Friss özvegység (beszélgetős fórum)

Igen már oda figyelek nagyon is!:)

Drágámnak sem számitott,hogy nézek ki,minden hogy szeretett,de segített mindenben,még a fogyásban is,ha valamilyen port ki szurtam magamnak,már vette is meg,hogy boldog legyek:)Nevetett mert sürün jártunk táncolni,és olyankor nem én fogytam,ha nem mindig ő.Volt mikor ida irta a fogyi naplómba,pedig ritkán irt oda bele,ha még 1kilót fogyok korházi esett leszek/de ez már mégha viccesen is volt irva,azt jelentette fejezzem be már/

Most nem érdekelne ha 120kiló is lennék,ha mellettem lehetne:)

Hát már nem egyszer irtam priviben,hogy sok mindenben döbbenetes a hasonlóság köztünk,át élés stb.szempontjában.De hogy még a hizásban is?:)

Fél év allatt 13kg ment rám a depi miatt.Az előtt nem ettem annyi édességet szinte évekig mint ez idő allatt!De mire rá mertem állni a mérlegre,mert tudtam nagy baj van,majd el ájultam.De már dolgozok rajta,hogy ez mind vissza menjen.Biztos valahol nagyokat kacag rajtam a Drágám,mert tavaly kb.ilyenkor kezdödött a nagy fogyi el határozásom,és szinte minden napom az ujjabb kisérletekről szólt.Sokat segitett benne,hogy a ki tüzött célom meg valósuljon,de mosolygott is,mert mindig mondta csak többször keveset kéne ennem+tornáznom,nem sanyargatni magam minden féle hülye fogyimodszerrel vagy kapszulával:)De valahogy ez mostanában nem is érdekelt,mert úgy voltam senkinek sem akarok tetszeni.csak hát tavaly a nagyobb ruháimat mind ki dobtam vagy el ajándékoztam,ezért érdekel csak...Más a depitől,bánattól le fogy én meg forditva müködöm.De hát akkor te is.)

Sziasztok!

Azt még el kell mondanom nektek, hogy ma döbbentem rá, hogy a kilenc hónap alatt közel 20 kg szedtem fel. Néha csak azért is ettem, hogy tereljem a gondolataimat és, hogy csináljak valamit, de az édességgel vígasztaltam magamat. Úgy gondoltam/gondolom, hogy ez jár nekem (vagy hogy már csak ez jár????) Járt így valamelyikőtök? Ez egy csabda helyzet, van javaslatotok a kiútra? Puszi nektek

Persze értelek én,azért nagyon erős nő lehettél te is:)Én 1,5hónapig voltam beteg állományba,de már azt is szégyeltem.Pedig mikor 1hónap után elöször ki irattam magam az aszisztens 3x is meg kérdezte jól meg gondoltam?De fel sem tudtam venni a munkát.Csak kényszerből mikor olyan fenyegetett meg,hogy ki rúg ha nem megyek dolgozni,aki azt sem tudja milyen aki el veszt valakit.De szörnyű volt első időben emberek közé menni!Sőt vásárolni sem jártam volna,ha anyum rám nem lett volna utalva,így kertek allatt,hol hajnalban,hol este sötétben mentem már...De hosszú távon több órán át társaságot pláne több embert most sem tudok el viselni,csak ha tényleg nagyon muszáj:)

Pedig "erőszakot"kéne vennem magamon sok dologban úgy érzem...

Persze, fájt és éppen azért nem is tudtam mit kezdeni azzal a mondattal akkor, majd csak később.

A döntés nálam nem volt még akkoriban "tudatos", egyszer csak egy reggel arra ébredtem, hogy én dolgozni akarok. Ez a hetedik-nyolcadik hónapban lehetett, mikor is még táppénzen voltam a gyászommal. És ekkor kezdődött el az "új" életem. Azóta már tudom, hogy ez a megérzésemre, a belső hangra való odafigyelésnek köszönhető tudatos, saját döntésem volt az életem alakulásáról.

Azért szerintem nincs elő írva szerintem,hogy korhoz van-e kötve a fájdalom.

Mindenkinek a saját fájdalma a legnehezebb,akkor abban az időben mikor ez be következett,és utána is jó hosszú ideig.Hiába voltál fiatal és nem volt közös babátok,de akkor ez nem számitott,csak hogy egy szeretett személy már nincs veled aki az életed része volt.Később ki alakitottál magadnak egy másik szép életet,mert fel tudtad dolgozni a múltat és tovább tudtál lépni.De szerintem,ha nem engedi valaki a fájdalmat felül kerekedni ez idősebb korban is be következhet,vagy is a tovább lépés változtatás.Talán egy pár év még rendelkezésre áll.De ehhez tényleg azt kell el dönteni mit is akarunk,vagy akarjuk-e ezt a változást?

Én pl.úgy érzem nem akarom,és ez a saját döntésem,én választottam ezt az utat.Igaz még"csak" a 7.hónap felé közeledek a Drágám nélkül.Borzasztó hosszúnak de még is rövidnek tünik ez az idő,hogy már ennyi idő el telt:)

Hú, ez nagyon jó! Mármint az utolsó előtti két mondatod :)) Ehhez való elérkezésig viszont végig kell járni az gyászidő egészséges, természetes útját - lizmilhez csatlakozva - mindenkinek a saját ritmusában. Nálam ez 13 hónap elteltével megtörtént, igaz én hozzátok képest fiatalon lettem özvegy és emiatt nem tudhatom, hogy hogyan történik ez ilyen "idősen" és ennyi sok év együttlét után. Fájdalmam idején az egykori óvónénim, - ki nem sokkal előttem maradt magára - mondta: "Neked még könnyebb, hisz fiatal vagy." És valóban. Ezt akkor nem értettem, de az új kapcsolatom, házasságom kialakulásával, gyermekem megszületésével már igen.

Ezekkel együtt és ezek ellenére is igaznak érzem Ágica szavait, mely szerint saját magunkon múlik életünk alakulása.

:)

Persze,hogy a párod lenne egy jó darabig elönyben,őt keresnéd mindenben,mindenkiben,hísz ő volt akit szerettél,és ő volt akit el vesztettél,nincs többé veled.

Szerintem egy kivül álló nem értené meg annyira a fájdalmad,még ha arra is törekedne.Más egy el vállás,más az egyedüllét,és más az özvegység.Te mindenbe a párod keresed,vele nem lenne ez tisztességes és talán meg sem értené mi zajlik benned,miért szenvedsz?Vele szemben sem tudnád at adni amit a szeretetéért,ragaszkodásáért szeretne kapni.Persze,ha valaki szereti a másikat a türelem sokat számit.De lehet,hogy mire ide el jutnátok addigra el múlna a vonzalom is:)

Két özvegy meg,talán ha ott tartanának,hogy kezdjenek egymással valamit,ott már nagyobb lenne az óvatosság,mivel tudják mind a ketten sérülékenyek,fájdalmuk még nem múlt el nyomtalanul,sőt!:)Sok türelem kéne,hogy a lelkiismeret furdalástól kezdve amit a szeretett személy iránt éreznek,a megszokott dolgokig mindent fokozatosan helyre tudjanak tenni.De ez mind a fájdalmon kivül,a hozzá álláson is múllik.Ki mit is akar a továbbiakban?Egyedül létet magánnyal,vagy idővel egy társat,hogy ne vessze el a maradék kis ideje az életből szeretett nélkül.

De ezt csak én gondoltam így,bocsika!:)

Teljesen meg értelek.Nekem jó fél éve ment el a párom,de nem kivánkozom még mindig társaságba.Pedig még itt is vannak aranyos emberkék az oldalon akik segítenének,hogy egy kicsit ki mozduljak,más felé legyenek a gondolataim.Kaptam már olyan levelet is,hogy el kéne már engednem,neki sem teszek jót vele,hogy "itt tartom".Nekem sincs el pakolva semmi holmija,amit le rakott mi előtt be került a korházba,ugyan ott van az egész lakásban.Ez nálam természetes,más lehet aki nem élte át annak meg döbbentő,vagy esetleg zakantnak is tart.Mindenki másba kapaszkodik,reméli,hogy ott van vele a párja.Én tudom,hogy velem van,hiába nem látom,de érzékelem,sőt most már kb.egy hete el alvásom előtt is mellettem van.Ő lát érinthet,sajnos forditva már nem lehet így.Oda kell figyelni a jelekre,ha még nem vettétek észre,veletek vannak.Sőt tegnap értésemre is hozta,hogy nem szeretne még 1x sirni látni:)

Boldog vagyok,hogy tudom létezik,egy temetéssel nem ért véget minden!Örülök,hogy az angyalok meg hallgatták az imáimat,és hozzá segítettek,hogy sok dologról meg bizonyosodjam,sőt nap mint nap komunikáljak a párommal,ha más nem csak a hozzá intézet szavaimmal gondolataimmal...

Nem érzem magam hibbantnak,sem klinikai esetnek azért mert még nekem mindig ő jelenti a mindent!

Hullám völgyek a fájdalomba persze,hogy vannak.Néha nagyon örülök,hogy van még nekem,részben el vagyok kenődve,hogy azért nem érinthetem,nem láthatom már.De rá kell jönnöm,meg kéne elégednem azzal amit el értem,át éltem,hogy érzékelem a jelenlétét és,ha nagyon el vagyok kenődve,vagy,ha úgy érzi meg is érinti az arcom...

Még 1x leirom nem hibbantam meg:)

Sziasztok!

Elmondok nektek egy történetet. Tegnap történt. Gyermekjóléti szolgálatnál dolgozom,a jelzőrendszer tagjai, köztük a védőnök is felénk kötelesek jelezni, ha valahol problémát, veszélyeztetettséget tapasztalnak. Egy ilyen ügyben jöt azegyik védőnő és megkédezte, hogy a pszichológusunk ingyenes-e és fogad-e felnőtteket is? Igen mind a két kérdésre a válasz. Elmondta, hogy egy három gyerekes anyukának ajánlotta, hogy keressen fel pszichológust, mert kb 6-7 hónapja meghalt a férje és még mindig arról beszél, de részletesen elmondja a betegségét, rosszúllétét és a halálát. Én meg közben döbbenten nézek rá.

Mondom neki, hogy természetesen szívesen várjuk a pszichológushoz, nem is ezzel van baj, hanem azzal ahogy beszélt a védőnő (pedig aranyos, jó munkaerő stb)mintha azt mondta volna "hogy nem lehet megérteni, meghalt, vége, el kell fogadni, éljen tovább" Akkor jöttem rá, hogy, aki ezt nem éli meg teljesen más világban él.

Mondtam neki, hogy én nem tartok kórosnak, hogy erről beszél, hiszen még nem emésztette meg, nem dolgozta fel. Arról, hogy erről bezsélünk válaszokat keresünk arra a sok-sok kérdésre, ami felmerül bennünk. Az a félév még nem olyan nagy idő, hogy befejeződjön a gyász feldolgozása. Aztán arra is rájöttem, hogy ismerem a családot, hiszen 2-3 hónappal később halt meg, mint az én párom és nem messze van a sírja. Szoktam a családtagokkal találkozni a temetőben. Az biztos, hogy a nagy fényképe ott van és hatalmas mécsesek, plüss figurák, versek, memoárok és millió virág van folyamatosan a síron. Akkor is azt mondom, hogy nem egyformán gyászolunk. Nálam is volt arra példa, hogy ingyenesen el tudtam volna menni kirándulni, de annyira nem vágytam és hiába jót akartak erőszakosnak éreztem a segítséget. Az volt a válaszom, hogy a magam módján, a saját ritmusomban szeretném ezt végig csinálni.

Tényleg jó a munka mert tereli a gondolatokat, de azért arra is vágyom, hogy "vele" lehessek és gondolhassak rá az én kicsi páromra. Puszi nektek

Egyetértek veled, ha a társkeresésre gondolok, másfél év után, rögtön az a gondolat villan az eszembe,hogy a férjem szeretném visszakapni....

Szerintem két özvegy megértheti egymást,soha nem gondoltam, hogy ekkora trauma érhet,persze sajnáltam az ismeretségi körömben, aki egyedűl maradt.Sajnos ezt át kell élni,csak igy érthetjük meg a másik ember fájdalmát.

Én azt csak annyit jegyeznék meg halkan, hogy hiába próbálja az ember keresni a társat, tudat alatt is csak csak a kedvesét szeretné újra valakiben megtalálni..élni tovább azokat a megszokott hétköznapokat boldogan, amit sok-sok éven át...

..sajnos én sem tudom magam sehová sem helyezni...bármily jó indul is a nap, mindig eljön egy pont amikor magamba zuhanok és semminek sem látom az értelmét...

...sokat gondolkoztam már rajta, hogy vajon két özvegy a saját fájdalmain túl megtudná-e érteni a másikat...de ez nagyon bonyolult kérdés és olyan türelmet igényelne, ami a mai világban már nem sok embernek van...

"Igen, vannak még csodák! Saját tapasztalat immár két és fél év után is:)"

Ne haragudj, ha megkérdezem, - de az internetes párkereséssel kapcsolatos fórumban Te írtad a fentieket - lehet, félreértettelek, - de ez mintha azt jelentené, hogy már két és fél éve megtaláltad az igazit.

Vagy mégsem?

Szia!

Tudom miről irsz és szerintem mindnyájan ezen megyünk át szinte.Nekem is nagyon hiányzik a párom,még ha tudom,tapasztalom sok dologból,hogy mellettem is van.Jeleket küld,meg "simogat"stb.A múlton,hogy mi lett volna,ha valamit más képpen csinálok,csinálunk kevesebbet rágodom már,inkább el terelem róla a figyelmem.De szinte,egész nap körülötte forognak a gondolataim,hozzá beszélek,mint egy "eszelős".Most meg különösen pocsék volt így,mert 27.-én lett volna az első házassági évfordulónk és ez nagyon meg viselt,teljesen a hatása allatt voltam.Ami javulás volt,mint vissza hanyatlott.

De úgy mint irtad az ismerősödnél én sem tudnék senkit el képzelni magam mellett,nem is jár rajta az eszem.Pedig itt az oldalon is sokan figyelnek rám,aranyos emberkék vannak azért,és van aki irja is,hogy el kellene már engednem,élni a saját életem,így ha vissza húzom ő sem tudja a "feladatait el végezni"vissza tartom benne.

Tudom.hogy nem jól csinálom,félek,hogy ezzel ártok is neki,hiszen azt szeretném,hogy boldog legyen ott ahol van.Talán önzőség is a részemről,de ezt nem könnyű meg valósítani,és még nem is tudom:)Persze ezeket a tanácsokat mind olyan ember adja,ha még jó szándékkal is,akik nem mentek át ilyen megrázó,fájó "élményen"Vagy,ha igen,akkor már nem emlékszenek rá ők,hogy élték meg...Senkit nem akarok bántani,csak mindenki mindent másképpen él meg,vagy át...

Szia!

Bizonyára neked is megvannak a magad fájdalmai, nehézségei. Én nem is akarom össze mérni, hogy az enyém és a sorstársaimé nagyobb lenne. Ki mit miként visel. Az viszont biztos, hogy most volt kilenc hónapja, hogy elvesztettem a páromat, nem is tudom, hogy telt el az idő. Az biztos, hogy még most is mindenem fáj, a lelki szomorúságon kívül fizikai fájdalmaim vannak a hiányától.

Amikor olgozom, elterelődik a figyelmem, de itthon és útközben is csak ő jár az eszembe. Sokáig minig vissza mentem azokra az időkre, mikormég élt, hogy esetleg onnan valamit másként csinálni és akkor hátha másként is történnek a dolgok... még most sem fogtam teljesen föl, hogy soha nem jön vissza. De nem is ecsetelem tovább a gyász érzését, mert a fórumun is nagyon sokat írtunk róla.

Az egyik barátnőmnek is meghalt négy éve a férje. Ő mondta, hogy SOHA SENKIT nem enged érzelmileg magához közel, mert ezt a fájdalmat nem bírná mégegyszer elviselni.

Kívánom neked, hogy találd meg a társadad és ne kelljen ezt átélned, amit nekünk.

Szia!

Igen az évek múlnak,de azért ne kivánd,hogy ezeken a dolgokon át menjél amiken mi is mentünk.Lehet ezektől akart meg kimélni "ott fenn az Úr"Ha bár sok gyönyörű évet élt mindenki a párjával,de a fájdalom utána egy borzalmas feledhetetlen dolog...Hiába csak a szép emlékekre gondolsz egy idő után,ha már el érted azt a stádiumot,de ott belül akkor is minden perc fáj:)

Szia Zsóka! Nem tudom, de őszintén kívánom neked, hogy legyen olyan párod, aki úgy szeret, mint engem a férjem. Annyi szerepnek kell megfelelni mindig, de itthon olyan jó volt a családdal, mert tudtam,hogy számukra, főként a férjem számára mindenkinél fontosabb vagyok. Talán éppen ezért elképesztő a hiánya. Igen, szép éveink voltak sok-sok gonddal-bajjal, de mindig támogattuk egymást.

A fájdalmam pedig valódi és mély, tudom, hogy egy folyamat a gyász, de ilyen méyről jövő fájdalmat és elkeseredettséget még eddig nem éreztem. Puszillak.

De Neked megadatott az évek emlékei!

Csak a töredékében részem lesz valaha is????????

Sziaztok!

Ma volt egy műsor az m2-ön. Lelkészek, pszichológusok beszélgettek a szabádságról, kegyelemről, Istenról. Szóba került a gyász is. Valami hasonló hangzott el: "A gyász időszakban a bűntudat nagyon sok embernél jelentkezik. Úgy tudjuk a fájdalmat csökkenteni, ha szembesítjük magunkat azzal, hogy az élet véges, a mienk is, valamint tovább viszünk valamit a másikból, kicsit hasonlóvá, olyanná válunk mint az elhunyt."

Azt mondták ez segít. Lehet, hogy van benne valami.Ja és azt is, hogy emlékezzünk a közös élményekre jó szívvel.

Nehéz időszak ez mindannyiónknak, akik átéljük ezeket az érzéseket. Valamelyik nap jöttem az ebédért és elmente a régi lakásunk előtt, ott laktunk 13 évig EGYÜTT. Olyan nagyon rám törtek az emlékek, hogy erős fájdalmat éreztem a hiányától a gyomromban és a lelkemben. Nem lehet azt a mélyen levő fájdalmas kínt leírni, elmondani, hogy mi fáj, hogy honnan jön, de nagyon nehéz megélni. Ölellek benneteket, ha erre jártok, írjatok.

sziasztok!

Ma volt

Sziasztok.

Én annak idején álmodtam a férjemmel, melyben közölte, hogy ő köszöni szépen, jól van, valamint számos olyan jel volt, mely megerősítette a létezését, pedig akkor még nem foglalkoztam ezekkel a "más" dolgokkal.

Most nem régen pedig apukám álmodott a nyáron elhunyt anyukámmal, akit vidámnak és tettrekésznek látott, mely álom szintén azt az üzenetet hozta, hogy jól van jó helyen. Apukámról tudni kell, hogy sose volt partner az én "más" dolgaimhoz, nem hitt bennük. Most viszont azóta saját bőrén tapasztalja a pozitív változást. Hangulata, az élethez való hozzáállása teljesen megváltozott a gyász 6-7.hónapjában. Az üzenetnek és az arra való teljes nyitottságnak köszönhetően meg tudott történni az elengedés.

majd el hívlak egy szeánszra:)De addig is irtam már,hogy próbáld meg gyertyával,le vagy már annyira "csitulva",hogy sikerülnie kell,hogy hívod és el jön,és tudsz vele "beszélni"a gyertyaláng segítségével.Észere fogod venni,ha ott van,hidd el!:)

Olvasok most egy könyvet ami minnél jobban meg világitja,hogy hol is vannak ők.Első része sem rossz,de a II.-III.-ban sok mindenre választ lehet kapni.Úgy tudom gépről le is lehet tölteni,de nem is drága a mai könyv árakhoz képest./első volt:1990.-II.III.egységes árban:1490.-/

Cím:

dr.Michael Newton:Lelkünk útjaiI.II.III.

Nőnapkor lesz egy éve, hogy elment "Ő". Azóta egyszer sem álmodtam vele. Az egyéb álmok is kb. tíz hónap után jelentek meg először, de egyik sem volt kapcsolatos a Kedvesemmel.

Én szeretném hinni, hogy egy másik (magasabb) dimenzió síkján léteznek és esetleg rálátásuk van a mi világunkra. De míg ennek saját bőrömön nem tapasztalom a bizonyítékát, addig marad csak részemről a hitetlenkedés.

Mikor meghalt és sok dolgot, no meg kérdéseket illetően kétségbe estem, reménykedtem benne, hogy valamilyen szinten vagy jelzéssel választ kaphatok ezekre Tőle, hiszen 27 éven keresztül mindig együtt döntöttünk. Nagyon sokáig itt állt éjszakánként az asztalon egy kártya vár, remélve, hogy reggelre összedőlve találom, hiszen hangosan kértem sokszor, hogy legalább valami apró jelzéssel segítsen...csak egy kis fuvallat, vagy annyi kis pici energia ami ezt a labilis kis építményt összedönti...de nem történt semmi és tudatom mélyén igazából már kezdem is feladni erre a reményt.