Anyukák, hogy tudtátok feldolgozni lelkileg, hogy megcsászároznak, pedig te nagyon nem arra készültél? (beszélgetős fórum)
Az első császár megváltás volt - 66 óra vajúdás után mondta ki a főorvos, hogy rosszul ékelődött be a baba feje, "az életben nem fogom megszülni". A második gyerkőcnél még bíztam: hátha részem lehet természetes szülésben is. Sajnos nem jött össze. A harmadik műtétre így - lelkileg - már fel voltam készülve. És életem legszebb élménye volt, hogy - az elsőkkel ellentétben - ébren lehettem. :)
Az én életemből kimaradt a természetes szülés, amit nagyon sajnálok, de ez van, elfogadtam. Más választásom úgy sincs, akkor meg örüljek inkább a csodás gyermekeimnek, nem? ;)
Igen, azt felejtik el sokan, hogy a hüvelyi szülés is lehet trauma anyának, babának egyaránt. Ha trauma, akkor van mit feldolgozni, ezt meg ne vitassa el senki attól, aki átélte, ezért nincs létjogosultsága a "mit számít?" típusú kérdéseknek.
Én könyörögtem a császárért, vagy hogy öljenek meg, vagy szedjék ki belőlem valahogy a gyereket. 3. estére született meg a gyerekem, szóval köszönöm a természetes szülés annyira rossz volt, mint egy erőszak, a manuális tágítással és miegymással. Másokat toltak a műtőbe 8-12 óra vajúdás után, én meg el lettem felejtve. Örülök, hogy túléltük. Én nekem meg ezt kellene feldolgoznom, hogy úgy hagytak minket, hiába szóltam, nem segített senki.
A császárt 3 féleképpen lehet, indokoltan amikor örüljünk, hogy közbe léptek, és lehet indokolatlanul, amikor feleslegesen gyorsították, kapták ki a babát, vagy úgy hogy sehogy sem, kellene de nem csinálják meg, majd az eredmény egy nagy katasztrófa.
Mindenkinek más a feldolgozandó élménye, irigylem azokat akiknek szép szülés élményük lett, gyorsan, boldogan, jó érzéssel gondolnak vissza 10 év távlatában is.
Én évek óta gyomorgörccsel és rettegéssel gondolok arra a 2 napra, soha többé nem szülök. Feldolgozhatatlan.
ez volt a jó. császár. lemaradt...
Hű de meglepő, igazam lett.
:)
Írj privát, itt a rendkívül empatikus anyukák, úgyis lehordanak, hogy mit számít.
Nem értem, mit kellene ezen lelkileg feldolgozni, hacsak valaki nem akar plusz drámát maga körül. Benne van a pakliban, hogy ha komplikáció van, császár lesz. A komplikáció miatt lehet izgulni, de a természetes szülés és a császár is jár fájdalommal, felépülési idővel. A lényeg, hogy a baba és a mama is jól legyen, egészségesen. :)
Nem értem rá ezen gondolkodni, azt látták jónak az orvosok, hogy császár. Így is állitólag volt némi oxigénhiánya. ez volt a jó.
Utána se azon tűnödtem miért kellett ezt meglépni. Tudomásul vettem. És kész..
Az, hogy én mire készültem és a végén mi lett belőle, azok az én elvárásaim voltak.
Természesetes szülésnek indult és a végén császár lett belőle.
NEhéz volt lelkileg, de egészséges baba lett és csak ez számít!
Az, hogy én természetes szülést szerettem volna , az másodlagos.
Nekem nem császár lett, hanem súlyos terhességi diabétesz miatt indított szülés, nagyon siettetett, erőszakos, sokféle beavatkozással. Minden vágya az volt, hogy a lehető leggyengédebben születhessen meg a második gyermekem (első is indított volt, de a másodikhoz képest az nagyon gyengéd volt!). Ma is sírok, ha rá gondolok. Leszögezem, hogy amíg nem szültem, nagyon csúnyákat gondoltam azokról az anyákról, akik ahelyett, hogy felhőtlenül örülnének az egészséges babájuknak, azon izélnek, hogy így vagy úgy szültek. Hát, amióta tudom, hogy egy szülés tényleg lehet olyan erőszakos élmény, mint egy nemi erőszak, ráadásul nem élet-halál kérdése miatt, hanem az orvos hozzáállása miatt, azóta megértem, hogy ezt igenis fel kell dolgozni. Nekem annyiból is vacak, hogy az első után még volt reményem, hogy a második nem ilyen lesz, most már nincs, több okból sem merek belevágni harmadszor (nem is elsősorban a szülés miatt). Így azt is el kell "gyászolnom", hogy még szülhetek. Már túl vagyok a gyermekágyon, nem igen gondolok a szülésre, ha mégis, akkor még mindig rossz. DE most már a lányomra koncentrálok, illetve kettejükre, és előre nézek. Meg annak örülök, hogy ha már szülni nem is tudtam normálisan, legalább szoptatni tudok:)
Nekem ez a bajom a naaagy természetes szülés pártolásával. Mindenki be van vele etetve, hogy természetes szülés, nem kell hozzá semmi, se epidurális érzéstelenítés, meg fájdalomcsillapítás, néha az az érzésem, hogy ezt a férfiak találják ki, női szívatásnak, bár igaz, hogy a nők sokkal kegyetlenebbek egymással. Q.va mélyen hallgatnak arról, hogy a szülés igazából veszélyes üzem, hogy nők és babák ezrei, sőt milliói haltak meg szülés közben, amíg nem lett biztonságos a császár, meg vezette be Semmelweiss a kötelező kézmosást, vagyis higiéniai feltételeket. Igenis, a császáros szülésnek létjogosultsága van, és minden nőnek, aki szülni fog, tudnia kell arról, hogy bármi gond adódik menet közben, akkor bizony császározni fogják, ez benne van a pakliban, természetes szülés ide vagy oda. Ezen nyafogni pedig nettó marhaság. Nem ezt fogja tizenévesen a fejedhez vágni, ahogy azt sem, ha nem szoptatod 7 éves koráig :P
Mikor megtudtam, hogy császár lesz, kiborultam, hazáig sírtam. A nővérem akkor már túl volt két császáron, Ő készített fel. Végül, én voltam a legnyugodtabb, amikor indultunk a kórházba. Nem bántam meg. Nem volt olyan nehéz a felépülésem se, mint ahogy azt mondták. A másodiknál már kértem - mielött kiakadnak ezen mások, kellett is a császár. A gyerekeimnek ebben pedig semmi hátrányuk nem lett, teljesen egészségesek.
Mit kell ezen agyalni? Így történt és kész!Örülj hogy egészségesek vagytok, a többi nem számít.
Nekem nem kellett feldolgoznom. Én sem császárra készültem. De a lánykám szíve időnként nagyon keveset vert, megmentettek. Ezután nagyon nem érdekelt, hogy császároztak.
Nem császároztak, kétszer szültem természetes úton.
Nem hiszem hogy számítana,egészséges legyen a baba.Ha nem arra készültél akkor a dokinak jó oka volt így dönteni...
Anyukák, hogy tudtátok feldolgozni lelkileg, hogy megcsászároznak, pedig te nagyon nem arra készültél?
További ajánlott fórumok: