Debrecenben szeretnék igazán jó nőgyógyászt találni (beszélgetés)
Nem foglalkozik, de irányította őket, leszervezte amit kellett, ott volt, előtte-utána gondozta.
Én is így gondolom, és ahányszor hívtam, mindig megkérdezte, hogy a klinikára, vagy a magánra akarok-e menni, hogy fér bele jobban az időbe. (én ha a klinikára mentem, apa nem tudott jönni, mert dolgozott, a magánrendelésen meg megnézhette "élőben") Ha nem tudta felvenni, amikor hívtam, kivétel nélkül mindig visszahívott. Egyébként mondta, hogy 20 ezer 1x, de ha nem így akarom, akkor 4000 alkalmanként. Naná, hogy egyben fizettem.
Engem a körzetes csak felöltözve látott, míg odajártam. Mondjuk nem is engedtem volna neki, hogy vizsgálgasson. Pont eleget nézegetett a dokim olyan 2-3 hetente.
Lehet, hogy a vége felé, ha majd jársz NST-re a kórházba (vagy a klinikára) akkor, ha olyan az eredmény akkor az megnéz, aki épp az ambulancián rendel.
MCs nem is foglalkozik lombikkal, max. a megelőző vizsgálatokat csinálhatta meg hozzá.
Ezt az 1x fizetek egy fix összeget és annyiszor járok a magánrendelésre, ahányszor oda hív, ezt nagyon korrekt dolognak tartom.
Spontán szültem, viszonylag gyorsan és gyakorlatilag fájdalom nélkül.
Nem fontos! Azóta már eltelt valamennyi idő, túltettem magamat rajta.
Engem Korláth zalán vett fel az ambulancián amikor mentem szülni. Nagyon rendes volt velem, szépen vizsgál, álítólag nem pénzéhes és nagyon rendes.
Amúgy összegben a Kenézyben tényleg nincsnek elszállva és jók is a dokik.
Kicsi fiam 2012-ben született volna, a tarifa változatlan lett volna. Edwards-szindrómás volt. Mire a vizsgálatok kiderítették, már nem élt. :(
Mi azért mentünk hozzá, mert 6 év alatt sem sikerült teherbe esnem. Minden orvos, akihez elmentem, csak a vállát vonogatta, meg széttárta a karját, és azt mondta, van ilyen, majd lesz. Aztán egy kollegám mesélte, hogy a fiáék 3 lombikot kezdtek el MCS-vel, és a 4. baba spontán lett, és egészségesen megszületett. Elmentem hozzá 2009. március 5.-én. Akkor találkoztunk először. Megvizsgált, azt mondta, hogy 48 órán belül lesz peteérésem, most kell csinálni. Felírta a clostit is biztos, ami biztos. A receptet ki sem váltottam, mert nem jött meg többet, megszületett Hanna. A másodiknál már egyenesen hozzá mentem, természetesen. Szinte végig a magánrendelőbe jártam mindkettővel, ott külön sosem kellett fizetni, az benne volt a 20 ezerben. Ráadásul teljesen igény szerint lehetett menni, volt, hogy este 9-kor mentünk. Nekem nagyon bevált egyenlőre.
Megkérdezhetem, hogy mi volt a rossz tapasztalat?
ez jó hir,de remélem március 15-ig még nem kezdik el a felujitást,szeretnék végre szülöszobán szülni.
2 gyerekem született a klinikán,de mindkettönél felujitás /festés stb/volt és csak ideglenes szülöszoba.
Vele még nem találkoztam, nem is nagyon hallottam róla. Az előbb előszedtem a papírjaimat és megnéztem rajtuk az orvosok neveit, akinél valaha megfordultam. Kozma Bence, Ormos Márk, Török Péter, Lukács János, Farkas Ágnes, Makai Rita, Márton Attila (az utolsó kettő, ha jól tudom már nincs is a klinikán). Ennyi név kb azt jelenti, hogy amikor évente, két évente mentem akkor mindig más rendelt. Mára besokalltam ettől.
Valamelyikről valakinek konkrét tapasztalata van?
Köszi, de én igazándiból a klinikán szeretnék orvost. A Kenézyben még sohasem voltam a nőgyógyászaton, nincs helyismeretem. Ettől függetlenül kérdezhetek? Hányszor kellett a magánrendelésére menned, mennyibe kerül ott egy vizsgálat? A kórházban mennyire lehet vele boldogulni, mennyire ért rá veled foglalkozni?
Egy orvos neve ismerős a kórházból, Korláth Zalán. Róla van valakinek tapasztalata?
További ajánlott fórumok:
- Csecsemő (újszülött) ultrahang diagnosztikai magánrendelést keresek Debrecenben, tudtok ilyenről? Csak nőgyógyászatit és magzatit találtam..
- Jó nőgyógyászt keresek Debrecenben, tud valaki segíteni?
- Ajánlanátok nekem olyan nőgyógyászt Debrecenben, aki kifejezetten meddőséggel foglalkozik?
- Magán nőgyógyászt keresek Debrecenben
- Nagyon jó és rendes nőgyógyász Debrecenben
- Mennyibe kerül Debrecenben magánrendelésen egy sima nőgyógyászati vizsgálat rákszűrés nélkül?