50-es férjem dobott egy 29 éves csajért. Hogy éljem túl? (beszélgetés)
Nagyon egyetértek.
Szívemből szóltál.
Nekem volt egy exem (nem egy van:) ) szóval egyikük... csalt szépen a drága. Több nővel. Kiderült. Én nyomozgattam, úgy derült ki, mert Ő mellettem akart maradni, én voltam az első számú, engem vitt mindenhova, velem tervezett, családtagként jártam hozzájuk.
Amikor kiderült, szépen leültettem, és mondtam neki: rendben, áldásom Rátok, menjél az újjal nyugodtan, nagyon fáj nekem, de nem tudom ezt elviselni.
És szinte könyörgött, hogy ne menjek el!
Kérdeztem, miért tette? Mi hiányzik? Rendszeres volt a szexuális életünk, szóval gondoltam, van valami, ami hiányzott mégis neki, azért tette. Nagyon sokáig faggattam és nem tudott mit mondani. Csak, hogy nem hiányzott semmi.
De akkor mégis miért? Mert a csaj felkínálkozott, hívogatta, stb, azon ürüggyel, hogy költözik és segítsen neki, felhívta magához és ott megtörtént.
Elhagytam, holott nem akarta, és a mai napig bepróbálkozik, úgy, hogy van valakije. Nyilván nem megyek bele. Az előttem szóló olyan véleményt nyilvánít, amit akar. Sosem fogok az álláspontjára helyezkedni. De nem is ez a lényeg. Mennyire máshogy tudunk gondolkodni...
Sajnálom, ha megbántottalak, nem állt szándékomban.
Pedig a férjed aljas, nem is kicsit, hiszen tervezetten és szánt szándékkal becsapott, ez megbocsáthatatlan. Azt még mindig tartom, akár tetszik neked, akár nem, hogy egy házasság két emberen múlik.
Csak azt sajnálom, hogy ennyi ideig vártál. Ezt nem értem, hiszen voltak jelek.
Mindenesetre úgy érzem túlzás azt gondolnod, hogy doronggal jöttem.
További jó beszélgetést és minden jót!
Hát némi töprengés után mégis válaszolok neked.
Igen, pont azért ilyen fájdalmas a dolog, mert érzem, hogy hibás vagyok.
Éppen azért omlottam össze, mert nem gondolom, hogy a férjem aljas lenne.
Valamint egyáltalán nem tekintem könnyűvérűnek új kedvesét.
Ez az eddigiekből kiderülhetett volna számodra is.
Ettől csak még nehezebb.
Meghallgattuk a véleményed, de ide nem doronggal kellene jönnöd, mert nincs is kit agyoncsapni!
Isten veled.
Próbáld meg figyelmen kívül hagyni azokat akik provokálnak.
Azokra figyelj akik erősíteni akarnak,akik valóban segíteni szeretnének!
Hidd el ez az általad indított nyílt fórum még viszonylag békésnek mondható.
Kedves Mindnyájatok!
Úgy érzem, hogy nagyon eldurvultak a hozzászólások.
EBBEN ÉN NEM SZÍVESEN VESZEK RÉSZT.
Hát ilyennel még nem találkoztam.Hogy lehet ezt feldolgozni?A barátod hány éves?Mikor történt?
Tele vagyok kérdéssel?Ha nagyon indiszkrét ne válaszolj!
Természetes, hogy ezt várod el, én is ugyanezt várom el, valószínűleg levágnám a férjem micsodáját, ha kiderülne, szóval egyetértek veled.
Egyedül abban nem, hogy itt a feleség a teljes mártírszerepben van feltüntetve. A férj viselkedése iszonyú görény, kéne a fenének, de nem vitatható, hogy egy kapcsolatot két ember épít fel, vagy tesz tönkre. Remélem megérted, hogy mire akarok kilyukadni. Itt már csak a férj a szemét, a nő meg a cafka (ami igaz is), főleg, hogy ő is házas, de attól még a feleség is elbaltázta a dolgot.
Én tuti, hogy nem halogatnám a dolgokat fél évig is akár. Ha fél év után beismerte, akkor lehet hamarabb is beismerte volna. na meg azért ezekre vannak ám jelek. És lehet jó fej volt, hogy nem ellenőrizgette, én bizony kapcsoltam volna és előkaptam volna, hogy magyarázzon el dolgokat. Még akár nő nélkül is. Se ölelés, se érdeklődés, se semmi? Egy ilyen házasság még szerető nélkül is gyászos... nem?
Én annyira félek az élettől :(
Beszarás, hogy mik vannak...
Vannak akiknek semmi nem elég.Úgy érzik jár nekik több és több.,és más és másabb..
Lehet bármilyen is a házasságuk.
Lehetnek jómódúak vagy kevésbé azok.
Lehet bombázó a párjuk,türelmes és kommunikatív,lehet intelligens ,szuperanyu,éjjel vadmacska..mindenkit meg lehet unni..
Erkölcs! Egyedül ez ami hiányzik valóban ...szerintem..
Nem tudom, emlékszik-e rá valaki, de nemrégiben olvastam valahol, hogy Radnóti Miklósnak is volt a házasságában valamilyen kitérô :D:D
A feleség türelmesen kivárta a véget... :D:D
Persze ma már piedesztálra emelték...
Igen, így van sajnos. Mindig csak azt az egyet kértem, az ilyenek kíméljenek. Kerüljenek ki jó messzire. Az ilyenek nem becsülik meg, akijük van, amíg valami oknál fogva nem döbbennek rá, hogy mégis de jó volt Vele...
Persze, nőkben is van ilyen.
:) Ha szerencséje van , és megéri, akkor lesz.
Tény viszont, hogy azokban a házasságokban is előfordul félrelépés, ahol minden területen nagy az egyetértés, nem kell ahhoz elhanyagolni a férjet. Sőt, minél kevésbé elhanyagolt, annál inkább ki akar próbálni mást is, tudjátok: .."ez jár nekem" alapon.
"Csupaszép szirup" házasság nincs. Mindenhol vannak különbözőségek, nézeteltérések, vélemény különbségek,azaz hullámvölgyek. Nincs tökéletes nő, illetve férfi, mert emberek vagyunk. Néha tökéletlen a reakciónk erre- arra-amarra.
Én igenis a férjet hibáztatom csak és kizárólag, bár nyilván nem voltam ott, nem ismerem az előzményeket. Bakkara hozzáállása szerintem a legjobb volt, mert nem erőszakoskodott, ellenőrizgetett, hisztizett, nem támadott le senkit, inkább a békességet választotta.
És hogy az olyanok nem lépnek félre? Ahol minden rendben van. Ez vicc. Ugyan már... max. valamelyik tündérmesében. Nyilván ér mindenkit kísértés. Jellem kérdése az egész. Ha meg volt mersze megtenni, legyen mersze beismerni.
Ha nem működik a házasság, és azért lép félre, akkor kommunikálja le a házastársa felé, mégis csak vele élt le évtizedeket.
Ahogy kivettem, Bakkarából a férje elhidegülése váltotta ki azt, hogy visszahúzódott és depresszió közeli állapotba került.
A férj hallgat mint a sír és félreizélget, meg a költözést fontolgatja titokban.
És ha egy nő tíz év házasság meg munka után nem változik szuper womenné otthon minden este? :) Ő szülte meg a gyerekét és főzte meg a kajáját. Ezt azért nézzük már el neki. A 29 éves is lesz még 49...
Inkább fogalmazzunk úgy,hogy Vannak alattomos nők.Én is ismerek párat,köztük a férjem volt szeretőjét...
De általánosítani nem kell.
Egyébként Te nő vagy vagy férfi?(mert nem látom az adatlapodon, a hsz.-at meg nem néztem vissza ,amiből kiderülhet.