Egy kis romantika.../szerelmes dalok, versek, regények/ (fórumjáték)

Két karomba zárlak, megszűnik a külvilág,

Két karodba zársz, nem hallom más hangját.

Szememmel szemedet némán követe

Szemeddel szememet megigézed, elveszek.

Szívemmel szívedet átszövöm, fogadom,

Szíveddel szívemet átkötöd, s foglalod.

Lelkemmel lelkednek tiszta érzelmet adok,

Lelkeddel lelkemnek fénysugarat ontasz, ragyogsz.

Számmal szádat keresem mohón, esztelen,

Száddal számat becézed gyengéden, érzelmesen.

Testemmel testedet érintem, habzsolom - falom,

Testeddel testemet befeded, hagyom - akarom.

Két karomba zárlak, miénk a végtelen,

Két karodba zársz, ez a szerelem.

/?/

Ha te vagy

Ha te vagy hűs patak,

Nálad oltom szomjamat.

Ha te vagy hegyek sörénye,

Kis domb vagyok öledbe.

Ha te vagy tenger végtelenje,

Vízcseppként hullok kebledre.

Ha te vagy a földön a fény,

Szemeimet rád nyitom én.

Ha te vagy a zúgó, vad vihar,

Szellővé változom, takarj!

Ha te vagy egy nagy barlang,

Félelem nélkül belépek rajtad.

Ha te vagy a sziporkázó égbolt,

Kis felhővé változom, sodorj!

Ha te vagy, akinek örülök én;

Köszönöm a szép újjászületést!

/Szikszai Ilka/

Rég, a legelején éreztem én, ez valami más.

Kell, hogy legyen enyém egy jel, a remény, a vihar után.

Hogy őrizzem álmod, s a képzelet szálljon tovább.

Lehet, sohase mondtam még,

hogy veled egy élet is túl kevés.

Lehet, sohase mondtam még,

de veled a lelkem újra él.

Rég a vágy vezet, szállj velem,

nélküled minden percért kár.

Féltelek, hisz mindenem benned él, talán.

Szólj, ha valaki bánt, ha valami fáj,

én rohanok érted mindenen át.

Most jöhet a tűz vagy jöhet a jég,

többé nem állhat semmi közénk!

Míg őrzöm az álmod, a képzelet szálljon tovább.

Lehet, sohase mondtam még,

hogy veled egy élet is túl kevés.

Lehet, sohase mondtam még,

de veled a lelkem újra él.

Hasonlót sem éreztem soha még.

Most szívem mélyén végre olvad a jég.

Lehet, sohase mondtam még,

hogy veled egy élet is túl kevés.

Lehet, sohase mondtam még,

de veled a lelkem újra él.

Van álom, mely szebb, mint a többi.

Van álom, mely többet tart, mint a többi.

De a legszebb álmom ahhoz kötődik,

aki most e sorokat éppen olvassa.

Messze vagyok tőled messze, nagyon távol,

de, ha szíved szeret, megtalálhat bárhol.

Mindig velem vagy lázas éjszakákon,

benned lesz majd minden boldogságom. SzeretIek!

Eltűnődöm mennyit vártam Rád,

Hosszú hetek több, mint gondolnád.

Eltűnődöm mennyit álmodoztam én,

S mi eddig álom volt most mind az enyém.

Csak egy percig szeress, míg elmondom, imádlak.

Csak egy óráig szeress, míg megsúgom, kívánlak.

Szeress egy napig, míg csókolni tudlak.

Szeress egy életen át, s mindig szeretni foglak.

Az együtt töltött perceinkből legyenek órák,

majd napok, a napjainkból hosszú hónapok,

s az örökkévalóság tartson addig, amíg Veled vagyok!

Ami vágyad van, csak akarni kell.

De a szerelemért sokat tenni, tenni kell!

Tedd a szívedre mindkét kezed,

Érzed azt, hogy van ki igazán szeret!

Adj erőt és adj időt nekem.,

ha senki nem jön, te maradj itt velem.

Segíts rajtam, hogy ne tévedjek el, emelj fel magadhoz.

Ha az estharang imára szól,

gondolj rám s aludj jól!

Bárhova vezet az, élet

Én mindig szeretni foglak téged!

Gyufát gyújtok és látom lobogó, hajad,

az élet én nekem ameddig tart Te vagy.

És Te vagy a jövő, s az öröklét nekem,

Te egyetlen szépség, édes egyetlenem

öjj, hölgyem, jöjj és vetkőzz le velem,

vágy kínoz, mikor nem szeretkezem.

S mint harcos, ha ellenségre talál:

lándzsám megfájdul, mert nem döf, csak áll.

Öved délkörét oldozd meg hamar:

minden tájnál szebb földövet takar.

Pruszlidat vesd le, olyan feszesen

tapad; más nem lát bele, de nekem

hadd suttogja a susogó selyem

esése, hogy most lefekszel velem.

Fűződre régtől féltékeny vagyok,

de megnyugtató, mikor kikapcsolod.

Oly szép vagy, ha ruhád leengeded:

kibukkanó nap nyári kert felett.

Cipődet rúgd le gyorsan; várja lágy

talpadat nászi templomunk, az ágy.

S le fejdíszed filigrán, csupa fény

hálójával; hajad szebb diadém.

Ily fehér ingben égi angyalok

szállnak a földre; magaddal hozod

azt, mit Mohamed Paradicsoma

ígér nekünk, örök gyönyört, noha

a kísértet is vászoningben jár,

de főleg égnek nem a hajam áll.

Engedd szabaddá szeretőd kezét,

hadd nyúljon alád, mögéd és közéd.

Amerikám! Frissen fölfedezett

földem, melyet bejárok, fölfedek,

aranybányám, országom, hol mohó

kényúr vagyok, egyeduralkodó,

s boldog pionír, miközben sötét

kincseskamrádon ujjam a pöcsét.

A lélek úgy teljes, ha testtelen,

s a test akkor egész, ha meztelen.

Az ékszer nem kell, az csak elvakít,

mintha Atlanta kincseket hajít,

s a bolond férfi szeme ottragad

gyöngyön, gyémánton, mert azt látja csak,

ami képkeret, könyvön díszkötés,

amatőr-öröm. De ennyi kevés.

Nyak, arc, derék, kar, láb, comb, csípő, mell:

a szeretőnek a nő teste kell.

A bűn nem bűn, és itt nem incseleg

az ördög sem. Engedd le ingedet.

Tárd szét magad, ne félj tőlem, ahogy

föléd hajlok. Gondold: bábád vagyok.

Mezítelenül is gondoskodom rólad,

vagy nem elég egy férfi takarónak?

Azt álmodtam éjjel, hogy testem

átváltozott: szőlőtő lettem,

rügyet neveltem, lombot, szárat,

s beleptem velük Lúciámat,

indáimmal combját és pöttöm

lábát is átöleltem többször,

majd sok mohó, de lágy kacsommal

hátulját is magához fontam,

koszorúnak sok zöldessárga

fürtöt aggattam homlokára,

míg úgy állt mellettem a drága

lány, mint venyigék közt mezítlen,

fiatal, ittas bacchus isten.

Csavarodó indákkal közben

kezét-lábát is megkötöztem,

hogy zsákmányommá lett a rablány

minden testrésze: s mikor aztán

levéllel fedtem ama részét,

mit másnak nem mutat a szépség,

kirázott a gyors kéj, s egyszerre

nem voltam többé puha, szende,

jámbor venyige: sokat akaró

vesszőm felállt, mint a szőlőkaró.

Gál János

Bújócska

Ha völgy leszel,

Én hűs patak benne

Ha te vagy a patak,

Én ívelt híd felette

Ha út leszel,

Én a szekér rajta

Ha te a szekér,

Én majd a pajta

Ha mese leszel,

Én gyermek, ki hallgat,

Ha gyermek leszel,

Én dal ki elaltat.

Ha irka leszel,

Én majd a lapja

Ha te az irkalap,

Én a vers rajta.

Ha vers leszel,

Én toll, mi leírja,

Ha te a toll,

Én sötétkék tinta.

Ha telihold leszel,

Én egy kis csillag,

Ha csillaggá leszel,

Kiválasztalak.

Radnóti Miklós: Bájoló

Rebbenő szemmel

ülök a fényben,

rózsafa ugrik

át a sövényen,

ugrik a fény is,

gyűlik a felleg,

surran a villám,

s már feleselget

fenn a magasban

dörgedelem

vad dörgedelemmel.

Kékje lehervad

lenn a tavaknak,

s tükre megárad.

Jöjj be a házba,

vesd le ruhádat,

már esik is kint,

vesd le az inged.

Mossa az eső

össze szívünket.

Szabó Balázs: Bájoló

www.youtube.com/watch?v=8HwYr34tabk

Jó az álmodozás,

egy édes csók után,

jó a percnyi varázs,

kell is néha tán,

ketten elrepülünk,

ezen az éjszakán,

mindent elfeledünk,

álmodunk csupán.......

...please remember that I never lied

And please remember

how I felt inside now honey

...

I thought I could live in your world

As years all went by

With all the voices I've heard

Something has died

And when you're in need of someone

My heart won't deny you

So many seem so lonely

With no one left to cry to baby

Ide ül egyedül az a srác,

aki voltál rég, volt szerelem,

átölelem.

Vele repül az a lány,

az a lány, aki egyszer még

én volnék, ha elhinnéd.

Ide a szót, a lázadót,

ide a dalt, mi rólunk szólt,

Hívjuk el őt, a boldog időt és ránk talál.

Ide a vágyba szédülést,

ide a régi érintést,

hívjuk elő, a boldog idő még ránk talál.

Gyere már csoda vár,

mint egy ébredés után,

él az a srác, él az a lány.

Gyere tovább, kapuját

sose zárja többé ránk

egy néma világ, számítok rád.

Ide a szót, a lázadót,

ide a dalt, mi rólunk szólt,

Hívjuk el őt, a boldog időt és ránk talál.

Ide a vágyba szédülést,

ide a régi érintést,

hívjuk elő, a boldog idő még ránk talál.

Nézz rám, a megszokás rendjét,

gyere és újból kócold szét.

Ide a szót, a lázadót,

ide a dalt, mi rólunk szólt,

Hívjuk el őt, a boldog időt és ránk talál.

Ide a vágyba szédülést,

ide a régi érintést,

hívjuk elő, a boldog idő ránk talál.

Ide a szót, a lázadót,

ide a dalt, mi rólunk szólt,

hívjuk el őt, a boldog időt, ránk talál.

Ide a vágyba szédülést,

ide a régi érintést,

hívjuk elő, boldog idő vár ránk.

Hívjuk elő a boldog időt, most ránk talál.

Ha van egy szív, mely érted dobban,

szeresd őt mindenkinél jobban.

Mert ki tudja, lesz-e idő,

mikor fáj a szíved érte, de már késő.

Legboldogabb perce lesz életünknek,

mikor csendben összeér a szánk.

Égő tüzét nézném én szemednek

és a magány csendje, vigyázna ránk!

Miért van távol a szerelem?

Miért ilyen nehéz nélküle?

Miért vágyok utána minden percben?

Mindez rejtély csak várok, hogy teljen az idő s,

hogy minden álmom egyszer valóra váljon!

Két csillag ragyog az égen, egyek ok már nagyon régen. SzeretIek, suttogják váltig, egyik te vagy, én a másik.

Eltűnődöm mennyit vártam Rád,

hosszú hetek több, mint gondolnád.

Eltűnődöm mennyit álmodoztam én,

s mi eddig álom volt most mind az enyém.

Azon a napon, amikor rád találtam, egyedül voltam, senkire sem vágytam.

Te értem jöttél, igazán szerettél.

Köszönöm azt, hogy a mindenem te lettél.

Amikor lehunyod két szép szemed,

amikor párnádra, hajtod fejed,

amikor gondod holnapra hagyod,

amikor álmodsz én veled vagyok!