Harmadik babát tervezünk (beszélgetés)
Sziasztok!
Úgy látszik a szél csinálhatott valamit az este, mert nekem sem aludt a kicsi. 3 óránként kelt, mint egy újszülött. A középső meg egész délelőtt nyüglődött.
A mártás tényleg jól hangzik. Erre én is kiváncsi lennék.
Halihó! Hát a nem alvást azt ismerem ca. 10 éve...:(
Na jó közben volt kb. fél év, amikor talán át tudtam aludni egy-két éjszakát.
Nekünk van még szombatról húsleves és sült hús. Ahhoz csinálok tejszínes citromos petrezselymes mártást! Nagyon szeretjük!
És te?
Közben szenvedek a derekammal, mert tegnap a nagy gazolás és mulcsolás közben meghúztam! Nem tudok lehajolni...pedig minden a földön van.
Az alvás nekünk sem sikerült valami jól ma éjjel. Valószínű a fogacskák a bűnösek. Ha belekukkantok a szájacskájába, alól két fehér csíkocska látható.:-) Érezni viszont még nem lehet őket. Nem teljesen kelt fel éjszaka sem, de nagyon nyugtalanul mozgolódott. Szopi után ott ültem a kiságya mellett, mert a cumira megnyugodott, elszunyókált. Csakhogy a cumit mindig vissza kell tenni, merthogy ő még nem tudja.:-(
Az étvágyunk viszont elég jó, megbarátkoznék a mennyiségekkel, amiket most eszik. S mivel hízott 19 dekát a múlt héten, a mérleget ismét eltettem, csak vasárnap lesz mérés.
Ma nem kell főznöm,a tegnapiból maradt; tyúkhúsleves, töltött csirkecomb. Úgyhogy rendezgetem a ruhákat, mert 2 hete szedem elő sorra a nyári cuccokat, rakom el a melegeket, a végére még nem jutottam. Talán ma és holnap...
Nehezen indult a te nagyocskád is iskolába? Egyre nehezebb az iskolatáska.
Jó reggelt!
Hogy vagytok így nyár előtt?
Szerintem akiknél 3 gyermek nevelkedik szeretetben és harmóniában, azokban legtöbbször felvetődik a negyedik gondolata. A szívem nekem is azt súgja, de jó lenne 4 lánnyal az élet. Vagy plusz egy fiúval. De mi lányokat tudunk.:-)
Most azt érzem, tele vagyok energiával. Minden este, amikor alváshoz készülődök, konstatálom magamban, hogy milyen ügyesen megoldottam minden várt és váratlan dolgot ma is. És ez erőt ad a holnaphoz!
De nem tudom, lesz-e elég energiám akkor is, ha 2 kamasz próbálgatja szárnyait a családban? És ha három?
Negyedik esetén nem jut-e kevesebb mindenkire az odafigyelésből? Vagy az energia itt is hatványozódik? Ahogy 2 után tette?
Hiszen olyan jó őket együtt látni játszani, olyan jó, hogy megvédik egymást, olyan jó, hogy tanácsot adnak egymásnak az oviban vagy suliban történt problémákra a saját kis nyelvükön hazafelé az autóban, olyan jó érezni az emberek megbecsülését, olyan jó sírni az anyák napi ünnepségeken egy-egy hálától csillogó szemmel elrebegett vers alatt és olyan jó a békésen szuszogó manókat betakargatni este, amikor olyanok ismét, mint kicsiben voltak...
Úgyhogy még én sem zártam le ezt a gondolatod végérvényesen.
Én is ezt magyarázom több barátomnak (ahol két gyerek van), hogy mi nem bánjuk, hogy három szoba van az 5 főre, nem bánjuk, hogy nincs mindenkinek külön szobája, ahova elszaparálódhat.
A gyerekek szeretnek együtt lenni, pedig már a nagynak felajánlottam, hogy megkaphatja a hálónkat, mi meg kiköltözünk a nappaliba a férjemmel. De nem élt a lehetőséggel, legalább is még nem.
Olyan keveset vannak együtt a családok, egész nap munka rohanás. Legalább esténként ne vonuljon el mindenki a saját szobájába.
Nálunk is nagyon rosszak az ablakok és egy ajtónk, amin szabályosan ki lehet köpni. Ezért két hét múlva cseréljük őket! Tök ideg vagyok, mert nem lesz kis meló. Meg a szakikból is elegem lett 4 éve mikor felújítottuk a házunkat...:( De után jó lesz! Remélem!
Ugyan így vagyok én is. Csak a férjem van. Illetve január óta, mivel másik városban dolgozik, nagyon ő sincs... Este ér haza, én hurcolászom a gyerekeket, egyedül minden hova. Nagyon fáradt vagyok.:(
Mind idegileg, mind fizikailag. Csak irigyelni tudom, akinek ilyen sok energiája van. Nekem nincs. Lehet szednem kellene valamit, mert még vitaminokra sem költök, mármint ami magamat illeti. Egyszerűen magamra már se időm, se pénzem és ami a legszomorúbb még energiám sincs...
Értem.
Nálunk az autó mellett még a ház is érdekes...
Amikor megvettük kettő gyermekünk volt és három szoba.
MOst három gyerek van és a szobaszám maradt.
Igaz a mosókonyhából kialakítható egy szoba ha nagyon akarjuk...de hát ugye ez "csak" pénz kérdés.
Ugyan nem én írtam hogy akarok illetve szeretnék 4-et, de nekem van fogalmam róla miért.
Én imádtam terhes lenni, a szülés is (legalább is utólag) gyönyörű volt, mind a három, de a harmadik különösen!
Imádom a piciket.
Ja és három lányom van, bennem van, hogy mi van ha a 4. fiú lesz. Pont mint a kolléganőméknél...:)
De irigykedem azokra akik be is merik vállalni, mert én nem. Egyszerűen fogytán az energiám és a türelmem. Talán ha hamarabb kezdtem volna és nem 28 évesen szülöm az elsőt. Talán ha lenne némi segítségem és nem mindkét nagymama 200km-re lakna... Nem tudom sok a talán...:(
Sziasztok!
Nekem is 3 gyermekem van és mi is úgy jártunk, mint Bonti74-ék. Az elsőnek kettő lett, és így lett kettő a következő kettőnek is. A családból én vagyom az egyetlen, akinek egy neve van. És azt sem szeretem. :(
Hát igen. Mi tudunk ilyen sztorikat produkálni...
Nálatok is mindhárom lánynak 3 neve van?
Hát nagyot nevettem!:))) Nem semmi történet!
Én is szerettem volna a második lányomnak a Kincsőt adni. Kincső Enikő lett volna (az én nevem Enikő...).
De a férjemnek nem tetszett, mármint a Kincső. Összeírtam vagy 8 nevet ami tetszik és egyedül a Blanka tetszett neki...Így lett Blanka Hanna.
A Kende nekünk is tetszett, Kincsőkének ez lett volna a neve. Amikor terhes voltam vele, első perctől kezdve tudtam, hogy Kincső lesz. Nem mindenkinek tetszett a Kincső név, de mivel én már akkor kinéztem a naptárból, mikor a férjem még sehol sem volt, nem engedtem. A nővérem, aki a gyerekek keresztanyja, annyi módosítási jogot kapott, hogy adhat neki második nevet. A Kendét választotta. Kérdeztük tőle, hogy biztosan lánynév? Azt mondta, persze, egy utónév könyvből választotta. Amikor a szülőszobán kérdezték, mi lesz a neve, mondtuk, Kincső Kende. Be is írták. (Azóta is megvan a zárójelentés, amit szülés után írt a dokim, rajta ez áll: "egészséges leánygyermek, Kincső Kende.)
Másnap jött be a szobánkba az egyik csecsemős nővér, hogy nem tudják anyakönyveztetni a kislányom nevét. Megijedtem, mert a Kincső Névtől nem akartam megválni. Azt mondta erre, nem is a Kincső a baj, hanem a Kende. Merthogy fiú név. Olyat nevettünk a szobatársammal. Gyorsan változtatnom kellett, így lett Kincső Flóra. A Flóra a keresztfiam, a nővérem fiának kedvenc neve volt akkoriban.
Azóta is mosolygok, ha meghallom ezt a nevet, mert eszembe jut ez a történet.:-)
Kincsőkének nem annyira viszket a kiütés, ma már nem is panaszkodott egyszer sem. Összeségében véve sokkal enyhébb a betegség lefolyása, mint a bárányhimlőé. Azért kell itthon maradnia, mert fertőző. Aki még nem volt bárányhimlős, és elkapná tőle ezt a vírust, annál bárányhimlő formájában jönne ki.