
Tényleg nem könnyű, de nekik meg pláne nem, mert fizikálisan minden ok, de mentálisan!? Szóval valóban, mi vagyunk nekik, ez nem is kérdés! Ez így helyes!
Utolsó kérdésedre (öhp)
Minden kint szolgáló, és később szolgáló katonáknak azt kívánom, térjenek haza egészségesen!!!
2x volt Koszovóban most is(azaz majd februárban, addig a jó öreg kiképzés) oda fog menni, legalább is oda adta be a jelentkezést, de erősen gondolkodott Afganisztánon! valahogy meggondolta magát! (szerencsémre! könnyebb lesz, mint Afgán) de itt nem lényeg ki hova jelentkezett! küldik és kész! a haverom fog Afgánba menni, és barátnőmnek volt a vőlegénye 2x Afgánban, pont akkor mikor a tűzszerészek meghaltak.
Rosszul vagyok mikor emlegetik a híradóban mi folyik oda kint...
Kitartás!!! Ha 1 hónapja elment akkor elvileg 1,5-2 hónap és jön szabira! Hányszor volt már kint? és honnan?
De ott van! Már egy hónapja. Júliusban vagy augusztusban jön haza, ha vége a missziónak.
A te párod merre fog szolgálni?
Teljesen egyetértek veled!
Vállalták, vállaltuk! Magukért,értünk!
És ha úgy állunk hozzá, kibírható!
(én számolom a napokat.. és mindig egy nappal kevesebb) :-)
Hát lányok! Én nem értelek titeket! Mi ez a sok nyavalygás??? Ezt választottuk! Ha egy katona, rendőr vagy tűzoltó emberrel akarjuk az életünket leélni, akkor bele kell törődnünk, hogy az egész életünk körülöttük forog. Hozzájuk kell alkalmazkodni! Elég megterhelő a párunknak az is, hogy elmegy gyakorlatra, olykor misszióba, főleg ha gyereke van, nem kell még azzal is terhelni pluszban, hogy hisztizünk, hogy ne menjen!! Teljesen felesleges! EZT VÁLASZTOTTUK!!! Ezzel együtt kell élni! Tudjátok "vagy megszoksz, vagy megszöksz"!!! Ilyen egyszerű!
Tudom most azt gondoljátok biztos nem szeretem a párom...De nagyon is, (10 éve vagyunk együtt, kisebb megszakításokkal) csak beletörődtem, hogy bármit fogok csinálni, mondani, hisztizni, ha a Dandár azt mondja menni kell, akkor menni kell. Akkor mi senkik vagyunk. Sokkal könnyebb elviselni úgy a távolléteket, ha bele vagyunk törődve, hogy el kellett mennie! Az én párom 2x volt eddig misszóban, most készül a 3.-ra. Egész éven nem lesz itthon! Eddig összvissz 2 hetet láttam az éven, és hol van még az év vége! Nem mondom hogy könnyű, de ha az elmúlt 2őt kibírtam, ez még könnyebb lesz! Az elsőnél olyan hisztit levágtam, hogy még én is meglepődtem magamon, mit csinálok, a 2.nál nem hisztiztem, csak az utolsó 2 napot ordítottam végig! Addig nem mutattam, milyen rossz, mert tudtam így is van rajta nyomás! aztán mikor búcsúkor azt mondta, "ne sírj, ne így lássalak magam előtt, mert ez nekem is rossz" akkor megfogadtam, hogy többet nem fogok előtte hisztizni, hogy elmegy! Nagyobb támasz az nekik indulás előtt és a felkészülés alatt is, a kintlétről nem is beszélve, ha tartjuk bennük a lelket, ha mi vigasztalunk, nem pedig fordítva!
Az meg hogy nyugdíjban van és az őrületbe kergeti a párját,hát nem értem...! eddig az volt a baj, hogy nem volt otthon, most otthon van! Légy türelmes hozzá!!! Rosszabbak ilyenkor mint a gyerekek. Meg kell említeni neki, mi lenne ha elmenne dolgozni (biztonsági őr, éjjeli őr, portás stb.)! vagy vállalkozzon, vagy napirendet a házimunkáról és akkor minket is megértenek mi hányfelé szakadunk. Higyjétek el van megoldás, csak türelem kell hozzá!
Üdv Lányok! Az én párom már 3 éve szolgálati nyugdíjban van. Szerencsére eleinte nem volt még misszió, viszont annál több 2 hetes gyakorlat, és ügyeletek. Igaz, hogy kaptunk szolgálati lakást, de egy teljesen idegen városban, idegen emberekkel. Majd megőrültem az egyedül töltött éjszakákon. Miután 3 évente költöztünk (1, 2, majd 3 gyerekkel) kicsit megelégeltünk, és a gyerekeknek sem tett jót.
Most viszont, mivel semmi máshoz nem ért a "katonáskodáson" kívül, nem tud magával mit kezdeni, unatkozik és az őrületbe kerget, nekem meg még legalább 20 évem van a nyugdíjig. Istenem, hogy miért nem öltöztem be!!?
Szóval egy katona sem egyszerű eset.
Köszönöm szépen!
Ha nem jön össze, akkor megnézhetjük magunkat, mert albérletben kb éhezni fogunk. Én még tanulok és mellette nem hiszem, hogy tudnék dolgozni:(