A munkahelyemről 2x6 hónap eljöttem táppénzre 2 év alatt.Ha munkáltatók lennétek mit csinálnátok velem? (tudásbázis)
Először is nagyon sajnálom, hogy ilyen borzalmakon keresztül kellett menned.
Remélem jól olvadtam, hogy lombikra készültetek, ilyen esetben ezt be kell jelentened a munkáltatódnak, lehetőleg papíron.Ez megvéd úgy tudom az elbocsátástól.
Keresd meg Ájrint, ő jobban tud ebben segíteni.
Ha kétszer is fekvő gipszben volt az ismerősöd, és 2*fél évig táppénzen, akkor több volt az egy egyszerű bokaficamnál! Senki sem fekszik boldogan otthon, (pláne kétszer fél évig) hogy az "eszméletlensok" 60%-os táppénzt kapja. És ne általánosítsunk! Nem hiszem, hogy azért jobb az ottani gazdasági helyzet, mint itthon, mert a magyar dolgozók táppénzre mennek begipszelt lábbal, esetleg veszélyeztetett terhesen! Sokszor sokan inkább betegen dolgoznak, mert féltik a minimálbéres állásukat.
A topikindítónak pedig sok szerencsét kívánok a továbbiakban!
gondolom munkalehetőség is több van mint itthon.
Én is terhesség miatt voltam itthon mind a 2x csak félidőben elvetéltem.
Más munkát nem tud adni, mert mindenki egyforma munkát csinál.
Teljes mértékben megértelek és a főnököt is megértem
Nem tudom még mi vár rám. Az biztos most töltöm a szabit 1-én megyek dolgozni.Még bármi lehet januártól.Hidd el én is végig gondoltam már minden oldalról.
Én is elküldenélek. Mikor felvesznek egy helyre dolgozni épp ezért kérdezik meg sok helyen, hogy milyen az egészségügyi állapota az embernek és föl se vesznek bizony sok helyre, ha valami bajod van és ha belegondolsz ez totál érthető.
Én külföldön élek már évek óta, mesélek neked egy esetet. Több mint két éve kiment a bokám, de még csak a második munkanapom volt, szóval még a dokihoz se mentem el, örültem hogy van munkám, nehogy elküldjenek. Ugyanez történt Mo-on egy ismerősömmel is, több mint fél évig táppénzen volt és sokáig fekvő gipszben.
Két napja újra megtörtént velem, most elmentem az orvoshoz, aki azt mondta, hogy szedjek fájdalomcsillapítót és hogy kb négy hétig baromira fog fájni. Az ismerősömnek is újra kiment a bokája, ő újfent jó ideig otthon volt fekvő gipszben táppénzen.
Igazság szerint úgy érzi az ember, hogy milyen totál igazságtalan. De mégsem így van, itt rájöttek már arra, hogy nem jó kiírni az embereket folyton táppénzre, mert az csak folyamatos pénzkiesés. És ez jogos és érthető. Ahhoz, hogy egy állam haladjon nem táppénzes emberkékre van szükség.
Nálunk pl az anyukák is 9 hónapig maradhatnak otthon mikor gyermekük születik. -> nem is véletlen, hogy jobban halad az ország.
A kérdés az volt, hogy mit tennék, ha én lennék a főnököd, és 2x6 hónap táppénzen vagy.
Nos, ha visszajössz, akkor leülnék veled beszélgetni, hogy mi lesz ezután. Próbáljunk meg őszinték lenni. Ha szeretnél esetleg még babával próbálkozni, akkor egy kisebb felelősségű munkát adnék, értelemszerűen kevesebb pénzért, és valakit felvennék, aki a te munkádat tudná csinálni, helyettesíteni. Ha jó a viszonyunk, mint főnök beosztott, akkor próbálnék segíteni.
Ha egy sz. főnök vagyok, akkor ahogy visszaérsz a kezedbe adnám a felmondásod, mert megbízhatatlan munkaerő vagy és a szánalomból illetve az együttérzésből nem lehet megélni. (ismerek olyan főnököt, aki ezt csinálná, sőt aki azt mondta, hogy akinek kisgyereke van, az csak félember ) --- ez nem az én véleményem.
Hidd el senkitől nem várom, hogy sajnáljanak, még a környezetemben lévőktől sem, nemhogy Tőled.
Az én problémám.Szerintem nem a kérdéssel volt a baj!!!
Mindenki tisztában van vele hol vagyunk és senki nem mondta, hogy nem lehet negatív véleményt írni, de nem csak Neked.
tudom, de sok nő van aki kb ennyi idős magzattal is rögtön táppénzre megy az egész terhessége idejére, pedig semmi baja.
Nem rád értem, csak általánosan, és munkaadóként, illetve kollegaként értsd meg, ezt az állapotot.
De itt a topik indítójáról volt szó, aki veszélyeztetett.
Biztos léteznek pihengetős kismamik is..de ők nem tudom milyen indokkal tudnak otthon maradni..és őszintén, nem is érdekel. Lehet naív vagyok, de nem hiszem, hogy az az ember aki normálisan dolgozik és él, ezt kihasználja. Főleg mert nem mindegy, hogy mennyi lesz az annyi az első 2 évben.
Ne hülyéskedj már!2 hetes még nem is látszik.
Különben én is úgy terveztem a munkahelyemről visznek szülni de sajnos nem jött össze.
az alapkérdésedre válaszoltam.
Utána olvastam tovább, ha veszélyeztett terhes vagy illet voltál véd a törvény, ennél fogva értelmetlen a kérdés, és ezért nem gondoltam erre az opcióra.
de lehet hogy a topiknyitó nem kozmetikába dolgozik,
vannak keményebb munkahelyek is ahol nem lehet terhesen dolgozni, valamint ha 5 évet várt a babára akkor megértem hogy terhesen nem dolgozott, mert vigyázni kell az ilyen kincsre, látod még így se maradt vele a baba...
Én sem dolgoztam tovább, mikor kiderült, hogy kismama vagyok. No nem azért mert lusta lennék, de olyan volt a munkaköröm, hogy veszélyes lett volna a magzati fejlődésre.
Egyébként, meg azért volt otthon a topik indítója, amiért akart, kinek mi köze hozzá. A lényeg, hogy nem kedvtelésből tette.
A normális munkáltató ezt tolerálja, az idióta pénzhajhász, élősködő nem...
Csajok ne foglalkozzatok vele épp elég baja van.Most írta a PÉNZ JÖTT!
Pénzközpontú és vállalkozó!!
ne is figyelj rájuk, akit nem ért még tragédia vagy nem tudja a másik helyébe beleérezni magát annak felesleges bármit mondani
a barátnőmnek is meg kellett szülnie a 29 héten a meghalt ikreit azt a fájdalmat nem kívánom senkinek sem
További ajánlott fórumok:
- Felmondhat a munkáltató olyan munkavállalónak, aki nem sokat beszél a munkahelyen, de a feladatait elvégzi?
- Ti mit írnátok vagy mondanátok, ha megkérdezné a munkáltató, hogy mit vársz el a munkahelytől?
- Tud abban segíteni valaki, hogy felmondás alatt, ha valaki táppénzre megy, milyen jogai vannak a munkáltatónak?
- Volt már nektek olyan, hogy annyi minden összejött, hogy folyamatosan szabit kellett kérni a munkahelyen? Hogy reagál ilyenkor a munkáltató?
- A munkaügyi központban szólnom kell, ha lesz munkahelyem vagy automatikusan tudatja velük a munkáltató?
- A munkáltató köteles kifizetni a szabadságot GYES lejárta után? Maszek vállalkozóról van szó és a munkahely megszűnik!