Hiperaktív a gyerekem (beszélgetés)

Körülnéznék, és ha találnék olyan ovit, óvónénit ahol szivesen fogadnák, akkor váltanék az utolsó évre. Több ovit is megnéznék, ha már két oviban ismerős vagy, akkor rá fogsz érezni, melyikben jó a hangulat. A mi ovinkat nagyon tudám javasolni, mi ugyanilyen tortúra után kerültünk oda (csak nektek valószínűleg kiesik, a VII. kerületi Brunszvik ovi), kicsi, családias ovi, ahol nagy szeretettel fogadták a kislányomat. Pedig előzőleg mindkét korábbi ovijában csak a panasz volt rá, ugyanilyen tünetei voltak, nem akart oviba menni, éjszakánkánt felsírt, az óvónéni nevét kiáltozta, rémálmai voltak. Az oviban bepisilt, bekakilt, verekedett, mindig volt valami :( Amikor váltottunk és végre szeretettel bántak vele, a problémák mintegy "varázsütésre" megszűntek.

A másik ami nagyon fontos szerintem, hogy azért biztosan van valami oka a problémáknak az óvónőkön kívül is. Ha a kisfiad értelmes, de nehezen alkalmazkodik az óvodai szabályokhoz, ha vannak dolgok amik az átlagnál nehezebben mennek, érdemes iskola előtt foglalkozni kicsit ezekkel a dolgokkal. Ha az óvónőknél felmerült a hiperaktivitás, én elvinném, megmutatnám szakembernek. Iskola előtti évben pedig nemcsak a "problémás" hanem minden gyereknek nagyon jót tesz az alapozó terápia (nem kell semmi rosszra gondolni, gyakorlatilag tornáról van szó, de olyan gyakorlatokat csinálnak, ami az idegrendszer fejlődését nagyban segíti, így segít a gyereknek felkészülni az iskolára...) Még van egy évetek, én mindenképpen kihasználnám.

Az enyémre is azt mondták. Ő már 25 lesz.

Kérdéseim lennének.

Van olyan szülőtársad akibe megbízol? Valami " boszorkányos / anyai érzéseid " alapján válaszd ki akibe bízhatsz.

Nem egyszerre mentek a gyerekekért. Ezért láthat / érezhet olyant más szülő amit Te már nem..

Arra gondolok, hogy milyen hangnembe beszélnek a kisgyerekkel (( tiedével ) amik Ők akkor belépnek..

Az aura...

( január elején bementem az egyik boltba, és érezhetően fagyos volt a levegő. Szent Isten hova jöttem? nagy leárazás, mindenki ragasztotta az 50 % kis zöld cédulát. ismertem másik boltből az egyiket, megkérdeztem mi ez a nagy leárazás? Hamarosan teljesen megszünik a bolt )

Ez a történet nem igazán tartozik ide, hogy jobban értsd amit akarok mondani azért írtam...

Nem tartom kizártnak, az óvónők is rájátszanak.

Sőt azt se hogy a kedves szülőtársak tesznek megjegyzéseket, és részrehajlók.

Ha ez van, akkor nem szülőtársakat kérdeznék.

Még egy dolog eszembe jutott.

Akik ballagnak van olyan akinek szinte biztosan nem lesz még egy gyerek akit szintén abba az oviba vinnék?

Vagyis lehet az ilyen szülő őszintébben elmondja mit lát, tapasztal.

( ha nekem 2 lenne a kisebbiket is oda hordanám, rájuk vagyok utalva " nem tennék alájuk " mert elégedetlen vagyok ).

Mindenképp szakember, és talán a tanulás képességet vizsgáló bizottság. De oda január végéig kellett volna jelentkezni...

Felnőttkori tünetek [szerkesztés]

Magyarországon jellemzően sajnos gyermekkorban sem ismerik fel az ADHD-t. Felnőttkorban nem is fogják diagnosztizálni. Nálunk a pszichiáterek nem kaptak/kapnak oktatást a felnőttkori ADHD-ról. A következő rész amerikai forrásokon alapul.

A Children and Adults with Attention-Deficit/Hyperactivity Disorder (nonprofit szervezet az USA-ban ami azért jött létre,hogy támogatást nyújtson és oktatással segítsen azokon akiknek ADHD-ja van [link] és a National Institute of Menthal Healt (az USA szövetségi kormányzatának része,a világ legnagyobb mentális betegségek kutatására szakosodott intézete [link] oldalain írottak felhasználásával.

A gyerekek körülbelül 3-5%-a szenved ADHD-tól. Az utóbbi időkig azt gondolták, hogy legkésőbb a felnőttkora kinövik.Csak néhány évtizede jöttek rá, hogy az ADHD gyakran (CHADD szerint 67%, a NIMH 30-70%-ra teszi) felnőttkorban is megmarad, és súlyos, az élet számos területére kiterjedő nehézségeket okoz. Tipikus, hogy a betegek nem tudják, hogy betegek –gyakran csak úgy érzik, képtelenek bármit is megszervezni, munkát találni, egy határidőt betartani. A mindennapi feladatok – felkelés, felöltözés, előkészülés a napi munkára, időben beérés a munkahelyre és eredményesen dolgozni – a legfőbb erőpróbák az ADHDs felnőttek számára. A betegek számos kudarc emlékét hordozzák, munkahelyi konfliktusok, sikertelen emberi kapcsolatok, félbemaradt tanulmányok, esetleg gyakori (közlekedési is) balesetek. Könyebben vesztik el állásukat. Kétszer gyakoribb férfiakban, mint nőkben. A tünetek lényegében ugyanazok, mint a gyermekkorinál leírtak. Fontos, hogy gyermekkortól jelentkezniük kell.

Az általánosan elfogadott, kórmeghatározó ismertetőjelek a legújabb Mentális rendellenességek kórmeghatározó és statisztikai kézikönyve (Diagnostic and Statistical Manual of Mental Disorders – DSM-IV) szerint a következők:

1.részletek feletti elsiklás és gondatlanságból elkövetett hibák a munkahelyen

2.a kéz és a láb izeg-mozog vagy ficergés ülés közben

3.feladatvégzéskor vagy játékos elfoglaltságok esetén a figyelem fenntartása nehéz

4.az ülőhely elhagyása olyan helyzetekben, amikor muszáj ülni

5.az illető nem figyel, mikor közvetlenül hozzá beszélnek

6.nyugtalannak vagy álmatlannak érzi magát

7.az utasításokat nem követi, és nem tudja befejezni a munkát

8.nem képes nyugodtan szabadidős tevékenységeket folytatni

9.nem képes dolgokat és cselekvéseket megszervezni

10.úgy érzi, „menni kell” vagy hogy „egy motor vezérli”

11.kerüli, nem szereti, vagy vonakodik az olyan munkától, mely lankadatlan mentális erőkifejtést igényel

12.mértéktelen beszéd

13.olyan dolgok elvesztése, melyek feladatok, tevékenységek elvégzéséhez szükségesek

14.válaszok kimondása, mikor még a kérdést sem mondták ki teljesen

15.könnyen kerül zaklatott állapotba

16.nehezen tudja kivárni, hogy rákerüljön a sor (türelmetlen)

17.napi feladatokban feledékeny

18.félbeszakít vagy zaklat másokat

Ezekhez gyakran más problémák is társulnak. Ezek a következők lehetnek:

1.problémák az önkontrollal és a viselkedés szabályozásával

2.gyenge memória

3.a feladatok elvégzésére fordított energia kevés

4.nehézségek adódnak az érzelmek, motivációk szabályozásával

5.feladat vagy munka végrehajtása során a normálisnál nagyobb fokú változékonyság

6.krónikus pontatlanság és csekély időérzékelés

7.könnyen unatkozik

8.alacsony önbecsülés

9.szorongás

10.depresszió

11.hangulatváltozások

12.elhelyezkedési nehézségek

13.problémák az emberi kapcsolatokban

14.kábítószerezés

15.kockázatvállalás

16.szegényes időgazdálkodás

A tünetek szintje lehet mérsékelt és súlyos is.

Mikor még nem volt megfelelő számú szakember, azokat, akik orvoshoz kerültek a legkülönbözőbb problémákkal kezelték: depresszió, szorongás, kábítószerezés és magatartászavarok. Gyakori, mikor a szülő csak akkor érti meg tüneteit, amikor gyermekénél diagnosztizálják a figyelemzavart. A diagnózis felállításához a beteg elmondja tüneteinek alakulását élete folyamán, iskolai és munkahelyi pályafutását. A diagnózishoz még kell interjú másokkal, akik alaposan ismerik a beteget, ismerik viselkedését, életének különböző szakaszait gyermekkorától kezdve. Ezek a szülők, testvérek,barátok, élettárs, munkatársak. Testi kivizsgálás és pszichológiai tesztek szintén szükségesek. Legtöbbször már maga a helyes diagnózis is megkönnyebbülést okoz. Egyszerre megérti életének konfliktusai, kudarcai okát.

Összehasonlításképp a skizofrénia aránya az egész lakosságra vonatkoztatva 1% a világon mindenhol. Az adatokból kiindulva az egész lakosságra vonatkoztatva az ADHD aránya minimum nagyobb mint a skizofréniáé, maximum meghaladja több mint 3,5-szer.

Sziasztok!

Most 5,5 éves fiamra rányomták kiscsoportba, hogy hiperaktív. Tudtam, hogy másabb mint a többi gyerek, sok mozgást igényel, igényelt, az oviban nem tudták lekötni a figyelmét. Elküldtek pszichológushoz vele, majd nevelési tanácsadóba, majd onnan vadaskertbe.

Ott kérdezték mi a probléma. Elmondtam, hogy véleményem szerint semmi komoly, nem hittem, hogy hiperaktív lenne, azért mert sosem áll meg 2 percre, folyton mozgásban van,vagy verekedett mondván, hogy őt akarták bántani és csak védte magát.... hiszen,ha kellett tudott figyelni és volt 1-2 játék amivel huzamosabb ideig is eljátszott. A vezetőóvónő tanácsolta, hogy kérjek a gyereknek nyugtatót....azóta sem vagyok vele jóba. Ma már heti 2x karatéra jár, ami alkalmanként másfél óra és minden este jön velem futni. Ma már nem mondja rá senki, hogy hiperaktív. Nem volt egyszerű ide eljutni. Minden tiszteletem azoké a szülőké, akiknél tényleges hiperaktivitást diagnosztizáltak és kitartanak és erősek!:)

" Szóval szerencsére rengeteg lehetőség van, sok munka, de megéri, gyönyörűen ledolgozzák a hátrányukat (egyébként sok területen hiperaktivitás előny is, érdeklődőek, aktívak, okosak, kíváncsiak. . . én szeretem hogy olyan amilyen :)"

Igazad van.

Úgy kell elfogadni ahogy kaptuk őket.

Fazekas lett az enyém, és szereti csinálni. De nem él meg belőle..

Ma már sokféle mozgásterápia is létezik, ami egy kicsivel többet ad mint a sport, speciálisan az idegrendszeri problémákat, elmaradásokat képes fejleszteni. Nekünk ami nagy vltozást hozott, az az alapozó terápia (akár sportnak is beillik, heti 2x1.5 órában nagyonis meghajtják őket, speciális gyakorlatokkal). Ahogy az idegrendszeri problémák enyhülnek, úgy válik a gyerek is egyre fegyelmezettebbé, egyre koncentráltabb, nyugodtabb. Mi az 5 éves hiperaktiv lánykámmal ott tartunk, hogy akik nem ismerik régről, már el sem hiszik, hogy milyen volt... mára a másfél órás tornát végig figyelve, összeszedetten végigdolgozza, de játszani is képes akár egy órán át nyugodtan. Korábban egy perc megállása nem volt, alig aludt, egyfolytában pörgött, a figyelme csapongott. 5 éves, szavakat simán elolvas, és nyomtatott betűvel ír (nem gyakoroltatom, csak azt csinálja amihez kedve van...) :)

Szóval szerencsére rengeteg lehetőség van, sok munka, de megéri, gyönyörűen ledolgozzák a hátrányukat (egyébként sok területen hiperaktivitás előny is, érdeklődőek, aktívak, okosak, kíváncsiak... én szeretem hogy olyan amilyen :)

Sportba nagyon nehéz megtalálni ami passzol a gyereknek. És akkor az oktatónak is el kell fogadni a gyereket, és fordítva.

Társaknak is be kell fogadni, de itt az oktató is " befolyásolhatja " a jó irányba a kis társait..

Rajz, zene tanulás? Álitólag a citera hangszert tanulja az is " gyógyít ". Erről már akkor hallottam mikor már igencsak nagy volt a lány.

Nálunk is nagyon nehéz volt elfogadnia, és lány. Igaz Ő már önálló életet él.

Gondolom beleolvastál, szerintem privát keress fel valakit aki szimpatikus az itt hsz elők közül...

Tényleg naon régen néztek ide be.

A sport nagyon jó hiperaktívnak, és átlagos gyereknek egyaránt, de önmagában sokszor nem elég. Az sem mindegy hogy hol sportol, kinek a keze alá kerül, mekkora csoportba stb...

Sajnos ezt a "vidd el sportolni" szlogent könnyű puffogtatni de egy hiperaktív gyerekkel nem feltétlenül egyszerű megvalósítani. Sok keresgélés mire az ember megtalálja azt az oktatót, edzőt aki szívesen vállalja, akit a gyerek is elfogad, és ahol a módszerek, a csoport létszáma és minden megfelelő...

Hidd el, gyakorlatból beszélek...

Az én lányom most 5 éves. 3 hónapos kora óta úszunk, babaúszáson, és másfél éve nagy uszodában. Két fős csoportban úszik, az oktató velük van a vízben, fantasztikusan fejlődik. A legtöbb helyen az úszásoktatás 10-15-20 fős csoportokban zajlik, az okató a partról vezényel, ez képtelenség egy hiperaktív gyereknek.

3 éves kora óta jár néptáncra, alig találtam Bp-en olyan helyet ahová ekkora gyereket bevesznek, pedig nagyon vágyott rá. Most kezdi a 3. évét a Kincső Néptáncegyüttes óvodás csoportjában, de itt is nagyon sok múlt a néptáncpedagóguson, aki elfogadta hogy nem mindig figyel úgy, vagy hogy nincs egy perc megállása sem, hogy két évig minden egyes foglalkozáson mellette akart állni stb. Két év után már szépen beilleszkedett a csoportba és szuper ügyes.

Emellett heti két alkalommal jár mozgásterápira (alapozó terápia).

Szia!

Ne lehetett könnyű ezeken végigmenni... Én azt tapasztalom, hogy a férfiak nehezebben fogadják el már eleve azt is, ahogy egy kisgyerek működik... Az én férjem egy rendkívül kedves, szeretnivaló ember, a lányt is imádja, de pl. simán ki tudott akadni olyasmiken, hogy a 2-3 éves gyereke miért nem mondja meg, mi a baja, miért bőg... Ők racionálisabbak, nehezen fogadják el hogy a kisgyerekek nem azok. Nehezen viselik a hisztit, a hangulatingadozást, pláne ha nem látják az okát. Azt vettem észre, a helyzet könnyebb lett neki akkor amikor kiderült, hogy mi okozza a tüneteket, hogy hiperaktív a kislányunk, és amikor már látta, hogy hogyan lehet javítani a helyzeten. Most hogy érti, miért olyan a gyerek amilyen, azóta sokkal türelmesebb :)

Sziasztok! Jár még ide valaki?

Egy 6,5 éves nagyon okos, nagyon szerethető, de ADHD-s kisfiú édesanyja vagyok. Mi 3 éves kora óta járjuk a szakembereket. látta már 3 pszichiáter, 5 pszichológus, és 2x voltunk a Gyógypedagógiai Intézetben, megkaptuk az SNI kódot. már kiscsoportban kiderült, hogy gond van, mégis 2 napja tudjuk a diagnózist. azóta elolvastam millió bejegyzést a neten a betegségről, a gyógyszerekről pro és kontra. talán fél éve jutottunk el odáig mi szülők, hogy kezdjük elfogadni a tényeket.

Vegyes csoportos óvodában kezdtük a kiscsoportot, ahol az első hónapban úgy elverték a többiek a fiamat, hogy ma is látszanak a nyomok. ezek után a fiam is támadott mindenkit, akit ért. én eleinte ennek tudtam be. átvittük egy másik intézménybe, ahol pedagógiailag sokkal felkészültebb óvónők kezei közé került a fiam, szigorú szabályrendszerrel. itt az egyik óvónő- akinek van autista kisfiú a családjában- el tudta fogadni, a másik nem. nem írom le, milyen az gyomorgörccsel a gyerekért menni az óvodába minden nap, vajon mit hallunk megint, mit csináltunk megint, hiszen pontosan tudjátok. A szülők az utolsó évben kezdtek elfogadni minket, amikor aktívan segítettem hordani a gyerekeket úszni, stb. mert látták, normális szülők vagyunk, addig feltételezem ment a " ha az én gyerekem volna, jól elverném és tudná, hol a helye" szöveg. Az én tapasztalatom az volt, hogy okosan küldtek minket a nevtanba, ott mondták, majd az óvoda pszichológusa, az óvoda pszichológusa pedig 3 havonta 1x látta a gyereket. mikor kértem tőle egy jellemzést, azt sem tudta, ki a fiam...Aztán bekerültünk a Bethesda kórház pszichológusához, aki 2 év alatt akkora változást ért el a fiamnál, hogy sohasem lehetek elég hálás neki. Hozzá most már csak 2 hetente járunk, mellette heti 1x alapozó mozgásterápiára is. A heti dührohamokból mára elértük azt, hogy 10 hónap után akadt ki a fiam először a napokban. persze az iskolában....most elsős....képzelhetitek, másnap reggel az igazgató úr irodájában kezdtük a napot. szerencsére felvilágosult az intézmény. heti három alkalommal találkozik pszicho-pedagógussal, aki folyamatosan konzultál az osztályfőnökkel. igen, ez jó dolog. mégis azt látom, nagyon nehéz az ő kis élete. küzd magával, küzd a szabályok betartásával, és ha nem sikerül, máris ő a bolond gyerek. pedig az egyik legokosabb az osztályban. elsős, nyomtatott betűkkel ír, olvas, 100-ig összead-kivon, ismeri a tizes szorzótáblát. és nem mi tanítottuk. ül, figyel, memorizál. A férjem rettenetesen nehezen viseli, hogy a fia ilyen típus. szerinte vannak a jó gyerekek és a rosszak. és a rosszak direkt bosszantják a szülőket.

az én kérdésem az lenne, hogy nálatok az apukák automatikusan elfogadták a helyzetet?

Én már jelentkeztem... beengedsz? ;)

(Ha megnyitod a naplódat felül látod a jelentkezőket, ott kell engedélyezni hogy olvashassa...)

akkor békét kötöttünk?

Beengedsz a (titkos)naplódba?