Egész napos suli (beszélgetés)
Miért ne adnák meg. Kevesebb gyerekre kell felügyelni.
Ez csak azért lesz -gondolom-, hogy a felügyelet nélkül levő kölykök inkább a suliban időzzenek. Olvashatod, az elkérést gyakorlatilag indokolni sem kell.
Na most...tudom én,hogy nem vagyok egy láng elme...de nekem ebből már megint semmi nem derül ki...
Tehát: Kérhetem az igazgatótól a felmentést,ám ő nem köteles megadni..
Akkokr ..felesleges köröket futunk?Mert hogy nem adja meg,az ziher,hiszen,akkor sokan kérnék,és ő meg nem adhatja meg mindenkinek,hiszen akkor semmi nem változna,a szülők háborognának,hogy "Neki miért? És nekem miért nem???"...
Hamarosan kiderül, hogy az iskolák döntő többségében ugyanúgy folyik majd a tanév, ahogy eddig is...az igazgatók simán, akadékoskodás nélkül elengedik haza azokat a tanulókat, ahol anyuka/apuka,nagyi otthon van, vagy ahol a gyerek rendszeresen sportra, nyelviskolába, hangszeres oktatásra stb. jár...
Amelyik iskola meg bevezeti a tényleges iskolaotthonos oktatást (ebből nagyon kevés lesz), ott erről már tudnak az érintett szülők
én nem értelmezem úgy az utolsó kérdést/választ a cikkben, hogy "erőszakosan" be kell fizetni a kaját és azt kell ennie a gyereknek, amit az étkezőben kap!
Biztos viheti is majd otthonról a kaját.
Nekem van ismerős, aki alig várta, hogy iskolásak legyenek a gyerekei, mert ott már ő küldhette a vegetariánus, bio ételt, mert csakis azt ehette a gyerek (meg az egész család).
Nem kötelezhető a szülő a befizetésre, ha más módon biztosítja a gyereke egész napi étkezését
ez eddig is így volt, nem?
vagy volt olyan gyerek, aki otthonról vitte kis ételhordó dobozban a hazait és azt ette az ebédlőben?
(most nyilván a nem táplálékallergiásokról beszélek)
Ez az egész senkinek nem jó és semmi értelme. Arra megy ki, hogy a tanárok is dolgozzanak minden nap 4-ig. Íme az eredmény. Szinte semmit nem tudunk még mi tanárok sem. Az elhangzott információk alapján semmi nem fog változni. Tanulószoba és napközi eddig is volt, a gyerekek jó része ott 1-6. osztályig ott volt. Aki eddig se volt ott, őket biztos kikérik a gyereket. Szakkörök, fejlesztő, tehetséggondozó foglalkozások lesznek délután, arra meg otthonról is vissza fognak menni. Vagy ha már kikérték délutánról (többnyire jó tanulókról van szó), akkor már elesik a versenyre való felkészítés lehetőségétől is? Enni hogy fognak? 4-ig szendvicsen él, aki válogatós vagy befizetik neki a nem kis összeget és hetente 2-szer fog enni.
Hülyeség az egész és remélem ezt azok is belátják, akik kitalálták.
Velem kitoltak? Lehet, hogy velem kevésbé. Eddig is az iskolában voltam 4ig minden nap. Mert anélkül, hogy bárki kért volna korrepetáltam, versenyre, felvételire készítettem fel, számítógépeket rendeztem. De ha kellett bankba menni, orvoshoz stb. hazamehettem időben. Most mi lesz? Nem tudom.
Ebédszünet? Biztos nem lesz, illetve órarendfüggő. De ehhez már hozzászoktam:)
Volt már olyan órarendem, hogy 10-től óráim voltak 10 perces szünetekkel, majd közvetlenül órák után 3 óra tanulószoba. Vagy ettem 10 óra előtt ebédet, vagy fél 4-kor. 10 perces szünetben megevett szendvics nekem nem ebéd:)
Nekem ez az egésznapos dolog nem is hangzik annyira vészesen, de így is lesz elég katasztrófa. De nem szeretnék panaszkodni:) Bármikor van lehetőség váltani...
Már csak az a gond, hogy ezek után még inkább menekülnek majd 6 és 8 osztályos gimibe, ami általánosban eddig is sok bajt okozott. De ott is 32 óra van tanároknak, ott is délutáni iskola lesz?
Jól gondolod.
Valahogy én sem díjaznám, ha a munkahelyemen kellene töltenem a pihenőidőmet. Mondjuk, szólnának, hogy akkor 3-4-ig lehet sakkozni...:)
Másik dolog- a fiamnak akkor romlott az eredménye,mikor napközis volt.
Mióta kivettük a napköziből,és itthon a férjem le tudja ellenőrizni-esetleg együtt tanul a gyerekkel-azóta jeles tanuló.
Úgy gondolom,ez elegendő indok ahhoz,hogy kikérjük.
Még az igazgatónő is mondta a szülőin,hogy jobban örül,ha foglalkoznak otthon a diákkal.
Pl.
Tisztelt Igazgatónő/Úr!
Kérem gyermekem délutáni (tanórán kívüli)iskolából való távolmaradását a tanév első félévére engedélyezni szíveskedjen.
Indokaim:
- otthon tartózkodom, én készítem fel gyermekemet a másnapi tanórákra,
- franciakisasszony vigyáz rá,
- nevelőnő van mellette...
stb.
Amennyiben gyermekem fejlődését, tanulmányi eredményét a jelzett megoldás hátrányosan befolyásolja, úgy a második félévben természetesen újragondoljuk a teljes napos iskola lehetőségét.
Méltányos elbírálását tisztelettel megköszönve,
anyuka... apuka... (név, lakcím, aláírás)
Nálunk ez van kiírva a suli honlapján:
"2013. szeptember 2-án hétfőn, 8 órakor lesz.
Az ünnepség után osztályfőnöki órákat tartunk 12 óráig, ekkor kerül sor a tankönyvek kiosztására is. Kérjük, küldjék be gyermekükkel a befizetést igazoló csekket, és az ingyenes tankönyvre jogosító igazolást.
Ebéd és napközis foglalkozás már ezen a napon is lesz. A „napközis” étkezés tízórait, ebédet és uzsonnát foglal magába. A háromszor étkező gyerek napközis, tehát ebéd után játék és leckefoglalkozáson vesz részt.
Abban az esetben, ha a gyerek napközi-foglalkozáson marad egyszeri étkezéssel, uzsonnát és tízórait a szülőnek kell biztosítani számára."
Ezt én úgy értelmezem -remélem nem tévesen-, hogy nálunk minden marad a régiben.
Ja, aztán volt az angolszász rendszer, ahol úgy 10 éves kortól jó messzire küldték a gyerekeket tanulni. Hogy ne legyen velük baj. Karácsonyra hazamehettek.
De még ők is eldönthették, hogy küldik vagy sem. Nem volt kötelező.
És innen már csak egy lépés, hogy valakinek eszébe jusson, minek arra a kis időre hazavinni a gyereket. Néhány matrac, oszt meg lehet spórolni az oda-vissza utat is. Kész haszon.
Szép új világ...
folyt.
tehát ahol konkrétan bevezetik az iskolaotthont, ott nincs hazamenetel.
Ahol nem vezetik be, ott haza lehet vinni a gyereket
Na, végre megvilágosodtam!!!
Tehát, ha az iskola ISKOLAOTTHONOS rendzserben működik, akkor délután TANÓRA van, a szülő nem kérheti el arról a gyereket -ez logikus.
De nem minden iskola szereti/csinálja ezt az iskolaotthonos rendszert, ahol a sima napközis dolog marad, ott csak több délutáni szakköri stb. lehetőség lesz.
Tulajdonképpen a délutáni "legeltetést", (állítólagos) "semmittevést" szüntették meg ezzel, tehát több szakkör és szervezett elfoglaltság lesz a gyerekek számára elérhető, amelyek természetesen nem kötelezőek, s ezekről nyilván elviheti a szülő.
Tehát ahol konkrétan
További ajánlott fórumok:
- Mit szóltok hozzá, hogy jövőre egész napossá teszik az iskolát?
- Főállású anya gyermeke igénybe veheti-e az egésznapos óvodai ellátást?
- Mennyi hálapénzt illik (és kiknek) adni egy egészségügyi küretért, 1 napos kórházi ellátással?
- Egész napos gyomorideg
- Egész napos iskola (jövőre)
- 6 hónapos kislányom szó szerint visít egész nap és nem akar aludni. Valaki hasonló cipőben?