34-48 év közöttiek nappalija (beszélgetés)
eh, kellemes nosztalgiával olvasom vissza az emlékeket:-)
Az jutott eszembe róluk, amit Bálint gazda mesélt egy régebbi riportban. Amikor baracklekvárt akartak készíteni otthon, olyan gyümölcsből szerették volna, ami azt az emlékeiben élő, egyedülállóan mézédes, finom ízt idézte, amit fiatalkorában érzett, mikor a mamája kertjében szedték a gyümölcsöt. Persze sehol nem találta, de aztán rájött, hogy nem is fogja soha, mert igazából az az íz az elmúlt fiatalság szépítő emlékei miatt jött létre.
Valahogy így lehetünk ezzel mi is.
Akkor, mikor gyerekek és kamaszok voltunk, egyszerűen megéltük a dolgokat a maguk teljességében, és természetesen nem foglalkoztunk azzal, hogy múlnak az évek. Ez mindig csak akkor kap más színezetet, mikor megváltozik a szemszög, és már visszafelé tekintünk.
A másik, hogy régen minden anyuka, járókelő nézett a gyerekekre és jól szétkergette őket, ha hülyeséget csináltak. Ám ami a legnagyobb különbség:
amikor Pista bácsi kijött bottal hadonászva a 10-12 évesek elszaladtak. Ma már Pista bácsinak ugyanezek korúak nekimennek. Mert Pista bácsit már nem Pista bácsinak hívják, hanem megkapta a trotykos öregember titulust, akit a fiatalok tartanak el, hát ne ugasson tata. :(
Valami ilyesmire gondoltam, amikor élhető világot írtam.
Hogyan engedje ma ki egy szülő rettegés nélkül a gyerekét, amikor tinik rabolják ki a kortársaikat???
Még a felnőttek sincsenek biztonságban nemhogy közterületen, de a saját otthonukban sem!
A társadalom alaposan lezüllött. S szerintem a folyamat nem állt meg; lesz ez még rosszabb is. :(
A gyerekeinknek már most teljesen más az élete. Egyrészt a sok Tv, számítógép. Emellett viszont városban a szülők nagy része a 10, 12 éveseket sem merik leengedni játszani. Igen, de kérdezem én, hogyan tanuljon meg valaki vigyázni magára, sa nincs kiengedve? Nincsenek szabadon hagyva, maguk által kitalált játékokat játszani. Ehelyett rengeteg foglalkozás, edzés és mindenféle fejlesztések vannak. Amik bár biztosan jók, de azért nagyon kötöttek.
Egyébként én nyáron igyekszem lehajtani a gyerekeket az udvarra. Ők meg csupa olyasmit csinálnak, amit ma már nem szokás. Belemásznak a patakba (én is belementem gyerekként) piócát, békát fognak. Hoztak már nekem sáskát is, könyörögtek, hogy megtarthassák. Fára másznak. Na itt jönnek az idegenek. Jajj kicsim, nem esel le? Jajj, ne tegyétek tönkre a fákat. Mert fölmásznak rá. Mi is fölmásztunk.
Emlékszem mi suhingóztunk is. Sárgombócot tettünk egy vessző végére és az meglendítve jó messzire szállt. A tesómék versenyt is rendeztek. Aki először betöri a magyetanács ablakát, az nyer. Az első csörömpolésnél futás volt. A bérházak pincéiben voltak a bunkerek, meg a padláson. Nyáron kartonpapíron csúsztunk le a hegy oldalán a füvön sinkózva. Zsíros kenyeret ettünk, ha megéheztünk.
Sajnos igaz! Mi lesz a gyerekeinkkel ha felnőnek?
Milyen világ vár rájuk....
Mi minden évben elmentünk Berekfürdőre. Ott a munkahely által adott kajautalványból ettünk. Az üdülő akkor még a strand területén volt, így azért sem kellett fizetni.
Sőt amikor dolgoni kezdtem ia volt még ilyen üdülés. Így jutottam el kifutóként alig 16 évesen a Balatonra egy sokcsillagos szállodába üdülni.
Nagyon egyetértek.
Nem vagyunk hősök, csak olyan emberek, akik egy élhető világban éltük a fiatalságunkat.
Ez a mostani világ nagyon nem élhető. Most nem lehet élni, mert állandóan küzdeni, harcolni kell. Mindig, mindenhol, mindenért. :(
Akik a 80-as évek előtt születtek, azok valódi Hősök, olyasféle igazi hollywoodi mindent túlélő fenegyerekek.
De tényleg!
Gondolj csak bele, 1980 előtt születtünk, kész csoda hogy életben maradtunk. Nekünk még nem volt gyerekülésünk az autóban, sőt még biztonsági öv sem nagyon, viszont bizton tudhattuk, hogy a gyerekágyak festékében akadt bőven ólom. A gyógyszeres és vegyszeres üvegek könnyedén kinyithatóak voltak, nem volt semmi furfangos védelemmel ellátva, de még a fiókok és ajtók sem voltak felszerelve biztonsági nyitóval, és amikor biciklizni mentünk, nemhogy könyökvédőnk és sisakunk nem volt, de még rendes biciklink sem. Azért az sem volt semmi. Mi még csapból ittuk a vizet, és azt se tudtuk, mit jelent pontosan az ásványvíz. Én sokáig kevertem a szódavízzel, Szúr szúr.
Mi nem nagyon unatkoztunk, ha tehettük kimentünk játszani. Igen KI!!! Egész nap kint voltunk, a szüleink pedig csak sejthették hogy élünk és megvagyunk, hiszen még Matáv telefon se nagyon volt, nemhogy mobil. Pláne nekünk! Nyáron a derékig érő fűben és közeli kiserdőkben játszottunk, mégsem lettünk kiütésesek és nem tört ránk allergiás roham. Nem tudtuk mi az a pollen, és a parlagfűről azt hittük, hogy a sárkányfű egyenesági rokona. Ha elestünk, megsérültünk, eltört valamelyik végtagunk, vagy csak szimplán betört a fejünk, senkit nem pereltek be ezért. Egyszerűen mi voltunk a hibásak. Ez így működött, és a szüleink nem nagyon szóltak bele. Étkezési szokásaink Sóher Norbi mércéjével mérve nap mint nap tartalmazták a halálos dózis többszörösét. A kakaóban nem volt A, B, C, D, és E vitamin, viszont! bedekonak hívták, és már ez is elég volt a boldogságunkhoz. Szobi szörpöt ittunk, ami hírből sem ismerte az édesítőszert, viszont tömény cukorból készült. A limonádét meg kevertük, és mosatlanul ettük a fáról a még éretlen gyümölcsöt.
Volt néhány barát aki ismert olyat, akinek videója volt, vagy esetleg spectruma (az valami számítógép volt), de szó sem volt playstationról, nintendoról, 64 csatornáról, műholdról, kábeltévéről, filmekről, DVD-ről, surrond soundról stb...
Viszont voltak barátaink!!!!!!!!!!! !!
Olyanok akikkel találkoztunk kint az utcán, focipályán, vagy a pingpongasztalnál, vagy ha még sem akkor egyszerűen becsengettünk hozzájuk és beengedtek. Nem kellett megkérdezni a szülőket. Sem a miénket, sem az övéket. Nem vittek, és nem hoztak a szülők. Mégis itt vagyunk!
Nyakunkban lógott a lakáskulcs, mikor játszani mentünk, és mégis itt vagyunk. Ezek voltunk mi. Hősök? Talán. Hősei egy letűnt kornak, amelyen a mostani fiatalok értetlenül mosolyognak....
Surdát írta már valaki?A Forró szél -Jugoszláv filmsorozat-Ha jól emlékszem a nyolcvanas években adták.A múltkor néztem meg újra.
Surda kalap,mekkora volt:D Meg a dal-itt van a fülemben:)