Hogy építsd fel magad, ha a szüleid nem jól szerettek? (beszélgetés)
Köszönöm :) elmeséled mi történt a férjed családjában, vagy nagyon belekérdezek és ez már indiszkréció? :)
Hidd el, ezt minden második család elmondhatja magáról. Ez olyan divat volt, és még ma is az.
Mi is ilyenek voltunk.
Viszont hajrá, alapítsál családot, és csináld jobban..
Bár fontos, hogy beszélj szakemberrel szerintem, de hidd el, igazán majd az élet sűrűjében fogsz dolgokat megérteni.
És az is fontos infó, amit már írtam, hogy 15-20 éve még nagyon gáz volt a segítségkérés. Sajnos még ma is sokan ennek az áldozatai.
Igen, néha én is irigyeltem a barátnőmet, akinek alkoholista apja volt. Ott legalább látszottak a dolgok...Értelek én, hidd el. Én is ki voltam akadva a családomtól.
Aztán attól lett jobb, hogy én is szültem, és megküzdöttem a dolgokkal. Ma már kicsit másként látom a családomat is. Ma se gondolom, hogy nem voltak meg azok a hibák, csak tudom, hogy én is csomó dologban hibázok. És más is...
De ehhez kell egy kis idő, mire rájössz..
Hidd el, azokban a családokban is megvan a hiba, akiket te látsz, hogy "jobb". Én is ezért imádtam a férjemék családjában lenni.. Aztán pár év múlva élesben meg kis híján tönkretették az életemet.. És ők maguk meg tönkrementek.. Ma a férjem is apámat szereti a legjobban az élő emberek közül, akire anno nagyon haragudtunk..
Teljesen normális, amin most átmész, de ez csak a kezdet. És ha bölcs vagy, akkor később a béke felé fogsz haladni..
Fantasztikus :) szépen leírtad. Én kb. ott tartok, hogy a megoldást keresem, tehát ami Nálad a konzultáció, segített, ez szuper. Én nem akarok beleállni a keresgélésbe, elmenni szakemberekhez, és kideríteni, vajon melyik a megfelelő. Neked sikerült találnod valakit, aki megfelelő volt. Az önkéntes munkád mellett az életed, Te magad is rendbe jöttél? Helyeden vagy, úgy alakul az életed, ahogy szeretnéd?
Bemásolok csatorna linket, ahol találsz tőle videókat. Angol nyelvűek, magyar felirattal.
[link]
Örülök, hogy segíthettem! :)
Kellett, de már túl vagyok rajta. Nem volt könnyű, de megérte.
Igazából a legnehezebb felismerni, hogy semmiért nem vagy hibás, aztán a következő lépés megtalálni, hogy mi segít neked a legjobban. Nekem igazából azért volt könnyebb, mert először önbizalmat kellett fejlesszek, az már megvolt - legalábbis azt hittem - amikor rájöttem, hogy miért nem volt nekem önbizalmam. A következő lépés meg az volt, hogy helyére tegyem apám szerepét - egyáltalán azt elfogadni, hogy a látszólag jól működő családom korántsem működik megfelelően. Akkor jött az a fázis, amikor mindenképp a szüleimet akartam ráébreszteni, hogy hol hibáztak. Míg aztán eljutottam oda - 4 alkalommal konzultáltam pszichológussal (mivel tudatosabban élek, mint az átlag, nem is lett belőle terápia :) ) -, hogy lezárjam a múltat és elfogadjam, hogy se a múlton, se a jelenen nem tudok változtatni, csakis a hozzáállásomon. Aztán önkéntesként elkezdtem bántalmazott nőkkel, illetve mentálhigiénével foglalkozni.
Angol nyelvűek a videók? You..be-n fellelhetőek?
Köszönöm. A hála valóban a legfontosabb. De jó, hogy itt is felmerült. Igen, sok mindenért hálás vagyok, bár mostanában megrángatott az élet, nem is kicsit. De lehet hogy pontosan azért, mert hálátlan voltam, nem vettem észre a jót mindig, minden körülmények között.
Mostanában eszembe jut egy idézet a Koktél c. filmből: Jaj, ne sajnáld már annyira magad Flanagan!
Ha erre gondolok, mindig elröhögöm magam és máris jobb :)
Igen, igaz!!! Úgy látom, ez a beszélgetés felér egy terápiával :) nagyon sokat segít, hogy pl. a te apád is ilyen érdekes...mármint biztos Neked is sokat kellett dolgoznod, hogy másként lásd a dolgokat, de ezzel, hogy ezt leírtad, máris segítettél nekem :)
Néhány éve jöttem rá, hogy minden ember olyan, mint egy különálló kis univerzum. Soha nem ismerhetjük meg igazán a másik embert, és soha nem érthetjük meg mások gondolkodását. Azóta nem is próbálkozom ezzel. Mindenkit igyekszem elfogadni úgy, ahogy van, és nem agyalok azon, hogy miért tette, vagy mondta, amit tett vagy mondott. Sem azon nem agyalok, hogy mit kellett volna (szerintem) tennie vagy mondania. Azért tette vagy mondta, mert tőle ennyi tellett, és kész. Byron Katie videót láttál már? Nagyon tanulságos. Szinte félelmetes látni, ahogy az emberek szembesülnek a saját fals gondolataikkal a másik emberrel kapcsolatban. És rájönnek, hogy minden rendben van úgy, ahogy van. Ha nem ismered a videóit, érdemes néhányat megnézni.
Nos, akkor jó úton vagy. És ne azon agyalj, hogy mit veszítettél (pl. hogy nem lett gyermeked), hanem hogy mennyi pozitív dolog van az életedben (pl. a párod). Minél inkább a jó dolgokra összpontosítasz, és minél inkább a hála érzése tölt el a hibáztatás és a negatívumokon való gondolkozás helyett, annál jobb lesz az életed. Ez egy folyamat, ami olyan, mint egy lavina. Lassan indul, de aztán felgyorsul, és egyre jobb és jobb lesz. Csak így tovább!
Így lett az egyik lány szociális munkás, de a saját problémáját nem tudta megoldani, volt egy sikertelen szerelmi története is, további részleteket nem ismerek. A lényeg az, hogy közel 40 éves, de nem tud(ott) túllépni a múlton.
Egyszerűen magadért nem éri meg ezeket a beszélgetéseket lefolytatni velük: ismered a következményeket. Én is apámmal csak az időjárásról tudok beszélgetni, azon is képesek vagyunk összeveszni. Egyszerűen ő olyan természet, hogy ő tökéletes, más mindenki "hülye". Amióta tudom, hogy a hiba nem az én készülékemben van, azóta könnyebb. Még egyszer hangsúlyozom: a múltat nem tudod megváltoztatni, csak a hozzáállásodat a múlthoz. Végül is nézheted azokat a jókat, amelyeket megkaptál tőlük: felneveltek - nem dobtak ki az utcára, volt lehetőséged tanulni, stb.
Ez érthető. Itt is felmerül, ránézett-e a 4 gyerek a valódi problémára? Mert ha nem, esélytelen. Én már ránéztem, lett is egy csodálatos ember az életemben. De sosem lett volna, ha a szőnyeg alá söpröm.
Igaz, valóban, csak egyszer ömlött ki belőlem, semmi jó nem származott belőle, anyám sírt, apám üvöltött, így rá kellett jönnöm, úgysem értik meg, úgysincs semmi értelme. De az rohadt egy érzés volt, hogy kritizálnak évtizedekig, aztán egyszer megengedem magamnak, hogy elmondjam jól a véleményem, hogy talán más sem tökéletes, és hatalmas görög drámát okozok vele...nekik szabad volt milliószor, én egyszer tettem meg, és micsoda cirkusz lett belőle...Tiszta képmutatás volt az egész jelenet. A nagy példamutatás, elvárják hogy legyél valamilyen, de példát nem mutatnak. Ne értsetek félre, szeretem őket, de sajnos csak olyan módon, ahogy ők szeretnek engem, hiszen ezt láttam, ezt látom tőlük. Óvatosan, nem túl közel engedve magamhoz őket.
Így hoztam egy döntést pár éve Magamon dolgozom, többek között úgy is, hogy most Veletek beszélgetek róla :)
Viszont van negatív példám is rá: van egy ismerős család, az édesapa alkoholista (volt), 4 felnőttkorú gyermek van a családban, mind értelmes, de egyikük sem képes a normális párkapcsolatra. :(
"...de ha nem olyanok lettek volna a szüleim, mint amilyenek én soha nem lettem volna ez az ember, aki vagyok." Teljesen egyetértek. Még ha fájdalmasak is az emlékeink, ezért vagyunk azok, akik vagyunk.
Az utóbbi időben többször volt ez téma itt a hoxán, ezért is tettem fel az előbb azt a kérdést...
Ezek szerint nem vagy túl a dolgon, s ha ezért mondtál le arról a lehetőségről, hogy gyermeked lehessen nehéz lesz elengedni, ha egyáltalán el tudod....
Egy valami teljesen felesleges: ezzel bántsd őket. Soha nem fognak rájönni arra, hogy tévedtek. Csak azzal tudsz mit kezdeni, hogy te elengedd a történteket.
Persze, hogy nem magadtól lettél ilyen. Hiszen az egész életünk pici korunktól arról szól, hogy mások formálnak minket. De ettől el lehet szakadni. Képesek vagyunk a saját kezünkbe venni a formálásunkat. A múltad határozta meg a jelenedet, de ahogy változol, úgy változnak a jövőbeli lehetőségeid is. Nem elég elolvasni a könyveket, azoknak a mondanivalója el kell hogy jusson a lelkünkig. Nálad ez valamiért nem történt meg, ha nem hatottak rád. Lehet, hogy még nem vagy rá érett, de amit elolvastál, az már a tudatodba került, és előbb-utóbb érezni fogod a hatását. Nekem egy sokkoló élmény volt az elindítója a folyamatnak, és évekig tartott a változás, de tudom, hogy jó úton vagyok. Mivel megvan benned az igény a változásra, a változtatásra, neked is menni fog. Csak ne add fel! Olvass továbbra is olyan dolgokat, amik jó irányba visznek, lehet, hogy észre sem veszed, de mindenképpen hatással vannak rád.
Ajaj :) Én teljes életet élek és imádok élni. Csak legbelülről érzem, hogy kihat mindenre ez a dolog. Van önbizalmam, felelős munkám, humorom, szeretnek. De egész máshol tartanék, érzem, tudom :) Talán más is olvassa, aki hasonló cipőben jár és végre rájön, nem hibás semmiben :) mert egy kisgyerek nem hibás, csak egy kisgyerek :) ha más nem is, ennyi értelme talán van a topic-nak.
Teljesen egyéni, hogy hogyan reagálunk: én is hibáztattam őket egy darabig, amikor rájöttem, hogy nem teljesen úgy van a történetünk, ahogyan ők látják, de ha nem olyanok lettek volna a szüleim, mint amilyenek én soha nem lettem volna ez az ember, aki vagyok. És hiszem, hogy kevesebb lett volna a világ nélkülem. Ez most nagyképűnek tűnik, de nem annak szánom: kutatónak készültem, ahelyett most emberekkel foglalkozok.
Hát nálam nem szépített semmit az idő, sőt :) anyámat tényleg szerették, apámat imádták, viszont a testvérét nem. Így apám azt látta, nem jó ha szeretik, mert a testvérét kihagyták ebből. Hát jól továbbvitte a sémát, és sosem mondta pl. nekem hogy mennyire szeret. Viszont imádott prédikálni, már ha épp volt öt perce rám :) Pedig egyetlen gyermeke vagyok.
Nem kell mindent elhinni, amit mondanak a múltról. Az idő megszépíti az emlékeket. Mivel az ő apja korán meghalt, talán a tudata elfedi a rossz emlékeket, miközben tudat alatt azok ott munkálnak benne. (Konkrétan több olyan ismerősöm van, aki mindenféle szép emlékeket hozott fel elhunyt szerettéről, aztán egy-egy őszinte pillanatában kiderült, hogy azért nem nem egészen úgy volt, ahogy korábban beszélt róla.)
Nekem alapvetően jó tapasztalataim vannak: 8 pszichológus ismerősöm közül bármelyikhez fenntartások nélkül küldenék bárkit, legfeljebb azt mérlegelném, hogy az adott személyhez melyikük alkalmasabb...
Persze nagyon fontos, hogy a megfelelő szakemberhez kerüljön az egyén, mert aki csak pl. a pénzért csinálja, az nem jó szakember.... És van aki tényleg nem tud az adott helyzetből egyedül kitörni, bármit is tesz egyedül. Itt a hoxán is van pár ember, akinek valószínű még egy pszichológus sem tudna segíteni. :(
Köszönöm, azt hiszem, szinte az összes fellelhető fejlesztő, jelenbe hozó stb. könyvet már elolvastam. Nem az eszem, a lelkem éhezik.
Nem hibáztatom őket, tényként kezelem ami történt, de az is tény, hogy nem csak magamtól lettem azzá, aki vagyok.
Elmondok neked valamit. Sok pszichológust ismerek, két közeli ismerősöm, nevezzük őket talán barátnak, szintén azok. Sokat mesélnek a munkájukról. Némelyek maguk is pszichológia, ha nem pszichiátriai esetek :) minden megbántás nélkül... Hidd el, nem tudnak segíteni. De ebbe most ne menjünk bele, ez egy teljesen más téma.
Tudod, a legkönnyebb mást hibáztatni. És ezt nem bántásként írom, hanem azért, mert én is ebben a cipőben jártam. Kívülről látva más családokat, könnyen megítélhetjük, hogy bezzeg náluk mekkora szeretet van, de ez egyáltalán nem biztos, hogy igaz. A szüleiddel kapcsolatban legyél tisztában azzal, hogy ők a tőlük telhető legtöbbet adták. Hogy ez kevés volt, az a te megítélésed. És persze lehet, hogy igaz, csak éppen nem változtat azon a tényen, hogy ők nem tudtak többet adni, mert ennyi tellett tőlük. A Mérgező szülők nekem is segített. És ha valóban változtatni akarsz, akkor ne mások hiányosságait keresd, és ne légy áldozat. Az áldozatszerep csak egy szerep, amiből ki lehet lépni. Javaslom Eckhart Tolle-t, és mint írtam, Byron Katie-t. A gondolkodásod teljes átformálására lenne szükséged, ami nem egy rövid folyamat, de az ő segítségükkel sikerülhet. Nekem is sikerült, és még sok más embernek. Sok sikert hozzá!
Ezt nem tudom. De anyám mesélte, az ő apja mennyire szerette őt. Nekem ez az időintervallum a meggyőző, 100 éven belül már fellelhető a szülő feltétel nélküli szeretete a gyermeke iránt.
Egyébként anyám szülei hamar meghaltak, szerintem kicsit engem büntetett, hogy az én szüleim még élnek az övé már nem. Viccesen hangzik, de több jelét is tapasztaltam annak, hogy ez így történt.
A kamaszkorodban rekedt meg valami, de pár mondatból ezt még egy pszichológus sem tudná megállapítani, hogy mi.
További ajánlott fórumok: