Friss özvegység (beszélgetős fórum)

Szia!

Igyekszem többféle könyvet olvasni és tájékozódni, szívesen fogadom a könyvcímeket. puszi

Szia!

Álmodni nem szoktam vele sajnos,de érezni szoktam,hogy itt van körülöttem.Igaz én sok könyvet olvasok még mindig erről már a kezdetektől,nálam nem a Biblia jött be,az valahogy nem ment.De tudom meg vagyok gyözödve róla,nap mint nap,hogy ők vannak és figyelnek ránk,tudnak rólunk mindent.Mint már olvastad a naplómban voltam már szeánszon is,sőt már én is beszélgetek vele,vagy az angyalok által a Drágámmal és olyan jelekből tudom,hogy ő az amit csak mi ismerünk senki más.

Érzem mikor a kezem végig simitja,az újjam hegye olyankor hideg lesz/nem kint a hidegben,a szobában/sőt van mikor a szám szélén érzem mintha egy haj szállal csiklandoznánakkörbe körbe.Ezt pár napja érzékelem csak,a kezemen kb.1hónapja/nem minden nap/

Nem tudom,hogy hívő könyveket olvasol-e csak vagy mást is,mert akkor tudnék 1-2ajánlani amiből meg tudsz te is gyözödni,hogy igen is ők vannak és boldogok:)/csak már nem velünk,de figyelnek ránk,nem hagynak el/

Igen, mi is hosszú idős korra számítottunk. A párom 10 évvel idősebb volt, de mindig bohókás volt és sokszor viccelődött. Volt hogy úgy hívott "öreg néne" és "mamóca" "anyóca" amikért akkor bosszankodtam, most meg mennyire szívesen hallgatnám.

Igen, most már odafigyelek, hogy életbiztosítás legyen, hogy a gyermekeim hozzáférhesenek a folyószámlához, hogy tudják, hogy milyen íratokat hol találnak, hogy a kollégáim tudják a gyermkeim telefonszámát, - ha baj történne- alapon.

Még mindig dühös vagyok, amiért így alakult, nem akar csillapodni bennem ez az érzés. Te letova szoktál illetve ti akik olvassátok a fórumot szoktatok álmodni a őárotokkal, vagy jeleket, üzeneteket felfedezni. Egyáltalán hiszitik, hogy valahol vannak, léteznek és látnak bennünket?

Bizony-bizony, ez már nálam is felvetődött, hiszen bármikor érheti az embert valami nem várt dolog...

De még egy alapos megfázás némi lázzal is már kegyetlenül vacak, hiszen ilyenkor a régi szép időkben mindig próbáltuk a másikat ágyba parancsolni és az itthoni munkát helyette is felvállalni. De szép is volt...az a törődés az a kedveskedés amit én is megtapasztaltam a hosszú évek alatt...

...Mennyit hülyéskedtünk a Kedvesemmel, hogy majd ha öregek leszünk hogy fogjuk támogatni, botorkálva egymást, meg majd felváltva lökdössük a hintaszéket, ha már erre sem lesz az embernek ereje ...mennyi mindent elképzeltünk és bíztunk benne, hogy a küzdelmes fiatalkori no meg utóbbi éveknek legalább a békesség és szeretet lesz a gyümölcse, unokákkal körülvéve akiknek nem csak nagypapájuk, hanem nagymamájuk is lehet...:( ...sajnos derékba tört mindent a sors, mai napig sem értem, hogy miért Ő neki kellett menni és miért nem nekem...mindkét fiam teljesen anyás volt..őket miért büntette vajon a sors?...ááá, annyira igazságtalan ez az élet...

Sziasztok! Jártok még erre? Még mindig nagyon nehéz, 27-én kilenc hónapja lesz. Ma olyan rossz érzés tört rám. Mi lezs, ha én rosszul leszek? Kinek szólnak? Ki támogat? ki áll mellettem? Annyira szörnyű volt, hogy szinte pánikoltam, már majd elsötétedett előttem.

Annyira hiányzik, olyan nehéz elmondani, hogy az ember összenő a másikkal, aki hozzá tartozik, akivel összekötik az emlékek, a küzdelmes évek, a gyermekek, akivel minden közös, aki akkor is szeretett, ha kócos voltam, ha beteg voltam, ha elhíztam, benne mindig mindenkor bízhattam, támaszkodhattam, mert számára én voltam a világ közepe és számomra ő. most pedig a kör üres...

Sziasztok!Jó régen járt erre valaki is.

Most munkába mennék,de volt egy kis időm és az egész fórumot elölről elolvastam...Hát 1-2hónap eltelt már a kezdés óta az biztos...Jobb lett volna azóta valami,talán csak picivel nyugodtabban viseljük a vissza hozhatatlant...Ha lehet ilyet irni...

sziasztok! Nem könnyű jó módszert alkalmazni, én szerintem nincs is olyan, ami mindenkinek beválna. Én úgy gondolom, hogy az a dolog, hogy valaki benn reked a gyászfolyamat egy szakaszában az nem attól függ, hogy vallásos, vagy nem, hanem attól, hogy egy idő után el tudja-e engedni. Általában az a tapasztlat, hogy a vallást gyakorlók valamilyen szinten "könnyebben" élik meg ezt, mert biztosak abban, hogy szerettük, már Isten országában van és "jó" helyen, valamint abban is, hogy Isten vígasztalást nyújt és egyszer majd találkozhat a szeretett személlyel.

Én úgy gondolom, hogy a gyászt át kell élni, meg kell élni. Borzalmasan fájdalmas dolog és nekem is voltak időszakok, mikor úgy éreztem, hogy ez nem bírható ki és talán nem is érdemes kibírni, vagy minek is... De pontosan érte mentem tovább, hisz bízik abban, hogy tudom vinni a terheket, a gondokat és megbírkózom a feladatokkal.

Az, hogy kinél milyen hosszú ez a folyamat az változó. A pszichológusok is egy-három év közzé helyezik. Az egyik barátnőmnek négy éve lesz, hogy meghalt a férje, volt náluk egy családi összejövetel a férje testvére és családjával disznótoroztak. Azt mondja, hogy jó hangulatban telt el az egész. Nagyon sokat emlegették a férjét, de már nem fordult keserves sírásba. Tudták a szép emlékeket emlegetni és róla beszélni szeretettel. Idáig jó eljutni, hogy kinél mikor következik be, az változó.

Én még nem gondolok társkeresésre, mert úgy gondolom, hogy tisztességtelen lenne mindenkivel szemben. Még nagyon rövidnek tartom az eltelt időt magam a családom miatt és a férjem emléke miatt is, valamint az új társ is még csak egy "pótlék" lenne. Nem tudom, hogy eljön-e az, hogy társam lesz még, de kifejezetten nem fogom keresni és csak akkor gondolok majd ilyenre, ha a szívem kész lesz rá. De ha nem társam, akkor is meg kell találnom az új életemet az új helyzetben. De mindez csak az én véleményem, egyáltalán nem biztos, hogy így a jó, én így gondolom és lehet nem egyet érteni velem.

Még valamit a bűntudatról, az első napokban attól is bűntudatom volt, hogy én ehettem, ihattam, ágyban feküdhettem. Akkor azt mondták, hogy azért van, mert még nem fogadtam el halottként.

Nem ítélem el a társkeresést, a biblia is azt mndja a házassággal kapcsolatban, hogy "míg a halál el nem választ", de nekem még idő kell, hogy erre gondoljak. Minannyiótoknak vígasztalódást kívánok.

Sziasztok!

Olvasgattalak benneteket és el gondolkoztam én,hogy is éltem meg,túl ezt a pár napot...

Talán túl probálom az érzéseket el nyomni magamban.Talán próbáltam minnél mélyebbre ásni az élményeket,az együtt töltött idő szépségét...

Lekötni magam,hogy ne gondolkozzam.

De úgy érzem nem is akarok ezekről a dolgokról irni,vagy beszélni,hogy mi játszódik le bennem többet.Mert ez már úgy is igy marad,ezen már segiteni nem lehet.

Vallásos én sem vagyok.Pedig sokan próbálták már tele beszélni a fejem,ezzel kapcsolatban.Én aki soha nem imátkozott a párom korházba kerülésekor ima könyvet vettem a kezembe és hol a kórházban voltam,hol imátkoztam a 6nap alatt,szinte nem is aludtam.Ezt még anyum sem tudta,pedig ő több mint 20éve vallásos napi szinten imátkozik.Ahogy "elment" a Drágám,le tettem a bibliát és nem hiszem,hogy valaha is a kezembe fogom venni,pedig,ha "segitséget"kaptam volna még templomba is el jártam volna...

Gyertyát gyújtok azota is minden nap,de ennyi az egész!

A fájdalom nem válogat férfi vagy nő az illető meg talál ugyan úgy.

Persze,hogy mindenkinek hiányzik egy társ,hiába vannak gyerekei,rokonai akik mellette állnak.De tudat allatt mindig a szeretet személyt várnánk vissza,még ha tudjuk,hogy ő már sajnos nem jön...Az új el fogadása meg fájdalmas,és rengeteg ki fogással járna,mert hiába állitanánk nem a másikat keressük benne,de tudat allatt még is.De az se nekünk se a másiknak nem lenne jó,aki nem is tehet a mi gyászunkról.Igy legtöbben akkár milyen nehéz is de egyedül maradnak,mert még ott a bün tudat is,hogy mi talán egy kis idő után boldogok tudnánk lenni...

Kedves Lizmil! Nálam a modern irány egyik része a vallás teljes kiiktatása volt. Láttam anyumon a mindennapi gyertyagyújtást, az imádkozást és azt, hogy már pár hónap elteltével apum álmában sokszor megjelent és emiatt mai napig teljesen magába fordult...Nincs kiútja belőle..mi gyerekek ezt már tudjuk.

Én ahogy lentebb írtam is próbáltam felülkerekedni egy társ keresésével, bár rengeteg pofont kaptam az álomvilágom miatt. rengeteget változott a világ 27 év alatt, s engem ez idő alatt nem érdekelt más, csak a kis családom és a kedvesem. De ha magamba nézek, ezt az utat sem javaslom teljes szívemből senkinek. A fájdalom után a legkisebb csalódás is, csak hatványozódik. Nem igaz, hogy férfiúként könnyebb minden. Ha az ember nem kalandot keres, hanem egy újabb esélyt még kérdőjeles hátralévő éveihez...hááát...no ez iszonyat nehéz és a rostán bizony csak egy maradhat...

Igen, bennem is megvan ez az érzés, hisz hiányzik az a motiváció, hogy a másikért tegyünk valamit, hogy érte dolgozzunk, hogy neki szerezzünk örömet. Ha pedig vígasztalni szeretnénk magunkat, akkor előbukkan bennünk, hogy az öröm csak vele teljes, hogy a tervezgetés nélkúle mit sem ér és egyáltalán, minek is...

Még is úgy érzem, hogy mindenkinek saját élete van, emberek kísérnek bennünket egy darbon, majd elmaradnak,ki így, ki úgy, de mennönk kell tovább.

Mondom én, aki alig tudok most magamhoz térni. Igyekeztem mindennel elkészülni karácsonyra, de csak nézek ki magamból és bámulom a tv-t. Mindegy holnap már dolgozom, az eddig is segített.

Mi az a modern irány amiról írtál?

Én úgy gondolom, hogy csak is Istentől kaphatok válaszokat. Remélem, hogy ad is egy pár kérdésemre és megvígasztal bennünket. Az hogy egyáltalán én vagy a sorstársaim lehetúnk-e még boldogok, azt nem tudom.

Abban egyetértek veled, hogy azt gondoltuk: -ezek a napok is olyanok lesznek mint a többi. Én is ezzel próbáltam enyhíteni a valóságot. Ám hiába próbálja az ember bebeszélni önmagának, tudat alatt annál jobban előjön a dolog. Én legalábbis ezt tapasztaltam. De már maga a környezet behatásai is mindezt elősegítik. A boltokba sőt az utcákon is mindenhol az ünnepi hangulat, az emberek feltűnően cipelik a csomagokat, a rádióban és bevásárlóközpontokban a meghitt és ismerős karácsonyi dallamok és sorolhatnám. Egyszerűen nem lehet nem tudomást venni róla és ezt egyfajta tehetetlenségnek is éltem meg persze, az önmagamnak felállított mérce miatt: -vesztesként.

A leírt testvér gyászélményével kapcsolatban, annyit írnék, hogy vannak ilyen emberek és jó magam is ezek közzé sorolom. Én is nagyon sok mindent elnyomtam magamban még a legközelebbi hozzátartozók felé is. De mikor egyedül maradtam, akkor kijött belőlem. Egyszerűen nem akartam senki előtt sajnáltatni magamat és az én lelki fájdalmaimat mással megosztani. Mivel nem vagyok egyáltalán vallásos, így én próbáltam egy modernebb irányban elindulni, másképpen lekezelni a lekezelhetetlent. Bár valójában meggyőződésem, hogy a legegészségesebb és legkeményebb embert is ez az úgymond gyásszertatás, bizonyosan tönkreteszi, bármelyik módját is választja. Ennyit én sem betegeskedtem évek óta, mint kedvesem elhunyta után 9 hónapja. Én úgy érzem ami bennem volt fiatalos lendület és akarás, szinte kártyavárként omlott össze és bár természetesen van még cél az ember életében, de ez már más, nem "olyan". Őszintén és mélyebben belegondolva úgy érzem, mintha hirtelen én is megöregedtem volna. Legalábbis a magamon felfedezett apró jelekből én erre vagyok hajlamos következtetni. Szóval biztos, hogy van igazság abban, miszerint a boldogság és szeretet fiatalít és erőssé tesz...csak nagy kérdés lesz-e még valaha boldog az ember...:(

Én hiszem, hogy látnak bennünket és nem akarják, hogy szomorúak legyünk. Azt szeretnék, ha élnék a saját életünket, a saját utunkat, a saját küldetésünket. Ha ebben nem hinnék nem is tudnám ezt túlélni.

Tudom, hogy mindannyiónknak nehéz. Azt gondoltam, hogy ezek a napok is olyanok, mint a többi, valami miatt mégis nehéz a szívem. Minenki másként éli meg a gyászt, de meg kell élni. Én igyekeztem és nem szégyellem, még most sem hét hónappal a halála után, még mindig hihetetlen és még mindig nagy a fájdalom, de már vannak könnyebb időszakok és már vannak néha terveim. a fiaim is azt szeretnék, ha itt élnék köztük, természetesen megadva minden tiszteletet és szeretetet az apjuk emlékének.

A férjemnek van egy ikertestvére, aki a haláleset után teljesen elnyomta magában a fájdalmat. Nem beszélt róla, nem emlegette, nem monda el az érzéseit és nem sírta ki magát, nem járt feketében. Most ennyi idő után az egészsége megromlott, nem érzi jól magát, már bizonytalan egyedül az utcára menni is. Nem igazán találnak nála fizikai betegséget. Mi úgy gondoljuk, hogy az elnyomott gyászélmény teszi ezt vele.

Azért írjatok, ki hogy élte át a karácsonyt.

Tudjátok sokat az jár az eszemben, hogy a karácsonynak mennyi gyönyörű perce van, amit ő már nem láthat. Annyira, de annyira várta unokája megszületését, de nem élhette meg. Most meg ahogy a fiúcska kezd beszélni, hogy inná első szavait...

Bocsi, de kibukott belőlem.

mindenkinek megnyugvást kívánok ezen a felemás ünnepen: Zsuzsa

Egy napot késtem,de már megint este van...

Neked is jóéjt!

Hát sajna elég nehéz mindenkinek elviselni a szeretett személy hiányát,pláne ezekben a napokban.

A másik könyvének a címe "A fényen túl"...

Ez a téma még feltáratlan.

És megdöbbentőek a beszámolók...

sziasztok! Én olvastam ezt a könyvet. Voltak olyan dolgok, amelyben egy kicsit megnyugtatott. Egy tisztánlátó irja le az élményeit. Ő ugyan is átlát másik dimenziókba, átlát a túlvilágba. Beszél is velük. ezekről az élményekről számol be, valamint olyan esetekről, ahol az ő közbenjárásával sikerült a gyászolót, vagy a haldoklót valamilyen módon segítenie. Az valamilyen szinten megnyugtató volt, hogy van valahol és gondoskodnak róla. De azokra a kérdésekre, hogy miért történt, miért vele, velünk, miért most, miért nem lehetett gyógyítani, ki mikor és miben volt hibás, volt-e hibás stb... ezekre nem ad választ.

Mikor elolvastam úgy éreztem, hogy rettentő sok az információ, talán ennyit nem is akartam tudni, valamint olyan természetességgel ír olyan dolgokról, amit mi nem is biztos, hogy elfogadunk. De nem veszem el senki kedvét, elolvasni érdemes.

?

Köszi,de úgy nem hiszem...

Nem tudom már,hogy ki irta..

Nem kell az egész könyvet elolvasni..

Csak kinyitni bárhol, ahol épp kinyillik vagy szétnyillik ! lehet hogy egy mondat vagy szó is elég lesz.

Köszi!

Ez a könyv nekem is meg van,meg vettem,de még a sok többi közt nem jutottam hozzá,hogy el olvassam.Ettől az irótól van?:/mert sok hasonló is van cimre/Deepak Chopra.

Én sem tudtam olvasni, TV-t sem nézni...

Hát nehéz irni a könyvről ,mert a hideg kirázott tőle ,mikor a kezembe kaptam ... (ismerőstől akinek segitett )

1 évig nem is tudtam beleolvasni,elraktam ne is lássam ...

ÉLET A HALÁL UTÁN - a cime. Baromságnak , kábitásnak tartottam ...de akkor ez mentett meg..

lelkileg erőt adott .. ( amit olvastam benne )

csak egy mondat volt ..a közepéből..

Jónak tartom még ha leirjátok amit éreztek itt az oldalon vagy egy naplót irni otthon ....

Sokat segit ha ki adjuk magunkból a bánatot....

Üdv mindenkinek .. kitartás !

Szia!

Engem is érdekelne az a könyv. Viszont egyetértek az előző hozzászólóval, hogy sokszor inkább megijjesztett az információ özön, mint sem megnyugtatott volna.

köszi!

Hát igen a munka és az el foglaltság valamennyit segít.Én is sokat olvasok,pláne azóta mióta "el ment"a párom,próbálok sok mindent ez által megérteni,de sokszor nagyon nehéz,és bonyolult,volt már olyan is,hogyannyira bele ástam magam a könyvekbe,hogy amit olvastam inkább megijesztett mint hogy segítsen...Neked,ha nem titok melyik könyv segített,ha már irtad?

Részvétem mindenkinek....Átéltem mindazokat amiket irtatok , eggyüttérzek ...

15 éve , hogy meghalt a férjem ... tovább léptem , de nem tudom elfelejteni még ma sem ...

igen... az idő sem gyógyitja be a sebet -csak halványitja.

Legjobb gyógymód a munka volt , de csak addig mig haza nem mentem....aztán kaptam egy könyvet, ami sokat segitett még.