Akik a SOTE I-en szültek! Vagy ott fognak! Beszélgessünk! (beszélgetés)
Én szülés után külön visszamentem a szülésznőmhöz egy nagy csokor virággal és a borítékkal, a doktornőnek pedig varratszedéskor adtam oda a pénzt, pár köszönő sorral. A főnővérnek (Julika) is adtam egy Lindt bonbont, mert megtanított szoptatni. Ezen kívül még két csecsemős nővérnek - akik sokat segítettek - szerettem volna adni, de nem sikerült, mert a beosztásuk miatt már nem találkoztam velük.
Szerintem nem normális aki arra a huzatos folyosóra kiviszi a gyerekét, ahol mindenki utcai cipőjében jár-kel, köhög, stb. Én a két személyes szobában voltam a folyosó legvégén, "a ficakban". Ott már nem volt az az átjáróház, mint a folyosó elején, csendes kis védett sarok volt, de így is csak kétszer vittem ki a kislányom a szoba ajtaja elé, 1-2 percre. Ha lesz rá lehetőséged, kérd ezt a szobát, nem mindegy, hogy hányan kell osztoznotok a fürdőszobán.
A császáros őrzőről nem tudok, de a normál szülés után két órát kellett feküdnöm egy külön szobában, végig bent volt velem a kislányom és a férjem is. A szülésnél Édesanyám volt bent, szerintem a legjobb választás volt, nekem sokat jelentett és segített. A két óra elteltével le kell tusolni, az egy kicsit nehézkes, meg jobb szeretne az ember nem mozdulni, de nem vészes.
Én teljesen egyetértek azzal, hogy senki se mehessen be a gyermekágyas szobákba, de - a szülőszobához hasonlóan - egy személynek mondjuk megengedném. Én nem akartam "leadni" a kislányom egy percre sem (csak a varratszedés ideje alatt adtam oda) a csecsemős őrzőbe, így az első éjszaka, behívtam a férjem, hogy segítsen. Csak akkor nem sírt ugyanis Olívia, ha a karomban volt. Ilyenkor még ürül a magzatvíz az orrüregből, stb. meg biztos jól esett neki az ölelés, az anyukája szuszogása, melege. Lényeg, hogy mikor már nagyon fáradt voltam (ülni nem tudtam, csak állni) megkértem a férjem, hogy jöjjön be. Bent is volt éjféltől hajnal háromig. Persze előtte megkérdeztem a szobatársam, aki mondta, hogy nyugodtam (egyébként meg "L" alakú volt a szoba és ő volt belül, tehát nem rajta kellett átmászni, teljesen el voltunk különülve). Más kérdés, hogy valószínűleg nem volt őszinte, mert tény, hogy másnap az összes csecsemős nővér egyenként elmondta nekem, hogy nem jöhet be senki. Persze én is elmondtam, hogy a szobatársam előzetes engedélyével jött be a párom, de nem éreztem, hogy magyarázkodnom kéne - a kislányomnak az esett jól, hogy karban volt, nekem meg az ő jólléte az első.
Azt hogy érted, hogy babát be lehet-e vinni a szülés utáni műtét idejére?
Mi egy doboz csokival együtt adtuk oda a pénzt, ill. egy üveg borral. A szülésznőnek elköszönéskor (mikor mentünk hazafelé), dokinak pedig a szülési igazolás kiadásakor.
Ennyit tudtam segíteni.
köszi!!!
az lenne a nagy kérdésem, azok felé akik már szültek vagy fognak a sote 1-en, hogy ti hogy intéztétek a doki, szülésznőnek az anyagi dolgokat,
abszolút egyéni? ha jól gondolom? mégis valahogy szeretném belőni, milyen összegek szoktak felmerülni, ki hogy gondolja...
a másik, kérdés, hogy a gyermekágyas szobákba nem jöhet be senki ugye a látogatók közül? csak arra a borzastó folyosóre lehet kimenni, és a ygereket kivinni, én azt hiszem nem fogom kibírják azt a pár napot, majd itthon látják eleget... rém fura hogy nincs erre semmilyen megoldás...
a császármetszéses őrzőbe amikor elvisznek oda se engednek be látogatód? amíg az őrzőben vagy valaki megnézheti a babát, elkísérheti?
felhozzák legalább egyszer a babát szoptatni, megnézni, segítenek a nővérek legalább akkor amikor feküdnöd kell...
köszi, előre is, én még kezdő soteista vagyok... de azért is tettem fel a sok kérdést, mert hosszas mérlegelés után, bár még nem tudom babát be lehet-e vinni az Istvánba a szülés utáni műtét idejére, úgy döntöttem maradok a Sote 1-en,
most úgy tűnik 90%, hogy császár lesz...
holnap megyek be a kórházba, akkor derül ki, ki lesz a dokim,a szülésznő marad fixen...
mást nem nagyon tudok mondani/írni, mint a többiek :(
Kisfiam van, 14 hós lesz holnap után :) Nagy fiú! :D
szia!
tutira lesz doki, egyrészt 99%, hogy császár, azért is, a másik pedig, hogy később a szülés után lesz egy műtétem is, jó lenne, ha ezt az egész ügyet és nem csak a szülést egy doki vinné végig...
szerdán ülünk le újra, exdoki, szülésznő meg én és akkor tesznek javaslatot hogy ki legyen a szülész doki...amit én elfogadok, hacsak nem azt javasolják, akiről extrém rossz véelmyénnel vagyok, jó róla se annyira, csak nagyon pénzéhes, de ő ezért sem jöhetne szóba, mert avval tisztába vannak, hogy enm tudok sokat fizetni, mint egyedülálló anyuka, de azt is értik miért kell vagy szeretnék dokit, szóval már várom végre meglegyen ez a döntés...
nov. végén pedig a profnak bemutatjuk a leleteimet, akkor kiderül császár vagy sem, ha császár, akkor meg az, hogy mikor...
ez viszont nagyon rossz amit írtál és igen több helyről is hallottam, hogy hiába volt választott dokija a szülésnél különböző okok miatt mégsem volt ott..
a lényeg, hogy nálad így az ügyeletesnél szülés is jól zárult le... és mekkora a babus? fiú-lány???
tudsz valamit a kórházzal kapcsolatban pluszban mondani, mire figyeljek, mit vigyek majd be??? akármi, ami eszedbe jut, nagyon megköszönöm...
Szia! Én is a sote-n szültem, ügyeletesnél. Pedig volt fogadott dokim, de akkor nem tudták elérni a kórházból sem. Viszont volt szülésznőm, aki végig mellettem volt, és egyáltalán nem érdekelt, hogy a dokim ott van-e. Az ügyeletes doki kb. annyit csinált, hogy konkrétan a szülés előtt pár perccel bejött, megnyomta egy kicsit a pocakomat, gátmetszést csinált, majd kimondta a születés idejét, s végül összevarrat. Ennyi. Én 10ezret adtam neki, mert nem éreztem, hogy kellett volna többet is. A munkáját elvégezte és kész!
Amúgy én nem a sote-hoz tartozom, de szülhettem ott simán.
köszi a választ!
hm, hát igen, én is ezt mondtam a dokinak, hogy mivel nekem általában is 130-140 között van, nem biztos, hogy a 160-at megérzem... az alacsonyabbat viszont igen, néha "lemegy" 125/60-ra, sőt az alsó érték még 60 alá is, na akkor elég gyenge vagyok és pihenni kell. állítólag ez sem jó, mert rontja a méhlepény keringését. szóval úgy tűnik, elég száűk a határ, amin belül lennie kell...
mindenesetre én most még többet fogom mérni a vérnyomásomat...
Nagyjából ahogy mondod... A 150-es vérnyomást mindig a védőnőnél mérték. A dokinál és amit én otthon mértünk, nem voltak ilyen rosszak... bár néha azokon a végigült éjszakáimon láttam vad értékeket, de arra meg azt mondták, hogy sz@r a vérnyomásmérőm, mert csak csuklón mér....
És kihangsúlyozom... én aznap sem voltam rosszul... Semmi előjele nem volt nálam, hogy magas a vérnyomásom. Kicsit bosszankodtam, mert valami új szoftver telepítése miatt 1 órát váratott a házidoki, de ennyi... Tömeg nem volt, annyira még ideges se voltam... Engem is meglepett az érték... És leginkább a lábam vizesedett, az nagyon. A fejem nem annyira... (meg hát a belső szerveim)
köszi a választ!!!
huh, akkor tényleg igaz, hogy nem érzi magát jól az, aki toxémiás, meg valószínűleg látszik is... nekem is van kis bokavizesedésem, máshol nincs (a szülésznőm szerint a toxémia jele inkább az, ha a kéz és az arc puffad). nekem azért nincs 150-es vérnyomásom (125/60 és 140/85 között), persze csak a rahedli gyógyszer miatt, amit szednem kell. Te akkor a 150-esre nem kaptál semmilyen gyógyszert???
szóval Téged nem fektettek be a 150-es vérnyomással, hanem "csak" amikor rosszul lettél, akkor bementél, kiderült, hogy nagyon felment a vérnyomásod és vittek is a műtőbe? én abban reménykedem, hogy talán nem leszek így rosszul és magától megindul a szülés, bemegyünk, aztán ott majd kiderül, mehet-e rendesen, vagy muszáj a császár...
szia!
és eddig milyen előadások voltak ebben a blokkban? a múltkori blokkban egész rendesen az előre kiadott papír alapján mentek a dolgok a szülésfelkészítőn, csakl két előadást cseréltek fel, asszem...
Én nem voltam rosszul... csak a házidoki, aki mérte... :DDD
Fehérje előtte soha sem volt a vizeletemben. Ödémám volt, de arra meg mindenki azt mondta, hogy ez természetes, vele jár a terhességgel... Nem is tulajdonítottam neki akkora jeletőséget. A házidokihoz is csak azért mentem, mert végre ki akartam magam iratni (pont egy hónappal a szülés kiírt dátuma előtt voltunk 04.04 helyett 03.04-én.) Terhesség előtt 130/80-as vérnyomásom volt. Alatta 150-es... de arra meg mindenki azt mondta, hogy az nem toxémia még, mert ugye nincs fehérje, és nincs +30Hgmm a különbség... még előtte nap se volt ilyen magas, akkor voltam t.gondozáson délután... Nem is ebben a kórházban szültem volna, de még koraszülöttnek számított a baba, azért utalt ide a házidoki.
Most, ahogy így mondod, és gondolkodom, nem volt nekem a világon semmi bajom, csak előtte egy kb 2 héttel nem tudtam éjjel aludni! Semmit! És ettől hullafáradt voltam... Nagyon hülyén hangzik, de féltem a sötétben otthon... Addig soha és azóta se... pánikrohamaim voltak éjszaka... de aztán sólámpákkal megoldottuk... Semmi mást nem vettem észre... Pedig durván vizesedtem. Az intenzíven később 4 napig katéter volt fent, és figyelték a be- és kimenő folyadékforgalmat... 2,5 liter bevitel mellett 7-8 literek mentek le naponta... A szerdai szülési napon engem ellátó nővér szombaton jött legközelebb, és egész meg volt rökönyödve, hogy mennyivel kevésbé püffedt a fejem... De ez, benne élve nem volt észrevehető....
hello!
én járok, és szintén a sote I-en szülök, de totál felborúlt a program, nem tudom mi lesz legközelebb, de megint 16-18h-ig...
neked ki a dokid és a szülésznőd?
és előtte is magas volt a vérnyomásod, vagy ez csak úgy jött a 34. héten? épp bent feküdtél, vagy otthon lettél rosszul?
nálam is a toxémia a nagy kockázat. eléggé aggódom, naponta többször is mérem a vérnyomásomat, sőt van vizelet-tesztcsíkom is fehérjére, azt is nézem naponta. elvileg látható jelei is vannak a toxémiának... Neked a vérnyomáson kívül volt akkor ödéma és fehérje is?
Hááát.... nekem 200/100 volt a 36. héten (35+4)... ez annyira sokkolta őket, hogy nem fektettek ők már sehova, csak a műtőasztalra, azonnal megcsászároztak... Ráfogták, hogy preeklampszia... (toxémia)... Azt fehérjevizelés után állítólag a 34. hét után azonnal indítják... Csak nekem faros volt a bébi, meg asztmás is vagyok, ezért császároztak és nem természetes úton szülesztettek... :(
Neked több szerencsét!
sziasztok!
én is a SOTE I-en fogok szülni, elvileg január elején, de mivel vannak alapbetegségeim, majdnem tutti, hogy nem várják meg a 40. hetet, hanem korábban és lehet (sztem inkább valószínű), hogy császárral. nekem dokim és szülésznőm is van, engem nagyon megnyugtat ez.
Van köztetek olyan, akinek magas vérnyomása volt már szülés előtt? Mikor kellett befeküdnötök? Császár, vagy természetes szülés volt? Mikor dőlt ez el? Hanyadik hétig vártak? Nálam a gyerkőc mérete OK, kicsit sok a magzatvíz, meg magas a vérnyomásom (sok gyógyszert kell szedni már most is és a doki+szülésznő azt mondta, hogy a vajúdás során még feljebb mehet, amit már lehet, hogy nem fognak tudni kontrollálni).
Más: ki jár a mostani szülésfelkészítőre? én a korábbinál kihagytam A gyermekágyas időszak higiénéje. A családdá szerveződés korai időszaka. c. előadást. Mikor lesz ez a mostani blokkban? Köszi!
ez még nem biztos, hogy engedik az Istvánba, meg van az a verzió is, hogy szülés sote, aztán műtét István, vagy műtét is Sote és a legrövidebb idő múlva hazajövök saját felelősségre, mindennap lesz itt valaki mellettem, majd beosztjuk, amíg nem épülök fel én meg fekszem a nagy ágyon és baba mellettem úgy tud szopizni, meg nézegetjük egymást :-)
ezt ma találtam ki, de jobb kedvem lett tőle...persze a legeslegjobb lenne, ha nem kéne elszakadnom tőle, csak aza baj, hogy nekem a bizalmam a sote felé van...
Durva ez az anyagias világ... A terhesség kezdetén biztos voltam benne, hogy mi nem magán fogunk járni, nem engedi a pénztárcánk.
Viszont így "alakult". Hosszú a storyja.
DE! A szülés egy nő életében nem egy egyszerű, hétköznapi dolog. Ráadásul annyira intim. Én nagyon nem bánom, hogy "így alakult". Egy már ismert ember, aki tudja, hogyan éltem meg a várakozás hónapjait...
Na, szóval jó döntés volt a magán, de titeket is megértelek, és nem tudok belekötni egy szavatokba sem, nem mintha akarnék.
Tegyük hozzá, embere/orvosa válogatja, mármint a hozzáállás, bizalom kérdését...
igen igen értek mindenkit, mégis nekem az első szülésem, és lehet másoknak is az első volt, amikor pl. ügyeleteshez mentek, de engem félelemmel tölt el az ismeretlenség, hogy ne tartozzak senkihez, hogy lesz aki lesz, ha olyan akkor akár úgy is nyílvánulhat meg, hogy még nehezebbé tegye a helyzetet, nem tudom nekem itt nagyon fontos a bizalom, szimpátia, meglátjuk hogy lesz, 16-án tényleg lesz a mindent tisztázó beszélgetés, a szülésznővel, exdokival,és a dúlát is viszem, na ekkor minden eldől majd, még azon is gondolkodtam, hogy attól is függővé kéne tenni a doki választást, hogy milyen szülésre irányoznak elő, (még mindig a sote mellett van a több voksom...de majd ez is eldől, csak már mindent elölről kezdeni...)
ha császár, akkor hiába van egy nagyon jó szülésznőm, nem sok szerepe lenne benne és fölösleges is, sztem, ha nem császár, a fő hangsúly a szülésznőn van amúgy is... az meg szerencsére van...
mindenképp írok majd ha lesznek fejlemények...
amúgy meg ha programcsászároznak, akkor így is úgyis kell valaki aki elvégzi a műtétet...
Nézd, én is az ügyeletesnél szültem ugye, kényszerűségből... aki emberileg nem is volt szimpatikus és nem kapott egy fillért se... De! azt azért el kell ismernem, hogy a műtétet nem hanyagul csinálta meg... (Igaz, akkor még nem tudta, hogy semmit se kap... bár én sem, hogy egyáltalán nem adok... az csak a későbbi megnyilvánulásai után alakult ki bennem) Bár ez "beestünk és ők akartak műteni" típusú császár volt, nem pedig programozott - vagy hogy hívják az ilyet...
Szóval ügyeletesnél szülve sem lett semmi bajom...
Nem kell túlbonyolítani a dolgot.Túlfizetni meg pláne nem.Májusban született kislányom a sotén.Terhesgondozóba jártam,mindenhol szépen kivártam a soromat(jó könyv is kell hozzá)Mikor eljött az idő becsengettem a szülőszobába hogy csokolom jöttem szülni:)Rendesek voltak nagyon.Gyorsan kaptam ágyat is utánna az osztályon.Mondjuk ott kicsit zavart hogy állandóan a cukros vizzel kergettek.Nem szabad bedölni nekik.3 nap az egész.utánna is lehet hálás az ember.Adtam pénzt.Nem sokat.Nem 50 60 vagy agyament módon 100 ezret.Inkább a gyerekre költöm.
Jó babázást mindenkinek.
Szia!
Igazad van szabad orvosválasztás van.Én 15.kerületi vagyok,a házidokim 4.kerületi,és a SOTEn szültem.Nem volt semmi bajom emiatt.
Ami a fogadott orvos szülésznő dolgot illeti,sokan vannak olyanok akik a terhesgondozás alatt végig nyomták a pénzt a fogadott dokinak,mégis befürödtek vele.....Ha ügyeletesnél szülsz,akkor pedig a 60000 bőven sok neki,adj amennyit tudsz,vagy akarsz!
Szerintem a SOTE-n ha még ügyeletesnél szülsz,szakmailag akkor is nagyon jó helyen vagy.NYugi,mostmár másra koncentrálj,és ne kezdj el kapkodni!
nagyon durva, hogy ennyire anyagias az egész, annyira elegem van, hogy senki nem tájékoztat semmiről, mert nem tudom megtenni, hogy magánba járjak, rendelésre, de a nők jelentős része nem, és ezért járok a tb-s rendelésekre, ezért járok így terhesgondozásra is, most mégis összezavar az egész, én most a Sote-n vagyok még, esetleg lehet hogy az Istvánba átmegyek, de most ha 9.kerületi vagyok, és a sote 8. kerületi én akkor is szülhetek ott, vagy akárhol is, úgy tudom, mert szabad orvos és kórházválasztás van, a házidokim is 5.kerületi...
vagy most én tudok valamit rosszul???
választott doki és szülésznő vagy ügyeletes, én eddig azt gondoltam kell mindkettő, hogy választott legyen, ugyanakkor "csak" 60 ezer Ft-ot tudok arra szánni hogy ezt megköszönjem nekik, nem akarom elhinni, hogy ennyire csak az anyagiakról szólna az egész...
vagy már magam se tudom, én anniyra tapasztalatlanként indúltam el, evvel az egésszel kapcsolatban, de most már tuti, hogy mindenhol mindent megkérdezek....
További ajánlott fórumok:
- Akik a II.női Klinikán szültek vagy szülni fognak
- Akik az István kórházban szültek vagy fognak szülni!
- Akik a SOTE I-en szültek, és 2008 ban fognak szülni
- Akik 2012 március, áprilisában fognak szülni, gyertek beszélgessünk...
- Orosházi Anyukák, akik 2009-ben szültek, gyertek és beszélgessünk!
- Fiatal kismamik és akik szintén keszthelyen fognak szülni gyertek beszélgessünk