Hogy építsd fel magad, ha a szüleid nem jól szerettek? (beszélgetés)

Nagyon jól látod és intézed a dolgaid:) örülök, hogy megírtad, nálatok sem volt rózsás a helyzet... az is igaz, mint nálad is, hogy minél messzebb vagyok annál jobban szeretem őket :) És az is, hogy továbbadom a szeretetem, én már nem fojtom el.

Koncentrálunk a családdal egymásra, ez természetes, szerintem ott a félreértés, hogy azért, mert nyit valaki egy ilyen témát, azt gondolják, hogy éjjel-nappal ezen pörög. Pedig nem. Pár napja ástam bele magam picit több időt beletéve, azzal hogy leírtam ide pár dolgot. Napi fél órás beszélgetés, őszinteségroham, válasz a hozzászólásokra. Ha ez a téma, akkor ez lesz kivesézve itt. Attól még dübörög az élet "odakint" és kb ezer más dolog fontos:)

A te történeted...

Legyél boldog vele. Bár azt hiszem ez nem megy neked, mert olyan vagy amilyen vagy. Önző.

Ezt az egy jelző illik rád.

Csak magaddal foglalkozol, csak te vagy a fontos, csak neked fáj minden, csak téged kell sajnálni, és te is csak magadat tudod sajnálni, mindenki mellékes, mindenki rossz, mindenki mindent rosszul csinál, téged senki nem ért meg, bezzeg te... Ezért nincs gyereked sem. Mert osztoznod kellene vele, ami neked nem megy, mert akkor nem lehetnél te mindennek a középpontja...

Ez a középpont csak a te elmédben létezik. Senki nem fog ezekért szeretni, a legtöbben az ilyen embert kerülik, így akárhogy is szeretnél a középpontban lenni, nem fog menni, mert nem lesz minek a közepére állnod. A te korodban már rég kellene lennie legalább egy olyan tulajdonságodnak, amiért szeretnek valakit...

Nézd, az én anyám se tudott soha bocsánatot kérni tőlem, sosem. Apamrol meg ne is beszéljünk... Na ő akkora genyó volt, hogy irányába még negatív érzelmeket sem tudok produkálni, egyszerűen egy semleges ember nekem és kész .

Én mióta nem azon porgok, hogy jaj anyám így meg úgy, és van egy szerető saját családom, valamint 160 km-re lakunk tőle, én esküszöm hogy jobban szeretem, mint valaha. De ehhez kellett ez a 3tényező, de minimum 2, ami pedig neked is meg van, meg lehet.

Koncentrálj a saját csaladodra, plusz jó érzés lesz, ha a hozott gyerekeid felnőttként úgy fognak rád gondolni, mint ahogy te csak szeretnél gondolni a szuleidre.

Ha kaptál egy pofont, mit tettél?

Én ha csúnyán nézett rám pl. az apukám, akkor az anyukám mögé bújtam, vagy fordítva. És ilyenkor az aktuális szülő, úgy biztonságot nyújtott, hogy közben a másik szülő tekintélye nem ingott meg.

Mondjuk engem sosem vertek meg, így nem tudom milyen reakciója lett volna az épp nem bántó szülőnek, de azt tudom elképzelni, hogy az anyukám tuti neki esett volna az apukámnak, ha megüt, mind ezt úgy, hogy egyébként nem ölelgetett és puszilgatott.

A hátam közepébe nem kívánom, hogy bárki megölelgessen.

Szegény gyerekem. Ha hazaér megkérdezem, hogy hiányolja e az ölelgetést, nehogy később panasszal éljen...

Akkor ők is éppen olyan érzékenyek, mint te. Sosem fogtok megegyezni és egymás iránt elfogadást mutatni. "A mágnesek azonos pólusai taszítják egymást."

Írod, hogy apukád kártyázott. Na és? Ebből még nem következik semmi. Ha igen, akkor anyukádnak éppen elég gondot okozhatott.

Ma az emberek egyéb hobbiknak is élnek, akkor is, ha házasok és gyerekük van.

Már csak az hiányzik, hogy azért hibáztasd a szüleidet, mert nem lett testvéred. :)

Nem ugorhatsz párévesen a szüleidnek, hogy miért pofoztál meg? Egy ötéves hogy tisztázza le ott rögtön, hogy anya megint elfelejtett reggelit csinálni?? Felnőttkorban megpróbáltuk, olvasd el, nem ment.

Ez nem felnőttkori téma, hanem kisgyermekkorban kezdődő és a felnőttkort meghatározó dolog.

De, hallottam róla, de nekem teljesen letisztult érzelmeim vannak. Nem szoktam kételkedni, vívódni olyanon ami nem történt meg. Felesleges. Majd ráérek akkor aggódni, ha benne vagyok. Féltékeny sem vagyok.

Ha megbánt valaki, akkor én ott, rögtön letisztázom és nem őrizgetem magamba, majd vágom a fejéhez x idő múlva, amikor már nem is emlékszik arra, hogy mit tett/mondott. Én is ezt várom el másoktól....

Ezeken a beszélgetéseken anyuékkal már túl vagyunk. Ha valamibe nagyon belekérdeztem, ott megállt a levegő :)

Azért újra elmondom, szeretem, becsülöm őket, jó emberek. Csak valamit nagyon benéztek. Nagyon-nagyon.

Elrettentő példa: egyik nagynéném 68 éves. Ő az egyetlen a három lánytestvér közt, akivel az egész család úgy van, hogy mégiscsak a rokonunk, fogadjuk el, hogy ő ilyen. Önző, irigykedő, elég nagy adag rosszindulat is van benne.

Tavaly beszélgettünk, és arról siránkozott, hogy az anyja, az én nagyanyám, milyen volt, és ő miatta nem tudott pl. vendégeket szívesen fogadni.

Vagyis leélte az életét úgy, hogy mindenért az anyját hibáztatta, akinek a nyomába sem léphet, semmilyen tekintetben.

Fogadd el, hogy a szüleid ilyenek, építsd a saját életedet másként, ahogy szerinted helyes. Mert ebbe bele lehet keseredni, de a döntés a tied.

Szerintem ez az a kérdés amire anyukád biztosan tud válaszolni, hát kérdezd meg, ha már erre nem emlékszel.

Az én nagyanyám is vitte ügyeletre a szomszéd gyerkőcöt, mert éppen dolgozott az anyja. Hálásak v oltak érte.

Lehet a te szüleid is nagyon hálásak voltak, csak erre pont nem emlékszel, és már egy kérdés kipipalva ;-)

Azt írta, hogy a fórumindító apja egy érzelmi nyomorék, stb.

Ilyet mi nem mondhatunk, mert ahhoz keveset tudunk, hogy bármit állítsunk a szüleidről, és épp ezért nem mondhatjuk azt sem, hogy szakíts meg minden kapcsolatot velük....

Ebben egyetértünk Magdalénával.

Na jó, akkor valami csak volt azon kívül, hogy nem ölelgettek és puszilgattak eleget!

Tehát, az apukád kártyázott, lehet, hogy ivott is? Esetleg agresszív is volt? Mert így teljesen mást gondol az ember....

OKÉ :) Köszi.

A "biztos én tehetek róla" bűvköréből kell valahogy kikerülni...