Az alkohol (beszélgetős fórum)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Az alkohol
Tényleg nem...
De ez talán Bubunak is jó...
Jó sok teóriát olvastam itt.
Az tény, amit pista írt, én azt már előbb leírtam itt.
A magyar orvostudomány ilyen téren egy nagy nulla.
Én hosszú hosszú évek tapasztalata és küzdelme után még mindíg csak azt tudom mondani, és vessetek rám követ ezért, hogy csak az tud ebben érdemlegeset mondani, aki ebben a cipőben járt már.
A többiek meg csak mondják hogy ezt meg azt kellene, de ez nem így működik.
Korántsem.
oké.
ezek szerint érdekel, amit írok? :-)
Ennek örülök.
Általában annak szoktam, aki előtte van, csak meglepődök, hogy közben is érkezik.
De mindketten válaszolhattok :-)
akkor olvasd el a hozzászólásokat is :-)
Sok ember sokféle tapasztalata.
ja, a drogfogyasztás is betegség.
Ennek felismerése már sok drogost kihozott a betegségéből. Hozzátartozóikon keresztül is.
Nem is tudom, örüljek-e, vagy nem, hogy ezeknek az infóknak birtokába kellett, hogy kerüljek.
Valahol örülök, mert hátha másnak is hasznára lesz.
A szerfüggések vélhető okai gyakran sajnos annyira korai eredetűek (0-2 éves korig beálló stresszhormon háztartás nem kielégítő volta), hogy analízissel gyakran már csak a beteg józanodásának sokadik évében lehet foglalkozni. Odáig a beteg kifogásnak használja az okokat a szerfogyasztás abba nem hagyására.
Évekig hittem, hogy a gyermekkori okok kutatása közelebb viszi a szerfüggőt a szer abbahagyásához.
Nekem is, és rengeteg más, hozzám hasonló "botcsinálta" gyógyító szándékú hozzátartozónak az a tapasztalata, hogy bár meg lehet próbálni analizálni a szerfüggőt, az nem viszi őt előre.
Pedig milyen logikus dolognak néz ki
Más esetekben az analízis nagyon hasznos tud lenni.
Sajnos, ebben nem. Idáig csak így láttam és tapasztaltam.
Ha van valakinek ellentétes tapasztalata, ossze meg velünk/velem. Mindig tanul valamit az emebr :-)
Az alkoholizmus biológiai és mentális értelemben is betegség.
Az Amerikai Orvosszövetség 1935 óta betegségnek nyilvánítja, ennek köszönhető ma 20 millió alkoholbeteg gyógyulása.
Az enyém is ennek köszönhető.
Hálám felmérhetetlen.
Ha tehetem, minden fórumon beszélek arról, hogy az alkoholbetegség egy könyörtelen RENDSZERbetegség.
Saját tapasztalataimból merítek:
Az alkoholista tagadja, hogy alkoholista, mert nem ismeri fel a betegségét, és borzasztóan szégyelli, hogy iszik.
A hozzátartozók pedig a "megmentés", "kényszeres segítés" csapdájába esnek.
Vagy a felháborodástól vezérelve pocskondiázzák az alkoholistát, nem tudván, hogy az egy betegség markában van.
Ma még kevéssé ismert az alkoholbetegség látszólag tünetmentes hordozóinak, a hozzátartozóknak a szerepe, akik ugyanúgy a betegség markában vannak (én is egyikőjük vagyok-voltam :-) ) ennek következtében nem tudják, mi a teendő az alkoholbeteggel...
Én sem tudtam, és magamtól NEM találtam volna ki.
Az egészségügyi rendszer egyelőre csak elvétve nyújt megfelelő mentális segítséget. Az alkoholbetegek gyógyulása gyakran csak egy véletlen krízis következményeként történik meg.
Pedig van ma már olyan, hozzátartozóknak támogatás nyújtó önsegítő szervezet, ami közvetetten nagy hatékonysággal segít az alkoholistának.
Én is egy ilyennek köszönhetem hogy ma már józanodik az alkoholbeteg hozzátartozóm, aki mellesleg egy szuper ember, pedig ugyanolyan szörnyűségekre vitte a betegség, mint a legtöbb rémtörténetben, amit hozzátartozó-társaimtól hallok.
www.al-anon.hu
Az alkoholizmus nem betegség. Régen deklarálták annak, de nem betegség, nem rák, nem influenza.
Az adott ember csak akkor tud megszabadulni tőle, ha azt ő maga is akarja. Senki sem születik alkoholistának, nem örökölhető, társadalmi jelenség. Nincsen rá gyógyszer. De ha valaki felkutatja az okát (mely általában a gyerekkorban van), akkor ki tudja húzni a méregfogát és tud élni alkohol nélkül is.
De azért megkérdem, ha az alkoholizmus betegség, akkor a drogfogyasztás az micsoda? Mert az alkoholizmus extrémebb formája, indíttatása és célja ugyan az.
Biológiai értelemben semmi esetre sem lehet betegségnek nevezni.
"Elviszi az apa a gyermekét a kocsmába. Nesze fiam, itt egy feles, idd ki egyszerre.
A gyerek kiissza... prüszköl, fuldoklik, majd apja kérdi: Na milyen volt? Szörnyű, fúúú de rossz, nagyon rossz. Mire az apa: Na látod, anyád meg azt hiszi szórakozni járok ide"
Az alkoholizmus szerintem nem betegség. Lassú haláltusa. Az alkoholizmus egy játszma, melyet kevés nemes vél ír felül és az alkoholistának is tudnia kell, miért is iszik.
A cikk nagyon felületes. Az alkoholizmust abba lehet hagyni. A dohányzást is. Csak döntés kérdése. Ha nem megy egyedül, akkor segítséggel. Ha valaki az életet választja, menni fog, ha az első akadály után az italt, akkor lassú halál.
Nagyon rossz érzés lehet tehetetlenül vergődni ebben a csapdában.
De az biztos jó lehet, ha már nem vagy benne. Az is nagy dolog, ha ki tudtál szállni belőle.
Én is majdnem belehaltam.
Akkor találtam meg a megfelelő segítséget.
Pedig jártam fűnél-fánál bokornál, a világ végére is elmentem, hogy segítsenek.
Nekem egyetlen hely jött csak be, amit a terápiámmal (azt már 8 éve hagytam abba, de az ott kapottak egy életre belém ivódtak) karöltve használok. A kettő együtt nálam, úgy érzem, életvezetésileg verhetetlenül jól működik...
Arról az illúziómról letettem, hogy ezzel az iszonyatos betegséggel egyedül is elboldogulok.
Nem bántam meg.
Szerintem nem kell agysebésznek lenni, hogy okokat keressünk: vacak párkapcsolat vagy stesszes munkahely vagy kilátástalanság vagy rossz baráti kör vagy egzisztenciális probléma vagy ......
Bár talán szerintem a belülről fakadó céltalanság lehet a legnagyobb probléma. Ezért lehet hogy ez nem jövedelemfüggő betegség.
Nekem hála a jó Istennek már csak az emlékek vannak, de ezek is olyanok, úgy érzem talán soha nem fogom őket elfelejteni.
Az a legrosszabb az egészben, hogy tudod, hogy szótlanul, tétlenül nem állhatsz a dolog mögé, de hiába is teszel akármit, ha a végeredmény nulla, és próbáltam rájuk hagyni, de soha nem ment, mindíg történt valami, valami borzalom ami után rájöttem hogy ha én nem harcolok értük akkor el fogom őket veszteni.
Ebbe bele lehet rokkanni, szó szerint.
csak locsogjál nyugodtan.
azért vagyunk itt, igaz? :-)))
nem rád írtam, hanem Józsira. :-)
Az alkoholos helyzetről van fogalmam. Átéltem "ezt-azt". Kemény volt megtanulni, hogy ez micsoda, és mit lehet vele tenni, és mit nem...
Mászunk belőle kifelé. :-) Jó sok melónk van benne :-)
Van remény.
Hát nemtudom, én nem bíráltam őt. Még külső szemmel is rossz lehet ezt nézni, tudom.
Hát még ha benne vagy nyakig a témában.. :(
A segítség meg itt sajnos olyan, hogyha az illető maga nem látja be hogy baj van nemtudsz segíteni.
Ez is tapasztalat, próbálkoztam anno kényszer elvonóra vitetni a szüleim de azzal visszadobták a kérésem hogy ez már megszünt, csak akkor foglalkoznak velük ha maguktól mennek be... hát köszi..
Szerintem nem fontos, hogy ki mennyire "felületes".
Mindenkit érdekel a téma.
Ki ennyire tájékozott, ki annyira.
Valaki még csak most kezdi a vizsgálódást. És akkor mi van?
Mi haszna értékelgetni egymást?
Inkább segítsünk.
Egyébként a cikk kiírója azonnal törölte magát a Hoxáról, ahogy kiírta a cikket.
Valószínűleg tartott tőle, hogy elkezdik kritizálni, vagy hogy mit gondolnak róla.
Kedves cikkíró!
Ha külsősként benézel a Hoxára, akkor az adataimnál találsz e-mail címet, kommunikáljunk.
Legyen szép napotok.
Cila
Igen, te ezt nem is érzed át ez látszik a soraidból..
nem kötözködni akarok dehogy. Csak aki ezt nem élte meg, annak halovány fogalma nincsen róla hogy ez az egész mit jelent. Hogy mit és miért.
Én sajnálom az édesapámat, mert az édesapám és mert amikor nem ivott, mindenki tudta róla hogy jó ember, becsületes és mindent megadna értem.
Én is mondhatnám hogy fúj mert részeg és mert iszik akkor már nem is az apám, de ez nem így van.
Ő NEM érdemelte meg a sorsát, de talán hiába is magyarázom nem érted meg.
Én igenis sajnálom az összes alkoholistát valahol, mert sajnos tudom hogy valaki nem csak úgy lesz alkoholista ennek mindíg van oka méghozzául súlyos okok ezek.