Hogy magyarázod el egy kicsi gyereknek, hogy a mama miért nem szereti? (beszélgetős fórum)

Soha nem hazudnék ilyen kaliberű dologról a gyerekemnek.

Pláne, hogy a "kedves mamának" vannak "szép" húzásai: mondjam azt, hogy ó, ő igazából szeret, de hogy miért viselkedik ilyen bunkón... Mert így mutatja ki... Ugyan már...

Ha gondolod, nevezheted így is,...IGEN! " hazudok"!

Bár a "kimentés" nem hazugság.

Nem mérgezem a lelkét, ha nagyobb lesz a gyerek, és a kapcsolatuk addig nem változik, akkor majd látni fogja maga is, de ha nem, akkor se "írom le" előre a mamát.

Vagyis hazudsz. Egy 3 eves gyerek szentirasnak veszi a szulei szavait.. Meghagyni abban a hitben hogy a nagyi valojaban szereti csak keptelen kimutatni eleg nagy viharokat okozhat a kis lelkeben: (

Kulonosen ha van osszehasonlitasi alapja pl egy masik nagyi aki rajongva szereti.

Tudod mit szoktak mondani: nem hulye; gyerek!

Ha kérdez, kimentem a nagyit ;)

Akkor is, ha nem érdemli meg.

Valóban nem lesz könnyű,vagyis rosz érzés lesz neki,hogy a világ nemcsodálatos és hibátlan,de látni fogja a valóságot jobban.És sokkal jobb,ha most,így finomabb körülmények között el tudja tárazni a fejébe,mintha több nagy csalódás után jönne rá magától.

Nekem pl nagy segítség lett volna,ha vki ezt egyszer rendesen elmondja nekem,és nem felnőttként kell évek verejtékével ,keservesen kimondanom,hogy igen,ez van:én hiába vagyok jó az emberekkel,közülük csak kevés lesz jó velem viszontirányban is,MERT ILYEN AZ EMBERI TERMÉSZET.

Sokkal könnyebben le fog boldogulni a kisfiad az életben,ha már most tudja,hogy erre számíthat.

Kimaradhat pl neki a "nem vagyok elég jó" című örök nóta,ha ki van mondva,hogy NEM.Nem feltétlenül ő terhet arról,ha nem szeretik,nem fogadják el.

Igen, csak nem jut időm mindenre reagálni...

De köszönöm a hozzászólásodat. Próbálom majd valami hasonló módon megfogalmazni, bár a pici fiúnak ez nehéz dió lesz, mert ő minden felé nyitott a maga módján. Nehéz lesz majd megértetni vele, hogy nem mindenki működik így...

Így van: az alapprobléma anyós és köztem tényleg nem tud megoldódni, mert az egyik fél (aki nem én vagyok) nem tesz érte semmit.

A kérdsé ott van a fórum címében: korábban is leírtam, nem arra akarok választ, hogyan oldhatnám fel az ellentétet anyóssal, mert azokat a köröket megfutottam. A kérdés az, hogy a gyerekemet hogy tudom megóvni, hogy tudom elérni, hogy a legkevesebb fájdalom érje, mit tudok mondani neki, amit már most is megért, és nem magát hibáztatja azért, mert a mama nem szereti őt, vagy az anyját...

Az eredeti kérdésre:én azt mondanám a gyeröknek,hogy az emberek nagyon különbözőek.Az anyukák,meg az apukák sem egyformák,meg a gyerekek sem.És senki sem szeret mindenkit egyformán. Ez a nagyi iylen,hogy valamiért neki nem tetszik anya(te),úgy,mint mondjuk valaki nem szereti a tökfőzeléket,és sehogysem bírja megenni.

És azt is megmondanám neki,-bár még kicsinek tűnhet ehhez,-hogy sokszor az ember a távolabbi családtagok,vagy esetleg a barátok közt találhat olyat,akivel sokkal jobban kijön,(aki sokkal többet tud vele foglalkozni),mint anyával,apával,vagy a tesóval.

( az én öcsémnek pl. ovis korában pótnagyija volt,egy ismerős néni-az igaziak rég meghaltak)

Ha nem okoz "traumát" már nem is gond?

Engem az is zavar, ha sírni látom a gyerekemet, nem kell ahhoz trauma, hogy megszakadjon érte a szívem.

És ha valaki azt érezteti vele, hogy "rossz", vagy nem szereti, pedig vágyik rá és semmi rosszat nem tett, azt igenis fel kell dolgozni - szomorúságot, bánatot, fájdalmat okoz. És egy "mamától" nem ezt várná az ember, lesz még az életben elég bántás, amit el kell viselnie...

Igazad van,traumat nem okoz..Csak folosleges fejtorest,es fajdalmat,hiszen nem erti miert nem ugy szereti ot a nagymama,mint pl mas gyerekeket,vagy mint nalunk, az unokatesokat..Egy gyereknek annal jobb,minnel tobben szeretik.

Sajnos ezel par anyos-nagymama nincs tisztaban,es a sajat velt serelmeit vetiti ki a fia gyerekere..

Egészen kicsi gyermekként is tudtam érzékelni, hogy a két nagymama között nagy különbség van, de ez nem okozott nagy törést. Felnôttként fájt az udvariatlansága, amikor megszületett az elsô dédunokája, és az értesítésre semmi reakció, pedig szellemi képességnek teljességgel birtokában volt.

Elmúlt. Már régóta nem foglalkozom ezzel. Csak legyintek.

Mi ezen már túl vagyunk.

Valójában nem az a kérdés, hogyan oldjuk meg a fennálló problémát a "nagyival", mert arra már rengeteg kisérletet tettünk, eddig hasztalanul, mert a "nagyi" képtelen kilépni ebből a körből (hiába ült le vele a fia egyedül, ültünk le 3an, stb - már lassan 2 éve megy a "megoldáskeresés", csak ha az egyik fél egyáltalán nem partner, kitalálhatunk mi akármit).

Az itt a kérdés, hogy a fennálló problémát hogyan tudjuk úgy kezelni a gyerek számára, hogy a lehető legkevesebb csalódás érje...

hat en nem azt mondanam, hogz nem szeret, hanem, hogy rossz a kedve, hangulata.....nem tudja kimutatni!! ....

es, lehet ezt hosszutavon! :)