Hogyan tudnék változtatni magamon? Bennem van a hiba? Annyira magam alatt vagyok, teljesen... (beszélgetés)

ha nem lennének a picik, azt tanácsolnám, hogy sürgősen hagyd el a párod...mert nem vagy vele boldog...

de így??? nem tudom :(

sziasztok!

ha lehet olvassátok el az első bejegyzésemet, hogy értsétek nagyjából miről is lenne szó.

Nagyon rosszul érzem magam lelkileg, még soha nem voltam ennyire rosszul. (persze az embernek vannak időszakai, amikor rossz passzban van, vagy nem mennek úgy a dolgok, ahogy szeretné, de ez most más)Már minden nap fojtogat a sírás, sírok is eleget, de senki nem tud róla, mert nincs akivel megosszam a bajom. A szüleimmel soha nem volt jó a kapcsolatom, kevés barátnőm van, de nekik sem merem elmondani. Ugyanis pont azon, ami a bajom tuti kiakadnának és értetlenül néznének rám...mert mindenki egy életvidám, kedves, aranyos lánynak tart, tökéletes házassággal, gyönyörű gyerekekkel. De ez csak a felszín-úgy érzem nem bírom tovább, megfulladok.

A lényeg, úgy érzem, hogy csak asszisztálok a férjem életéhez, ő baromira jól érzi magát a bőrében, büszke a családjára, eljár sörözni, hajnali 3kor jön haza (nem minden nap, átlagban mondjuk 2hetente 1x), kikapcsolja a telefonját, nem tudom elérni, és elutazik a haverjaival nélkülünk külföldre. De, ha hazajön mindenbe beleköt, hogy ez miért így vagy úgy van, mit csináltam éppen "rosszul", néha úgy érzem, nincs egy jó szava hozzám, csak "felmosórongy", bejárónő vagyok. Persze jól keres, (na nem kiugróan, de eddig még nem voltak gondjaink a számlákkal), most éppen újabb hobbi jött a vadászat, és most elkezdte hogy az utóbbi évben már 2x ment nélkülünk külföldre.

Nekem ez nem fér bele egy kapcsolatba. Vagy bele kellene hogy férjen? én vagyok az önző, aki "nem engedem" el sehova??? Mert, ha igen, akkor kérlek próbáljátok felnyitni a szemem, hogy bennem van a hiba. De nekem még soha nem fordult meg a fejemben, hogy a barátnőmmel elmenjek egyet nyaralni és itt hagyjam a férjem a 4 pici gyerekkel 1 hétre...nem is igényem. Ha nyaralni mennék csak vele szeretnék vagy a gyerekekkel együtt az egész család. (vele kettesben is max 2-3 napot tudok elképzelni, nem hagynám tovább egyedül a gyerekeket a nagyiknál)

A másik dolog, ami bánt, hogy a 4. baba után azt mondta ő felelősségteljes munkát végez és muszáj aludni, így átköltözött egy másik szobába (ezt meg is értettem és elfogadtam), de a gyerkőc már 8hónapos kora óta átalussza az éjszakát, most 1,5éves, és még mindig nem jött vissza a hálónkba, pedig többször mondtam, hogy jöhet, nem ébred már fel...hányszor kellene szólnom? (amúgy a szexszel nincs gond, mielőtt rákérdeznétek) de nekem ez magas...alig látom egész nap, mert későn jön haza, aztán meg elvonul a másik szobába. A 7év alatt, amióta a legnagyobb megvan, szinte nem is láttam, hogy játszana a gyerekekkel. Soha nem mondta azt, hogy drágám látom fáradt vagy, menj egyet pihenni, vigyázok a gyerekekre, vagy menj el a barátnőddel, szakadj ki otthonról.(ráadásul ő akart 4 gyereket és max 2-öt, de miatta bevállaltam)

A 7év alatt szinte alig láttam felnőttet(azok többsége is gyeses anyuka volt és persze csak babatéma..). Tavaly kitaláltam, hogy havonta 1x menjünk el egy estét valahova, lelkesen megvettem a színházjegyet(február, tehát majd 1 éve), és a végén láttam az arcán, hogy na ezt a "feladatot" is letudtuk...annyira rosszul esett, Azóta nem mentem el vele sehova, illetve befizettünk egy 2 napos útra egy szomszéd országba. Az jól sikerült, de akkor nyílalt belém, hogy azt érzem, hogy én kapálózok ebben a kapcsolatban, ő meg nem tesz semmit, a jövőről beszélt, de úgy éreztem ennek én nem leszek része...Teljesen elfogott az az érzés, hogy 10-15év múlva el fog hagyni egy másikért, ráadásul rákérdeztem, hogy volt-e mással az elmúlt 7évben és nem adott egyenes választ, úgy éreztem hazudik. Ez volt kb 3-4hete, azóta nem tudok magamhoz térni, nem tudok hozzá kedves lenni, ha ránézek összeszorul a gyomrom.

Most csak a gyerekek miatt vagyok már túl fáradt, és csak rosszul látom a dolgokat, neki van igaza(hogy egy embernek ennyi szabadság jár), vagy nekem van igazam? Szeretném megmenteni ezt a házasságot, szeretem őt, de úgy érzem mintha csak egymás mellett élnék. Van ebből kiút? Úgy érzem, ha alaptalanok a gondolataim, akkor tényleg én fogom más karjaiba lökni.

(vagy álljak a sarkamra, és kezdjek el én is barátnőzni néha, eljárni sportolni és igenis hagyjam rá a gyerekeket, ha tetszik, ha nem? már ilyeneken gondolkodom.

Ma este teljesen kibukott belőlem, hogy ez így nem mehet tovább(persze ez kijön 1-2 havonta belőlem,) és ilyenkor totál kedves, aztán 2 nap múlva nincs semmi folytatása.

segítsetek könyörgöm, mert tényleg nagyon rosszul vagyok, előre is köszi! és bocs, hogy ilyen hosszú lett.