Az anyósom vagy a férjem a baj? Ki vagyok borulva.. (beszélgetős fórum)

"Hogy ki , hány évesen lesz a párjuk az meg az ő dolguk, annyi feladatom lesz hogy tiszteljem a választottjukat. "

konacafe nem értem ,mi gondod?A véleménycsere a fórumok dolga mi azt tesszük.

Kepletesen ertettem, semmi kozom a fiadhoz, az enyemhez igen, de belolem nem lesz ilyen "anyos", nem fogok "szivrohamot" kapni, ha a fiam beleszeret egy nala 5-6 evvel idosebbe.

Szerintem nem rajtunk all, hogy eldontsuk, kivel lehet boldogabb a gyerekunk

LAnyok!!!!

Egy kicsit elharapodzott a dolog!

Boxoljatok le priviben ;-P

Igen annak. Elfelejted míről is szól a fiatal felnőtt kor.Hát a " tanárnéni" meg vívja ki magának a tisztelet:).Ja és sehol nem állítottam amiket a billentyűzetebe adsz... Rég nem mondom meg mit csináljanak, a pofán vágást:) meg már bocs de nem gyakoroltam.Te a sajátod vagdalad nyugodtan szájon, én büszke vagyok rájuk. Egyetemista mind a kettő tőlünk 170 km -re tőlünk, dolgoznak tanulnak. Korántsem hiszem hogy egy 18-19 éves nő alkalmas a család alapításra.Hogy ki , hány évesen lesz a párjuk az meg az ő dolguk, annyi feladatom lesz hogy tiszteljem a választottjukat.

Az meg megyőződésem , nem feltétlenül jó kezdet a nagy korkülönbség, egyszerűen ha két ember más életszakaszban van , ha kihagy átugrik egyet előbb utóbb visszamegy és átéli.Ha egy nő a szülői házból ment férjhez , soha nem élt önállóan az mit tanult meg magáról? Semmit.... ha egy férfi , nem éli ki magát nem gyűjt tapasztalatokat, egyszer családapaként jön rá hogy ez a vonat elment és kompenzál.....Nem kell a spanyol viaszt feltalálni , fel van találva. Gyermek, kamasz felnőtt fiatal, felnőtt ember, középkorú , nyugdíjas, aztán 80 és halál közti.

Ha valaki nem éli át amit az adott kor kínál, hiányérzete lesz.

Nem az en esetem, nekem sem fordult volna meg de nem azert mert valami erkolcstelent talalok benne vagy izlestelent, csak egyszeruen igy hozta mindig az elet, a ferjem nalam idosebb 12 evvel. De nem zarkozom el a dolog ellen, senki sem tudhatja hogy kibe lesz szerelmes, nem hiszem, hogy ha nem lett volna egy oszinte alapja a kapcsolatnak amiben Mothertiger van, hogy sokaig egyuttmaradtak volna. De az ido bebizonyit mindig mindent.

Ne haragudj de en nem tudnam csak igy kijelenteni, hogy csak mert egyik vagy masik fel javara tobb ev korkulonbseg van, akkor nem illenek ossze vagy ilyenek, vagy, hogy meg ne lassam a fiamat egy 5 evvel idosebb lannyal. Es ha a fiam valami ilyen szoveggel beszelne egy norol hogy csak azert kell neki mert tapasztalt, vagy "bevallalos" vagy mittudomen, azzal sajat magat is minositene, ezert mondom, nem kell a mai fiukat felteni, te meg elnezed, hogy igy beszeljen egy norol? Ha annyira cikinek tartja miert ment el vele? En az enyemet jol pofanvagnam ha igy beszelne valakirol. Ha tetszik neki, menjen, de tisztelet, ha meg csak "arra" kell neki, akkor meg legalabb ne kurtolje vilagga, es elottem ne beszeljen igy rola, meg hogy a nonek kellett a friss husi. Komolyan, erett felfogasnak nevezed?:) es a te reszedrol a hozzaallasodat?

Vazze,ez de durva. Most pont egy pillantara képzetem a 19 évesem mellé egy 25 évest.Hú, ha azért abbahagyná az egyetemet mert az "öreg" barátnője terhes lett előttem sem állna meg a hölgy.

Szerencsére, csak egy idősebb nőt vadászott le , azt mondta tapasztaltnak jó:), a csaj meg szereti a friss húst. Bocs de az ő szavai.

Sok boldogságot...

Sajnos nagyon sokat tudnék mesélni róla...

Nem is olyan idős asszony; azt hiszem 46-47 éves. A párom meg most lesz 29. Számoljatok csak egy kicsit! ;)

Vele az a baj, hogy elfelejtette, honnan indult.

De elértem nála, hogy bocsánatot kérjen tőlem azért, amiért megbántott. Először jól kibőgöm magam (hogy ne előtte jöjjön rám), aztán megmondom neki, hogy amit épp tett, csúnya húzás volt.

Nem mondom, hogy a szívem csücske, de sokszor egész jól elvagyunk. Mondjuk az Anyukáját jobban bírom, de szerintem ő nem annyira engem. :D

De úgy döntöttem, hogy többet nem foglalkozom ezzel.

Mostanra rengeteget segít, mindenféle értelemben, és mindig lehet hozzá (is) fordulni mindenféle kérdéssel. Ha kikérem a véleményét valamiben, azt gondolja, hogy nélkülözhetetlen, és beleláthat a dolgainkba, én pedig meghagyom ebben a hitében.

Mi a vége? Mindenki boldog. :D

(Amiben soha nem értünk egyet az az, hogy a fiamat ne tömje állandóan édességgel. -_-" Ettől a falra tudnék mászni!)

Volt naplód?

En is beleolvashatok? :)

Olvastam a naplód, még régebben, "alig bírtam letenni" :) Végig izgultam :)

Úgy látszik, a tiszteletet némelyeknél csak úgy kapjuk meg, ha jól odamondogatunk, "helyrerakjuk" őket :/ Csak nem értem, egy idősebb, tapasztaltabb ember miért "buta", miért nem bölcs, amilyen mindentudónak hiszik magukat... miért kell őket lerendezni... én kis naiv :)

Hat, csipi, igazad lehet, raillene.

Enfem is erdekelne egy sikerstory..de azt hiszem lentebb an egy. Mothertigertol.

Anyuka draga amugy nagyon ovatos, mindig finomkodva beszel, probal nagyon udvarias lenni. Meg akkor is, amikor szemet. :)

Vili..van ok annak, hogy pl. fejfajasban, viszketesben, melegben az onhipnozis mukodik, de ezen a teren egyszeruen leblokkol ez a kepesseg??

Tillbog! Mar maskor is eszrevettem hasonlosagot. Akar meg ugyan az a csaladunk is lehetne. Vicces:) ez a "nem hallom,amit mondasz" dolog, siman a erjemre ismertem. Az anyjanal en is hasznaltam, gondoltam nem veszi zokon, hamar a fia is igy viselkedik.

Gondolkodtam mostanaban. Alapvetoleg nem szeretem, ha felreertenek es meg sem probalnak megismerni. Lehet, h ez a baj. Hogy alapbol elutasit es nem erti a szandekaimat.

Meg annyit szerettem volna hozzatenni, hogy ezekbol kifolyolag meg onzo is valoszinuleg. Az a fontos neki, hogy sajat maga boreben jol ellegyen. O megtette, jol erzi magat s nem erdekli, hogy ti mit kertek, nem tudja tiszteletben tartani. Ha megtenne, akkor nem lenne feladata, s nem lenne boldog.

Esetleg valamelyik forum hozzaszolonak van sikerszorija.

Nekem nincs.

Vegigolvasva a hozzaszolasaidat osszeall a kep valamennyire.

Anyosodnak eleg fura termeszete lehet. Kepmutato, beleartja magat mindenki maganeletebe. Ezert nincsenek baratai se, s igy gorcsosen kapaszkodik abba, amilye van. A gyerekeibe. De ok mar felnottek, es nehez megertenie. Mert akkor egyedul marad a ferjevel, s attol meg fel. HOgy sikvar elete meg unalmasabb lesz.

Tolja a kajat -ami alapvetoleg nem gaz sztem, de biztos tulzasba viszi, ha titeket ennyire zavar. Tolja, mert ennyit tud. Egy urugy, hogy kapcsolatban legyen, talakozzon. Kerdezgeti a fiat, mert ha kerdez, akkor azt hiszi ezzel az erdeklodeset fejezi ki.

Hogy hogyan lehetne ezen segiteni? Jo kerdes. Talan egy terapeutaval. De erre neki hajlamosnak kene lennie, viszont ugysem fogja belatni, hogy baj van vele, mert irtad, hogy sertodekeny es elharit mindent.

Ez a legnagyobb baj. Az alapvető tisztelet megadása soha nem azt jelenti, hogy hagyjátok, hogy belemenjenek a magánéletetekbe, hogy semmibe vegyenek, hogy megbántsanak és ezt tűrjétek is, újra s újra.

Az alapvető tisztelet az udvarias viselkedést jelenti és nem többet. Udvariasan, kedvesen és higgadtan kell elzárkózni.

Ha képes vagy úgy működni, mintha nem lennének gondjaid, akkor rá fogsz döbbenni, hogy nincsenek gondjaid! Minden gond csupán látszat; hiszel bennük, ezért vannak ott. Ez önhipnózis: azt ismételgeted magadnak, hogy ilyen meg olyan

vagy, hogy alkalmatlan vagy, ismételgeted, mantrává válik, lesüllyed a szívedbe, és valósággá válik. Nagyon könnyen eldobhatod gondjaid, ha megérted, hogy te vagy az, aki ragaszkodik a gondhoz, nem az ragaszkodik hozzád.

Én is ezt a nézetet vallottam a tiszteletről, amit te. Engem arra neveltek, hogy tiszteljem a nálam idősebbeket - erre faragtam rá anyósommal anno.

Amikor 10 évvel ezelőtt összekerültem épp nagykorúvá érett fiával, én hat évvel idősebb lévén voltam mindenféle alja k.rva. Mondta ezt úgy, hogy nem is ismert, úgy eljött mellettem az utcán, hogy azt se tudta, ki vagyok.

Ez természetesen megalapozta a későbbi egymáshoz való viszonyunkat is.

Próbáltam magam meghúzni, udvariaskodni, viselkedni, nem visszaszólni... Nagyon sokáig tartottam magam ehhez. Lenyeltem a legutolsó beszólását is, nem szóltam vissza, udvarias, vagy épp kényszeredett mosollyal nyeltem a feltörni készülő könnyeket.

Párom betanított "jókisfiú" volt, anyjától úgy fosott, mint a tűztől. Szó nélkül tűrte, hogy engem az anyja megaláz, beszólogat, lenéz.

Teherbe estem, és már nagy hasam volt, amikor először beengedett a házukba. Ciki volt neki, hogy nagy hassal álldogálok a kapuban, és várom a fiát (a párom hozzám költözött), amíg ők beszélgetnek odabenn. Bevallom, én sem akartam bemenni - invitálás nélkül miért is tettem volna?!

Minden rosszabb lett, miután megszületett a kisfiunk. Ha lehet, ötször jobban beleszólt mindenbe, és én hang nélkül tűrtem, ahogy addig. Amikor bejöttek látogatni a kórházba, örömömben azt találtam neki mondani, hogy a baba tisztára úgy néz ki, mint a párom, erre ő kimérten odavetette, hogy "hát azt még nem lehet megmondani". Valahogy éreztem, hogy kételkedik abban, hogy a párom az apa, de ez ott és akkor szíven ütött.

Sok-sok ilyen, és ehhez hasonló szívatás után betelt a pohár. Ezt tetézte, hogy a párom teljesen elhatárolódott a témától; néha felemelte a hangját mellettem, de a gyerek születése elbizonytalanította. Sok volt rajta a nyomás, hiszen fiatal volt... Állandóan az anyja szoknyáján akart lógni, és meg is tette. Kínomban választás elé állítottam: vagy mi, vagy az anyjáék? A válasza örök nyomot hagyott bennem, mivel NEM TUDOTT VÁLASZTANI!!!! Ezzel szerintem anyósom volt a legjobban megelégedve...

Elhatároztam magam, hogy egyszer s mindenkorra véget vetek a terrorizálásnak: félretettem az idősebbek iránti tiszteletemet, és jól megmondtam neki a magamét. Azt is mondtam, hogy ha esetleg kétségei lennének az apa kilétét illetően, nyugodtan dobják össze a zsetont a családdal, én állok elébe. Hirtelen köpni-nyelni nem tudott. Sőt, előfordult, hogy finoman zsaroltam az unokájával. Amikor nagyon eldurvult, nem engedtem a közelébe a gyereket, sokáig nem mentünk hozzájuk, és őt sem engedtem hozzánk.

Határozottan kiálltam a párom mellett is (mindannak ellenére, hogy ő ezt értem csak kevésszer tette meg), és saját magam mellett is.

Anyósom pedig megszelídült...

Vannak vitáink, amiben kinyitom a számat, elmondom a véleményemet. Csakis annyi tiszteletet tanúsítva, amennyit ő tanúsít felém! Rájöttem, hogy soha nem kell többet adnom, csak annyit, amennyit vissza is kapok! Ez bevált.

Most rajtakaptam, amint azon sugdolóznak a párommal, hogy mit akar nekem karácsonyra venni... ;)

Kívánom minden Hozzászólónak a legjobbakat!

Ahol én lakom, ebben a családban azt vettem észre, hogy néha úgy csinálnak, mintha nem hallanák a másikat. Nem tudom, miért, hogyan alakult ez ki náluk, de sikeresen átvettem.

Beszélnek hozzám, én meg mintha gondolkodnék valamin. Párom is ezt csinálja, de ő alapból ilyen néha.

Próbáld ki :) aztán abbahagyja a hülyeségeit. Ha kérdez, mondd hogy "biztos...", ilyesmi, meg "lehet". Egy darabig erőlködik aztán abbahagyja.

Olyan lényegtelen, mit mond, nem az édesanyád, ő végül is nem mondhatja meg, milyen a te életed.

Az enyém is mindig azt hiszi, mindent tud mindenkiről és úgy is van, ahogy mondja. Néha mosolygok magamban.

Igazad van!

Mar sokszor megfogadtam, hogy beveszem a lexarom tablettat, ugy altalaban is. Mert en nem fogom magam idegesiteni mas hulyesegen, magam teszem tonkre. Sajnos meg gyakorlo fazisban jarok :)