Fáncsika FanClub - avagy nem bolond itt senki! (beszélgetés)

kedves keti jól vagyok csak tegnap inap nagyon megviselt s sajnos a meji napom pontigy kezdödöt

lányok azért léptem ki oj gyorsan mert fontos volt hogy most megnyugogyon s én is ki voltam s nem akartalak titeket terhelni

mos más valaki ki fontos dolog történik vele az volt a fontos

puszi nektek

Mindenkinek köszi a bíztatást,már csak 1 ici -picit kell várnunk.

Érzem........:)

Draga Dee!

Igazan orulok, hogy vegre celhoz ert a kis meglepetesem. Mar csak azt varom, hogy a tulajdonos is megerkezzen minel elobb.

Nagyon izgulok en is, mint a tobbiek es ha mar ennyi ember erez Veled, akkor mar baj nem lehet.

Sziasztok Lanyok!

Mi ez a letargikus allapot mindenkinel? Nem ismerek Ratok! Fanika, Nixe es Rohangya nagyon el vagytok kenodve. Pedig Futrinka megirta, hogy: "Elni jo!" Jo bizony, csak eszre kell venni az apro kis oromeit, a melengeto napsugarat, a madarak szivhezszolo eneket. Rohangya Neked ott van a ket szep gyermeked mosolya, amiert mindennel karpotolnak. Ugye? Tessek Magatokat megrazni es elkergetni a rosszkedvet!

Csak!

Élni jó !

Lépten-nyomon arra várok,

hogy kinyíljanak az összes virágok.

Apró sárgák, fehérek, lilák és kékek,

szerény színûek, s kik tüzesen égnek,

hogy virágba borul majd minden kert,

zizzenõ bokor,

Nem lesz ezernyi árva eb oly kivert,

Ha kérdõn nézel, majd válaszol a kor,

Szerelmes szóra a vonat is füttyent egyet,

Elalszik mind, a játékba' megfáradt gyermek,

Szalmára hajtja fejét a frissen ellett csikó,

s mind-mind azt susogja halkan: élni jó!

Lépten-nyomon nyílnak majd virágok,

vidám színekbe bújva,

mint kacagó, kamasz leányok,

Újra meg újra,

Szivárvány szín alagútba,

Futkosnak, szökkennek, szállnak,

Szívszakadva kiabálnak,

S nem törõdnek semmi renddel,

Halovány hittel, búsarcú félelemmel,

Millió fényévnyi csillagokkal,

s akik számlálják õket, azokkal.

Lépten-nyomon szenvedés,

Mint a nyílt sebbe' jár a kés,

Pénzszínû minden fa, virág,

Szú helyett a pénzvilág

rág, percegve zabálja létedet,

Behajtó csenget,

vagy ajtót berúgva küld rád vérebet,

És odakiált: "Harapd, mard szét, … rohadt!"

Ha fizettél,

nyugodtan szerethetsz másokat,

Mint Káin Ábelt,

Mint gyermek a szülõt, ki megveri (néha),

mert rossz fát tett a tûzre,

mert gyenge, mert senki (léha).

Lépten-nyomon sûrû sötét.

Anyja öleli gyermekét …

Mint megannyi magányos tölgy,

Lehullt lombtakarójú árnyatlan völgy,

Sekélyvizû, olykor mégis hömpölygõ patak,

Hányódó hajó, melyen a holdsugár halkan fennakad,

Lidérces fényen merengõ kiszáradt gondolat-madár,

Csalfa mosolyú víg kedély, ha néha-néha arra jár.

És mind-mind ráül a délcegen álló tölgyfa-lombra,

mintha a tölgynek nem volna soha semmi gondja.

Mi baj van Rohangya....tegnap is úgy elhúztál, meg se tudtuk érdeklődni mi volt Szegeden....:(

Ne búsulj, süt a nap, itt a tavasz, sokan szeretnek Téged, gondolj ilyenekre!

Jó hogy ezt éppen én mondom...de akkor is!

Kedves Dee!

Nem fáradt el még a kezed a sok szorítástól??? :)

Veled vagyunk, nagyon-nagyon szeretünk és szorítunk nektek. Sok puszi!

írok, ha sírsz, ha ragyogsz, ragyogok,

néma barátod, rabszolgád vagyok,

alázatos és bizalmas barát,

aki nem kér semmit, csak néz és imád,

és nem akar lenni csak általad,

csak az árnyéka annak, ami vagy..."

József Attila : Óh szív, nyugodj

Fegyverben réved fönn a téli ég,

kemény a menny és vándor a vidék,

halkul a hó, megáll az elmenõ,

lehellete a lobbant keszkenõ.

Hol is vagyok? Egy szalmaszál nagyon

helyezkedik a csontozott uton;

kis, száraz nemzet; izgágán szuszog,

zuzódik, zizzen, izzad és buzog.

De fönn a hegyen ágyat bont a köd,

mint egykor melléd: mellé leülök.

Bajos szél jaját csendben hallgatom,

csak hulló hajam repes vállamon.

Óh szív! nyugodj! Vad boróka hegyén

szerelem szólal, incseleg felém,

pirkadó madár, karcsu, koronás,

de áttetszõ, mint minden látomás...

Kozmix - Minden most kezdődik el

Ez egy elég régi dal, és nem is igazán az én stílusom, de a szövege már akkor is megfogott... most pedig újra magamra ismertem benne.

Forró fénnyel ég a láz, mit bennem gyújtottál,

Még őrzöm helyed, mit itthagytál, még rád vár.

Lassan szirmot bont a táj, téged, kérdez hol vagy már,

Súlyos érzés szállt belém, neked elmondanám.

Minden most kezdődik el,

Nincs válasz, senki nem felel,

Miért a fájó némaság,

Hidd el számíthatsz rám!

Hisz minden most kezdődik el,

Látlak, de mégsem érlek el,

Senki nem felel...

Kihűlt az ágy, és nincs varázs, így telnek az éjszakák.

Amit élsz, egy másik élet, egy másik világ,

Lehet hogy téves úton jársz.

Vidd a titkom bármerre jársz,

Látod ez minden, csak te vagy és senki más...

Van hogy csak nézek,

Nézlek a csillagokon át.

Úgy bánt egy gondolat,

Hogy a lét is szinte fáj

Lehet hogy nem vagy már?

És csak a képzelet furcsa játéka ez?

Pedig érezlek, mert a részem vagy,

Hisz itt élsz bennem te is...

Búcsú

Könnyeimmel küzve, sáros szikár aggyal

kutatom, olvasom, szomjazom szavát.

Tömve vagyok lázas, sötét gondolattal

lelkem a múltban jár, kezem lecsüng lazán.

Suhognak köröttem gyógyírként a szavak

kapaszkodok enyhítőt sugalló köldökén,

de az értelem hangjai csendben elrajzanak,

s hidegen koppannak az agyam küszöbén.

Loppon remélve, a megváltót keresve

botorkálok egy igaz barát nyomán,

S kihűlt léptein édesen keseregve

oly ösvényre lépek, mely nem visz sehová....

Tudatom ház, mibe a métely beköltözött

és ragyogó lényem vakító álarcba öltözött......

KÉT SZIKLA KÖZÖTT

Két szikla között

Két szikla között annyi csak,

hogy szemben meglátod magad,

s hegyen-völgyön át oda mégy,

hiába nő a szakadék.

Két magad között annyi csak,

hogy ez is, az is távolabb,

és akárminek álmodod,

mire odaérsz, nincsen ott.

Két vége között annyi csak,

hogy az kizár, ez nem fogad,

s mert porrá lesznek nélküled,

nyomodat bottal ütheted.

gondold csak át: hogy mûködik a lélek

mint a piszton szól vagy mint a fúga?

amit sejtek: zenél, amíg csak élek

- bár titokzatos (akár bermuda).

ami jó: kiül az arcodra néha

ráncokat árkol vagy mosolyt feszít

máskor ott marad tiszta hordaléka:

fehér homok - s játssza a tó színeit.

a zseni pszichiáter freud se tudta:

a lélekrezdülés = zongorafutam

vagy ébredõ napszél mi átaludta

a nagy teremtést az idõkapuban.

(vagy mint a nyers parizer nejlonburka,

sül, de õrzi titkát a hamuban?)

Fogadd szeretettel tőlem e kis ajándékot

Szomorú szemekkel képviseli a kárhozatot.

Ő nem tehet semmiről, csak a sors

Mely Tőled kegyetlenül távol sodort!

Ne neheztelj rám ezért, kérlek Téged!

Nélküled az élet úgyis egy méreg.

De ne zárj ki szívedből, én sem teszem ezt!

Tartsd be fogadalmad: legyünk örök barátok

Mert szükségem van Rád, míg a Földön járok.

Számodra sem titok: sokszor Rád gondolok

Meghalt vágyak, órák s remények

Hirtelen vége szakadt, mindennek.

Szavakkal kimondhatatlan a fájdalom

De a sors ezt szánta, hát elfogadom.

Életünk kettéválik, búcsúznunk kell

Remélve, hogy ennél csak jobb jöhet el.

Mit is mondhatnék Neked, e nehéz percben

Szavak nélkül ismered minden érzésem.

Ne feledj el kérlek, engem sohasem

Ki Téged úgy szeretett, mint még senki sem!

Fáj a búcsúzás, fáj elhagyni Téged

Mert legszebb álmaim Benned éltek.

Búcsúzom, de gondolj rám, az emlékekre

Egy őszinte társra, aki soha nem feledne!

Búcsúzom Tőled, hosszú-hosszú időre

Búcsúzom Tőled, de remélem, nem örökre!

Rólad beszél az este, a szél,

a beálló csend, a hajnal, az éj,

az ima, az álmom, s minden szavam,

várlak haza,az ajtóm nyitva van!

Benézek néha Hozzád.

Ha zsebem érzelmektől üres,

ha magamból csontomig:

az utolsó imáig kiköltekeztelek.

Ott ülsz-e, hajnalodik-e

arcodon halálvágyunk?

Vársz-e még, hogy magyarázat

nélkül tudatlan továbbállunk?

Megkettőzve látlak.

Nem a részegség és nem a bánat.

Állj közénk, harcolj Te is, kelj fel reggel.

Csak egyetlen napot élj végig az emberekkel!Egy nő és egy férfi szerelme a gyermek születésével teljesedik ki. Vele együtt újraszületnek ők is. Tedd el a születésre emlékeztető kincsek közé azt az írást, amely szavakkal örökíti meg ennek a megismételhetetlen történésnek a részleteit, s újraolvasva olyan érzelmeket indít el, amelyek más eszközzel felidézhetetlenek. Hidd el, működik!

Szeszélyes forgatagban keresem

a szabadulást, de nem

válthatom ki, mert

másért sem tehetem.

Arctalan alakok suhannak

szédítő gyorsasággal a feketeségbe,

s a lyuk befogadhat.

engem is.

Csak pislogok könnyeket

mely már elfedett,

sós ízű vétkemet

egy földrengés eltemet.

Megszűnt a bűvölet,

alakját veszítve gyűlölet

lép helyébe

és megmutatkozik egy fekélyben.

S végül nedves sebszélen

gőzölög felfordult reményem…

Kathy köszönöm,köszönöm,köszönöm,köszönöm,köszönöm......................1000x

Annyira aranyos minden darab.Na de ennyit.......

Most pityergek egy kicsit.:(

Húúú, ez igen! Pont én is ilyen hangulatban vagyok! Ez akartam már az előbb is betenni, de csak most találtam meg. Sajnos nem tudom ki a szerző. :P

Ha százszor is becsapnak, és ezerszer

csalódom abban, kinek szívemet,

mint álmából a rózsát, kitakartam,

s ha épp az árul el, kit életemmel

fedeztem én,

s ha tulajdon fiam

tagad meg,

és ha nem harminc ezüstért,

de egy rongy garasért adnak el engem

barátaim,

s ha megcsal a reménység,

s ha kudarcaim térdre kényszerítnek,

és elátkozom már, hogy megszülettem,

s ha csak a bosszút hizlalja a hála

híveimben,

s ha rágalom kerít be,-

akkor se mondom, hogy nem érdemes!

Akkor se mondom, hogy nem érdemes

hinni az emberben, akkor se mondom,

hogy megélek magam is, néptelen

magányban, mert irgalmatlan az élet.

De csöndes szóval, eltűnődve mondom:

bizalmam sarkig kitárult kapu,

nem verhet rá lakatot a gyanú;

ki-be jár rajta bárki szabadon.

Egy besurrant csaló tiszteletére

nem állítok őrséget tíz igaznak!

Kit tegnap itt a gyöngeség bemocskolt,

megtisztálkodva ma betérhet újból;

ki kétélű késsel jött ide ma,

köszönthet holnap tiszta öleléssel!

Nem, nem a langy irgalmat hirdetem.

Nem hirdetek bocsánatot a rossznak,

kegyelmet a hazugnak,

nem tudok mentséget a könnyes képmutatásra,

s az öngyilkos szenvelgést gyűlölöm,

akár a nyers önzés orvtámadását.

De hirdetem, hogy bűneink mulandók!

Mint a mamut és az ősgyík, a múltba

porlad a gyűlölet és a gyanakvás;

dühünk lehűl,

csak szerelmünk örök.

S halandó gyarlóságai között

csupán maga az ember halhatatlan.

Kérlelhetetlen gyötrelmei ellen

irgalmas vára bizalomból épül;

s az önmagával vívott küzdelemben

csak jósága szolgálhat menedékül.

Fáncsi, nagyon fáj a fejem nem sok értelmes jött ki reggel még belőle...írok neked, amint úgy érzem képes vagyok magyarni... :(

Jóreggelt, jobb napot mindőtöknek!

Jó reggelt Neked is, gyönyörű ez a vers amit hoztál.

Én már 6 óra óta "vadászgatok" a fórumokon valami szép, ám kellően "gyötrelmes" költemény után...:)

Mert nekem csak az a szép ami boldogtalan, életunt esetleg halálvágyó.

A többi csak üres betű.

Puszillak, Nixe, szép napot!

Jónás Tamás: Méltóságom ha van...

Méltóságom ha van láthatatlan

EGYRE TÖBB A "MÁR" AZ ÉLETEMBEN

TÚL SOK HIBÁRA LELTEM ÖNMAGAMBAN

NINCSEN KI ELLEN VÉDEKEZNEM

ritkán gondoskodik rólam, ki gondol rám

NEM KÉNYEZTETNEK, CSUPÁN ELNÉMÍTANAK

nyomasztó reggeleimet mielőtt végiggondolnám

már le is zuhan hátam mögött a nap.

NEHEZEN HALOK MEG,NEHEZEN ÉLEK MEG

FELKÍNÁLOM MAGAM HÍZELGŐ HANGOKNAK

FELKÍNÁLOM MAGAM RÓZSASZÍN KÉPEKNEK

ÉS TISZTES EMBEREK MÉLTATLANKODNAK

MERT NEM VESZEK MAGAMON ERŐT

A BOLDOGTALANSÁG KIVÉGZŐOSZTAGA ELŐTT.

Ez a vers én vagyok. Ilyesmit szerettem volna régóta megírni, csak tehetségtelen vagyok még ehhez is.... :(((((

Jó reggelt, és vidám tavaszi napot mindenkinek!!! :P

Mihail Lermontov: Imádság

Ha sorsom néha megtapos

s bú fogja szívem át,

elmondok egy csodálatos

igéjű mély imát.

Megnyugtató, áldott varázs

árad belőle rám,

s gyógyít a szent vigasztalás,

míg mondogatja szám.

S egyszerre nem fáj semmi sem,

gond és bú nem sebez,

sírok, hiszek s nehéz szivem

oly könnyű, könnyű lesz.

IMRE FLÓRA: A SZENVEDÉLY, A SZENVEDÉS

A szenvedély a szenvedés...

de az idő oly kevés.

Vajon hová, vajon mikor...

átsüt a nap az ágakon.

Az ámulat a félelem...

egyedül és mezítelen.

Csak a gyönyör a fájdalom...

vajon hová, nincs semmi nyom.

A szenvedés a szenvedély...

a fák között sziszeg a szél.

Vajon mikor, vajon hova...

belep a por, az út pora.

BENEY ZSUZSA: HOGYAN VÁRTALAK?

Azt kérdezed tőlem,

hogyan vártalak?

Mint az éjszakára fölvirrad a nap,

mint a délutánra jő az alkonyat,

mint ha szellő jelzi a förgeteget-

ezer pici jelből tudtam jöttödet.

Mint tavaszi reggel a nap sugarát,

fagyos téli este jégcsap csillagát,

mint az alma ízét, tejet, kenyeret-

pedig nem is láttalak még, úgy ismertelek.

Mint fény az árnyat,záport a virág,

mint patak a medrét, madarat az ág,

mint sóhajos nyári éjjel a fák az eget-

mindenkinél jobban így szerettelek.

Drága dee, remélem érzed mennyi kéz fogja a kezedet... :)

És mennyi szív dobban a Te szíveddel egy ütemre...:)

Ja, jó reggelt Nektek, nekünk és a világnak!