Érettségi, pontok, továbbtanulás - gimi után (beszélgetős fórum)
Mától van a neptunban tárgyfelvétel. _Természetesen_ nem lehet bejutni. Szerintem ez még az 1.0-ás program, annyira ósdi, hogy már fáj.
Ó, ne is mondd! Néha azt képzelem hogy akik összeülnek az Akadémián azoknak az az élvezet amíg kitalálják hogyan szúrjanak ki azokkal akiknek mégis sikerült megtanulni a szabályzatot.
Igazad van, nyilván az egyénen múlik, hogy szétcsapatja-e magát vagy sem. Valakit könnyebb "táncba vinni", mint másokat. Pláne ha pl. másik városba megy egyetemre a diák, és messze a szülőktől azt csinál "amit akar".
Ne izgulj, mire megjegyeznénk mindet, addigra úgyis átírják a szabályokat! Tiszta időpocsékolás :D
Ezt tudtam, mert felvételire megtanulták a gyerekek. De egy nyamvadt kvíz kitöltésekor szembesültem azzal hogy ha rag kapcsolódik hozzá akkor megint változik a szabály.
Sajna nem jegyeztem meg hogy pontosan hogyan mert eléggé zokon vettem hogy végre megjegyzek egy kacifántos szabályt, sikerül alkalmazom aztán csak bebizonyítják hogy tök feleslegesen igyekeztem!
Gyakran használt kifejezés ez a hajlítottbútor-gyár ;) De azt, hogy hajlítottbútor, nem esik olyan nehezemre egybeírni, mint hogy valamilyen nyelv. A téligumiról nem is beszélve, azt, ha rajtam múlna, alapból egybeírnánk.
És tényleg, ez olyan, mint a hajlítottbútor-gyár! Csak tovább kellett volna olvasnom, de megnyugtat, hogy a lustaság fél egészség...
141. pont, amúgy, ez lemaradt az imént.
Kreatívnak kell lenni, na :D
Jut eszembe, végül a szóbanforgó (hm, attól tartok, inkább szóban forgó) latintudásnak lett átfogalmazva. Nem nézhettem így. :)))
...viszont azt is aláírom, hogy sokat felejtek ám, biztos a kor miatt, de néha bizony meg kell néznem ezt-azt, hogyan is írandó.
(Egyre többször érzem azt, hogy az emberek folyamatosan hülyülnek, úgy az élet minden területén, a helyesírás már a legkevésbé sem fontos. Mert amúgy olcsóbb nem lesz tőle a kenyér, de mégis...)
Nem kérdés, hogy így kell. Ezért én inkább máshogy szoktam körülírni ezeket a kifejezéseket. Bennem is él ilyesmi, csak nem tudom olyan jól a szabályokat, mint pl Te :) De ezt pont tudom is, ráadásul :)))
Jó, értem én, hogy hülyén néz ki így leírva, de akkor is így kell. Legszívesebben a neten is kijavítanám, amikor ilyeneket írnak, hogy könyvelő iroda, meg dohányzó asztal (remélem, ettől nem kaptok idegrángást :D ) Él bennem egy kis nyelvannáci.
Amit Zsuzska irt, a mozgoszabaly. Sztem nem is lehet ra normalis magyarazatot adni. Ezert ha ilyet kellene leirnom, inkabb vhogy maskepp fogalmazom at a mondatot. ;)
Szerintem itt nagyjából azért igyekszünk értelmesen és helyesen írni, de ahogy mondod, beleférnek hibák. Arról nem is beszélve, hogy a nyomorult autókorrektor nem egyszer átírja a szavakat (pl. gimibe helyett gimiben) és ha nem figyel az ember, akkor benne marad ilyen bénán.
Ez is igaz. Érdekelne, hogy melyik pontot párosítanád ehhez az esethez.
Mert egyszer nekem is bevésődött, hogy angolnyelv-ismeret, angolnyelv-tudás. De hihetően elmagyarázni nem tudnám, hogy miért pont így kell írni. :)
En tudatosan nem akarom leirni. Pedig meg szerkeszto is vagyok nem ritkan. Sztem ez egy elbenazott szabaly. :)))
Szerintem a korombeli, nem rendszeresen publikaló emberkék közül nem lennek az egyetlen, aki ezeket így sose írna le ösztönből: házifeladat-készítés, kerekasztalkonferencia-rendezés, dokumentumfilm-bemutató. Hanem inkább csak simán kötőjel nélkül.
Meg jó, hogy itt sokmindent tolerálunk. :-)
Nem ebbe a tipusba tartozik, mert azt, hogy angol nyelv vagy latin nyelv, magaban nem irjuk egybe ugyebar. Ebben az osszetetelben meg megis.
Ez azért van így, mert angol nyelv --- 2 szó. Nyelvtudás --- egy szó. Ám angolnyelv-tudás a mozgószabály szerint:
B) Különírt szókapcsolatok bővülésekor
Ha egy különírt szókapcsolathoz olyan szó járul, ami a kettőhöz együtt tartozik, akkor a köztük lévő szóköz eltűnik, és az új tag (a szavak hosszától függetlenül) kötőjellel fog a kettőhöz járulni. Például:
meleg víz + csap → melegvíz-csap (’olyan csap, amiből meleg víz folyik’)
számtan + házi feladat → számtan-házifeladat
Képlete:
A B + C → AB-C vagy
A + B C → A-BC
Tudok még ilyeneket:
téligumi-garnitúra, családiház-rész
(voltam korrektor hirdetési újságnál :D )
Most viszont egy kicsit meglepődtem, mert megnéztem a 12. kiadást és szerintük:
"A kettőnél több szóból alakult (úgynevezett többszörös) összetételeket hat szótagig kötőjel nélkül egybeírjuk, például: cseppkőbarlang, élelmiszeripar, gépkocsivezető, ivóvízellátás, mértékegységrendszer, nyersolajmotor, rendőrjárőr, tapétaszaküzlet, tűzoltólaktanya. A hat szótagnál hosszabb többszörös összetételeket kötőjellel tagolhatjuk a két fő összetételi tag határán, például: csapatzászló-avatás, dokumentumfilm-bemutató, foszforműtrágya-gyártás, könyvritkaság-gyűjtemény, munkaerő-nyilvántartás, tornász-csapatbajnokság. Kivétel: akasztófáravaló, fizetővendéglátás, pénzügyminisztérium, valószínűségszámítás stb. [Vö. 134.]"
[link]
Akkor most mi is van?
Tudom, hogy így kell, csak nem tetszik. :)
Pedig nem titok, hogy akármilyennyelv-tudást így kell kötőjelezni. De az is igaz, hogy sok álláshirdetésben is rosszul jelenik meg.
Ez hihetetlen, hogy így le tudod írni, hogy angolnyelv-tudás, teljesen önként és dalolva. :) Nemrég egy szerkesztővel csaknem vérre menő küzdelmet folytattam érte, hogy ezt így ne kelljen leírnunk, angol helyett latinnal a szóban. :) Vesztettem végül. :P
Lányom ugye lassan 10. éve tanul németet, ehhez képest duolingón franciából, latinból, de még skót gaelból (!) is bőven előrébb tart, mint németből :))) Meg még valami távol-keleti nyelvből is. :)
A Duolingo-n. Mivel nincs német magyar anyanyelvűeknek, ezért a német angol anyanyelvűeknek készült verziót választottam. Azért jó, mert amennyi ideje/kedve van az embernek, annyit gyakorolhat. Ha akarsz nyelvtanozni, mármint az elmélettel foglalkozni, azt is megtalálod a leckék mögött. De lehet úgy is, hogy csinálod a leckéket egymás után és összeáll a kép. Én most ezt csinálom.
A szerző oktat is. Szóban. Egy ismerősünk tanult vele tavaly. Jó.
Igen, jó tanárt találni nem egyszerű... Fiadnak nem volt? Sajnos nem tudok olyat, aki mostanság el is vállalná. Nekünk se jönne rosszul pedig.
További ajánlott fórumok: