Hogy magyarázod el egy kicsi gyereknek, hogy a mama miért nem szereti? (beszélgetős fórum)

Én csak olyan öregekkel találkozom, akiket írd és mond, kisemmiztek, és elhagyták őket.

Azt nem ismerem, hogy rám telepedjenek, mert ezt nem engedtem az első pillanattól.

Lehet szeretni és tisztelni a másikat távolról is.

Mivel konkretizáltad az esetet, ha anyósomék úgy jöttek volna a fiukhoz, hogy tudomást sem vesznek az unokákról, hát azt megnéztem volna.

Ugyanis Ők az unokákhoz jöttek, de mellékesen megkérdezték a fiacskájukat is, hogy hogy van. :-)

Hát pont ez az.

Én is attól félek, hogy ilyen helyzetbe kerülünk, ezért szeretném még most lerendezni anyóssal a dolgot, de már egy éve próbálkozom, és nem sikerül... Egyszerűen nem partner.

Féltem a fiamat, hogy csalódni fog, több soron is, és ettől a fájdalomtól szeretném megóvni, csak nem tudom, hogyan...

A megbecsülés nem kor függvénye.

Tisztelni se fogok valakit, aki alattomos, bunkó, stb., pusztán a kora miatt.

És ezek szerint nekem is várnom kell a megbecsülésre, míg egy bizonyos kort elérek?

L: 36. hozzászólás.

Nap, mint nap az öregek sirámait hallgatom, ezért a reakcióm.

Több megbecsülést érdemelnek az öregek, kivétel nélkül.

Rendben.

Én válaszoltam, most te jössz.

Van igazság is ebben.

De kérdem én, mi lesz a mi életünkkel? Hagyjam élni "az öreget" élni a saját életét, ami nála azt jelenti, hogy rátelepszik a miénkre? Ő miért nem hagyja élni a saját életünket?

Akár anyós, akár anya, ha zokog a lelke a gyerekei viselkedése miatt, nem az a megoldás, hogy az ő boldogtalanságát rávetíti az övékre, és ellehetetleníti a kapcsolatukat. Ha annyira zokog a lelke, megoldást keres, megértést mutat, és akkor ugyanezt meg is kapja.

Egyébként az unoka tényleg ajándék, azoknak, akitől én és a párom az életünket kaptuk. De ez nem jelenti azt, hogy nekik szültük őt/őket, első sorban a mi gyerekünk, másodsorban unoka...

Bocsi, a kérdőjel véletlenül került a mondat végére.

Milliónyi helyen már csak hagyatékok az öregek.

Tele van velük a szociális otthon.

Általánosságban írtam az elmúlt 61 évem tapasztalatát.

Nem tudom, a te lányaidnak miért kellett volna ultimátummal próbálkozni.

Miért is veszed magadra ennyire ezt a fórumot, nem értem. Akinek nem inge....

Kevered a szezont a fazonnal, jössz a jövő felélésének vélt és valós vádjával. Van valami sérelmed esetleg, vagy csak általánosságban játszod a sértettet?

Mert a fórum indítójának van sérelme, és ezt próbálják a többiek segíteni, nem pedig elvinni a fórumot más irányba.

De biza, kérdez.

Mert látja, hogy a "másik mama" (anyukám) meg mindent megtesz érte, neki, és nem érti, hogy az említett nagyi meg miért nem törődik vele?

A kérdésedet nem egészen értem. Mármint nem hiszem, hogy a szüleimnek vagy anyósomnak ilyen váddal kellett volna valaha szembe nézni, mint amit írtál.

Egyébként meg azt várja el egy gyerek a szülőjétől, hogy támogassa. És most nem anyagi dolgokra gondolok.

A párom már annyiszor elmondta az anyjának, hogy ő engem választott, mellettem boldog, és ezt legyen kedves elfogadni, akkor is, ha neki valami oknál fogva (amit nem tár fel nekünk, mert valószínűleg az a bűnöm, hogy mellettem boldogabb a fia, mint az anyja mellett valaha is volt) nem tetszik. Ehelyett anyuka folyton igyekszik keresztbe tenni.

Szóval - bár mindenki nevében nem beszélhetek - a "fiatalok" azt várják el az "öregektől", legalábbis családon belül, hogy kiálljanak mellettük érzelmileg, támogassák őket lelkileg, és NE ÁLLJANAK A BOLDOGSÁGUK ÚTJÁBA.

A mi családunkban nem "hagyaték" az öreg, a szüleimre se úgy tekintek, mint egy régi bútorra. Iránymutatást, tanácsot várok tőlük, akik koruknál fogva tapasztaltabbak, nem sz*rkavarást.

2. Itt ezen az oldalon olvastam, hogy milyen a jó anyós?

1. "Porhanyós"

2. "Jöjjön minál ritkábban, hozzon minél többet, de távozzon minél hamarabb."

3. Hofi után szabadon: "de kár mama, hogy egy kávéra sem tud maradni."

/Gyűlöletért ne várjunk szeretetet cserébe./

Akár anyós, akár anya, ha zokog a lelke a gyerekei viselkedése miatt, ez bizony kihat az egész környezetre.

Egyszerű, engedni kell, hogy az öregek élhessék a saját életüket.

Nagyon kevesen tudják, hogy az unoka szó jelentése ajándék.

Ajándék azoknak, akik a legdrágább kincset adták az unokáknak, vagy az édesanyjukat, vagy az édesapjukat.

Nem lehetne esetleg azt mondani a gyereknek (ha kérdez), hogy ez a felnőttek dolga, majd ha nagyobb leszel, megbeszéljük?

Nálam működött, okos-kedves kislányom tudomásul vette.

Amúgy tudom, milyen sz..r dolog ez, bár nálunk nem volt anyós-meny viszály, mégis hasonló volt a helyzet, mert a férjem kamasz gyerekei utáltak nagyon, (együtt is laktunk.)

Utáltak, nyíltan ki is mutatták, modortalanok és ellenségesek voltak, közben a pici lánynak ugye én voltam az Isten. Biztos nehéz volt neki is, aztán amikor nagyobb lett, leültettem, és elmondtam neki az egész históriát.

Az én gyermekeim nem észlelték, nem is gyanították, hogy az anyós, meny/én/ egy egy nótát fújnak.

A gyereknek az a fontos, hogy a szülő zeretetét érezze. Ha ez meg van, fel sem merül benne, hogy undok dög a tanár, vagy puffog a nagyi.

De megkérdezem az ifjúságot, mint dupla nagyi, hogy mit várnak a fiatalok azoktól az öregektől, akiről azt állítják, hogy "felélik a fiatalok jövőjét".

Vagy már csak hagyatéknak számítanak az öregek?

Ha erre választ kapok, ígérem, és is válaszolok.

Persze, ilyen nyíltan tuti nem. De abban is biztos vagyok, hogy jönnének azok a "magyarázatok", mi szerint minden az én (anyuka) hibája, és szegény nagyi csak áldozat, és hasonlók... (Aztán a következő, hogy majd jön a gyerek, és megkérdezi, miért viselkedtem olyan csúnyán a mamával, vagy az, hogy most miattam utálja őt a nagyi...)

Szerintem ez a ping-pongozás nem jó ötlet. Ha tőlem kérdezi, a választ is tőlem várja. Csak nem tudom, mit mondjak...:(