Inzulin rezisztencia! Mit tudtok róla, gyógyítható? (tudásbázis)
És miután megszületett, akkor tudtad meg, hogy fiú?
Nekem mondjuk azt, hogy lány, eltalálta a doki, de simán lehetett volna bármi baja, hogy UH-n ki nem derült volna, az tuti.
Tita, nagyon szépen összefoglaltad, így már teljesen logikus. Nekem az volt a lila, hogy megy át az IR végül cukorbetegségbe, de így már, hogy végigkövetkeztetted, tényleg érthető.
Amúgy Neked az 1,6-os TSH sok, mármint úgy érzed Magadon? (Egyébként elég nagy marhaság, hogy 4,7 a felső határ szerintük. Én a lányomnál 3 felett vettem észre, hogy fáradékony). Nekünk most Tűű azt mondta, az 1,5 az neki jó.
Igen, Mosolyka, nekem is ez jutott eszembe.
20 éve még csak a hangyák táncát lehetett az ultrahangon látni, hiába fordította oda a doki,hogy nézzem, mutogatta, mi hol van- hát én semmit sem láttam.
Azért ő sem lehetett a topon, lányt jósolt az uh alapján.
De Moncsi uh-ja szédületes.Még a vonások is látszanak, és hát az hogy lány-egyértelmű.
Dorkamoncsi, köszönöm, hogy megnézhettem a naplódat. Tündéri a kiscsajszi!
Eszméletlen amúgy, hogy mit tud ez a 4D. Az "én időmben" , vagyis 16 éve még csak felhőket láttunk a monitoron, a doki meg azt mondott, amit akart.
Szép a Kislányod!!
Jó reggelt.
Nagyjából értem a dolgot.
Csak azt nem tudom, hogy akkor én most hol tartok épp. A 32 terhelt nem olyan hű de sok, ( van akinek 100 felett van, az éhgy mégis 10 alatt) az éhgyomrim mégis sok.
Azt hogy tudnám csökkenteni, hisz éjjel nem eszek, ami lefoglalná azt az inzulint.
Este bicózzak? Vagy éjjel? :-))))
Tita, ezt de szépen leírtad tesó...úgy szeretlek olvssgatni...
Molygóótesókám?Insanity?Helyzetjelentést kérek...tuti már bombatested vantőle...:D
Globus ez szórakozás amit itt csinálok, ilyenkor pihenek. Mosolyka aranyos vagy, de sajnos nem vagyok energikus csaj, sose voltam, gyakorlatilag folyamatosan fáradt vagyok. Az 1,6-os TSH-mat is érzem, nagy különbség ahhoz képest amikor 0,4 volt.
Az advil ultra és elvileg mindenféle fájdalomcsillapító gond nélkül szedhető a met-tel.
A terhességi cukornál nem biztos,hogy meg is marad,de minél nagyobb értékekkel kezded annál biztosabb. A terhesség alatt és után rosszak nagyon a hormonértékeink, a rezisztencia felerősödik, a hasnyálmirigy nem dolgozik úgy, így hiába van több inzulinunk kialakul a diabétesz, és igen kialakulhat met-tel is. Sajnos nálunk egyébként is elég nagy rá az esély a későbbiekben. Ez a betegség a diabétesz előszobája, lassítjuk, visszafordítjuk a folyamatot, de megállítani nem biztos hogy lehet. De nem ismerek egy embert sem, akit évtizedek óta jól (a jelenlegi álláspont szerint jól, bár még itt is van vita –paleo,Norbi-IR diéta-) kezelnek és most már idős korára nics/van diabétesze, mi vagyunk kb a teszt generáció. Hálleluja.
Ahogy a sejtek ellenállása illetve főleg a kezeletlenség miatt az autoimmun folyamat egyre terjed, valamint a hasnyálmirigy az évekig tartó pluszmunka miatt elkezd sorvadni, leállni, így szépen alakul ki nálunk és másoknál is a diabétesz. Előbb túl sok az inzulin és nem viszi le a cukrot 120 percre mert nem tud bejutni,csak mondjuk 180 percre, ekkor még csak rosszul reagál, utána már éhgyomorra is több inzulint termelünk, aztán jön a rezisztencia, autoimmun és egyéb folyamatok miatt a sejtek ellenállóak lesznek az inzulinra, nem engedik azt be, nem engedik érvényesülni, de az agy érzékeli a magas vércukorszintet és ezért küldi az üzenetet a hasnyálmirigynek,hogy még több inzulin kell. Idővel betör az inzulin és leviszi a cukrunkat, általában ekkor túlságosan is. Többségünk kb itt tart. Ez egészen hosszú folyamat, sokszor évtizedekig is így van és az inzulin illetve a rezisztencia mértéke egyre nő. Aztán már nem engedik be a sejtek az inzulint étkezés után és sokáig nagyon magasan marad a cukor, utána már éhgyomorra sem engedik be, kb ekkor van az IGT, ezután szépen lassan elkezd a hasnyálmirigy sorvadni, már nem is termel olyan mennyiségű inzulint, egyszerűen kifáradt, és előbb terhelt majd az éhomi cukor romlik, ekkor már a szervezet adott esetben nem reagál az étkezésre, mert a sejtek túl rezisztensek rá, össze-vissza jojózik a cukrunk, de sokszor van magasan, ekkor már tüneteket is okoz, látásban, elhízásban. Aztán már elkezdődik a teljes leépülés, általában ilyenkor szoktak a cukrosok fogyni, sok vizet inni,mert a vér állandóan sűrű a sok cukortól, ilyenkor még gyógyszerrel minimális inzulinpótlással és persze diétával lehet kezelni a dolgot, de a hasnyálmirigy már sorvadásnak indult, a cukor magas a terhelt 11 feletti. Ez a 2-es típusú diabétesz, tehát hivatalosan ekkor még működik a hasnyálmirigy, ezért is kapnak met-et többek között az ilyen betegek. Amikor teljesen leáll a hasnyálmirigy akkor már csak inzulinpótlás van. Ha jól tudom ez az 1-es típusú diabétesz,de ide nagyon kevesen jutnak el,mivel a 2-es típus szövődményei sajnos súlyosak és a legtöbb esetben halált okoznak. Ez történik velünk is ha nem kezelnek minket.
Kezelésnél minden fordítva van, a met hírtelen elkezdi beengedni az inzulint a sejtekbe, az inzulin idővel (értsd: kb 3 hónap) elkezd csökkenni, a szervezet azonban még nem engedi be a teljes inzulint, mert a sejtek rezisztenciája nagy, a cukor ilyenkor nőni szokott, főleg a terhelt. Majd ahogy az életmódbeli ismétlem ÉLETMÓDBELI és nem gyógyszeres (az csak mankó, résnyire nyitja az ajtót, az életmód az ami tényleg kivágja) változásokhoz hozzászokik a szervezet a rezisztencia folyamatosan csökkent, az inzulin mennyisége bőségesen elegendő a bevitt cukorhoz, jó esetben, és lejjebb megy a cukor valamint szépen lassan az inzulin is. Ha diéta nélkül szedjük a met-et akkor a cukor és az inzulin továbbra is magas marad, csak a met most már segít neki bejutni is a sejtekbe, a sejtekbe bejutó, és a körülötte pangó inzulin okozza a hormonális tüneteket. Ezért diéta nélkül,de met-tel csak rontunk a helyzeten. A diétának pedig olyannak kell lennie ami segíti az inzulint megtanítani,hogy lassan nyugodtan dolgozzon,ne riadtan reagáljon az ételre, és egyből a plafonon kezdje, ezért eszünk lassan felszívódó dolgokat, valamint kb annyi szénhidrátot kell fogyasztanunk ami majd megdolgoztatja az inzulinunkat ami van. Idővel azt is megtanulja,hogy délben többet kell termelnie,mint tízóraira, vagy hogy attól hogy uzsira hirtelen megugrott a dolog még vacsira nem kell óriási mennyiséget termelnie. Megtanulja azt is hogy megkapja az energia forrását. Ugyanis az egyetlen energia ami az agynak kell az szénhidrát mégpedig glukóz formájában, és ez is az egyetlen olyan cukor amit a szervezet képes előállítani, innentől kezdve 1, bármilyen mesterséges dolog méreg neki, nem nyer belőle energiát viszont az a millió inzulin ami nem kerül felhasználásra mind megy a májba így azt amúgy is jól megdolgoztatja, egy aszpartam pedig csak hab a tortán, ezért is rossz sok Ir-es májfunkciója amíg nagyon magas az inzulin 2, nincs szüksége glukóz pótlásra, a természetes édesítőkből/cukrokból elő tudja állítani azt ( ezek a xilit, stevia,maltóz, had ne soroljam, tudjátok ti) 3, ha fogyást akarunk elérni minél kevesebbet kell pótolnunk neki, hiszen a zsírunkból kell nyerje a fennmaradó mennyiséget. Az idővel pedig éveket jelent, sokszor akár évtizedeket is, a sejtjeinknek és szerveinknek évekbe került sokszor akár évtizedbe is mire elsajátították a rossz szokást, a jó szokást is kb ugyanannyi idő alatt teszik meg, de mondjuk hogy a fele és már jók vagyunk. Viszont folyamatosan rontjuk a helyzetet pl a terhességgel, ami ezen állapoton ront.
Fehérje és zsírszegény diéta az majdnem hogy húsmentességet jelent illetve keveseb zöldséget tejterméket. Elő a tésztával, rizses dolgokkal, minden olyan kajával ami ettől mentes, de ne teljesen iktasd ki,csak csökkent, pl minden másnap tésztás kaja vagy rizses amiben nincs vagy kevés a hús.
ja csak annyi, h miben tud segíteni?
á, még vmi! az endó miatt fehérje- és zsírszegény diétát kellene tartanom, h csökkenjen a koleszterinszintem. na én már a sima IR-diétával is küldök (mint azt tudjátok :S :)), de hogy lehet ezt a KÉT diétát összehangolni?? helpmííí!! :S
hajrá Bea szoritunk!
egyik ir-es ismim nyomta ki most üzifalra: gyermekaldas pont com
Sziasztok!
Szerdán szakdogát védek, ezért is nem tudok jönni.
Remélem mindenki jól van! Sajnos nem olvastam vissza. Szóval gondoljatok majd rám szerda délután erősen!
Hát én a cukorbetegség elején voltam, amikor mindez kiderült, mondták, h még visszacsinálható IR-nek. Szóval én a kezdetektől 3x850mg Meforalt szedek.
Nekem ugye most a baba miatt jól össze vannak zavarodva ezen dolgaim, és szülés után már nem is szedhető a gyógyszer, mondta RR, h szoptatás után újra rendbe szednek, szóval újra kapom a gyógyszert. Gyógyszer nélkül nem tudom hogy állnék.
De hát nem minden IR-es lesz terhességi cukros.
bizti hülye kérdés...
de ha az inzulin magas, akkor hogy lehet terhességi cukor? A sok inzulin viszi le a cukrot, nem? Ha kevesebb lenne az inzulin, akkor nem vinné le, vagy hogy van ez?
További ajánlott fórumok:
- Inzulin rezisztenica diéta...
- Hajhullás, szőrösödés 19 évesen? Kis túlsúly is párosul hozzá! Inzulin rezisztencia, mennyibe kerülnek a vizsgálatok?
- Inzulin rezisztencia / cukorbetegség + lisztérzékenység / gluténérzékenység
- Lehet valaki inzulin rezisztens magas koleszterinszinttel?
- Aki ért az inzulin rezisztenciához, megnézné az eredményem?
- IR azaz inzulin rezisztencia diétás, kidolgozott minta étrendje van valakinek?