Családfelállítás, avagy a Hellinger-módszerről (beszélgetés)

Igen, ez egy "meglepetésterápia".. :)))

Jó, ha felkészül az ember...

(nekem ez néha olyan, mint a "krimi"; mint amikor nyomozás folyik valamilyen ügyben és lépésről lépésre kell össze rakni a történetet :D )

az a sorsunk, hogy valamit tanulunk egymástól, adunk-kapunk, majd arrébb állunk, s aki nem tart velünk a fejlődésben, nem a mi utunkat járja, attól valamilyen módin elválunk, továbbállunk..s a megismerés útján haladva találkozunk önmagunkkal, s ha kell, épp a Hellinger féle módszer segítségével.

nem kell ezt mindenkinek érteni , átlátni, elfogadni..tudni se róla, a sorsod a kezedben csak a tiéd:))

egysrer próbáld ki a Carla Gallit.. carlagalli.hu

magával ragadó a banya:))

Egyáltalán nem balgaság, amit gondolsz...

Annyiban vagyunk felelőssek a sorsunkért, hogy ha gond vagy probléma van, akkor igenis járjunk utána mi lehet mögötte, miért is alakultak a dolgok úgy, ahogy, tegyük fel a kérdéseinket és keressük meg a válaszokat... Nagyon sokszor, nagyon messzire nyúlik a bajok gyökere...

Ne hagyd magad elkedvetleníteni egy-egy olyan ember által, aki úgy gondolja, ahogy... A kimondott szó mindig azt "minősíti", aki kimondja.

Nagyon sok depressziós van azok között, aki kizárólag magában keresi a "baj" okát, csak önmagát teszi felelőssé azért, ahogy alakultak a dolgai... Pláne, ha akárhogy is csűri csavarja az életet, nem jön rá, hol "rontotta" el... (mert hogy esetleg nem ott van a titok nyitja...)

Sziasztok!

Ma olvastam először erről a témáról, itt futottam a cikkbe. Nagyon magával ragadó volt, mert bár mint említettem nem volt ismeretem egyáltalán a témában, még is volt/van olyan érzésem, hogy a család, ami körül vesz, ami már azelőtt volt, hogy én belecsöppentem, hatással van az én életemre. Utaltam is rá nem is oly rég a naplómban, de olyan visszajelzést kaptam az egyik olvasótól, hogy én attól fogtam padlót. Ki lettem oktatva, hogy pici korunktól fogva magunk vagyunk felelősek sorsunk alakulásáért, és csupa rosszindulat vagyok, hogy bizonyos körülményeket is felelőssé teszek sikertelen dolgaim miatt, meg mások sikerét savanyú szőlőnek tekintek. (Mondjuk ezen az állításon sírtam, annyira fájt, mert soha senkitől semmit nem irigyeltem)ha ezzel kapcsolatos kérdést tettem fel magamban mindig úgy hangzott, hogy nekem miért nem? nem pedig úgy, hogy neki mért? Ugye értitek miről beszélek? Az itt olvasottak szerint nem volt olyan nagy balgaság amit feltételeztem a család hatalmáról és nem feltétlen az engem "helyre rakó" egyénnek volt igaza.

Bocs, ha nagyon hosszú és zagyva vagyok, de valamit most fedeztem fel, azt hiszem.