Weboldalunk cookie-kat használhat, hogy megjegyezze a belépési adatokat, egyedi beállításokat, továbbá statisztikai célokra és hogy a személyes érdeklődéshez igazítsa hirdetéseit. További információ
Főoldal » Cikkek » Babák & Mamák témák » Az én Angyalkám születése cikk

Az én Angyalkám születése


Szeretném Nektek elmesélni életem legcsodálatosabb napját és érzését, azt a napot, amit már annyira vártam: megszületett a Fiam, Barnabás. Nem is gondoltam, hogy ekkora öröm ez, hogy mennyire boldog vagyok, ha ránézek, ha magamhoz ölelem. Ez számomra maga a csoda!
Az én Angyalkám születése

Amikor a páromnak először felhoztam a témát, hogy milyen jó is lenne, ha lenne egy babánk, akkor nem igazán tetszett neki az ötlet. Én csak 22 éves voltam, ő 25. Megértettem, hogy korainak találja, nem is hoztam fel a témát többet. Aztán az esküvőnk után valahogy nem igazán védekeztünk már. Én nem is kérdeztem mi az oka egyszerűen csak vártam mindig a nagy napot, amikor nem jön meg... de mindig megjött, hónapról-hónapra. Aztán egyszer csak sikerült, pozitív teszt, boldogság... aztán pár napra rá pecsételő vérzés, ijedség majd orvos, ultrahang, de a baba sehol! Türelem, türelem egy hét múlva még mindig sehol a baba, viszont HCG növekszik. Kórházba kellett mennem, 10 orvos "kereste" a babámat, akit egy hétre rá műtéttel eltávolítottak a jobb petefészkemből. Nem értettem a helyzetet, hisz növekedett, napról napra nagyobb volt, vártam őt és mégis el kellett válnom Tőle. Kiborultam, nagyon! Elmúlt, túltettem magam a méhen kívüli terhességemen.

Teltek a hónapok, de megjött, hónapról-hónapra, majd elhatároztam magam, hogy nem görcsölök, majd jön, ha akar. És hát jött is, tavaly júniusban a szülinapi ajándékom egy pozitív teszt! Boldogság ezerrel, majd pár nap múlva ismét pecsételő vérzés, rohanás a dokihoz (közben azt hittem, meghalok a félelemtől, hogy újra kezdődik minden), UH… és jó helyen van a baba!!! Azt a boldogságot, és megkönnyebbülést, amit akkor éreztem, nem tudom leírni, nagyon boldog voltam, viszont veszélyeztetett terhes lettem, de nem érdekelt csak az én Manókám, aki növekedett a hasamban.

Az elején az ijedtséget leszámítva nagyon boldog és problémamentes terhességem volt. Nagyon vártuk már Őt, február 25-re voltam kiírva, mert állítólagosan egy héttel nagyobb volt a Fiam. Amúgy csak március 4-én kellett volna érkeznie. Na hát az én Fiam annyira jól érezte magát, hogy nemhogy február 25-e körül, de még március 4-én se akart kibújni... se 5, se 6, se se 7-én. Aztán a dokim hétfőn beküldött a kórházba, hogy hátha 8-án kedve lesz előbújni, de nem igazán volt kedve :-) Nyákdugó "féleséget" már tapasztaltam távozni, de nem sokat. Majd 9-én reggel azt hiszem az összes távozott. De hát fájás sehol, még egy ici-pici sem. Így hát két hét túlhordás után megindították a szülést délután kettőkor, infúzió, oxitocin, NST... és várakozás. A szülésznőm minden félórában jött és érdeklődött, hogy érzek-e már valamit, de semmi. Persze mindig emelte az adagot, de még úgyse semmi. Aztán este 6 felé már kezdtem aggódni, hogy ma se fogok szülni, de párommal próbáltuk elviccelni, hogy néztük a fájásmérőt és azon röhögcséltünk, hogy ha néha-néha éreztem egy fájást, alig emelkedett a fájásmérőn a szám. Persze azért már tényleg aggódtam. Aztán egyszer csak rendszeressé váltak a fájások és hát egyik percről a másikra elkezdtem vajúdni, na de azt nagyon.

Nem igazán volt átmenet a fájásoknál, jöttek és azok ott voltak rendesen. Kaptam epidurált, de nem igazán hatott, mondhatom egyáltalán nem hatott, így kaptam még egyet (nagyon féltem tőle), ami szintén nem sokat segített.

Ekkor már nem figyeltem az időt, fogalmam nem volt mennyi az idő, csak fájt nagyon és még mozogni sem tudtam, mert az egyik lábam szinte teljesen elzsibbadt. Elfolyt a magzatvizem. A vérnyomásom lent volt, kicsit szédelegtem, de azt mondogattam magamban, nem baj, végre itt vagyok, meglesz hamar a Babám. Aztán amikor hirtelen megéreztem az első tolófájást nagyon megijedtem, kiabáltam a szülésznőnek, hogy mindjárt kijön a baba, jöjjön gyorsan. Jó is lett volna, ha akkor kijön. Na innentől kezdve kezdett igazán fájdalmassá válni a dolog számomra. Nem túlzok, én tényleg azt hittem szétszakadok (gondolom mindenki). Még itthon nagyon erősen elhatároztam magam, hogy én aztán nem fogok hangoskodni a szülőszobán, nem is értettem, miért nem lehet halkan szülni:-) Így utólag nem igazán tudom mit gondoltam... természetesen kiabáltam, nem is egyszer, nem bírtam, nagyon fájt. Úgy szégyelltem magam, de muszáj volt kiadnom magamból, nem bírtam volna csendben lenni. Hozhatták nekem a homeós bogyókat meg szólhatott a zene, engem nem érdekelt semmi, csakhogy szülessen már végre meg. A párom kezét is szétharapdáltam. Emlékszem, egyfolytában azt kérdezgettem a szülésznőtől, hogy mikor jön már ki? Aztán azt mondta nyúljak le és érezni fogom a fejét, és éreztem is, nagyon jó érzés volt. A következő tolófájásnál is odanyúltam, akkor már még közelebb volt. Aztán megtörtént életem legszebb és legcsodálatosabb és legboldogabb része: 23 óra 15 perckor megszületett Barnabás, a Fiam. A mellkasomon pihent vagy fél órát, jól le is pisilt, közben varrtak (fájt), aztán elvitték Apával lemérni stb. Mikor visszahozták, Apa mondta, hogy nagyon nagy baba: 4230 gramm volt és 56 cm. Mellékesen megjegyzem, hogy 3500 grammos babát vártunk (persze az UH általában téved). Büszkék voltam rám, hogy megszültem egy ekkora babát! Odarakták mellém, elkezdett szopizni és azt a nyugalmat, amit akkor éreztem, elmondani nem tudom. Ott volt mellettem végre és két órán keresztül együtt voltunk! Apa elment haza, én meg amikor visszakerültem az ágyamba olyan éjjel 2 körül, úgy fel voltam dobódva, hogy ha menni tudtam volna, el sem mozdultam volna a csecsemő részről. SMS-eztem, telefonáltam, nem aludtam semmit szinte. Reggel 6-kor már hozták is hozzám a Fiamat, és onnantól kezdve végig velem volt.

Leszámítva a fájdalmat, nekem nagyon jó élmény volt a szülés, a szülőszoba nagyon barátságos volt, szólt a zene, esete volt, senki más nem volt körülöttem csak a szülésznő, az orvosom és a férjem, aki nélkül nem tudtam volna végigcsinálni. Ő nagyon sokat segített nekem a szülésznővel együtt. Nagyon hálás vagyok az orvosomnak is, Domokos Tamásnak, aki nagyszerű orvos, nem mellékesen nagyon jó arc :-) Mindenkinek csak ajánlani tudom!

Szóval életem értelme nagy nehezen, de megérkezett hozzánk! Imádjuk Őt, Ő a szemünk fénye, a mi Angyalkánk!!!




Írta: Baby0309, 2010. július 27. 16:08
Fórumozz a témáról: Az én Angyalkám születése fórum (eddig 27 hozzászólás)

Ha ez a cikk tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2021, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Facebook