Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)
Ne rejtőzz el,
úgyis látlak,
rád csukom a szempillámat,
itt dörömbölsz a szívemben,
elsimulsz a tenyeremben,
nagyon jó vagy,
jó meleg vagy,
nagyon jó az hogy velem vagy,
ne bújj el - szólok szemednek
ne fuss el - nagyon szeretlek (Buda Ferenc)
Ha rám gondolsz majd nézz fel, mert én ott vagyok,
ahol az ég átkarolja a csillagot.
A tejút végtelen gyémánt fövenyén,
a galaxisok hömpölygő porködén,
lelkem ott száll majd, hol a végtelen
téridő a száguldó fényeken.
S a bíborban úszó, örvénylő fotonok
hívnak, és velük majd csendben összeolvadok.
Hogy hajadra hullva akkor is érezzelek,
amikor többé már nem foghatom kezed.
S ha fázol is, ne félj, mert én nem hagyom.
Langyos napsugár leszek édes arcodon.
Hold fényén suhanva őrzöm álmodat,
hisz tudom, mindig is téged vártalak.
S ha elszólít tőled mégis majd az ég,
így örökkön örökké veled maradnék...
"A szerelem egy természetellenes érzés, amely arra ítél két ismeretlen embert, hogy szánalmas és egészségtelen módon függjenek egymástól"
Ezen a Földön mkinek megvan a maga kincse, ami rá vár. De ne feledd: csak az talál igazi kincset aki a szívére hallgat ... (Paulo Coelho)
A fiú csak fájdalmasan zokogott,
tudta,hogy saját magának ezzel mekkora űrt okozott.
A szellő a sír felöl egy halk,őszinte szót hozott: "Szeretlek"!
"Ne sírj, kérlek Drága,ne sírjál,
már nem fáj,hogy akkor eldobtál.
Már nem fáj semmi... végre megnyugodtam...
szeretlek, imádlak, jobban minden másnál,
S veled bátrabb voltam a halálnál...
Nem is Ő keresett engem,én kutattam utána,
s én leheltem csókot mérgező ajkára.
Tudd,hogy bennem élsz most már örökre,s én is Veled maradok,
védeni foglak mindörökké,én leszek az őrangyalod!
Óvni foglak végig az utadon,hűen vigyázlak,
hisz a síron túl is MINDÖRÖKKÉ IMÁDLAK..."
Ekkor a srác lecsukta a levelet,
melyre búcsúzásként még egy könnycseppet ejtett.
Képzeletben még újra látta szerelmét,
s még egyszer,utoljára szélesre tárta két kezét.
Ölelni akarta a lányt,de már nem tudta,
csak könnyei folytak tovább,újra meg újra.
Keserves könnypatak áztatta puha gyermeki arcát,
Majd örökre magára zárta a fájdalom végtelen ajtaját.
Majd édes,lágy szellőtámadt váratlanul,
kérlelte a fiút fáradatlanul...
Leszáll az éj,s a fiú elhagyta otthonát,
az édes szellő a temető felé sodorta két lábát.
Két szemével sírva kutatta a sírt,
vérző szívére már semmi nem nyújt írt.
Ekkor elsuhant a szellő,s csend borult a tájra,
a fiú keservesen zokogva borult a fejfára.
"Drága Egyetlenem!Kedves édes Szerelmem!
még mindig kimondhatatlanul szeretlek,pedig már több mint egy év telt el búcsúnk óta,
de még mindig előttem lebeg az utolsó óra.Az utolsó,édes pillantás,mit rám vetettél,
gyönyörű két szemed,mivel egyszer,utoljára szemembe néztél.
Bárhová megyek,és bárhol is járok, mindenhol egy emléket találok...
Azt hittem az átsírt éjjeleknek vége,s hogy szívem elfelejt Téged már végre.
De hallottam csengő hangod,láttalak,s életre kelt az édes múlt.Hiába küzdöttem,egyedül kevés voltam ellene, így emléked lelkem mélyén mindent feldúlt.
Legszívesebben menekülnék előlük, és előtted is, de nincs hely hová bújjak,
A régi,közös,szép emlékek újra meg újra feltörnek, s nem kellenek már az újak!
Hiszen Te jelentesz mindent nekem s az életemet, mindenemet odaadnám azért, szívemet lelkemet.... Hogy csak messziről is, de újra lássalak,s hogy érezzem illatod,hogy újra fülemben halljam édes hangod, egyetlen mondatod.
Mondd! Miért nem értik meg,hogy Nélküled élni nem akarok?
Hisz ha nem vagy velem,fáj a levegővétel,szinte belehalok.
Nem akarok már nélküled élni,Nélküled nem is létezek.
Nem megy már semmi,minden fáj,Nélküled nem élhetek!
Mikor megyek az utcán lehajtott fejjel,kísér a halál,hiszen két szemem szüntelen keres,de sehol nem talál....
Boldogtalan életemből hiányzik a törődés,s teljes felismerésként zúdul lelkemre a feledés.
Nincs már szerelem,boldogság,édes és tiszta gyermeki öröm,mindent mit magamban éltem át,már magamban őrzöm.
Nélküled szíven nem nyugszik,szüntelen csak az álmatlanság hál velem,félek,rettegek attól hogy egy rossz emlékké kell lennem...
Gyilkolna, zinte marcangolnak az elhangzott utolsó szavak,fájdalmamra csak gyengéd ölelésed nyújtana vigaszt.Bár elmondhatnám,hogy öl meg lassan ez az érzés,de megfagynak a szavak,s kínná lesz a légzés.
Most félek! Félek,hiszen örökre elvesztettem tekinteted.Nem sírok már,inkább elfojtom magamban minden emlékedet.Hirtelen a végtelenből rám zuhan a fájdalom,s önmagam felett gyűlöletté nő a szánalom.
Szánom magam,hisz akit bárminél s bárkinél jobban imádtam,annak ellenére,hogy megbántott,még sem tudtam feledni... nagyot hibáztam.
Óh, istenem! Hányszor mondták,hogy felejtselek el Téged!
Hányszor mondták,értsem meg végre: többé sohasem leszek Veled!
Istenem! Mikor kimondtad azt a szót,hogy VÉGE, mintha minden álmom,s vele életem is véget érne.
S már a halállal sem küzdök,most már csak bátorságot gyűjtök.
Csak a halál csókját érezném már végre....ennyi csak,mit remélek,
Le akarok lépni az útról,mit már oly rég óta járok.
Hisz többé már soha nem lesz velem,kit annyira várok,el akarok végre menni,de nem tudlak búcsú nélkül itt hagyni...
Hát ég Veled! De egy valamit tudnod kell: a síron túl sem foglak feledni!
Búcsúzok,talán így jobb,hisz nem gondoltam,hogy gyenge is tudok lenni,hogy Nélküled ugyanúgy már nem tudok nevetni!
Zárom soraim örökre...de még így is szeretlek mindig,csodás emléked magammal viszem, egyenesen a sírig."
Lesz, volt, van/Mindig egy nő, akit rám bíz majd az ég, de elhajtják a démonok mellőlem,
bizony van ott, / Mindig egy lány, aki annál többet ér, hogy rám hagyná az ég, megint úgy érzem megint ez van, mindig az, hogy...
Száll a hírem, én meg messzebb nem megyek, nem is tudok.Egyre többször van az , hogy rajtam múlik csak, hogy a Jó megoldást mostmár bennem keressem, csak bennem. De ott a kígyó lakik még benn, s addig lesz
Nő, akit rám bíz majd az ég, de elhajtják a démonok mellőlem, bizony van ott, / Mindig egy lány, aki annál többet ér, hogy rám hagyná az ég,
megint úgy érzem, / megint ez van, mindig az, hogy
Lökni bátran könnyű azt, hogy mit merek. Jól megy ez, sőt,
Nagyon jól megy, már csak szusszal győzzem, pedig én
Nem remélek soha , de mégis összejön
De itt a kigyó, s addig nem lesz jó, amíg van egy
Nő, akit rám bíz majd az ég, de elhajtják a démonok mellőlem.
Bizony van ott, / Mindig egy lány, aki annál többet ér, hogy rám hagyná az ég,
megint úgy érzem, / megint ez van, mindig.
Mitől kevés, mitől ilyen a hitem? Mitől kevés, mitől ilyen, ilyen?
Mitől kevés, mitől ilyen a hitem? Mitől kevés, mitől ilyen, ilyen?
Mindig lesz / Nő, akit rám bíz majd az ég, de elhajtják a démonok mellőlem,
bizony van ott, / Mindig egy lány, aki sokkal többet ér, hogy rám hagyná az ég,
megint úgy érzem, / megint ez van, mindig lesz
Nő, akit rám bíz majd az ég, de elhajtják a démonok mellőlem,
bizony van ott, / Mindig egy lány, aki annál többet ér, hogy rám hagyná az ég megint,
rám bizná az ég megint, nem hagyják rám őt.
Tíz éve történt azt hiszem,
az, hogy nem történt semmi sem,
csak változó évszak káprázott a levegőben
és írtunk egy álomszép regényt
egy szép lányt és egy szép legényt
jól összehoztunk akkor benne
Mondd, hol van az a krézi srác?
És az a régi lány?
jó helyen vannak már
tavasz volt vagy ősz vagy tél vagy nyár
nem emlékszem már,
nem is volt talán.
Két félénk kísértettől várták, hogy majd bátrak lesznek
de azok hamar rájuk untak és nyugdíjba mentek
hiperkorrektek lettek mind a ketten, ahogy kellett
és pár év múlva az üres utcán elmentek egymás mellett.
Mondd, hol van az a krézi srác?
És az a régi lány?
Jó helyen vannak már
tavasz volt, vagy ősz, vagy tél vagy nyár
nem emlékszem már,
tudja a halál.
Honnan indultam,
S közben mennyit áldoztam.
Óvtam éjszakákon át,
A holnap féltett zálogát.
Mert ha vannak álmaink,
Biztos lesznek könnyeink.
Ám a félhomályon át,
Már dereng az új világ.
És végül az leszek,
Mit magammal viszek,
És nem felejtelek.
Törj ki a csendből,a sötétből,szeress szívből,
Semmi nem volt kár a percért,
Mi most célt ér, felemeltél,
Mindig itt lesz már az érzés.
(kórus: hogy volt miért,hogy elkísér,tudod jól)
Semmi nem volt kár a percért.
(kórus: mit megtalálsz, mit végigjársz, miénk lesz)
Ugye emlékszel,
Mikor úgy jött el,
Az a reggel hogy én felhagytam már mindennel.
De még álmodtam,
Tovább változtam,
És a legfőbb percben háló nélkül ugrottam.
Nem is féltem akkor már…
Törj ki a csendből,a sötétből,szeress szívből,
Semmi nem volt kár a percért,
Mi most célt ér, felemeltél,
Mindig itt lesz már az érzés…
(kórus: hogy volt miért,hogy elkísér,tudod jól)
Semmi nem volt kár a percért….
(kórus: mit megtalálsz, mit végigjársz miénk lesz)
Törj ki a csendből,a sötétből,szeress szívből,
Semmi nem volt kár…
Semmi nem volt kár a percért,
Mi most célt ér, felemeltél.
Mindig itt lesz már az érzés.
(kórus: hogy volt miért,hogy elkísér,tudod jól)
Mi most célt ér, felemeltél
Mindig itt lesz már az érzés…
(kórus: mit megtalálsz, mit végigjársz miénk lesz)
Semmi nem volt kár a percért,ohh.
Semmi nem volt kár a percért.
Ha könnyes a szemed és valami fáj,
jussak eszedbe én gondolok Rád.
Ha úgy érzed, már senki sem szeret,
nyugodj meg Kedves, én ott leszek Veled!
Ha álmodom, nem tudom, hogy mi a jó és mi a rossz.
Ha álmodom nem tudom mi az álom és mi a való.
Ha álmodom, nem tudom mit miért teszek, csak azt remélem, ott veled leszek."
Voltál már úgy, hogy mondani akartál valamit,
valamit nagyon akartál mondani, csak éppen nem voltak szavaid?
Mintha az ember simogatni akarna, és nem mozdulna a karja,
vagy boldogan valakihez szaladna, szíve az örömtől kiszállna,
de mielőtt lépne földbe gyökerezne a lába, voltál már úgy,
hogy mondani szeretnéd, de úgy eluralkodik rajtad az érzés,
hogy már a szavakat se találod, elakad a hangod, pedig fontos,
amit mondanod kell, kell, mert kikívánkozik, voltál már úgy,
hogy kerested a legszebb szót, amit szeretnél kimondani,
talán azt, hogy szivárvány, átadni, Neki, mint a legszebb virágot,
de a legszebb szó is kevés, ha azt akarom mondani Neked,
hogy szeretlek.
Hol vagy?
A napok telnek, telnek.
Homályos, ködös hajnalok kelnek.
Napokon át szitál a hó.
A város zaja tompa, elhaló.
Fénytelen, szürke délután
A villanyrudak dróthálózatán
Fáradt madarak ülnek csapatostul,
Szárnyuk lecsügged... egy se mozdul...
Céltalan úttal a várost járom.
Kerget valami zsibbasztó álom:
Hogy újra járjam az utcákat mostan,
Hol egyszer véled találkoztam.
Hogy megremegtessen a park nagy csendje,
Hol a május jött egyszer vélem szembe.
Rohanó május. Kikaparnám
Két kézzel most a hó alól
Egy sugaráért, egy mosolyodért!
S nem vagy sehol.
Bárki másra nézek, csakis téged látlak,
Most is mással vagyok, de szívből téged várlak,
Tudom, hogy nem jössz, mégis oly jó várni,
Hazudni kell a szívnek, hogy ne tudjon úgy fájni.
"Ha egy képet csókolsz lázasan...
Ha éjjeleket töltesz álmatlan...
Ha sírni tudsz egy édes éneken
Akkor tudod mi az a
SZERELEM"
Aki azt mondja szeret, talán igaz lehet. Aki azt mondja imád, sose hidd szavát.
De aki nem szól, csak mélyen a szemedbe néz, annak a szívében örökre élsz.
Te vagy a Nap, mely lenyugszik este, Te vagy a Hold, az éjszaka teste.
Te vagy a csillag, mely szememben ragyog, elárulom neked,
hogy szeretlek nagyon
Még annyi mindent mondhatnék neked,
mégis évek óta írok egy levelet.
Csak egyetlen sornyi hazugság - röviden:
"Már megtanultam élni nélküled."
Semmit sem tehetünk.
Egy napon majd
elmúlik a szerelem.
Hívás nélkül jön,
kérés nélkül megy.
Nem tehetünk semmit sem.