Főoldal » Fórumok » Babák & Mamák fórumok » A Sote I. mint meddőségi központ fórum

A Sote I. mint meddőségi központ (beszélgetős fórum)


4364. LeonaL
2017. okt. 6. 10:05
Sziasztok! KittiKata, nektek is van már gyerkőcötök? Nekünk van egy három éves kisfiunk (aki elsőre, spontán), de a kistesó nem akar összejönni. Mi májusban jelentkeztünk be elsőre, aztán még CSAK most megyünk a 2. konzira a hónap végén, azaz megvolt már a vv, ezzel kapcs velem minden ok, de a prof azt mondta a férjem eredményére, h meg kell ismételni egy hónap múlva, mert elég rossz lett, annyit mondott, hogy 6,5 millió, amit utána olvastam tényleg elég kevésnek számít. Viszont most ő is elkezdte szedni a Fer14-et, de jövőhéten megy megismételni a vizsgálatot, de nem hiszem, hogy egy hónap múlva javult volna, de bízom benne. A következő lépés ilyenkor a HSG vizsgálat? Ha tudom, lehet már elmentem volna magamtól, csak, hogy kicsit gyorsítsunk a dolgokon. Én császárral szültem, ki tudja, lehet akkor is történt vmi probléma.
2017. okt. 6. 09:28

Kawabanya, most nézem, hogy tele van elírással, bocsi, telefonról írtam:)

Szóval a baba nem hinném, hogy meg akarna támadni:):):):):

4362. S35Budapest (válaszként erre: 4361. - Kawabanya)
2017. okt. 6. 07:50

Kaw, engem is meglepett amit írtál pontosabban ha jobban meggondolom akkor nem annyira ugyanis nálunk id azt állítottak hogy rosszabb lett az eredmény viszont nem akartak megmondani hogy mennyi!!!???

Lehet hogy a hsg azért kell mert valami miatt nem tudott megtámadni a baba. Egyszerű nekem is volt halvány pozi a tesztem de azóta se tudom higy ez most az volt e mert állítólag mensi előtt is lehet csalóka az eredmény a nőgyógyász szerint.

Mi is vitaminoztunk de abbahagyta mert felesleges....

Hat kitartás és megértem hogy bosszant de lehet ha megsibaljak a hsgt akkor spontán is terhes lehetsz:)

4361. Kawabanya
2017. okt. 6. 07:32

Kittikata, Tündev!

Márciusban 5 hetes terhesen ott ültünk a HK legjobb andrológusánál, aki közöltr, hogy csak lombikkal lehet gyerek az eredmények.alapján. az sok és jól mozgó spermát jelentett 3% norm.morfológiával

Akkor fer14-et javasolt. De mi inkább összeszedtük az összetevőket meg vettünk méhpempőt.

Most hiába kérdeztük milyrn lett az eredmény csak annyit mondott mindenre esélytelen.

4360. KittiKata (válaszként erre: 4358. - Kawabanya)
2017. okt. 6. 00:18
Milyen vitamint adtàl a párodnsk?
4359. tundev (válaszként erre: 4358. - Kawabanya)
2017. okt. 5. 23:45

Szia Kawabanya!


Teljesen meglepett amit írtál. Nem értem miért nem mehet a lombik nálatok. Mit jelent az, hogy rosszabb lett a spermakép? Nekem az lenne a logikus, hogy amennyiben rosszabbodik a spermakép, akkor lombik.

Sajnálom, borzasztó ez a várakozás. :(

4358. Kawabanya
2017. okt. 5. 22:24

Sziasztok!


Kittikata! Nagy gratula! Drukkolok

Conejo! Mi is ma voltunk 2.konzin. De én elkenődtem. A spermakép rosszabb lett mint volt, pedig toltuk a vitaminokat.

A prof így kért újabb vizsgálatot..novemberre.

Nekem meg el kell mennem HSG-re..de miért? Idén 2x voltam.terhes már spontán...de azt mondta ezekkel az eredményekkel nem.lehetek spontán terhes..fura.

Mi miért nem kezdhetjük a lombikot?

4357. KittiKata
2017. okt. 5. 21:15
Köszi a drukkot! Sajnos a profnál nem lehet tudni mikor hív be Titeket. Szerdán is rengetegen voltak 11 körül akkor jöttünk el. Nagyon drukkolok Nektek. És tök jó hogy ennyien vagyunk itt akik együtt drukkolhatunk egymásnak!
4356. S35Budapest (válaszként erre: 4354. - Conejo)
2017. okt. 5. 19:11
Koszi! Én is beavattam a főnökömet és gratulált holott meg se fogant a bébi. Amúgy nagyon támogatva vannak a lombikosok mostanában úgyhogy nem lesz gond. Sőt azt mondta a főnököm hogy a hr en megkérdezi de úgy tudja hogy ilyenkor be se kell pótolni a hiányzó órákat a m helyen akárcsak a terhesgondozásnal. :)
4355. Conejo (válaszként erre: 4351. - S35Budapest)
2017. okt. 5. 17:59
Ez tök jó, szállítsuk egymásnak a híreket továbbra is ;)
4354. Conejo (válaszként erre: 4353. - S35Budapest)
2017. okt. 5. 17:58

Ma nem volt uh-m, csak dumcsi :)

Fél 8-ra értem oda vv-re (nem kapkodtam el) és 11-re volt időpontom a profhoz. Negyed 1-kor hívott be.

Hétfőre azt mondta, h 8-ra menjek vv-re és 10-re hozzá uh-ra.

Én ma a két időpont között kimentem csellengeni, de szerintem hétfőn nem fogok.

Mindenesetre még tippelni sem merek, h mit mondj odabent.

Amúgy én holnap avatom be a főnökömet a dologba. Na, ettől parázok rendesen...! Megsaccolni sem merem, hogy fog reagálni...

4353. S35Budapest (válaszként erre: 4349. - Conejo)
2017. okt. 5. 17:42

Conejo

A vérvétel után kb mennyi idő múlva hívnak be uh-ra?

Vagy mennyit kell várni? Csak hogy kb mikor erek be munkába azért kérdezem.

4352. Penny1985
2017. okt. 5. 16:44
Csupa jó hírek! :) Hajrá csajok!
2017. okt. 5. 16:28

Gratula Kittikata! Nagyon drukkolunk majd szombaton!


Conejo, akkor mehet tovább a process:)Mi szerintem pont egy hét eltéréssel vagyunk. Te jársz előbb pont egy héttel.


Csupa jó hírek!

4350. Conejo (válaszként erre: 4339. - Netti212)
2017. okt. 5. 14:36
Hát, nagyon remélem, h ilyen nem lesz, inkább arra számítok, h még kell vennem.
4349. Conejo (válaszként erre: 4342. - Netti212)
2017. okt. 5. 14:35

Köszi szépen! :)


Én ma voltam a 4-dik konzin, előtte vérvételen. Prof Úr szerint teljesen rendben van a hormonszintem, mehet a stimu Menopurral. Megmutatták hogy kotyvasszam össze, reggel lesz 1 szuri és este 2 a Gonával együtt. Hétfőn megyek megint vérvételre és akkor uh. Mondtam a dokinak, h megvan, hétfőre nem bizti, h elmúlik, azt mondta, nem gond! :o Én mindenestre ezekben a napokban mensibúcsút jelentettem, egy ideig nem akarok vele találkozni, most tehet, amit akar, elválnak útjaink :)

4348. Conejo (válaszként erre: 4347. - KittiKata)
2017. okt. 5. 14:30

Úúú! Nagyon jóó! Gratula Nektek és nekik is! Ügyesek! Irány a pocak, új lakhely 9 hónapra.

Szombatra megy a drukk, gondolok majd Rád!

4347. KittiKata
2017. okt. 5. 14:09
Sziasztok 5 termékenyült meg, szombaton beülti!!! Boldogság van! 😊
4346. S35Budapest (válaszként erre: 4337. - Netti212)
2017. okt. 5. 12:15

Szia

igen a szurikra kell vinned a pénzt, de amúgy ott van közel a gyógyszertár, úgyhogy miután kiváltod simán vissza tudsz szaladni beadatni. Szóval hiába viszed a pénzt úgyis csak miután megkapod a reciket azután tudsz csak fizetni a gyógyszertárban.


Nekem a 20.napi, 3. konzi az altatóorvos előtt volt és csak utána mentem altatóorvoshoz.

Szerintem ahogy esik úgy puffan... mindenkinél más a sorrend. Mindegy is, a lényeg, hogy miután megtörtént az ominózus 3. konzi onnantól már nem nagyon kell papírok után rohangászni és felpörögnek az eseményekk.


Tegnap volt egy lombikos film, ahol arról volt szó, hogy az emberek tudta nélkül spermabankból tökéletes mintákkal termékenyítették meg a nőket ezzel növelték a klinikan a sikerességi arányokat:D és a jó hírnevet, hogy minden beülti sikeres.

Na mindegy ezt csak úgy leírtam,mert pont aktuális az egész:)

4345. KittiKata (válaszként erre: 4339. - Netti212)
2017. okt. 5. 08:00

Ezért írtam, hogy a gonát kiváltod, a többi receptet meg viszed mindíg magaddal. De nagy változtatást nem csinálnak!

Lányok aki elkezdte a stimut jár minden esetben tudja hogy miből mennyit váltott ki kell hogy tudjad rákérdeznek! Ezeket főként az injekciókra értem, de írd fel!

4344. KittiKata (válaszként erre: 4340. - Netti212)
2017. okt. 5. 07:55

Gyors rövid leszek!

Nézi igen a cisztát. Pénzt vigyél mert ha igent mond a gonát még aznap be kell szúrnod.

Náthás lettem lányom már 2 hete itthon van. Tudod ha az egyik petefészked nem a megfelelő helyen van azt meg kell hogy nyomják. Ezt onnan is tudod ha uh nem találják csak nyomásra.

Köazi a drukkot!

4343. netti212 (válaszként erre: 4333. - KittiKata)
2017. okt. 5. 06:17

KittiKata, milyen tenyerelésről írtál?

Úgy segítették ki a petesejteket?

4342. netti212 (válaszként erre: 4328. - KittiKata)
2017. okt. 5. 06:15

Köszi KittiKata!


Az infó számomra is hasznos volt🙂


Én is nagyon drukkolok, Conejo, neked is!! Meg mindenkinek, csak hirtelen nem tudom, ki hol tart😊🤔😑

4341. netti212 (válaszként erre: 4324. - Conejo)
2017. okt. 5. 06:09

Conejo!

Köszi, hogy így összeszedted!🙂

4340. netti212 (válaszként erre: 4319. - KittiKata)
2017. okt. 5. 06:07

KittiKata!

Milyen betegséged lett, hogy nem altathattak?

Ha nem vagyok indiszkrét.. 🙂

4339. netti212 (válaszként erre: 4315. - Conejo)
2017. okt. 5. 06:04

Szia!

És ha időközben vált a prof? Ha mást kell szuriznod, mint amit az elején tervezett? Olvastam, visszamenőleg, hogy ilyen is volt, de már nem emlékszem, kinél..

Persze, minden pénzt megér a baba, de, feleslegesen senki sem szeret pénzt kiadni.


Én csak találgatok, ti biztosam jobban tudjátok, akik már ott tartotok.


Én is így érzem, hogy nagyon jó ez a fórum, olyan hasznos, amit írtok!☺

4338. netti212 (válaszként erre: 4314. - H.hencike)
2017. okt. 5. 05:55

Szia!

Bízom benne, hogy simán megy majd minden!

Amúgy ilyenkor nézik meg, hogy van-e cisztám? Ezt hamarabb nem lehetett volna? Úgy értem nem a célegyenesben.

Pénzt viszek, inkább legyen...

Köszönöm!

4337. netti212 (válaszként erre: 4313. - S35Budapest)
2017. okt. 5. 05:46

Szia S35Budapest!

Amikor bejelentkeztem, akkor mondta egy hölgy, hogy a 20. ciklusnapomon menjek. Én megkérdeztem, hogy mit kell magammal vinnem a vérvétel eredményen kívül (ekg, mellkasröntgen leletem bent volt egy márciusi laporoszkóp műtét miatt), erre mondta, hogy 70e ft-ot.

Utána még egyszer telefonáltam, mert a prof azt mondta, hogy 20. c.nap előtt menjek, és ez nem hagyott nyugodni (nem akartam ezért egy hónapot csúszni). Ekkor már Annával beszéltem, aki mondta, hogy a kolléganő is jól adta az időpontot. Kérdeztem, hogy biztos nem kell mást vinnem? Itt kiderült, hogy altatóorvoshoz elfelejtettek elküldeni, sőt Anna kérte tőlem az oltási könyveimet is (nem volt egyszerű felkutatni). Ez 25-én volt, 28-ra kaptam időpontot aneszt-re. Szóval így, némi érdeklődéssel meg lett mindenem, és holnap mehetünk végre...

Kicsit hosszúra sikerült☺

De gondolom, a pénzt a szurikra kell vinnem, vagy te másra gondolsz?

4336. netti212 (válaszként erre: 4310. - H.hencike)
2017. okt. 5. 05:27
Köszönöm!
4335. KittiKata (válaszként erre: 4334. - S35Budapest)
2017. okt. 4. 22:06
Köszönöm. Én tapasztalatom a gonával, hogy késhet pár napot. De tényleg van akinek nem jön meg és kezdenek. 😊

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook