Akik 20 kg-ot fognak leadni életmódváltással (beszélgetés)
Szia, engem érdekelne.
A fórumhoz is szívesen csatlakoznék, kb. egy hét múlva akarok belekezdeni. Eddig, amivel sikerült fogynom, az a kalóriaszámlálás volt, csak utána egy darabig utazó életmódra kellett áttérnem, és akkor fuccsba mentek az eredmények. Most jobban felkészültem, utazáshoz is néztem kajákat, mert eddig mindig nehéz volt akár egy-két napos kiruccanás után is visszarázódni a keretek közé.
Guruljkára ne haragudjatok, "ismerem" jó ideje, nagyon segítőkész, és jól ismeri a kalóriabázis működését. Amit írt, az mind fontos, csak éppen az nem feltétlenül érti, aki még nem ásta bele magát eléggé a kalóriabázisba. Később majd világossá válik annak, aki a kalóriabázisban vezeti az étkezését.
Sok sikert kívánok magunknak!
Tökéletesen egyetértek veled!
Tegnap egy kicsit belekavarodtam. (Talán mert bele is kavartak, zavartak??)
Szóval a KalóriaBázis mellé a Súlykontroll-ban írt GI-diétát igyekszem tartani. Nem éhezek, eszek bármit, és mégis fogyok, mert az alacsony GI %-os kaják után lassabban éhezek meg. Tökéletes!
A Testkontroll-ban van, hogy ch-fehérje együtt ne, stb. stb.
Linket tudok feltenni, akit közelebbről is érdekel, szívesen segítek.
Én is a kaloriabàzist hasznàlom. 10 hónapja ezzel szàmolgatok. Ugyan úgy, ahogy Te is.
Jelentem 24kg mínusz 10 hónap alatt.
Amúgy aki itt azon vitàzik, hogy elpàrolgàs meg nem elpàrolgàs az minek olvassa ezt a fórumot?
Itt nem ez volt a kérdés...szerintem...és bocsika, ha félre értettem...
Véleményem szerint az volt a lényeg, hogy ki szeretne 20kg-ot fogyni életmód vàltàssal...
Maga az, hogy valaki elkezd figyelni arra, hogy mit eszik, mikor és mennyit az màr alapból egy vàltozàs és egy új kezdete...
10 hónapja kezdtem (előtte millió egy diétànak neki estem sikertelenül), de ezzel a módszerrel, hogy szàmolok, figyelek igenis lehet fogyni...
Azért azt tudnod kell, hogy a recepteketa Bázison nem ellenőrzik. És elég sokan nem számolják a vizet és a főzés közbeni elpárolgást a receptekben.
Nagyjából utána lehet számolni. Ha a receptben szereplő fehérjét és szénhidrátokat 4-gyel és a zsírt 9-cel megszorzod és összeadod, nagyjából ki kell jönnie a kalóriaértéknek.
Én valahogy belebotlottam a videómegosztón egy német ürgébe, aki életmód- és táplálkozás tréner. És ráadásul szimpatikus is, és értelmes is.
Piszok sokat kér egy kurzusáért, de ha telik majd rá, őrá befizetek.
Azért jó pár ingyenes anyaga is elérhető. Ő azt mondja, hogy függetlenítsük magunkat a kész élelmiszerektől, és étkezzünk úgy, hogy a 47 szükséges építőanyag lehetőleg mindegyikét bevigyük, azaz pl. együk a rántottát zöldségekkel. Az a lényeg, hogy a test a megfelelő és értékes tápanyagokat megkapja.
Az értéktelen "töltőanyagok" tényleg csak további éhséget okoznak, ezt én is megfigyeltem már.
A Kalória-számolgatást én sem a konyhában végzem.
Regisztráltam a KalóriaBázis.hu-ra, ha ott beírom hogy pl. cukkini fasírt, kidob jópár ilyen címen felrakott kaját. Megnézem, melyiket készítették kb. úgy ahogyan én is, és arra katt.
Ezt én inkább tájékoztató adatként kezelem, és azért, hogy "nagyon ne szaladjon el a paci", a végén úgyis majd a mérleg/centi/ruhák mondják meg a tutit! :))
Ha jól értettem, ez a cikk az éhezést javasolja felváltva ch-val :D
Zsír káros. Ember legyen a talpán, aki el tud igazodni a tudomány útvesztőiben.
A húsok a legjobb esetben is csak 20% körüli fehérjét tartalmaznak. A többi zsír, kis részarányban szénhidrát.
A tojás fele fehérje kb, fele zsír. Még a tojásfehérjében is alig van fehérje, abban a víz sok.
A szójával nem foglalkozom, nem jutok hozzá.
De CH a bulgur is, a hajdina és a köles is. És zsír nemcsak az állati, hanem a növényi olaj is.
A jó zab, zabpehely formában leginkább, szintén egészséges szénhidrátforrás, sőt még a fehérjetartalma is derekas, 16% feletti.
És ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a növényi fehérje nem lebecsülendő.
Mindenre van érv és ellenérv.
A súlykontrollra is.
Azért az oroszlán elég robbanékony és izmos annak ellenére, hogy azáldozata húsával együtt a belsőségeit is megeszi, amelyek tele vannak félig emésztett növényi maradványokkal.
Szerintem természetellenes ez a nagy szétválasztás, nem is teljesen kivihető.
"Választó étrendek
Viszonylag sok olyan módszer van, ami a Testkontrollnál tárgyalt étrendi szétválasztás javasolja. Itt alapvető tétel, hogy a magas fehérje- és szénhidráttartalmú ételeket nem szabad egy időben fogyasztani. Az elképzelést semmilyen ismert élettani folyamat nem támasztja alá és a gyakorlatban sem vált be. Klinikai vizsgálatban, azonos összetétel esetén az ételek szétválasztása nem okozott eltérést a testsúlycsökkenésben."
Innen másoltam, egy értelmes dietetikus blogjáról:
Persze! Minden élelmiszernek van ch-tartalma, de ez esetben:
- ch-s kaják = cukrral, liszttel készített ételek, és kifejezetten édes gyümölcsök
- fehérje = húsok, tejtermékek, tojás, szója-termékek (pl.tofu...)
- zsírok = állati eredetű zsírok, olajok
Ez a Súlykontrollos tanács, hogy ch+fehérje együtt ne!
Én elsősorban a GI-diéta által alacsony kategóriába sorolt ételeket eszem, és ahogyan írtam, a Súlykontrollos tanácsokat, csak ha sikerül betartani. Ha nem eszel húst és tejterméket, de eszel más fehérjét, arra figyelj, hogy lisztes, cukros ételekkel együtt (ha lehet) egy evésen belül ne edd.
Olvass utána a net-en egyiknek is, másiknak is, és még egész biztosan vannak más féle olyan étkezési módok, amelyek nem tiltanak semmit, csak saját belátásodra van bízva, mit-hogyan eszel. Keresd a saját verziódat, hiszen az életmódváltás (az én fogalmaim szerint) egész életre szólóan kialakított étkezési rend + mellé annyi mozgás, ami még belefér a kényelmi zónánkba.
Az okosok szerint a fogyás-hízás 70 %-ban az étkezésen, és 30 %-ban a mozgáson múlik.
A zöldség mégis mi? Az nem ch? Mert szerintem igen.
Ne mossátok össze már a szénhidrátokat az egyszerű cukrokkal.
Aki vega, annak tudnia kell, hogy a hús sem egyenlő a fehérjével, és hogy komplex fehérje mely növények párosításával érhető el az étrendben.
Persze a lakto-ovo vega-változat nem okozhat problémát. Évekig csináltam fiatalabb koromban, fizikai munka mellett.
Lassan ment, bő 3 év kellett hozzá, de valóban életmódot váltottam, nem pedig ilyen-olyan megvonásos, tiltásos fogyókúrákat csináltam.
Mindent eszek, csak:
- fehér liszt helyett Teljes Kiőrlésű
- fehér rizs helyett bulgur
- fehér cukor helyett gyümölcscukor. Bár állítólag jobb a xilit és társai, nekem ez is jó, keveset használok.
- számolom a napi kcal-bevitelt és előnyben részesítem az alacsony GI %-os kajákat, így kevésbé éhezek meg, nincsenek falási rohamaim. Amikor tudom, tartom a Súlykontroll tanácsait is: ch-s kaja + fehérje együtt nuku, mindkettő külön-külön zöldséggel. Nem éhezek, tökéletesen jól érzem magam.
Naponta, kétnaponta gyalogolok, amennyire a lábaim és az időjárás engedi. :))
További ajánlott fórumok:
- Fogyjunk több mint 20kg-ot életmódváltással egymást támogatva!
- Ki szeretne pár kg-ot leadni? Gyertek, csináljuk együtt 04. 26-tól!
- 10-, 20-, 30 kg-ot szeretnék leadni! - segítsük egymást!
- Szerintetek hány kg-ot tudnék leadni?
- Júniusig szeretnék leadni 5 kg-ot, illetve életmódot váltani, hogyan fogjak hozzá?
- 1 hét alatt szeretnék leadni 4-5 kg-ot Hogyan csinálnátok?