8 órát dolgozó anyának lenni... (beszélgetős fórum)
Igen, a maximalizmus egy idő után visszaüt.
Én ismerem magam, sose vállaltam volna kettőnél több gyereket, nem nekem való.
Szerintem ez lenne fontos, mindenki ismerje fel a korlátait.
Akkor te bizonyos szempontból "egyedülálló" anyaként működsz :) Érdemes megtanulni nemet mondani. Pl.: anyuka készíti a szendvicseket. Sajnálom, nem érek rá. Előbb-utóbb megszokják.
Ezt melóhelye válogatja. Tud több lenni.
És nagyon nagyban függ a segítségtől... Hogy néha tudsz esetleg bevásárolni gyerekek nélkül, vagy mindig rajtad lóg a 3-4 gyerek.. Hogy van-e kis saját időd töltődni.
Igen, nem nagy dolog megfőzni egy teát, de a minap bizony sírva fakadtam, hogy ha ezt a 4321-edik teát is nekem kell megfőzni, földhöz vágom az egészet..
A változtass rajta szlogen meg szép, de azért az nem mindig úgy megy. Hivatalosan nov3-a óta dolgozom. Azóta 7 olyan nap volt, amikor nem volt itthon gyerek betegen...
Mindebben engem pont az flusztrál nagyon, hogy hiába vállalok el munkát, hiába keresnének még így is a szakértelmem miatt, rajtam kívülálló okokból nem tudom azt teljesíteni. Engem meg ez megvisel, pont azért, mert maximalista vagyok.
A nagymamák közül meg az egyik dolgozik, mint állat, a másik meg elvből nem vigyáz beteg gyerekre, nehogy elkapja..
Jó, én előbb-utóbb úgyis dolgozni fogok, mert akarok, azért is vittem a picit amint lehett bölcsibe, hogy mihamarabb megszokja. Csak azért nagyobb családdal már nem olyan mobil az ember, mint mondjuk két gyerekig volt, és nálunk még apukának se hagyományos melóhelye van. Ez annyiban érdekes, hogy nem kiszámítható, sokszor van külföldön, meg amúgy is diliház..
Nyugi, ez nem panasz, én élvezem, alapból mindig ilyen voltam, gyerekként is. Ha még éppen nem haltam bele a három különórába, akkor elkezdtem egy negyediket is, hogy végleg kikészüljek... Szóval valószínűleg így raktak össze.
Csak objektíve próbáltam a szubjektív véleményemre rávilágítani..
Igen, 6 éve, két beszokott gyerekkel, friss diplomával még kicsit én is másként nyilatkoztam... Azóta kicsit belekóstoltam a másik oldalba is. Nem árt az, az ember azért kicsit visszavesz.
Figyelj, szélsőségek mindig vannak, akár az egyik, akár a másik oldalon, mert vannak akik ugyanúgy a munka áldozatainak állítják be magukat, és nekik SOHA SEMMIRE nincs idejük..
Igen, csodák csodája, én is úgy éltem meg, hogy könnyebb volt eljárni 3 gyerek mellett dolgozni, mint otthon lenni. Sokkal könnyebb. Bár fárasztóbb, de jobb. Én két okot találtam erre.
- Az egyik a monotónia. A munka azért általában valamennyire változatos önmagában is, emberek között vagy, stb.. Plusz még az is változás, hogy a melóhelyeden csinálsz valamit, utána ugyan otthon még sok dolog vár, de már más műfajból. Tehát a munkát az otthoni teendők alatt pihentem ki.
- A másik meg az, hogy egész más elvárás van akár a család, akár a külvilág részéről az otthon levők és a "dolgozók" felé. Aki otthon van, ritkán engedheti meg magának, hogy nem főzzön, ha lehet még frissen, hogy nem menjen korán a gyerekért. Nem mondhatja azt a férjének, hogy te menj a postára, te menj be az önkormányzathoz, mert normális, hogy mivel te otthon vagy, te intézed.. Tőled nem nézi el a tanár, hogy te ne legyél ott szülőin, fogadóórán, bemutatón, akármin, hiszen ráérsz. Jaj, anyuka úgyis otthon van, maga csinálja a szendvicset. Jó? Igen, közben ülök az orvosnál a kicsivel, és ugyanarra a napra esik a másik gyerek farsangja is... Mindemellett általában kicsivel van az ember otthon, bizony vele is foglalkozni kell, és az összes egyéb intéznivalót is babakocsit cipelve, néha üvöltő gyerekkel kell csinálni. Ez idegileg nagyon leszívó tud lenni. Ez bizony úgy össze tud gyűlni, hogy sokszor jobban kell pörögni, mint simán a melóhelyen. Arról nem beszélve, hogy te írtad, hogy 1 hétig bírnád otthon levőként.. Hát nem csodálom. Talán pont ezért, mert nehéz.
Én próbáltam mind a kettőt, hidd el, mind a kettő kemény.
A sógornőm most várja a második babát, egyébként top manager, milliós fizetéssel. Ő nem is megy el most gyedre. Azért, mert az első gyereknél is depressziós lett. És bizony beismerte, hogy a top-managerség lófütyi az otthonléthez képest..
Persze nem kell szentnek lenni, meg sajnáltatni magunkat, abban egyetértek. Csak nem egyformák a lehetőségek és az elvárások, mindenki abból főz, amije van.. Ezért nem kéne egymást piszkálni, semmi értelme.
Egyetértek.
"hanem csecsemő vagy több kisgyermek ellátása nagyobb munkaterheléssel jár, mint akár a teljes munkaidős foglalkoztatás" De nem többel, mint a kettő együtt.
Mártírnak lenni választás kérdése, ha valaki ezt választja ne panaszkodjon. Ha nem jó neki, változtasson, ne azzal kompenzáljon, hogy másokat leszól.
Jelenleg egy olyan könyvet olvasok, ami pont erről szól: anyák több szerepben. Jobbára a sztereotípiákról szól, és a bátortalanságunkról. Valóban remekül megragadja az író a központi problémát. Ha egy nő sikeres, az automatikusan a szimpátia rovására megy, és a környezete azzal nyugtatja magát, odahaza tuti gondok vannak, vagy pocsék anyuka, vagy csapnivaló feleség...
Ha egy férfi karakán, akkor azt mondják, ő tudja mit akar, ha ugyanezt egy nő teszi.. ajjajjj.. Példának hozza Angela Merkelt :) többek között.
Ugyanígy, ha egy nő sikeres, akkor többnyire a szerencséjének (vagy egyéb test adottságainak:S)tudják be, míg a pasi szentül hiszi, nála alkalmasabb nem is lenne az adott munkára. Ami viszont valóban elszomorító, hogy mi magunk is sokszor úgy érezzük, csak mákunk van, ha megcsípünk egy jó kis munkát, vagy normális párkapcsolatban élünk. Valahogy elfelejtjük, hogy talán munka is van benne... Évekig hallgattam, hogy milyen szerencsés vagyok a férjem miatt. Ha válnánk, tuti megkapnám, ehhez két ember kell, hogy idáig jussunk. Akkor talán a jó házassághoz nem két ember kell? Aztán "semleges" közegbe kerültünk és hirtelen mindkettőnk szerencsés lett :)
Persze!
De ugyanakkor te se feledd azt, ami meg az utolsó sorokban áll..
Kölcsönös lenne ez a dolog..
Ezt a Népesedési Kerekasztal oldalán találtam:
"III. A civil és a kormányzati kommunikáció javítása a média által folyamatosan megerősített sztereotípiák leküzdésének segítésében
Kormányzati és civil szervezeti kommunikációval szükséges segíteni az alábbi stigmák leküzdését:
1. „Rossz anya”: az az anya, aki 3 év alatti gyerekét „beadja” a bölcsődébe, „idegenekre bízza gyermekét”, külső és belső frusztrációnak van kitéve.
Ezzel szemben: tételezzük fel az anyákról, hogy a legjobbat kívánják gyermeküknek, a bölcsődei kisgyermeknevelők felkészültek, a gyermektársasághoz tartozás – különösen egy-másfél éves koron felül - a kicsinek is lehet öröm, fejlődési lehetőség. Nem minden gyermek igényel 24 órás jelenlétet az anyától. Részmunka, projektmunka, táv- és otthoni munka a gyermek otthoni gondozása mellett is vállalható, és az anyának sokszor szüksége van más tevékenységekre ahhoz, hogy kiegyensúlyozott, jó anya legyen. A sorsával elégedett, pályáját, párkapcsolatának egyensúlyát illetően kielégítő perspektívákkal rendelkező anya tartósan jó anya lesz.
2. A szakmai pályafutást, fejlődést, kiteljesedést fontosnak tekintő, munkahelyüket, korábbi eredményeiket, tudásukat, státusukat és családjuk addigi életszínvonalát, vagy akár csak az anyagi függetlenségüket megőrizni kívánó munkavállaló anyák törekvései többségükben nem önzésből fakadnak, hanem abból, hogy a hosszabb otthonmaradás szeretett foglalkozásuk végleges elvesztésének veszélyével járna, ill. életüket nemcsak a háztartáson belül képzelik el, teljesebb életre vágynak.
Megjegyzendő, hogy az otthoni gyermekgondozás, illetve a gyors munkába állás közötti döntés igen gyakran nem értékválasztás kérdése. Bizonyos esetekben egy anya azért áll munkába, mert a család nem tudja nélkülözni a munkajövedelmét, vagy amikor az anya éppen a miatt marad maximális ideig otthon a gyermekével, mivel nem tud elhelyezkedni, más szakmába akar kezdeni, ehhez tovább képezni is magát, vagy éppenséggel meg akarja várni, míg elmúlik a munkahelyén valamely kellemetlen állapot, és nem egyszer pedig azért, hogy felnőtt betegét ápolni tudja.
3. Ugyanilyen stigmaként tud működni az is, ha valaki – ez főleg több gyermek esetén jellemző – valóban „főállású” anyaként, a gyermekei otthoni gondozását választja hivatásának, mert a gyermekei, ill. a család érdeke, a lelke ezt kívánja, az értékrendje szerint ez a követendő út. Világosan kellene látni, érzékeltetni, hogy nemcsak munkavállalóként munka a gyermekgondozás, hanem csecsemő vagy több kisgyermek ellátása nagyobb munkaterheléssel jár, mint akár a teljes munkaidős foglalkoztatás. Mind a médiában, mind egyes szervezetek részéről azonban számos negatív ítélet fogalmazódik meg ezekkel az anyákkal szemben, ami éppúgy elfogadhatatlan, mint a szokásosnál hamarabb munkába álló anyák esetében a „karrieristának” bélyegzés."
Én is azt vallom, hogy azok véleménye számít, akikkel a kapcsolatom is számít. Jó ideje foglalkozom azzal, kivel milyen szinten áll a kapcsolatom, és az elvárásaimat illetve az övét ezzel hozom szinkronba (mind időbe telt, mert az érzelmeink bárminek mondhatóak, csak éppen racionálisnak nem). Így nem érzem, hogy titkolóznék, de azt sem, hogy kiadnám magam. Nincsenek olyan elvárásaim, amik aztán csalódással végződnek, de lehullott a kötelességtudat béklyója is rólam számos emberi kapcsolatomban. Voltaképpen úgy érzem, az esetek döntő többségében azt teszem, amit szeretnék, és ítéletmentesen igyekszem mások véleményét (nem) tudomásul venni. Vagyis nem állítom, hogy ez az etalon, amit én csinálok, pusztán nekem az, de ez éppen elég is. Mindenkinek azt kívánom, találja meg az egyensúlyt anélkül, hogy céljait fel kellene adnia. De elsőként azt kívánom, találja meg a célját!
Egy kis számadat (én a számok világában érzem jól magam), ami azért nem kis motiváció. Válás után a nők 73%-a nagyságrendekkel rosszabb életszínvonalon él, mint házasságában. És itt nem arról van szó, hogy eddig évi 10 pár cipőt tudott venni, ezentúl csak 9-et fog.
A diplomások nagyobb hányada (60% felett) nő, mégis a politikában, vagy a felső vezetésben a nők jelenléte nagyon csekély (jócskán 10 alatti). Vagyis nehéz anyaként más szerepeinkben is kimagaslóan teljesíteni, de ha ilyen ambícióink vannak, szerintem érdemes érte dolgozni.
:-))
Jaja.
Ott a pont.
Ha a környezeted nézed, tuti isten, hogy valaki azért köt beléd, mert "eltartanak", ha a másik oldalon vagy megkapod, milyen anya az olyan, aki helyett a férj marad otthon a beteg gyerekkel.
Jajj, és el ne felejtsetek panaszkodni (de folyton ám), mert ha a sajnálóknál van rosszabb, hát az irigyek.. na azok száma végtelen. Akármennyi barátnőd van, ha rossz passzban vagy, de kezd csak el megosztani mással, ha boldog vagy, egyből megcsappan a tábor :) Éljenek a csajok!
Sajnos az előítéletmentesség egyik irányba sincs meg.
Egyik oldalról a karrieristapicsázás, másikról az ősanyázás. A nők legnagyobb ellenségei még mindig maguk a nők.
Így van.
Az lenne a legjobb, ha előítéletektől mentesen lehetne választani. Nem cseszegetnének senkit. Van aki szeret otthon kotlani, van, aki kevésbé.. Van aki szeret főzni, van aki nem. És vagyok én, az átmenet, aki megfőzök, de ha minden nap azt kell csinálnom, akkor viszont már begőzölök.. Nekem kell a változatosság, a szellemi kihívás is, de ugyanakkor 3-4 naponta meg szívesen tyúkanyóskodok is..
Arra meg születni kell.
A mai napig emlgetetjük a kislányomat. Az egyetemfolyosón riszált 2 évesen a miniszoknyájában.. Közölte velünk, hogy
"én nem leszek terves, (értsd: tervező)mert az sokat dolgozik, nekem gazdag férjem lesz."
Ennyi.
egyetértek.
vannak, akik szerint ennek simán bele kellene férnie az anya idejébe.
Erre szerencvsére nem adok, mondom, nálam az a tényező hiányzik, hogy kit engedek be a lakásomba.
Miért lenne szégyen?
Komolyan kérdem. Az időd értékesebb, mint a pénz, legalábbis szerintem.
ez így van. habár a jó férj nem feltétlen a fizetés alapján dől el.
Az ideálist úgy értettem, és asimán megálást, hogy félretenni is tudnak, ha bármi gond van. Utópia, tudom.
Egyébként a férjem is rengeteget segít.
Ehhez jól kell férjet választani...
Ez nekem messze nem ideális. ha neadjisten a férj megbetegszik,vagy válás után a nőnek garantálja a szegénységet.
A házimunka pedig nem kromoszómafüggő, ha mind a ketten dolgoznak azon is illik osztozni. Vagy ha nem, akkor segítséget fogadni.