Harmadik babát tervezünk (beszélgetés)
Nálunk az első két lánynak kb. egy hét után leesett a köldökcsonkja, vagy még hamarabb. Na a Lucának... szerintem már 2 hetes is elmúlt bőven. Pont jött a védőnő és mondja, hogy semmi gond, megpiszkálat, erre a kezébe maradt!:)
Szerintem ilyen jó időben már egy hetesen kiviheted. MOndjuk inkább vagy 9 előtt vagy este felé, mert most túl meleg van.
De először csak keveset és aztán egyre többet tölthet friss levegőn. Én először 15 percre vittem ki aztán naponta mindig egyre tovább.
Sziasztok!
Tusika gratulálok nagyon szép baba, sok tejcsit.
Töltöttem fel képet.
Ne aggódj! Bele fogsz rázódni.
Amikor Pannikám született, augusztus volt ugyan, de az időjárás ehhez hasonló:-), akkor mi rögtön kimehettünk, amikor hazatértünk a kórházból. Csak fokozatosságot tartottam, akkor is, most is. Mindig egy kicsit töb időt töltöttünk kint, Pannikával fél órával kezdtünk, ha jól emlékszem. Kittikével márciusban 10 perccel kezdhettünk. De az a tuti, amit majd a dokinéni mond, úgy gondolom.
Én is tele vagyok bizonytalansággal az öltöztetést illetően.De igyekszem az ösztöneimre és a férjemre hallgatni.:-)
Minden OK lesz! Nemsokára ülni fognak, aztán lépegetni...:-)))
Köszönjük szépen:)csak olyan sokat aggodok meg látszik régen szültem.Nem esett még le a köldöcsonk nem tudom hogy ez normális.-e.
ill nem tudom mikor vihetem ki sétálni babakocsival, napközben nyitva van az ablak ugy alszik a kisdrága, mert elég meleg van a lakásban.Talán végre holnap eljön a védönö és a gyerekorvos is...ez az ünnep teljesen bekavart.
Akkor majdnem annyi a korkülönbség közöttük, mint az én lányaim között. Nálam a Vanda 9 és fél, a Blanka 6 és fél, a Luca meg 2 éves múlt két hete.:)
Nekem is Kincső lett majdnem a Blanka!:)
Én Kincső Enikőt szerettem volna (én Enikő vagyok).
Gyönyörűek! A Pannikám segít című a kedvencem! Nagyon ügyes!!!
Én se felejtem el mikor a Blankám kicsomagolta a fosos pelust, mire bementem már totál olyan volt az ágy...
Hány évesek is pontosan???
Na így legyen lottó 5-ösöm!:)
Pont 20-án írtam, dél körül, hogy mi újság már veled!
Hát nem sokat tévedtem, talán másfél órát...:)
Nekem a középső született 11.20 perckor.
Ezerrel gratula! Jó egészséget az egész családnak!
Puszi!
Gratulálok,jó egészséget kívánok.
Lánykában bizakodom,van már két kukisom:D
Sziasztok!
Örömmel értesítelek benneteket, hogy Orsika 2012.04.20-án 11 20-kor 3400 grammal és 55 cm-rel megszületett. Mindeketten jól vagyunk, majd képet és részleteket később.
Szorítok az a babára váróknak.
Esik itt is Cs-megye:(
Álmos vagyok így is,eső dob még rajta.Jönnek a hányós napok egyre sűrűbben.