Ha a gyerek nem lakik otthon, és főtt ételt kell neki egy hétre előre készíteni (beszélgetés)
Csirkemellre ötlet pl, ami hosszan eláll:
rakottan sajtosan, tejfölösen, fokhagymásan, esetleg + baconnal összesütve. És mikor kihül fel tudod szeletelni, az is jónéhány napig eláll, laktató, finom.
Szerintem akkor már ne csibefasirtot, mert az egy rakás szemét. Pl. csirkemellet otthon feldarabolod, pácot, fűszert teszel rá, és azzal együtt lehet fagyasztani. D.u. a fagyasztóból átteszi a sima hűtőbe, vagy télen az asztalra, estére kiolvad, pici olaj, megpirul az egyik oldala, a másik, aztán fedő rá, és 20 perc múlva kész. Nem nagyobb emló, mintha melegítené az ételt, és nem állott.
Fagyasztott zöldésgeket meg nem is kellene hurcolnia, hanem megveszi helyben, amikor kenyeret vesz magának, és kb. ugyanannyi elkészíteni, mint a húst. Vannak olyanok, amik fűszerezve vannak, bár azok nem olcsóak. Én inkább azt javaslom, hogy csinálj neki több féle fűszervajat, azt le lehet fagyasztani kis adagokban, akkor sima zöldség keveréket tud venni, és hozzádob egy anya-ízei vajat :)
ami sokáig eláll hűtőben: rántott húsok, sült húsok (oldalas pl), gyros-szerű fűszeres sült hús, pörkölt
Lényeg, hogy ne tejszínes szószos legyen.
Ha csinálsz főzeléket, a feltétnek szánt hús külön legyen csomagolva, hogy ehessen a főzelékhez, utána meg külön körettel pl.
Köretek közül a rizs jól eláll, a sült krumpli felmelegítve nem jó (puha lesz).
Húsleves is eláll.
Tejfölös, tejszínes levesek, ételek kevésbé, azt csak egy adagot csinálj, amit első nap megeszik.
Otthon hányódik valahol, majd megpróbálom előkeríteni.
Amúgy szerintem a neten is találhat a fiad, sokat.
Nálunk nagyon beváltak a darált húsból készített ételek.
Pörkölnek készítettem el és adtam hozzá zöldborsót, zöld babot, szárazbabot. Ezek mellé lehet előre készíteni tarhonyát, a rizst és tésztát nem szerettem fagyasztani, meg változik az állaga, viszont azt a fiam is kifőzte hozzá.
Ugyan ez a felállás, csirkemájjal. Magyarosan elkészítve és vagy önmagában, vagy zöldségekkel vegyítve az előbbi köretekkel, de főzelék mellé is kiváló.
Főzelékekből nálunk menő volt a kelkáposzta, tök, zöldbab, krumpli.
Rakott,- húsos,- töltött,- lucskos káposzta.
A szelet húst sütve, rántva, töltve vagy pörköltnek készítettem. Ezek mellé illett a főzelék is, rizs is.
Tésztát száraz állapotban vitte, ott kifőzte és sajttal, tejföllel ette.
Rakott dolgok közül a kel és a karfiol volt gyakori, a krumplit nem szerettem fagyasztani, mert annak is megváltozott az állaga.
Nekem is rögtön ez ugrott be :)
Amúgy egy kis villany rezsó sem rossz beruházás, mert akkor egy csomó féle szószt lehet készíteni (akár előre), tésztát frissen kifőzni hozzá, meg zöldséget, húst párolni mellé.
Anyósom (meg van győződve róla, hogy mellettem éhezik a Kisfia :)) általában hús/májgaluska/gulyás/krumplilevest, töltött paprikát/káposztát, fasírtot, lasagnet pakol fel nekünk, ha megyünk.
Nem hiszem, hogy sok újdonság volt ebben, de ezek tényleg elállós kaják :)
Jó, hát valamikor el kell kezdeni neki is, ha 18 éves akkor meg pláne.
:)
Egyébként én is olyan ételeket ajánlok, amiket le lehet fagyasztani, pörkölt vagy egyéb szószos alapú húsokat.
További ajánlott fórumok:
- Milyen varrógépet vegyek ha otthon eladásra szeretnék készíteni ágytakarót, női felsőket, szoknyákat ilyesmi?Légyszi adjatok tippeket, tanác
- Hogyan kell otthon karamellás tejet készíteni?
- Hogyan kell otthon finom ecetes tormát késziteni?
- Hajdinakását lehet készíteni otthon?
- Az első születésnapra milyen tortát lehet készíteni a gyerekeknek?
- Házilag szeretnék kisgyerek fotelt készíteni.Van egy csomó felesleges szívacsom! Hol találok szabásmintát?