Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » Baba a pocakban vetélés/missed ab után! fórum

Baba a pocakban vetélés/missed ab után! (beszélgetés)


23791. esther78
2011. szept. 29. 09:59
Knana, megértem az érzéseidet a másik kismamával szemben, akivel egyidősek lennétek. Én hasonló helyzetben voltam. A babám elvesztése után pár nappal a férjem azzal jött haza, hogy képzeljem már el, hogy a munkatársa, annyira izgult értünk hogy minden rendben legyen velünk, hogy 6 hetes terhes. Elég rossz érzés volt, és rögtön eltört nálam a mécses, hogy én hogy lehetek ilyen szerencsétlen. És arra gondoltam hogy neki miért lehet babája, amikor az enyémet meg elvették, és ők nem is tervezték, és nem igazán tudtam azt mondani hogy örülök hogy terhes, pedig megérdemli, mert ő is vesztett már el ikerbabákat 5 hónapos terhesen. Ráadásul mint utólag kiderült ez a terhessége se maradt meg. Elment az orvoshoz, és 2 napra rá már a kórházban volt, mert nagyon vérzett. Csak annyi hogy ő kitisztult teljesen és nem kellett műteni.
23790. T.T.Jucc (válaszként erre: 23789. - Böbe071)
2011. szept. 29. 09:31
Ari vagy, csak a kelkápit ne emlegesd! :) Imádom, de túl sokat ettem a hétvégén, ami nem segítette a gyomor/bél bajaimat... Én marha! De nem bírtam ellenállni, az egyik nagy kedvencem :)
23789. Böbe071 (válaszként erre: 23787. - T.T.Jucc)
2011. szept. 29. 09:29
Épp ezt akartam irni)) itt vagyok csak főzicske a kicsiny csapatomnak Jössz barátném?? Rakott kel kápi)) És csöröge fánk
23788. Timike73 (válaszként erre: 23785. - Evike7712)
2011. szept. 29. 09:26
Szia! Csatlakozz hozzánk! Mi történt a 12.héten???
23787. T.T.Jucc (válaszként erre: 23785. - Evike7712)
2011. szept. 29. 09:26

Gratulálok Evike! :)

Mesélsz kicsit Magadról? Holnap mész először dokihoz?

23786. Böbe071 (válaszként erre: 23785. - Evike7712)
2011. szept. 29. 09:26
jaj de jo))) gratulálok) Én 13 hetes vagyok) és husvétkor volt sajna..
23785. Evike7712
2011. szept. 29. 09:19

Sziasztok Lányok:)


Csatlakozhatok hozzátok?Nekem is volt idén májusban egy vetélésem a 12.héten:(De most ujra két csíkos lett a tesztem:)))Holnap megyek dokihoz remélem minden rendben lesz!!

23784. T.T.Jucc (válaszként erre: 23706. - Andika'77)
2011. szept. 29. 09:15

Andika!


A Kitti Karolina eszméletlen jó, pláne a Feketéhez! Sztem nincs olyan sok Kitti, viszont ez a név nagyon szép ritmusú lenne, szerintem ne vesd el :)


A táblázatot én nem merem vállalni, mert annyiszor megszívtam már, ha valami számítógépes kihívást kellett teljesítenem. Ciki, de azt hiszem, önbizalomhiányom van az ilyen dolgok terén...


Képzeld, eszembe jutott, hogy a Nagy Lajos király útja 112. alatt van egy tök nagy bababolt (Mini-Manó), és azzal közvetlenül szemben van egy kismamabutik, ahol egész jó áron láttam cuccokat, és méretválaszték is volt. Igaz, nem márkás dolgok, és voltak kicsit kevésbé jó minőségűek is, de volt sok szép dolog is, ráadásul 10 ezer alatt... Te zuglói vagy, ugye? Sztem ugorj be valamikor, hátha látsz jókat! :) Egy udvarban van hátul, Király udvar a neve asszem. Amúgy mi ott laktunk márciusig mögötte :)

Puszillak :)

23783. Böbe071 (válaszként erre: 23767. - T.T.Jucc)
2011. szept. 29. 09:12
A lényeg hogy minden rendben van vele)) Bizom csendben én is abban hogy ugy leszünk mint ti)) Fiu aztán lány!)
23782. Böbe071 (válaszként erre: 23766. - Knana)
2011. szept. 29. 09:10
KÉREK KÁVÉT)) puszillak sziia ja a oldalra értettem)
23781. T.T.Jucc (válaszként erre: 23775. - Knana)
2011. szept. 29. 09:05
Angolt tanítok :)
23780. T.T.Jucc (válaszként erre: 23776. - Timike73)
2011. szept. 29. 09:04
Pfff, szegénykém! Nem csodálom, hogy nem bírod már. Én két hétig is alig bírtam elviselni, totál bedepiztem tőle. Hátha segít majd a gyógyika, amit kaptál! Sok erőt Neked! Puszi.
23779. knana (válaszként erre: 23776. - Timike73)
2011. szept. 29. 09:04

Timike,de jó,h.írtál.Sajnálom,h.még mindig nem vagy felhőtlenül boldog,mert rosszul vagy :(

Reméljük most már tényleg odébb áll a rosszulléted!


Puszillak

23778. knana (válaszként erre: 23774. - T.T.Jucc)
2011. szept. 29. 09:03
Köszi :)
23777. knana (válaszként erre: 23769. - T.T.Jucc)
2011. szept. 29. 09:01
Én is szurkolok neki!!!
23776. Timike73 (válaszként erre: 23770. - T.T.Jucc)
2011. szept. 29. 09:01

Sziasztok! Köszönöm az érdeklődést, még élek! A hányás már annyira nem erőltet(másnaponta 1x kb),de a gyomrom pokolian fáj! Hétfőn el kellett mennem gasztroenterológushoz, hogy írjon föl vmit, mert KILUKAD A GYOMROM!!!Kaptam gyógyszert(ellenjavallatok ellenére), egyenlőre nincs változás!!! Rettenetesen szenvedek! Tegnap ráadásul a fejem is majd szétment, a vérnyomásom 92/66 volt!!!

Nem tudom mi lesz ez a babóca, de nagyon megkínoz! A férjem szerint lány, a fiam viszont fiút vár! Én meg egészséges gyereket!!!!

Hétfőn leszek 12 hetes, várom, hogy pozitívan változzanak a dolgok!!!

23775. knana (válaszként erre: 23767. - T.T.Jucc)
2011. szept. 29. 09:00

Dehogy untattál minket!!!Nagyon örülök a beszámolódnak!!!!

13.hét elég korai volt a neme meghatározásához szerintem.

A másik fórumon egy csaj volt 4D-n,pici volt még a Baba.Mindenki mondta,h.FIÚ!Még Beni is mondta a kép láttán,h.ott a kukija.Az ANya tiltakozott,h.az nem a kukija,csak úgy néz ki és tényleg KISLÁNYA lesz! :)


Mit tanítasz???


Ne aggódj a súly miatt.Most nem azzal kell foglalkozni.A lényeg,h.jól legyetek,azért 20-25-öt nem kell híznod.A 15 elég lesz,ha annyi fel jön egyáltalán.

Én Mátéval is 80-al kezdtem a terhességet.Ez van,én ilyen vagyok.

Puszillak!


Ja,Anyának tegnap meséltem a Kisrobit.Erre Mátét az ölembe fektettem és csikiztem,és mondtam neki,h.mivan KISROBI???Jót röhögtem saját magamon :D :D :D

23774. T.T.Jucc
2011. szept. 29. 08:57

Nem kezdem el mondani a többi nevet, de nagyon drukkolok minden babásodni vágyó barátnőnknek, hogy mielőbb bejelenthessék a jó hírt nekünk!!!


HAJRÁÁÁÁ! +++++++++++++++++++++++++++++++++++++++++

23773. T.T.Jucc (válaszként erre: 23713. - Napzuhany)
2011. szept. 29. 08:55

Jajj Napzuhikám! Nem értem én ezt... Valamiért nagyon azt akarja a Gondviselés, hogy Mestere legyél a türelemnek. Iszonyú nehéz lehet ez, nem is akarok okoskodni, hogy ezt kéne, vagy azt kéne csinálnod. Csendben hálát adok, hogy nekünk ennyire nem volt nehéz, és közben Neked is próbálom küldeni az erőt! Anno, kb május magasságában egyszer azt írtam, Napzuhi legyen az első! Emlékszel? Akkor már volt Jenny-nk, és úgy éreztem, az lenne az igazságos, ha Te lennél a következő! Most már tudom, ez nem igazságosság kérdése, csak a közhelyet tudom ismételni, hogy valamiért tényleg így kell lennie, de hogy miért, azt csak utólag fogod megérteni...

Őszintén kívánom, hogy teljesüljön az álmod!

23772. T.T.Jucc (válaszként erre: 23727. - Adrus55)
2011. szept. 29. 08:47

Köszönöm Adrus Neked is!


Nekem iszonyat hamar kimutatta, a 21. napon, nem is értem... Jó, biztos azért, mert korábban lehetett a pé, de akkoris... Kicsit még várj, és próbáld meg nem beleélni Magad, mert nem akarom, hogy nagyot csalódj, ha mégsem. Persze, nagyon drukkolunk, hogy Kisbab legyen!!! (+++)

23771. T.T.Jucc (válaszként erre: 23733. - Brigi23)
2011. szept. 29. 08:45
Brigi! Minden rendben lesz, és hamar vissza fogod kapni Őt! Asszem, Pettka írta, hogy hinni kell benne!!! Sajnos van itt olyan köztünk, akinek ez sem elég, de ez akkor is alapvető lépés véleményem szerint! Tarts ki, és próbálj meg ilyen pozitív maradni! Ölellek!
23770. T.T.Jucc (válaszként erre: 23736. - Pettka)
2011. szept. 29. 08:42

Pettka! Ez szuper! :D De jó, újabb Kismamink van! Tessék gyakrabban jönni, és mesélni! Vigyázz Magatokra!


Timike! Hogy vagy? Javult a hányás dolog? Mesélj, hogy érzed Magad!

23769. T.T.Jucc
2011. szept. 29. 08:40
Tinának pedig nagyon nagyon szurkolunk ma!!! Remélem, hamar tud majd jönni egyem a szívét!
23768. T.T.Jucc (válaszként erre: 23766. - Knana)
2011. szept. 29. 08:39
Itt vagyok Drága! Mikor jön meg a teszt? Ma esélyes? Jó kis türelemjáték ez Neked basszus, nagyon ügyesen csinálod, hogy még nem szedted le a falvédőt... Továbbra is küldöm az erőt, most már lassan közelebb leszel a megoldáshoz! Puszillak!
23767. T.T.Jucc
2011. szept. 29. 08:37

Sziasztok!


Bocsika, hogy nem írtam eddig bővebben, de a napokban nagyon sok pörgés van, egyszerre esett be 3 magántanítvány is, miközben itt volt Anya, szóval meg sem álltam. Jót tett kicsit a lendület, és ma folytatódik :) Most szerencsére van is erőm, a délutáni álmosságot leszámítva, de általában egy óráig szenvedek, aztán átlendülök.


Na a keddi vizsgálatról:

Kislányunk most 18,5 hetes, kb 20 cm, 26 dkg. A doki azt mondta, szép kis szabályos baba, hihetetlen, hogy az ujjperceit is meg tudtuk számolni, és a szívében már rendesen látszódnak a billentyűk. Amikor alulról néztük, én már kiszúrtam, hogy hééé dehát itt a múltkor valami dudorodott, mire megszólalt a doki, hogy kukinak bizony itt nyoma sincs :) Viszont a szeméremajkai már szépen kirajzolódtak, szóval Robikám mosolygott rendesen, én meg csak pislogtam, mert agyban már totál ráálltam a Kisrobira. Persze nagyon örülök, sőt, nekem az elején csajszi volt a megérzésem, és pont ezért nem is értettem a 13 hetes uh-n, miért látunk dudort... Hát az nem az a dudor volt, mert Ő bizony egy gyönyörűséges kislány :DDD

Anyukám is végig bent volt, hatalmas élmény volt neki is, legközelebb Anyóst visszük, hadd élje át Ő is :)

A nevek terén még nincs konkrét, illetve van egy, amit már kicsit jobban ízlelgetünk, de egyelőre nem árulom el ;) Egy biztos, Dani már nem lesz :)


Igazi rúgás azóta sem volt, kicsi csikizős kapirgálás viszont egyre többször. A pocim is nő szépen, illetve a cickóim úgy be vannak durranva, hogy sokszor fáj is rendesen, de hát nő az is, lassan kellenek új melltartók is.


A hasmenés/székrekedés talán kezd javulni, szörnyű volt, hogy egyikből csapott át a másikba. Már ott tartottam, hogy keresek egy dietetikust, mert bármit ettem, nem vált be. Ma először végre normálisan ment a dolog, úgyhogy remélem, normalizálódik végre. 64 kg-nál tartok, kb 60 kg voltam, amikor Apa meghalt, úgyhogy azért jön fel rám, pedig nagyon visszafogom magam, és terhestornázom is. Gondolom, ez alkati kérdés is. Röhögtem, mikor kedden a doki mondta, hogy 10 kg-t enged nekem :/ Az azt jelentené, h mostantól nem hízhatok, mert a maradék min. 6 kg a baba lesz, illetve az egyéb "tartozékok"... A házidokim 15 kg-t enged, na az inkább reálisabb.


Jó sokat írtam, remélem, nem volt nagyon uncsi :)

23766. knana
2011. szept. 29. 08:32

Sziasztok!!!!Sehol senki?????

Kávét,forró csokit????

23765. knana (válaszként erre: 23763. - Böbe071)
2011. szept. 28. 20:50

Jó éjt neked és a többieknek is.Én is megyek,már megy a filmem.Jóban rosszban.


Böbe,mi mire jó az oldal,vagy a tali????


Egészségedre a szőlőt.

23764. jenny79 (válaszként erre: 23756. - T.T.Jucc)
2011. szept. 28. 20:47
Jucc, nagyon szépen növöget a pici babád. Nagyon aranyos!!
23763. Böbe071
2011. szept. 28. 20:46
Na jó éjszakát nanám Puszilak! Jo laktam egy kg szőlö bánja)) El el álmosodtam)) Én fogok főzni bográcsba majd okésK?))
23762. Böbe071 (válaszként erre: 23761. - Knana)
2011. szept. 28. 20:40
Okés akkor pocakosan!!)) Azt mondja apácska nem Mire jo az? Még nem voltunk jo lenne Bááááááááááááár Azt tervezzük ki megyünk olaszba az alfa otthonába és az alfa muzeunmba

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2025, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook