Voltál már annyira depressziós, hogy öngyilkos akartál lenni? (beszélgetős fórum)

Találni kell megértő közeget : A 2011-es népszámlálás alapján Miskolcnak 165 321 lakosa volt

szóval a lakóhelyed közelébe is van esélyed hogy barátkozz, ismerkedj...

Na látod. Te rendelkezel valamivel. A családi háttérrel.

Gondolj bele, ha nincs szeretet, a tudat hogy senkire sem számíthatsz, ha olyan betegséged van, akivel semmit nem tudsz megbeszélni.

Senki se szeret. Így éld túl.

Ne add fel!

Végtagját elvesztett is élni akar.... pl

A még élő szülőnek, párunknak, gyerekünknek még nagyon nagy szüksége van ránk. Azért se szabad.

Továbbá nem adom meg senkinek azt az örömöt, hogy ne legyek.. ( pl inkább nem írok )

Túl fogom élni!! A hogyan éljem túl, az a nehéz. Így gondolom...

Prónálom elhinni, hogy meggyógyulok és boldog leszek. Nehéz.

Ami megöl: az a szeretethiány.

És már egyáltalán nem bánnám, ha vége lenne szenvedésemnek. Jó lenne elaludni örökre, mint egy újabb kínkeserves napot túlélni egyedül, betegen.

Holott tudom, hogy codálatos az élet, de ha nem szeretnek, véged.

39 éves vagyok és már kezdek belefáradni, hogy másfél éve egyedül vagyok és nem vagyok boldog.

És az ital sem tesz azzá.

Vigyázzatok magatokra magányosok, betegek!

Ha kikerülök ebből a szorult helyzetből, amibe kerültem és rendbe jön az életem és újra érzek majd és boldog leszek, akkor felteszem az életemet az emberek megsegítésére.

De a legnagyobb vágyam egy olyan hely kialakítása Miskolcon, ahol a hozzám hasonló elkeseredett és magányos emberek összejöhesenek és szeretetben lehessenek.

/Tudom, hogy nagyon sokan vagyunk, kicsiny kis világunkban, akik magánnyal és teljes elkeseredettséggel küzdenek/.

Ha nem is találjuk meg a társunkat, de legalább barátokat szerzünk, az már elég jó kezdet, hogy egy kicsit boldogok lehessünk.

Ha az ember kibeszéli magából a gondjait, ha megoszthatja a másikkal, az már út a gyógyulás felé, mert érzi hogy nincs egyedül.

Ez csak egy gondolat volt, amit én mint jólelkű ember érzek és cselekednék.

Tudom, hogy a cselekedet ami fontos.

De célok nékül nem élhetünk.

Istenem segíts, hogy mindezt megvalósíthassam.

Biztosan volt ilyen időszakom is. Öngyilkosság tuti akkor nem fordult meg a fejembe. És azt se választottam, hogy rákapjak az alkoholra, cigire. Csak azt tudtam más irányba van a megoldás.

( aki fontolgatja jól tudja titkolni, és még a pszi doki se biztos hogy rájön ).

Eddig tartottam attól, hogy ide írjak, de most már nagyon szeretnék valakit aki beszélne velem... Újra nagyon mélyponton vagyok és úgy érzem teljesen magamra maradtam. A barátok eltűntek, családra nem számíthatok és egy elutasított szerelem keserít meg már 1 éve.

Ha valaki meghallgatna, privátban adok elérhetőséget...

Nem próbáltál meg barátokat, beszélgetőtársakat keresni, akár az interneten? Nem azt mondom, hogy feltétlenül egy új pasit, hanem barátnőket? Nem hiszem, hogy mindenki elítélne téged, hiszen nem bűntényt követtél el, hanem "csak" nem úgy alakul az életed, ahogyan szeretnéd. Ez a "nem kellek neki" dolog ismerős helyzet, tuti van olyan, akinek kellenél, csak még nem találkoztál vele. Még mielőtt valaki azt írná, hogy menj el orvoshoz leírom gyorsan, hogy nem biztos, hogy ez a legjobb megoldás. Én is átmentem már olyan dolgokon, hogy nem fogadtak be egy közösségbe, megszóltak mások, vagy elhagytak egy kapcsolatban, de nem fordultam orvoshoz, magam próbáltam helyrehozni az életemet, több-kevesebb sikerrel ugyan, de sikerült.

Véleményem szerint ilyen helyzetekben egy jó társas kapcsolat lenne a legjobb gyógyír a bajra, de így valóban nehéz, ha te is többször csalódtál már a pasikban.

De nem szabad neked sem feladnod, hiszen fiatal vagy még, beszélgess, ismerkedj, és hosszabb távon csak azokkal tartsd a kapcsolatot, akiken érzed, hogy megértenek téged, nem bántanak, és nem ítélnek el téged.

Szia.

Szomorúan olvastam a történetedet. És még mennyi ilyen fiatal lehet, aki hasonló cipőben jár, csak nem mer, vagy szégyell róla beszélni... Először is szerintem kezdjük ott, hogy nem vagy senki /mármint a nicknevedre utalva értem/. Sokan nem értik meg, hogy nem tud mindenki ugyanúgy élni, mint a legtöbb ember, nem vagyunk egyformák gondolkodásilag. Van aki könnyebben túllép bizonyos dolgokon, mások kevésbé, vagy egyáltalán nem. Ezt a "kiközösítem őt" dolgot meg sosem értettem, miért van erre szükség?! Ha valaki valamiért nem szimpatikus, akkor miért nem hagyják békén őt?! Nem kell vele szóba állni, és kész. Persze a szülőknek is nagy felelőssége van abban, hogy mi lesz végül a gyerekből, szomorú, hogy anyukád így viszonyult hozzád. :S

A pasik meg..., hát..., na szóval őket sem értem. Egyes tanárok valóban nagyon kegyetlenek tudnak lenni, nekem is volt olyan tanárom, aki szinte rettegésben tartotta a diákjait, mert annyira rosszindulatú volt. Direkt úgy kérdezett feleléskor, hogy ne nagyon tudjunk rá válaszolni. Nem viccelek, volt olyan, hogy egy nap 7 tanulót is kihívott felelni, és mind a 7-nek 1-est adott! Jó az igaz, hogy általában mi sem voltunk szorgalmas tanulók, de azért ez már erős túlzás volt tőle. :S Fel is lázadtunk ellene, többen be sem jártunk az órájára, és kérvényeztük a tantestülettől, hogy adjanak nekünk helyette egy másik tanárt. Szerencsére egy idő után teljesítették is a kérésünket.

Szerintem jó dolog, hogy ezen a fórumon kibeszélitek a fájdalmatokat, egyrészt talán kicsit megnyugodtok majd utána, másrészt talán kaptok majd hasznos tanácsokat a fórumtagoktól. Igaz mindig vannak, akik inkább kötekednek, dehát ez sajnos a velejárója a hasonló témáknak...

Nagyon sokan vágynak szeretetre, ahogy te is, tehát szeretetet kellene adni az embereknek, nem új stadionokat, meg új metrókat... :S

Persze nagyon nehéz megoldást találni az ilyen problémákra, de ha beszélünk róluk, akkor talán előbbre lehet jutni idővel.