Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)

"Ez a legnyomorultabb érzés. Mikor hiányzik valaki. Körülnézel, nem érted. Kinyújtod kezed, egy pohár vizet keresel tétova mozdulattal, egy könyvet. Minden a helyén van életedben, a tárgyak, a személyek, a megszokott időbeosztás, a világhoz való viszonyod nem változott. Csak éppen hiányzik valami. ...S ha nagyon pontos és figyelmes leszel, ha idejében kelsz és későn fekszel, ha sokat vagy emberek között, ha elutazol ide vagy oda, ha belépsz bizonyos helyiségekbe, végül találkozol azzal, aki vár. Természetesen tudod, hogy ez a reménykedés egészen gyermekes. Már csak a világ végtelen esélyeiben bízol. Hol keressed? S aztán, ha megtaláltad, mit mondjál neki?... És mégis várod."

(Márai Sándor)

"A szerelem túl van minden okoskodáson - felül áll minden értelmen. A szerelem fenn lakozik valahol a hegyormokon, magasan az értelem lapályai fölött. A lét önmaga fölé emelkedik a szerelemben, olyan magaslatokra, ahová csak ritkán jut el az ember. Az emberi szervezet a szerelemben jut el legfőbb céljának megvalósulásához, és ezért a szerelemmel nem szabad vitába bocsátkozni, hanem úgy kell elfogadni, mint az élet legnagyobb ajándékát."

(Jack London)

"A szerelemben nincsen sem szégyenkezés, sem tartózkodás, a szerelem két ember közös tulajdona, akik közt nincs semmiféle korlát vagy büszkeség, mert ami az egyikkel történik, az történik a másikkal is, mert minden érzésük, minden mozdulatuk, testük és lelkük minden rezzenése közös."

(Daphne du Maurier)

"Ő a részem. Nélküle üres az ágy, ízetlen az étel, unalmas a film. Tudok mással nevetni, mással enni, mással szeretkezni, de vele vagyok otthon, bárhol is legyünk a világban. Belém égett az arca, vele vagyok egész. Hozzá vagyok kötve, valami láthatatlan szállal, jó erősen. És bár ő megkíván, megosztja velem a gondolatait, az ételét, a pénzét, tudja, hogy elviselem balgaságait, mégis megtagad. Én ebbe belehalok."

(Adamkó Fanni)

"Kell. Ma még kell. Holnap is. Egy hét múlva is. Egy hónap után is talán, de ha egy reggel úgy ébredek, hogy már nem kell... Akkor mihez kezdjek? Akkor hogyan szabaduljak meg tőle? Amikor már én kellek neki jobban, mint ő énnekem!... Most, amikor ő bizonytalan, most kell határozottnak lennem. Most, magammal szemben. Mert egy hónap múlva már ővele szemben kellene erősnek lennem. Megbántani, megalázni, vérig sérteni, hogy elmenjen."

(Szilvási Lajos)

"Mintha mindenütt, ahol érintettem, átlüktetett volna a szíve a bőrén. Imbolygott körülöttünk a tér, hiszen nem mi imbolyogtunk benne. Mozdulatlanul, egymás szorításába nyűgözve álltunk. Szelídítgette a két gyöngéd ajkával a szájam, kényeztessem én is az enyémmel az övét."

(Szilvási Lajos)

"A hűségemmel üzenem a kedvesemnek, hogy többet ér másoknál, hogy számomra az egyetlen, csakis őrá vágyom. (...) És ha a másik nem is tudja, hogy hűséges vagyok hozzá? Mit jelent hűségesnek lenni valakihez, aki arról mit sem tud? Ez esetben a hűség saját magamhoz való viszonyulás. Valami, amit önmagamért cselekszem."

(Francesco Alberoni)

"Nemrég még csak néma tekintetekben nyilvánult a szerelem, olyanok voltak e tekintetek, mintha milliárd hangya mászkálna az ember testén; égetők, de tüzük édes zsibongást okoz; azután a kézérintés jött, a "költészet kapcsa", kéz kezet fog, mintha két puha fészek tapadna egymáshoz... milyen csodálatos villanysodrony szívtől szívhez. Most már a csókoknál vannak. A mama a másik szobában (...), akkor aztán meg van engedve a lopás. Hiszen a szerelem maga lánc, s ha már valaki úgyis láncon van, hadd legyen legalább igazi tolvaj."

(Mikszáth Kálmán)

"Ha képes vagy szárnyakat növeszteni és repülni egy nőért/férfiért, akkor szerelmes vagy. Ha nem vagy képes szárnyakat növeszteni és repülni, akkor legfeljebb csak bebeszéled magadnak, hogy szerelmes vagy."

(Tomori Gábor)

"Elrabollak és magammal viszlek! Harcolni fogok veled, teérted. Legyőzök mindent, meglátod, leküzdöm a nehézségeket, és nem adlak senkinek és semminek!"

(Wladyslaw Stanislaw Reymont)

Zséda: Legyen úgy!

Lobogását szemednek látom én,

robogását akaratodnak érzem én.

Szavaidban lüktet a száguldás,

igen értem én.

De, ha lehagy a tested,

néma marad bennem ez a költemény.

S hiába minden szó, a vágy egy pillangó.

Ha nem vigyázol rá, tudod, messze száll.

Legyen úgy, hogy a vágy ideérjen,

Te csak engedd, jöjjön el értem,

hogy egészen felemésszen az a lobbanás.

Legyen úgy, hogy jókor kérsz el,

legyen úgy, hogy engem is érzel,

s hoz a vágy még tűzijáték ragyogást.

Lebegését követed-e, hogy merre jár?

Remegését ismered-e, hogy rátalálj?

Hiába minden szó, a vágy egy pillangó.

Ha nem vigyázol rá, tudod, messze száll.

Legyen úgy, hogy a vágy ideérjen,

Te csak engedd, jöjjön el értem,

hogy egészen felemésszen az a lobbanás.

Legyen úgy, hogy jókor kérsz el,

legyen úgy, hogy engem is érzel,

s hoz a vágy még tűzijáték ragyogást.

Velem az érintésben,

szabadító ölelésben,

velem a lélegzetben ott legyél.

Velem a forró lázban,

velem a vak zuhanásban,

velem a szív hangjában te legyél.

Legyen úgy, hogy jókor kérsz el,

legyen úgy, hogy engem is érzel,

s hoz a vágy még tűzijáték ragyogást.

Legyen úgy, hogy jókor kérsz el,

legyen úgy, hogy engem is érzel,

s hoz a vágy még tűzijáték ragyogást.

A szerelem a lélek selyme,

a szív bársonyvirága,

melynek magvát minden szívben

elültette a teremtés,

de amely csak minden ezredik szívében

érik meg igazán pompázó virággá.

Rabindranath Tagore

Játék

Életünk egy játék, hogy boldogabbnak látszunk

Sokszor csak a látszat, mert könnyek között játszunk

Eljátsszuk, hogy vidám, s boldogabbak vagyunk

De éjjel a párnánkon, sok könnyet ott hagyunk

Játék az életünk, de túl komolyan vesszük

Az élet fintorával, gyakran ellenkezünk...

Bár tudjuk, hogy csak játék, bele is pusztulunk

Az élet színpadáról, majd csendesen elmúlunk...

Játsszunk éjjel-nappal, közben álmodozunk

Sokszor könnyek között, vígan ábrándozunk

Amikor szeretünk, oly boldogok vagyunk

De mikor menni kell, mindent hátrahagyunk

Játék az életed, mégis sokat szenvedsz

Sokszor sírunk együtt, de néha reménykedhetsz

Láthatsz egy szebb jövőt, hogyha hiszel benne

Csak nyisd ki a szívedet, akkor teljesülne...

Játszd el a szereped, hogy boldogságod várod

Néha nagyon szenvedsz, mert élethűen játszod

De minden könnycseppedben, meglátom a szíved

Hidd a boldogságot,...úgy, ahogy reméled

Lekéstem...

Lekéstem bárhonnan, de inkább mindenhonnan

Elkések szüntelen, csak ne lennék hontalan

Elkéstem örülni, és oly sok csodás dolgot

A nevem szólították, pedig nem is volt ott...

Lekéstem titkokat, és a szivárványom

Néha megölelném, édes kicsi lányom

Lekéstem órákat, mik oly fontosak voltak

Soha nem tér vissza, a szívembe nyilallnak

Lekéstem mosolyod, pedig igyekeztem

Lekéstem a szíved, ezért is szenvedtem

Lekéstem a vágyat, ami hozzád elvisz

Marcangol a bánat, nem tudom hová visz...

Elkéstem a gyönyört, mit megoszthattál volna

Egyedül csak velem térnél nyugovóra

De cudarul elkéstem, én a balga ember

Fojtogat a bánat, küzdök könnyeimmel...

Lekéstem az órát, míg boldogabb lehettem

Szembe jött szerencsém, de arról is lekéstem

Lekéstem világot, hol csak mosolyognék...

Hol nem gyűlölködnék, tisztán csak szeretnék...

Elkéstem életem, lekéstem szerelmed

Bottal üthetem már, az eltűnő éveket

Lekéstem sok szépet, és a boldogságom

Vajon lekésem e, nyomorult halálom?...

"Inkább szenvedek, ahogy korábban szenvedtem, amikor elhagytak azok, akiket szerettem. Inkább nyalogatom a sebeimet, ahogy máskor is tettem. Egy ideig még gondolok rá, megkeseredek, és halálra untatom a barátaimat, mert képtelen leszek másról beszélni, mint arról, hogy elhagyott a feleségem. Majd megpróbálom megmagyarázni, mi történt, éjjel-nappal csak azzal foglalkozom, hogy újra meg újra átgondoljak minden pillanatot, amit együtt töltöttünk, a végén pedig arra a következtetésre jutok, hogy igenis rossz volt velem, velem, aki mindig csak arra törekedett, hogy neki jó legyen. Aztán lesznek más nőim. Ha megyek az utcán, minden pillanatban meglátok valakit, aki lehet, hogy ő. Reggeltől estig, estétől reggelig szenvedni fogok. Ez az állapot eltarthat hetekig, hónapokig, vagy akár egy évnél is tovább.

Aztán egy szép napon arra ébredek, hogy nem ő jár a fejemben, és rájövök, hogy túl vagyok a nehezén. A szívem súlyos sebet kapott, de majd begyógyul, és akkor majd újra tudok örülni az élet szépségeinek. Történt már velem ilyen és fog is még történni, ebben biztos vagyok."